Békés Megyei Hírlap, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-08 / 159. szám
ÍRÉKÉS MECiYEI HlRIAPKÖRKÉP 1994. július 8., péntek o Kiimki Kenyeret „küldenek” a kalászok Lesz elegendő búza a megyében Szórvány aratások már korábban is voltak, ám a búza tényleges betakarítása megyénkben hétfőn kezdődött meg, és várhatóan még két hétig tart — tájékoztatta lapunkat Szabó Imre, a Békés Megyei Földművelési Hivatal vezetője. —Az utóbbi hetek időjárása: a tikkasztó hőség, valamint a közelmúltban többfelé megjelent vihar befolyásol- ja-e a terméshozamot? — kérdeztük a hivatalvezetőt. — Az említett vihar következtében, jégkárok főleg Békéscsaba, Kamut, Medgye- segyháza, Pusztaottlaka, Újkígyós és Kétegyháza térségében jeletkeztek. Ám ez elsősorban a kukoricát, és az egyéb kultúrnövényeket károsította, a kalászos gabonát csak kis mértékben érinti. Viszont egyes helyeken 40-50 Szalmabálák sorakoznak rendben Fotó: Lehoczky Péter milliméteres eső is esett, ami sok nagyban foglalkoznak búzával. Közülük is legalább a kétharmad már gondoskodott tárolóról. Például tárolásra többfelé a termelőszövetkezetek is átveszik a gabonát. —A termelők hol értékesíthetik terményeiket? — Megyénkben a két legnagyobb felvásárló a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat, valamint az Ágrimill Rt., de mellettük a különböző takarmánykeverő cégek is szívesen vesznek gabonát. Magyari Barna Tovább húzódik a „kábelper” nehezíti a betakarítást. A nagy hőség szintén nem használt. Mindent összegezve: hektáronként úgy 2-4 mázsa között számíthatunk kevesebb terméssel. — A megyében hektáronként milyen termésátlagot várnak? — Átlagosan valószínűleg negyven és ötven mázsa közötti búzamennyiséget takarítunk be hektáronként, de találkoztunk már olyan területtel is, ahol hetvenhárom mázsa gabona termett. — Kik termelnek ma búzát? — A statisztikai adatok szerint Békés megyében tavaly száztizenháromezer hektár őszi búzát vetettek, s ezen területek hatvan százaléka a magántermelők birtokában van. — Mivel az utóbbi évtizedekben nálunk a búzatermesztés nagyüzemi formában történt, a magángazdák rendelkeznek-e ma megfelelőtárolótérrel? — Kétféle magántermelő van. Aki csak kis mennyiségben (egy-két hektáron) saját használatra termel az kellően felkészült a tárolásra. MáTapasztalatcserén a kertbarátok. A sarkadi Bartók Béla Művelődési Központ kertbarát körének tagjai július 12-én, kedden tapasztalat- gyűjtés céljából Orosházára utaznak, hogy ott meglátogassák a Rágyánszki-féle alboré- tumot. Az egynapos kirándulás alkalmával megtekintik a Szántó Kovács János Múzeumot is. író-olvasó találkozó. Kondoros község könyvtárában július 12-én tart író-olvasó találkozót Hetényi György, Mezőkovácsházán élő költő. Délelőtti gyermekelőadáson, a közelmúltban megjelent gyermekvers antológiából válogat, majd az esti órákban a felnőttekhez szól tájjellegű írásai bemutatásával. Gyermekgyógyászat. Békéscsabán a gyermekgyógyászati ügyeletet — amely eddig a kórházban működött — július 11-én 16.00 órától ideiglenesen áthelyezik a Len- csési lakótelep gyermekorvosi rendelőjébe. Működési ideje változatlan: hétköznap 16 órától reggel 7.30-ig, hét végén szombaton 8.00 órától hétfőn 7.30-ig. A telefonszám: 457- 531. Véradás. Szarvason július 11-én, 8—12 óráig véradás lesz a Vajda Péter Művelődési Központban. Ide várják a régi és az új véradókat is. Égő ház. Szerda este 21 óra 07 perckor Békéscsabáról riasztották a tűzoltókat. A Felsőkörös sor 30. számú 15x6 méter lakatlan ház tetőzete és belső berendezése égett. A lakótelepről is betelefonáltak a tűzoltóságra, hogy hatméteres lángok csapnak fel a tetőszerkezetből. Á riasztás után hat perccel már a helyszínre érkeztek a békéscsabai tűzoltók, s 22 óra 12-re sikerült megfékezniük a tüzet. A tűz keletkezését szakértők