Békés Megyei Hírlap, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-05 / 156. szám
o OROSHÁZA ÉS KÖRNYÉKE A cigányok a „testvéreikre” is számítanak csücskös talpú vágott pajzs, felső részén kék, alsó részén zöld mező. A kék mezőben középen búzakéve, ettől balra ekevas — keresztben — járomszöggel, jobbra dohánylevél, keresztben dohányfűző tűvel Hírek Orosházi ösztöndíj. A város önkormányzata 1994. január elsejétől létesített — az oktatás hiányszakjainak pótlására — egy városi ösztöndíjat évente 4 egyetemi, főiskolai hallgató részére. Az ösztöndíjra a hiányszakot (logopédia, iskolai pszichológus, idegennyelv, számítástechnika, technika, gyógypedagógia, gyors-és gépíró) tanuló hallgatók a sikeres felvételi esetén pályázhatnak. A földvári támogatás. A képviselő-testülethez támogatási kérelem érkezett az Orosházi Vakok-és Gyengénlátók Szervezetétől. A képviselők az idén is megszavaztak 2 ezer forint támogátást. Változás a vezetésben. A Darvas Társaság vezetőségében változások történtek. A legutóbbi rendezvényen — közgyűlés keretében — választották meg a tagok Gombkötő Mihálynét, aki a titkári feladatokat látja el a jövőben. Megfelelő teljesítés. A kardoskúti képviselő-testület elfogadta az 1993. évi költség- vetés zárszámadását. A kiadások és a bevételek megfelelő teljesítést igazolnak. A fejlesztések közül kiemelkedik a lakosság vízellátásának biztosítását szolgáló víztorony. Engedély nélkül. Gádoroson sok az engedély nélkül motorozó fiatal. Sajnos nincs megoldva képzésük, ezért a képviselő-testület tagjai javasolták, hogy a településen keressenek megoldást a felkészítésre, az engedély megszerzésére. Az oldalt szerkesztette Csete Ilona. Fotó: Lehoczky Péter és Such Tamás Az utóbbi időben egyre többet hallani az orosházi cigányok helyi szervezetéről. Programjaik — anyagi nehézségeik ellenére — sikeresek, gondoljunk csak a gyermeknapjukra, vagy eleki (cigány sportnap) szereplésükre. Ebből az apropóból ültünk le beszélgetni Lakatos Tiborral, aki már több éve képviseli és szervezi a helyiek csoportját. —Kemény fába vágta a fejszéjét, amikor a felkérésnek eleget tett. Gondolta-e, hogy ennyi nehézséggel—rágalmazással, , .házalással” — kell megbirkóznia? — A félreértések elkerülése végett itt is elmondom, hogy ezért a munkámért pénzt soha nem kaptam, teljesen önzetlenül végzem a cigány testvéreimmel való foglalkozást. Én is a kiskeresetűek táborába tartozom, mint családfenntartó átérzem a hasonló sorsúak helyzetét. Egyébként Orosházán a Gondozási Központban dolgozom 6 éve." Az intrikák ellenére továbbra is végzem a dolgom, a közösségért szívesen fáradozok és abban bízok, hogy hamarosan lesznek követőim. —Mit kell tudnunk az orosházi szervezetről? —A megyei szervezet megalakulása után néhány hónappal Orosházán is összejöttek a cigányok, éppen 22-en. Két esztendeje sikeres közösségi (sportnapok, kulturális seregszemlék, cigánybálak, fenyőünnepek stb.) munkát tudhatunk magunk mögött. —Az idén milyen rendezvényekre várták tagjaikat? — Az év elején — anyagiak hiányában — nem tudtunk szervezni szinte semmit. A májusi gyermeknapunk nagyon jól sikerült. Támogatóinktól csokoládét, üdítőt, fagyit, virágot, ajándékot, játékot, könyvet, süteményt és pénzt kaptunk. Itt szeretném nekik megköszönni, hogy megkeresésemkor nem voltak elutasítók, közreműködésükkel egy sikeres program részesei lehettünk. A szomorú csupán az, hogy a jobb anyagi helyzetben lévő cigány testvéreinkre egyáltalán nem számíthatunk. Ok rendszeresen nemet mondanak nekünk. Szervezetünk egyébként törődik a hátrányos helyzetű cigányokkal, felvettük a kapcsolatot az iskolákkal, figyeljük a sokat hiányzó gyerekeket. — A támogatók mellett anyagi forrásra honnan számíthatnak? — A Magyarországi Nemzeti, Etnikai, Kisebbségi Alapítványhoz beadtunk egy pályázatot, onnan remélünk 60 ezer forintot. Ezt az összeget az év hátralévő részére tervezett programok finanszírozására fordítanánk. Mozgósítani kell a donorokat A kórház vérellátó osztálya feladatának igyekszik eleget tenni. El kell viszont ismerni, hogy ez nem