Békés Megyei Hírlap, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-20 / 169. szám
0 IRÉKfa MEGYEI HÍRLAP GYULAI VÁRSZÍNHÁZ '94 1994. július 20., szerda mondja el, aki birtokos, nemes apja és cigány származású anyja jóvoltából hatalmas ellentmondások és végletek között nőtt fel. Balázs Ágnes kitűnően formálta meg a rajongó, gyermekien ártatlan, riadt kis Psychét, akit sógora tesz asszonnyá, miközben nővére első gyermekükkel vajúdik. A kislány ezzel megszűnik létezni, s a helyébe érzékien túlfűtött, néhol kacér és közönséges fiatal nő lép, aki válogatás nélkül adja oda magát béresnek és grófnak, idegennek és rokonnak. A bűnhődés természetesen nem maradhat el. Psyché fattyút szül, akit botránytól rettegő előkelő rokonok vesznek „gondjaikba”. A gyermeknek pusztulnia kell, s vele együtt az anya leikéből is odavész valami. A magzatát veszni hagyó nő hátborzongató panasza, dermedt csendet parancsol a nézőtérre. Psyché büntetése kegyetlen. Féktelen, vad tennészetét apácazárdában próbálják megzabolázni, de sikertelenül. A lázadó személyiséget meghökkentő rap-muzsika és tánc jeleníti meg a színpadon, amely Vayer Tamás feszültséget sugárzó vörös—sárga—Tekete díszletei között igazi telitalálat. A hősnő végre megszabadul a zárda folytogató magányából, de ezért nagy árat fizet, szabadságát áldozza egy embernek, aki férje, s később gyilkosa lesz. A történet másik kulcsfigurája Tóth Gáspár András, a nagybetűs férfi, aki mindazokat hivatott megtestesíteni, akik Psyché életét gyönyörré varázsolták vagypokollá változtatták. Nagyszerű játékával hitelesen formázta meg az együttérző barátot, esdeklő szerelmet, érzéki szeretőt, és féltékenységtől őrjöngő férjet. Baracsi Magdolna Lélek és erotika szeánsza Weöres Sándor Psychéje sajátosan találó zenei feldolgozásban került hétvégén a vár színpadára. Balázs Ágnes és Tóth Gáspár András rock-szeánsza a modem zene és tánc segítségével idézte meg Weöres látványosan megformált fiktív nőalakját, Lónyai Erzsébet költőnőt, vagy más néven Psychét. Az erotikus szálakkal dúsan átszőtt, 16 éven felülieknek való tündérmese, egy olyan asszony történetét / Agárdy Gábor: En a közönséget akarom szórakoztatni Huszka-operett a tószínpadon Próba után ültünk le egy kis beszélgetésre Agárdy Gáborral, a Huszka-operett, a Gül baba rendezőjével. Elégedett a délelőtti próbával? — Tulajdonképpen igen. Olyan, amilyen szabadtéren lenni szokott. Minden meglepetés azoknak a színészeknek, akik még nem dolgoztak szabadtéren és azoknak, akik a pályát most kezdik Sok évtizednyi tapasztalat után azt merem mondani — bár előttünk van még nyolc próba —, ahogy most áll az előadás, akár már holnap mehetne élesbe. De szeretném teljesen kidolgozni, minden jelenetet precízen megoldani. Megérdemli a mű, mert gyönyörű. Álomszép a díszlet, olyan, mint egy meseváros. — Prózát már rendezett. Hogy esett a választás most az operettre? — Annak idején, amikor vidéken dolgoztam rengeteg operettet rendeztem. Érdekes, a kollégák közül is sokan kérdezik: mi közöd neked az operetthez. Pesti pályafutásomat az Operettszínházban kezdtem, Latabár és Honty mellett. Imádom ezt a műfajt, bár az elmúlt évtizedekben rettentően elhanyagolták, nem volt szabad romantikára, érzelemre nevelni az ifjúságot, pedig állítom, hogy vágynak rá. A Gül baba olyan darab, amelynek zenéje varázslatos, behunyom a szemem és álmodom a zenével. S hogy esett a választás erre az operettre? Sok-sok gyulai vendégszereplésem alatt akárhányszor elmentem a tószínpad előtt, arra gondoltam, milyen nagyszerű lenne itt megrendezni Huszka darabját, Gül babát. Az egész miliő erre termett. Valahogy azonnal oda tudtam képzelni a színpadra ezt a gyönyörű mesevilágot a minarettel, mecsettel, háremmel. Az idén megkeresett Sík Ferenc, nem lenne-e kedvem megcsinálni a Gül babát. Mondtam dehogyis- nem, de akkor úgy, ahogy én akarom, ahogyan ezt Huszka megírta. A Gül babában egyaránt van humor és dráma. S ez utóbbi különösen. Ez az operett Lear király. Gül baba a lányáért mindent megtesz, megöli a rózsákat s evvel önamgát is. Romantikus? Érzelemdús? Az bizony, de ezt is akarom. — A rendezésen tál játszik a darabban, nem is kis szerepet, Mujkót, a muzsikás cigányt alakítja. Hogyan tudja a kettőt