Békés Megyei Hírlap, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-29 / 177. szám

1994. július 29., péntek HAZAI TÜKÖR #R­IP MS MEGYEI HÍRLAP Harsány hangok Harsányból Vita előtt az önkormányzati törvény tervezete Rendőri megerősítés. A rendőrség megerősítette a Magyarországon található iz­raeli és zsidó érdekeltségek védelmét. Az ORFK illetékese elmondta: előzőleg az izraeli nagykövetség értesítette a rendőrséget, hogy információ­ik szerint terrortámadások vár­hatók Európában az ilyen in­tézmények ellen. Néptáncfesztivál. Ha­todik alkalommal rendezik meg az idén Szegeden a nem­zetközi ifjúsági néptáncfeszti­vált. A műsor négy külföldi és négy hazai együttes bemutat­kozásával pénteken este 8 óra­kor kezdődik az újszegedi sza­badtéri színpadon. Az egy hé­tig tartó programban lett, dán, holland, portugál és magyar táncegyüttesek lépnek közön­ség elé egyrészt Szeged utcáin, terein, strandjain, másrészt a megye több településén. Va­sárnap a dorozsmai Sziksóstó­nál egész napos program kere­tében ismerkedhetnek a népek táncaival az érdeklődők. Ólomtartalmú paprika. Az egészségre ártalmas ólom­vegyülettel szennyezett őrölt étkezési pirospaprikát találtak Szombathelyen. A Vas Me­gyei Tisztiorvosi Szolgálat felhívta a Vas megyei lakosság figyelmét, hogy ne vásárolja­nak bizonytalan eredetű, átlát­szó fóliába csomagolt paprika- őrleményeket a piacokon, csak a szabványcsomagolású, a bolti kereskedelmi hálózat­ban kapható fűszert fo­gyasszák. Azt egyelőre nem tudják, hogy az említett min­ták tartalmaznak-e más, az egészségre szintén ártalmas, esetleg rákkeltő anyagot, min­denesetre a kérdésre a további laboratóriumi vizsgálatok ha­marosan választ adnak. A me­gyében eddig senkit nem szál­lítottak kórházba a szennye­zett paprikától kapott mérge­zési tünetek miatt. (Folytatás az 1. oldalon) Amikor július 18-án reggel tiszta ágyneművel ismét elvit­tem a gyereket, bevallom me­gint szóltam Semjényi Gyulá- né vezető óvónőnek, hogy vi­gyázzon jobban a gyerekekre. Felháborodott és azt mondta ismételten, hogy ha nem tet­szik, vigyem máshova. Erre hátat fordítottam és ott hagy­tuk az óvodát. Ekkor utánam jött és mondta, hogy mégse vigyem el. Csakhogy ezek után már nem volt miért ma­radni. A kislányom minden nap elmondta: a kislányok jók, a fiúk rosszak és az óvónéni megveri őket. — Ezek elég súlyos szavak. Be tudja bizonyítani? — A szülők félnek. Talán joggal. Itt akarják továbbra is járatni a gyerekeiket az óvodá­ba. Egyébként már tudnak ar­ról, hogy újságíró jön. És a szülők ott várják az óvodában. —Kitől hallották? — Például onnnan, hogy azt a táviratot, amit Ön küldött bárki elolvashatta. —Hogy érti? Nem volt borí­tékban és össze sem volt hajt­va? — így, ahogy tetszik mon­dani! ¥ Meglep, hogy az óvoda udva­rán gyerekek helyett szülők sorakoznak. Kérdezem is, honnan tudják, hogy jövök? Egyöntetű volt a válasz: „egy ilyen kis helyen mindenki mindenről tud...”