mindig könnyű. Tény, hogy a vérvételek száma országosan 1986 óta folyamatosan csökken. Ebben a körzetben ez a tendencia 1989 óta észlelhető — tudtuk meg dr. Antal Mihály állomásvezető főorvostól. A véradások szervezésében az orosháziak a vöröskeresztre támaszkodnak. A véradódonor- szervezés korábbi, főleg nagyüzemekre alapozott formáit új formákkal kell kiegészíteniük. A nagyobb, összetartozó egységek mellett személyre szóló, meggyőző propagandával mozgósítani szeretnék a lakóterületeket, a kórházi betegek hozzátartozóit, barátait, rokonait. A Porta kocsmában minden évben a vállalkozó szervezi meg a véradást Barátaink a csernyeiek A Nagyszénási Czabán Samu Általános Iskola 26 diákja (ké- zilabdások és focisták) — néhány felnőtt kíséretében — a nyár elején a kis-jugoszláviai Magyarcsemyén vendégeskedett. Sokunkat már ismerősként üdvözöltek, de az is hamar feltalálta magát, aki először jött a csemyeiekhez. A köszöntések után átadtuk ajándékainkat, majd a fogadó családok megkeresték vendégeiket és igyekeztek haza, hogy feltálalhassák a régóta melegen tartott ebédet (ugyanis alapos késéssel érkeztünk meg). Bár vendéglátóink szabadkoztak szerény körülményeikért — az ismert okok miatt kevésbé jól élnek —j mi ezt nem éreztük. Egy elsőrangú szállodában sem kaptunk volna finomabb ételeket, figyelmesebb, mindenre kiterjedő ellátást. Nem is irigyeltem a lányokat, akik néhány óra múlva kiálltak a cser- nyeiekkel mérkőzni. Teli hassal kézilabdázni?! (Ennek ellenére a szénásiak nyertek.) Az esti szabadprogram keretében ismerkedtünk a településsel. Ámulva néztük a májusfákat. Kovács Csilla pedagógus .vendéglátóm lelkesen magyarázta, náluk még él ez a hagyomány. Másnap reggel ismét felfedező útra indultunk a faluban. Délután a fiúk küzdöttek a sportpályán. A mieink kevésbé voltak szerencsések, mint lányaink. Senki nem volt elkeseredve, máris a jövő évi visszavágóra utaló megjegyzések röpködtek a levegőben. Hazaindulás előtt lelkes címcsere, fényképezés kezdődött, majd a busz motorja jelezte, elérkezett az indulás ideje. A heves integetés közben néhány könnycsepp is hullott... A két testvérközség közti kapocs még szorosabb lett, hiszen új barátságok szövődtek, a régiek pedig tovább szilárdultak. (Támogatóink voltak: Népújság Kft., a békési Szupervonal Bt., valamint a nagyszénási Asztalos Pál, Komócsin István, Kárai Istvánná, Madarász Já- nosné, Berki József, a helyi önkormányzat.) A temetőben ottjártunkkor is nagy volt a gaz Szerkesztői postabontó A temető mint kaszáló? Orosháza és Nagyszénás között van egy bekerített temető. A férjem kíváncsiságból megállt ott és meglepetten tapasztalta, hogy Székács József és családjának a bekerített temetkezési helye ez. Akkor még ápoltnak vélte. Elhatároztuk, hogy gyermekeinkkel is megtekintjük. Egyik délután kikerékpároztunk a kis temetőhöz. Az útról már látni lehetett a fekete márvány emlékoszlopot. Közelebb érve azonban megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a temetőt térdig érő fű veszi körül. A nyitott kovácsoltvas kapun belépve csak tovább növekedett meglepetésünk. A kerítésen kívül és belül kis veteményes van, ami nagyon szépen ápolt, gyomlált. Éppen azon tűnődtünk, hogy Orosháza jelese több figyelmet érdemelne, amikor — 9 és 5 éves gyermekeink füle hallatára — egy idős néni igen furcsa módon hozta tudomásunkra, hogy amin mi járunk, azt ő kaszálja és jóvátehetetlen kárt okozunk, mert letapossuk. A további szemrehányást elkerülve le se tudtuk róni kegyeletünket a síroknál, távozni kényszerültünk. A K ACSALA CSALÁD 1994. július 5,, kedd Mi kell az orosháziaknak? Nem költőinek szánom a kérdést, valóban a választ keresem, tudni szeretném, vajon mivel lehet „megfogni”, kimozdítani az embereket. Azokat, akiktől nap mint nap azt hallom: ebben a városban nem történik semmi, itt nincsenek programok, nem lehet családostól szórakozni. (Munkám révén én az ellenkezőjét tapasztalom, hiszen a hétvégeken programbőség nehezíti időbeosztásomat.) Akkor hogy is van ez? Hetekkel ezelőtt szinte üres pályán zajlott a határőrség