összeegyztetni? — Éz a legnehezebb, s bevallom, ezt még sohasem csináltam. Rendezni már rendeztem, 57 éve játszom, de a kettő együtt nagyon nehéz. Szerencsére itt van az Operettszínház rendezője, Mikolai László. Őt kértem meg arra, hogy segítsen, kísérjen figyelemmel, ha a színpadon vagyok. Olyan furcsán érzem magam a színpadon, mintha soha sem játszottam volna. Mert az agyam és a gondolatom lent van a nézőtéren, ahonnan az egészet át kell látnom. Nehéz egyszer„A Gül baba zenéje varázslatos, behunyom a szemem és álmodom vele" Fotó: Kovács Erzsébet re fent is lenni és lent is lenni. Minden erőmmel azon vagyok, hogy a közönség jól érezze magát. Igenis be merem vallani — én a közönséget akarom szórakoztatni. Tudom, hogy ez megvetendő dolog, hogy itt is „a fene nagy művészetet” kellene mutogatni, de az az igazság, hogy ilyenkor nem kíváncsi rá senki. Meleg van. Nyár van. Fagylalt van. A szabadtéren ugyan vannak nehézségek, remegő felhők felettünk, szél a színpadon, de azt hiszem, amikor este elkezdődik az előadás és felcsendül a nyitány, a negyventagú zenekar tolmácsolásában a közönség jól fogja érezni magát. S ez a legfontosabb. Remélem Allah velünk lesz. Muzslai Katalin Beugrásnak számított az egész Pezsgő-pergő spanyol dallamok helyett barokk vigasságra hívták a részben hoppon, részben otthon maradt színházkedvelőket a gyulai várba. A péntek este sikerében jóelőre sokan kételkedhettek, mégis kiadós félház előtt tehetséges előadás szemtanúi lehettünk. Az elmaradt spanyol—olasz balettest helyett mentőövként bedobott Iglódi-produkció, a Pilinszky szellemét városházi környezetben megidéző színész-rendező másik arcának bemutatására is alkalmasnak bizonyult. A Székesfehérvárra kitalált zenés játék szerzőjének Dániel Speert jelölték, a Barokk vigasságok feleimmel jelölt darab lánykori nevét pedig nemes egyszerűséggel meghagyták németül szólónak: Musicalish Türchischer Eulenspiegel. Amolyan török-keresztény kó- péságnak indult a dolog, s nem is ügyetlenül. Némely suttogó (ellen)pro- paganda arról szólt, hogy egy pantomim kerül a vár egyetlen estét jelentő deszkáira. Egyre gyanúsabb lett a dolog: a hallgatag, fehérre meszelt arcú fiúknak — szemmel láthatóan — kevesebb közük volt a pantomimhez, mint Horváth Balázs emlékezetes ablakjelenetének. (Mondjuk úgy: pantomímelték a dolgot.) Fondorlatos módon egy hamvas fehérvári lánytól kellett megtudnunk, hogy a derék ifjak a színművészeti főiskola jövőre végző hallgatói voltak. Az üdítő táncbetétek előadói sem keltették erre szakosodott tanoda vizsgaelőadásának képzetét, ám kétségtelen: a melleden szűzlányok egyletének tűnő női kar (ha bántónak találnák, már vissza is vontam) igazán üdítően táncolt és mosolygott Az előadás második részével nehéz volt mit kezdenünk, hiszen még a narrátor szerepét kicsit túljátszva éneklő HaramA főiskolások: a móka, a dal a kacagtatás mesterei voltak za László sem hívta fel a figyelmünket arra, hogy nincs sok összefüggés a két rész között. A Lompin nevű agyafúrt legényt játszó Oberfrank Pál el tudta hitetni velünk, hogy ráépült az előadás. Szultán vezért Go gólyák György énekelte, rendes munka volt. A zenekart pedig külön tapssal jutalmazta a közönség, megérdemelten. (Akár a tácos lányok és fiúk, a zenekar is székesfehérvári: Alba Regia ez is, az is.) Külön említést érdemel Igló- di István rendezése. Keze nyomát, sziporkázó ötletességét a darab egészében érezhettük. Játékos kedvű előadást kanyarí- tott (még tavaly, hiszen az előző évadban bemutatták már Fehér- várott, de még erre az évadra is jutott belőle.) Szellemességei nem csupán a rekeszizmainkat vették igénybe. Napi üzenete volt annak, amikor a vezérről megemlítődött, hogy a Napnál is fényesebben ragyog: hívei azonnal napszemüveget tettek fel. Hallják ezt, politikus urai- mék? Mindent összevetve, nem éreztünk csalódást az előadás végén, bár ahogy elnéztem, kifelé menet sokan a Gül baba című operett tószínpadi próbájánál is elidőztek kicsinykét és szívesen: Vérbőnek nem nevezhetjük a komédiát, ezen az estén még a szúnyogok is elkerülték a várat. Azért ha még játszanék, azt mondanám: váltsanak rá jegyet! Kiss A. János Haramza László egy visszafogottabb pillanatában Oberfrank Pál vette vállára az előadást Fotó: Such Tamás