. A vezető óvónő, Semjényi Gyuláné nem titkolja ideges­ségét. — Harminc éve foglalko­zom a gyerekekkel a faluban, soha senkivel semmi bajom nem volt. Nagyon súlyosak a vádak, amiket rólam állít Sza- bóné. Azt kiabálta, hogy felje­lent, de szóhoz sem juthattam, hogy a rágalmaira válaszoljak. Tény, hogy Mariann hátára gurította egy gyerek a gumit, de hála istennek nem sírt, nem fájlalta, ezért reméltük, hogy nem történt semmi komoly ba­ja. —Közölték a szülővel, hogy mi történt? — Nem kérdezte... Beszélgetésünkbe kapcso­lódik Barta Imre iskolaigazga­tó is, aki kivizsgálta az ügyet. — Az elején szeretném kö­zölni, hogy a szülők az én kéré­semre jöttek most ide. Hiszen július 25-én egy rendkívüli szülői értekezletet tartottunk, aminek a témája Szabó Lajos- né panasza volt. :— Úgy tudom, ő nem vett részt ezen. Nem úgy lett volna sportszerű, ha őt is meghívják? — Volt eszemben, hogy idehívom, de a gyerek már nem jár az óvodába. —Kizárták? — Dehogy. Személyesen jártam Szabó Lajosnénál és felajánlottam, hozza nyugod­tan a kislányt. Kötötte magát, hogy nem hozza. Még azt is a fejemhez vágta, hogy begye­pesedett gondolkodású va­gyok. Ezek után nem tehettem mást, mint elköszöntem tőlük. * A szűkkörű megbeszélésnek vége szakad, mert a szülők „beáramlanak” a szobába. Egyikük, Szepsi Zsigmondné meg sem várja, hogy megszó­laljak, már mondja, mondja a magáét. — Az én öt gyerekem ide­járt az óvodába, soha semmi bajunk nem volt az óvónővel. Ha Szabónénak nem tetszik, nagyon sajnáljuk — mondja indulatosan, aztán elviharzik a dolgára. Bozsányi Józsefnének ki­lenc gyereke járt az óvodába, soha nem volt problémája az itt dolgozókkal. Ugyanezeket hangsúlyozza Rácz Ádámné, Sárosi Imréné. Csupa jókat mondanak a vezető óvónőről. Varga Gyuláné szerint na­gyon korrektek az óvónők. — Pali, mondd meg itt a többiek előtt — szólítja meg Szabóné Felegyi Pált —, hi­szen tőled tudom, hogy a te gyereked egyszer olyan rossz volt, hogy kikötötték. Felegyi Pál elvörösödik, s kikéri magának ezt a rágalmat. —Ön szerint miért találta ki ezt Szabóné, ha nem igaz? — Fogalmam sincs. De ilyet nem mondtam. — Az sem igaz, hogy lera­gasztják a gyerekek száját? — kérdezi most már a szülőktől Szabóné. Felmorajlik a terem. Élén­ken tiltakoznak. — Szégyen lesz ez Har­sányra, ha megjelenik! Meg­nézheti magát Szabó Lajosné és az élettársa Karádi Zoltán, mert ezek után be nem megyünk a boltjukba — mondja az egyik szülő. — Alig jött ide, máris felkavarja itt a kedélyeket. — On szerint miért kavarta fel a kedélyeket Szabóné? — kérdezem a vezető óvónőt. — Fel nem foghatom. — Miért hívták ide a szülő­ket, hiszen egyértelmű, hogy másként nyilatkoztak volna, ha a lakásukon keresem meg őket—fordulok az igazgató­hoz. — Nem voltak benne bizto­sak, hogy Ön megkeresi őket. Ezért jöttek ide. Három hölggyel beszéltem még a faluban. Érthető módon nem akarnak név szerint szere­pelni az újságban. Egyikük el­mondta, hogy a gyereke — most is az óvodába jár—, sok­szor jön úgy haza, hogy meg­verték a körmét és fújja, mu­tatva, hogy fáj neki... A másik arról szól, hogy bár az ő gyere­kei már felnőttek, de a fiának egyszer felhasadt a szeme fe­lett a bőr, és nem szóltak róla az óvodában, csak a