Békés Megyei Hírlap, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-20 / 169. szám

Svédország fantasztikus! A békéscsabai Sonkoly Enikő abban a sze­rencsében részesült, hogy egy évet tölthetett cserediákként Svédországban. (5. oldal) Többet áíésszeL Be szoktak tömi a Gyulai ÁFÉSZ központjába. Nem új időknek új dalaival, hanem amúgy zsiványmódra. Először 1990-ben tették tiszteletüket... (8. oldal) Huszka-operett a tószínpadon Próba után ültünk le egy kis beszélge­tésre Agárdy Gáborral, a Huszka-ope­rett, a Gülbaba rendezőjével. (11. oldal) 1994. JÚLIUS 20., SZERDA ÁRA: 16,30 FORINT XLIX. ÉVFOLYAM 169. SZÁM Sztrájk helyett párbeszéd. Tegnap reggel és délelőtt munkásgyűléseket tartottak a Gyulai Húskombinátban. Kiderült: a szakszervezet elérte a béremelést, de ennek az az ára, hogy sokakat el kell bocsátani. A várt harciasság helyett gondterhelten ülő emberek befelé fordulásával találkoztunk. (Cikkünk a 3. oldalon) Fotó: Such Tamás Munkatársunk jelenti Washingtonból Ismerkedés az amerikai újságírással A Horn-kormány első ülése A miniszterelnököt távollétében Békési László helyettesíti Washingtonból, aló. utca és a Massachusetts sugárút keresz­teződéséből jelentkezem, 6 sa­rok távolságra tőlünk a Fehér Ház. A Delta Airlines Boeing 767-es repülőgépével Frank­furtból vasárnap délután fél 2- kor szálltunk fel, és itteni idő szerint fél 5-kor, 9 órás repülő­út után érkeztünk meg az Egyesült Államok fővárosába. Hazánkból négyen veszünk részt az amerikai kormány tá­jékoztatási hivatalának szer­vezésében immár 50 éve, vi­lágszerte zajló továbbképzésen. Ezt a négyhetes tanulmányutat magyar újságíróknak szervez­ték, témája a politika és a sajtó, a helyi önkormányzatok és a megyei lapok kapcsolata. Programunk keretében hat különböző olyan állam városai­ba látogatunk el, ahol a helyha­tósági választások előtt, után, félidőben vagy éppen a kam­pány finisében láthatjuk az ese­ményeket és tanulmányozhat­juk a tájékoztatást. Utunk első állomásán a mi­nisztériumok, kormányhiva­talok, nemzeti intézmények, ahogyan itt mondják a bürok­rácia városában gondosan elő­készített program és közvetlen vendégszeretet várt ránk — no és 91 fok Fahrenheitben, ami Celsiusban „csak” 34 fok, eh- ' hez még rendkívüli, majdnem 100%-os páratartalom társul. Az épületek és az autók min­denhol légkondicionáltak, nekünk szokatlanul hűvösek; a fülledtséget csak az utcán ne­héz elviselni, a látnivalóknak viszont nem lehet ellenállni. Hétfőn délelőtt a tanul­mányút fő szervezőivel talál­koztunk, majd előadást hall­gattunk meg az amerikai állam felépítéséről, a politikai intéz­mény- és a kétpártrendszer működéséről, a szövetségi, ál­lami és helyhatósági választá­sokról. Kedden az egész napot a külföldi újságírók központ­jában töltöttük, ahol az ameri­kai sajtó történetével, a politi­kai újságírás itteni gyakorlatá­val és a média szerepével is­merkedtünk. Ma ellátogatunk az Amerika Hangja szerkesz-* tőségébe, valamint a kelet- és középeurópai országok sajtó­jának fejlődésében aktívan részt vevő International Media Fund (Nemzetközi Média Alap) székházába. Niedzielsky Katalin Hírek Panasziroda. Ma meg­kezdi működését az Ország- gyűlés elnökének panasziro­dája. Az Országház 11-es ka­pujánál lévő fogadó helyiség­ben minden hétfőn és szerdán 9-től 12 óráig jogászok, álla­migazgatási szakemberek fo­gadják az állampolgárokat. Miként az Országgyűlés Saj­tóirodája az MTI-t tegnap tájé­koztatta, elnöki intézkedésre nyitják meg