bevonásával vizsgálják. A tűzoltóság ügyeletesétől megtudtuk, hogy a Csongrád megyei Pusztamérges és Rúzsa között tegnap dél körül kigyulladt egy 120 hektár területű erdő. Ennek megfékezéséhez hívták segítségül az orosházi és szarvasi tűzoltókat. Újabb fejezetéhez érkezett az érintett lakók képviselője (mint felperes), és a lakásszövetkezet (mint alperes) hónapok óta tartó vitája. A Békéscsabai Városi Bíróság a hét elejére tűzte ki az ítélethirdetést. A megadott időben — a perben közvetlenül szereplőkön kívül jó pár lakó, valamint a sajtó jelenlétében — megnyílott a 3-as terem ajtaja. Az első tárgyalás kezdetekor az ügynek több alperese is volt: a lakásszövetkezeten kívül, a Csaba Kábel Kft., valamint ennek résztulajdonosai. A legutóbbi tárgyaláson azonban a felperes (mivel közvetlen jogviszonyban csak a lakásszövetkezettel áll) módosította keresetét, az ekkor előállt új helyzet alapján így lett a tárgyalásnak egyetlen alperese. A minap a bíróság bejelentette: a felperes által felvetetteket alaposan tanulmányozta, ám ítélethirdetésre mégsem kerülhet sor. A helyzet a vártnál is összetettebb, bonyolultabb. Olyannyira, hogy a továbblépéshez a korábbi alperesek „visszahozatalára” is szükség van. Felhívta a felperes figyelmét, az elmúlt héten megváltoztatott álláspontját módosítsa, s a Csaba Kábel Kft.-vel szemben is nyújtson be keresetet. (Mint sikerült megtudnuk, erről a felperes a jogi képviselőjével való egyeztetés utáadönt — a szerk.) Az is elhangzott: Békéscsaba Város Önkormányzata levélben kereste meg a Békéscsabai Városi Bíróságot. Ebben tudatja: már nem részese a Csaba Kábel Kft.- nek. A felperes újabb keresetének benyújtása után, a bíróság ismét tárgyalást fog kitűzni. Ennek időpontjáról minden érdekelt felet értesítenek. (Magyari) Szombaton Tarhosiak Napja A Tarhosiak Napja lesz a szombat a 18. zenei napok rendezvényeként. Az egész napos programnak a Zenepavilon ad helyet. Délelőtt lesz a Békés-Tar- hosi Baráti Kör közgyűlése, amelyen megemlékeznek az első magyar állami énekiskola és a hagyományait ápoló tarhosí zenei napok alapítójáról, a tavaly elhunyt Gulyás Györgyről. Este „Az unokák hangversenyén” a legendás tarhosi énekiskola tanárainak az unokái, növendékeinek a gyermekei koncerteznek. A XVIII. Békés-Tar- hosi Zenei Napok keretében megrendezett Tarhosiak Napja — a Zenepavilon kertjében gyújtandó pásztorgyűznél —- közös népdal-énekléssel zárul. Ezen a napon kezdődik Tarhoson a „Szép magyar beszéd” kurzus is, amelyen huszonnyolc erdélyi és hazai általános iskolai magyartanár vesz részt. A nyitó előadást Szokolay Sándor tartja a nyelv és a zene elválaszthatatlansá- gáról, ezután Pongrácz Zoltán az elektroakusztikus zenéről értekezik. A magyar nyelv- és irodalomszakos tanárok nyári beszédművelő tanfolyamát Szathmári István egyetemi tanár irányítja, a vendégtanárok közt pedig olyan neves szakemberek szerepelnek, mint Bencédy József nyugalmazott főiskolai főigazgató, Deme László egyetemi tanár, a kolozsvári Péntek János egyetemi tanár és a svédországi Szenté Imre professzor. Villáminterjú az egészségügyi miniszterjelölttel Tegnap megyénkbe látogatott dr. Kovács Pál egészségügyi miniszterjelölt, akivel a gyulai megyei kórház egyik különtermében beszélgettünk néhány percet. — Miniszter úr! Röpke pár órás Békés megyei tartózkodása alatt milyen benyomásokat szerzett? — Nem véletlenszerű ez a látogatás. Kettős céllal érkeztem. El kell mondjam, hogy csupa jókat hallottam a békéscsabai és a gyulai kórházról képviselőtársaimtól, dr. Lu- kovics Évától, és dr. Simon Imrétől is. Elsődleges célom az volt, hogy behatóbban megismerjem a békéscsabai kórház rekonstrukciójával kapcsolatos tennivalókat. Tudvalévő, hogy Magyarországon a rekonstrukciók során a szakmai résszel problémák vannak, méghozzá anyagiak. Mielőtt