fertőtlení­tő port szórták rá. A harmadik­tól azt tudom meg, hogy a ve­rés miatt nem régen megszö­kött egy kislány. — Mindenki tudja a falu­ban, hogy elcsattan egy-egy pofon. Csak senki nem meri bevallani, mert tudja, hogy esetleg a gyereke látja majd kárát — mondja befejezésül Szabóné. *­Nem az újságíró dolga megál­lapítani, hogy a panaszos felje­lentése alapos, vagy alaptalan. Egy tény. Alaposan felkészül­tek jöttömre. Ha minden telje­sen rendben van az óvodában, akkor az örvendetes. Ha elő­fordulnak néha apróbb hibák, fátylat rá. De tánjadva véde­kezni?! Miért? Béla Vau A köztársasági megbízotti in­tézmény megszüntetésének ter­vét is figyelembe véve összesen öt helyen kell változtatni az al­kotmányon ahhoz, hogy az ön- kormányzati törvény módosítá­sának meglegyenek az alkot­mányos alapjai. Ez abból a vita­anyagból derül ki, amelynek el­ső szakmai megmérettetése pénteken lesz a Belügyminisz­tériumban. Szabó Lajos, a tárca önkor­mányzati főosztályának veze­tője az MTI-nek csütörtökön elmondta: az előző kormány­zat idején készült tervezet át­dolgozása során a szakembe­rek beépítették az anyagba a koalíciós megállapodás által igényelt politikai jellegű vál­toztatásokat. így például a köztársasági megbízotti intéz­mény megszüntetését, az egy­fordulós szavazást és a közvet­len polgármesterválasztást le­hetővé tevő szabályt is kidol­gozták. Az új törvénytervezet egyik lényeges változása, hogy a testület szükség esetén bírósági úton kényszerítheti ki a számára nemkívánatos pol­gármester eltávolítását. To­vábbra sem javasolják azon­Az év első félévében nem rosszabbodott a közlekedés- biztonság helyzete, a balese­tek számának 5,4 százalékos növekedése stagnálásként ér­telmezhető — mondta csütör­töki, sajtótájékoztatóján Túrós András vezérőrnagy, az Or­szágos Rendőr-főkapitányság közbiztonsági főigazgatója. A vezérőrnagy szerint a sta­tisztikai adatokat már csak azért is eredményesnek kell te­kinteni, mert például a válasz­tások, illetve a hozzá kapcso­lódó rendezvények biztosítása jelentős rendőri erőket vont el a közúti ellenőrzéstől. A 4,5 százalékos emelkedés elsősor­ban Budapestnek, Pest, Csongrád és Hajdú megyének „köszönhető”. Budapest és Pest megye mellett a keleti megyék a legveszélyesebbek, ban a képviselői visszahívha­tóság bevezetését, illetve a testületi ülésekről indokolat­lanul sokat hiányzó képvise­lők szankcionálását sem. A törvényelőkészítő bizott­ság pénteki, egész napra terve­zett vitanapján a tárca szakem­berein kívül részt vesznek az önkormányzati érdekképvise­letek, a pártok szakértői és a tudományos élet kiválóságai is. A jövő héten kezdődő hat­párti egyeztetést követően a tervezet várhatóan augusztus közepén kerül a kormány, majd ezt követően a Parlament elé. Ez által a koalíciós meg­egyezésnek megfelelően no­vemberben megtarthatják az önkormányzati választásokat. Szabó Lajos elmondta azt is, hogy az önkormányzati rend­szer korszerűsítését szolgáló jogszabálymódosítások a vá­lasztások is folytatódnak. így például várhatóan még jövőre — az államháztartási reform­mal