napja; a sportcsarnokot sem töltötték meg az asztalitenisz, vagy a kézilabda szerelmesei, de a reptéren sem tolongtak az emberek. Ezen a szombaton, vasárnapon is olyan programsorozatot kínáltak az orosháziaknak, amire még nem volt példa sem az országban, sem a városban. A pásztorkutyák terelőversenye mellett azonban a népszerű művészek, a nagy nevek, a nagy nevettetők sem tudták kicsábítani az orosháziakat Bogárzóra. A szervezők csalódottan és tanácstalanul tárták szét karjukat, mondván, ők mindenkire gondoltak: a nótacsokorral a nagyszülőkre, a gyerekműsorokkal a kicsikre, a humoristákkal, zenekarokkal, énekesekkel a középkorosztályra. Több bográcsban rotyogottaz ennivaló is, lehetett itt mindent csinálni. S hogy miért nem voltak „vevők” erre sem az orosháziak? Közösen találgattunk: fizetés előtti napokon szűkös a családi kassza (a kocsmákban nem ezt tapasztaltuk), a hőségben inkább Gyopár őst választották a ráér ők (az sem olcsó). De lehet, hogy ez nem is pénzkérdés? 50 év után is szeretik egymást Könnyeket csalt fiai és a többi szerette szemébe Lajos bácsi, amikor megköszönte min- dannyiuk törődését, szerete- tét. A fiataloknak azt kívánta, olyan igyekezettel neveljék fel ők is gyermekeiket, ahogyan ők tették azt évtizedekkel ezelőtt drága feleségével. A megható pillanatnak lapunk is szem- és fültanúja lehetett, hiszen meghívást kaptunk Orosházán a Fazekas családhoz a nem mindennapi eseményre: 50 éve fogadott örök hűséget Fazekas Lajos bácsi és felesége Etuka néni. A virágcsokrok árnyékában, az ünnepi torta mellett meséltek a fél évszázaddal ezelőtt történtekről: — A Huba utcán volt egy cementgyár, ott dolgoztunk és ismerkedtünk össze — emlékezik Etuka néni. — A papa nagyon szorgalmas ember volt, ez tetszett meg nekem. — A feleségem pedig fiatal volt és gyönyörű — kapcsolódik beszélgetésünkbe házigazdánk, majd elárulja, hogy minden formaság nélkül, így 50 év után ismét megegyeztek valamiben: nagyon szeretik egymást. A Fazekas házaspárral együtt ünnepelt két fiuk: Lajos és István, valamint a három unoka (Laci, Éva, P^ter). Hírek Hangverseny. Hagyomány Orosházán, hogy az evangélikus templomban nyári egyházzenei esteket rendeznek. Ennek nyitóhangversenyén Trajtler Gábor orgonaművész és lelkész adott műsort. Bevezetőjében elmondta, hogy előbb szerette meg az orgonamuzsikát, majd később talált rá az egyházra, és folytatta a zenei tanulmányait is. Orgonatanári és teológiai diplomáját kamatoztatva rendszeresen koncertezik külföldön és itthon. Öt zsák száz forint. Nem zsákbamacskáról van szó, hanem rendszeres lakossági szemétszállításról, amit a tavasszal szerettek volna bevezetni Nagyszénáson. Az ön- kormányzat tulajdonában lévő pótkocsis traktor hétvégeken járja a települést. A szolgáltatás azonban nem hozta lázba a szénásiakat. Nem tudni, hogy a havi 100 forintot sokallják-e, vagy nem gyűlik össze — ingatlanonként— az öt zsák szemét? Itt mindenki nyert A megyénkben élő nyugdíjasok XI. Ki mit tud-ját a közelmúltban Nagyszénáson rendezték meg. A sok jelentkező zsúfolásig megtöltötte a Czabán Samu Művelődési Házat, így némely versenyszámokat a közeli szociális otthon nagytermében benyolították le. — Évről-évre több az érdeklődő — mondta Jávorcsik Béla, a művelődési ház vezetője, az esemény szervezője koordinátora. — Most 38 településről 437-en léptek fel 141 versenyszámban. A vers- és próza, szólóének, kórus, jelenet, szóló- és csoportos zene, valamint amatőr művészeti alkotások (festmények, fafaragások) kategóriákban a 8 tagú szakmai zsűrinek bizony néha komoly fejtörést okozott az igazságos döntés meghozatala. — Már az is elismerésre méltó — mondotta az egyik zsűritag —, hogy ezek az emberek idős koruk ellenére, amatőr létükre képesek lámpaláz nélkül szerepelni. Néhá- nyan pedig profi színvonalon produkáltak. A kellemes hangulatban elköltött ebéd után viszont magasra csapott az izgalom, következett az eredményhirdetés. Dörgő taps köszöntötte a helyezést elérteket, de nyertesek nemcsak ők voltak, hanem mindenki aki részt vett a vetélkedésben. J. Váci Kata