ide látogattam, áttanulmányoztam a pénzügyi leírásokat. Mindenesetre az itteni építkezéssel kapcsolatos tapasztalatokat felhasználjuk majd. Örömmel hallom, hogy Gyulán a napokban indul a sugárterápiás centrum építkezése. A feszített program miatt csak villámlátogatást tehettem a kardiológián, az intenzív osztályon, de az igazgató úr tájékoztatott a terveikről. —Milyen a kapcsolata Surján László, a jelenlegi miniszterrel? — Az utóbbi időben két alkalommal tárgyaltunk. Pénte„Folytatjuk az egészség- ügyi reformot" ken pedig protokoll találkozásunk lesz. Dr. Surján László búcsúzik én bemutatkozom. Kérdésére pedig az a válaszom, hogy nagyon korrekt politikusi viszonyban állunk a leköszönő miniszterrel. — Mi a legfontosabb elképzelése, amit szeretne az elkövetkezendő négy esztendőben megvalósítani? — Most nagyon kevés az időnk arra, hogy ezeket felsoroljam. Egy biztos: folytatjuk az egészségügyi reformot, hiszen jó úton haladunk. Legfeljebb az eszközökön változtatunk. * Dr. Kovács Pál tegnap délután Békéscsabán szociális munkásokkal találkozott. Hónapokkal ezelőtt felkérték ugyanis egy nyitó előadás megtartására, amelyben a szociális segítés esélyeiről lesz szó. Este pedig az orosházi kórházba látogatott. A békéscsabai közgyűlés ezúttal lassúságával, tanácstalanságával tűnt ki Döntések helyett halogatások (Folytatás az I. oldalról) két kollégium megszüntetéséről, épületeik más célra való hasznosításáról. Gyermekeiket a Kolozsvári Úti Óvodába járató szülőknek minden bizonnyal örömteli a közgyűlés határozata: a képviselők megszavazták az erzsé- bethelyi óvoda fejlesztéséhez szükséges félmillió forintot. Az Ifjúsági Ház és Általános Társaskör vállalkozásban történő működtetéséről való döntés bekerült az elnapolt határozatok sorába, mégpedig abban a formában, hogy szeptemberig ajánlatokat kér az önkormányzat a működés lehetséges formáira, melyeket novemberben értékelnek. A békéscsabai közgyűlés életében nem ritkaság, hogy egy-egy határozat meghozatala előtt bizottsági üléssé alakul át. Az első napirendi pontban ez leginkább a Prometheus Tüzeléstechnikai Rt ajánlattételének megtárgyalására volt jellemző, melyet végül is elvetettek a képviselők. A részvénytársaság az óvodák fűtési rendszerének felújítására és üzemeltetésére tett javaslatot, s a kívülálló számára úgy tűnt, hogy az anyag előkészítetlen- sége miatt született egy szavazat hiányában nemleges határozat. A közgyűlés többi határozatairól a későbbiekben tájékoztatjuk olvasóinkat. L. M. Újjé, a strandon nagyszerű! Aki teheti ebben a kánikulában vízpartra, vagy strandra megy. Képünk a békéscsabai Árpád-fürdőben készült Fotó: tehoczky Péter Vasutasnapi ünnepségek, kitüntetések Július második vasárnapján köszöntik a vasutasokat. Az idei, 44. vasutasnapot a korábbi hagyományok ápolásával ünnepük országszerte. A MÁV Rt. Szegedi Üzlet- igazgatósága ünnepségét tegnap rendezték meg Szegeden, a MÁV diákotthonban. Ünnepi köszöntőt Tóth Imre, a MÁV szegedi üzletigazgatóságának igazgatója mondott. Ezt követően kitüntetéseket adtak át. Békés megye vasutasai közül vezérigazgatói dicséretben részesült Simon Kálmán főmozdonyvezető (Békéscsaba), igazgatói dicséretet vett át Higyed Sándomé segédmunkás, Jova Zsófia V e- ronika számadó- és árupénztáros, Sulyok Lajos kocsijavítólakatos, Cseri Sándor előmun- kás, Szabó Imre szakaszmérnök, Kesjár Mihály nyugdíjas (Békéscsaba), Hajdú Imre forgalmi oktató és vezénylőtiszt, Pardi Sándor járművillamossági-szerelő (Vésztő), Horváth Péter rendelkező forgalmi szolgálattevő (Orosháza), Varga László állomásfőnök- helyettes (Lökösháza), Pola- csekné Csintalan Ilona kereskedelmi oktató, Soós István kocsijavító-lakatos (Mezőhegyes), Felföldi Imre felsővezeték-szerelő (Békéscsaba). „LEGJOBB JÓS A BELÁTÁS S JÓZAN ÉRTELEM.” (Euripidész)