együtt — változnak majd az önkormányzatok pénzügyi gazdálkodásával, illetve a ha­tásköri kérdésekkel és a társu­lásokkal foglalkozó jogszabá­lyok is. elsősorban a keletről érkező turisták miatt. A legjobb a helyzet a Dunántúlon, ahol va­lamennyi megyében csökkent a balesetek száma. Országos szinten 7,6 százalékkal keve­sebb ember halt meg a közuta­kon az első félévben és az ittas állapotban előidézett balese­tek száma is 10,6 százalékra mérséklődött, amely már meg­közelíti a 9 százalékos európai átlagot. A második félévben is lesz­nek fokozott rendőri ellenőr­zések, különösképpen a gyors- hajtókat próbálják majd ki­szűrni. Egyes helyeken min­den héten 10-12 traffipaxot ál­lítanak fel a főútvonalak men­tén. Emellett nagy figyelmet fordítanak a rendőrök a bizton­sági öv és a tompított fényszó­ró használatára. Közlekedésbiztonsági helyzet Végvári esték ’94. július 29—30—31-én Népi, iparművészeti vásár, háromnapos vigalom a Gyulai Várnál Programajánlat: Július 29. péntek 17.00 PYRO-TECHNIC Bumm! — és egy kis megnyitó! 17.15 Eb-show (A Váraljai Kutyakiképző Iskola parádéja) 18.30 A Végvári Sörcsata folytatódik (Nevezés a helyszínen — értékes díjak) 19.00 Szellemtánc. Előadja a szegedi Topogó Táncegyüttes és a méhkeréki Nyisztor György Hagyományőrző Tánc- együttes 20.15 A Kabaré (Élej István és Horváth Szilveszter viccelődé­sei) 21.30 Rock kacaj (Az „Irigy Hónaljmirigy” zenekar show- műsora) 24.00 PYRO-TECHNIC Bumm! —és jó éjszakát! Július 30. szombat 9.00 PYRO-TECHNIC Bumm! —és jó reggelt! 9.10 Jó reggelt négyévesek, jó reggelt gyerekek! (játékok, vetélkedők sok-sok ajándékkal és meglepetéssel) 11.00 A család kedvence — „állati találkozó” 13.00 ESKIMO játékok a Várfürdőben 14.00 Gyulaiak II. Nagy Versengése 17.30 Lovastomász-bemutató (füzesgyarmati módra) 18.00 Gyulai Big Band (Ragtime) 19.00 Tomi és a paripa (pónibemutató) 19.30 Végvári táncok (A Körös Néptáncegyüttes és a Téglás zenekar műsora) 20.30 „Ki tud többet Magyarországról!” (A Magyar Televízió honismereti játéka — élő közvetítés Gyuláról) 22.00 Várkerti utcabál (Lépcsőház Rock and roll Band) 24.00 PYRO-TECHNIC Bumm! —és jó éjszakát! Július 31. vasárnap 9.00 PYRO-TECHNIC Bumm!—és jó reggelt! • 10.00 Korcskútya szépség- és ügyességi verseny (nevezés a helyszínen 9 órától oltási bizonyítvánnyal) 13.00 ESKIMO játékok a Várfürdőben 15.00 Végvári vitéz-verseny (ágyúgolyódobás, szekérhúzás — nevezés délelőtt 10 órától) 16.30 Fogathajtó bemutató 18.00 Syntax Error (Techno zene a színpadon) 19.00 Békés Banda (talpalávaló mindenkinek) 20.00 Az új degeneráció (Maksa Zoltán humorizál) 21.00 GÉNIUSZ buli — I. felvonás 22.00 Csillaghullás (Gigntikus PYRO-TECHNIC Bumm! —és jó éjszakát! 22.15 GÉNIUSZ buli — II. felvonás 24.00 PYRO-TECHNIC Bumm! —és jó éjszakát! Továbbá: Amstel sörsátrak, finom Brindás-féle falatok, mutatványosok, hőlégballonlift BANK 0TULAI 3 HÍRLAP FRAKTICOMP Számítástechnikai Kft. Gyula ♦ ' O I. G A H » Hl JJJL HETlfrFIJTAR g| gyulai várszínház f KNER NYOMDA RT. ' Dürer Nyomda és Kiadó Kft. ÍEOMYEl

Next

/
Thumbnails
Contents