az irodát, mert évente többezer állampolgár kéri az Országgyűlés elnöké­nek segítségét. Ezentúl a pana­szirodában bárki személyesen is előadhatja, vagy írásban elő­terjesztheti egyéni kérelmét, közérdekű bejelentését, javas­latát, panaszát. Kerékpárúi épül. Med- gyesegyháza egyik legforgal­masabb útszakasza az a közút, amely a benzinkút és a gázcse­retelep felé vezet. Ezen te­lepülésrész biztonságosabb megközelítése érdekében az önkormányzat kerékpárút épí­tését határozta el. Az önerős beruházás — mint azt tapasz­talhattuk — közhasznú mun­kások bevonásával a napok­ban megkezdődött. Bűncselekmények. Bé­kés megyében a kiemelkedően súlyos bűncselekmények szá­ma csökkent az első félévben a tavalyi első hat hónapban el- követettekhez képest. Az összes bűncselekményt figye­lembe véve azonban 1,5 száza­lékos emelkedés tapasztalha­tó. Mindezekkel együtt a szak­emberek szerint a közbizton­ság nem javult, de nem is rom­lott. Nem emelkedett az em­berölések száma, több az is­meretlen elkövető, kvalifikál­tabbak, szervezettebbek a bű­nözők a korábbi évekhez ké­pest. Tegnap megtartotta első ülését a Horn Gyula vezette új kor­mány. A miniszterek döntéseit a tanácskozást követő sajtóér­tekezleten Kiss Elemér, a Mi­niszterelnöki Hivatal államtit­kára és Kósáné Kovács Magda munkaügyi miniszter ismer­tette, minthogy a kabinet még nem választotta meg szóvivő­jét. Az előzetes jelzésekkel el­lentétben, más elfoglaltságai miatt, a tájékoztatón nem vett Tegnap megkezdték a batto- nyai határőrs bontását a mező­kovácsházi Épszer Kft. dolgo­zói. Az őrs személyi állomá­nyát korábban Dombegyházra költöztették. — Unokáink sem fogják lát­ni! — legyintett egy középko­rú járókelő a szomszédos ke­nyérbolt előtt. — Megszüntet­nek itt mindent. — A várako­Hazajöttek a Mint az elmúlt héten beszámol­tunk róla: a Szigetköz víz- mennyiségének pótlásában me­gyénkből a Körös-vidéki Víz­ügyi Igazgatóság műszaki biz­tonsági szolgálata is részt vesz. Akkori tudósításunkból ki­derült: Gyuláról negyvenketten tartózkodnak Dunaszigeten, akik a szivattyúk szerelésével, beállításával vannak elfoglalva. Tegnap a munkálatok hely­színén sikerült megszólaltat­nunk Kincses Istvánt, a gyulai­ak műszaki biztonsági szolgá­latának vezetőjét, aki elmond­ta: már mind a tizenhárom szi­vattyú beszerelésével el­részt Horn Gyula miniszterel­nök. A kormány - miként Kiss Elemér ismertette - döntést ho­zott arról, hogy Horn Gyulát esetleges távollétében Békési László pénzügyminiszter he­lyettesíti majd. Médiaügyeket érint az a másik döntés, misze­rint a kabinet megbízta a kul­tusz- és az igazságügy-minisz­tert azzal: szakértők bevoná­sával gyorsítsák meg a média- törvény előkészítését. zók között élénk disputa kere­kedett. — Újat építenek a helyére még az idén! — jelentette ki egyikük. Utánajártunk a dolog­nak. S csakugyan igaz a jó hír: felújítják a battonyai őrsöt. — A munkára versenytár­gyalást hirdettek, s az a mező­kovácsházi cég lett a győztes, (Folytatás a 3. oldalon) Szigetközből készültek, így tegnap délután harmincketten hazaindulhat­tak. A továbbiakban csak a gé­pek üzemeltetéséhez szüksé­ges tíz gyulai marad Dunaszi­geten. A szivattyúkat ma déli tizenkét órakor helyezik pró­baüzembe. Ez egy hosszabb folyamat kezdete lesz (akár hatvan napig is eltarthat), mely közben a megbízó külön­böző méréseket végez a beállí­tott gépeken. Ha mindent rendben talál (a gyulaiak által végrehajtott próbák szerint er­re jó esély van), végérvénye­sen átveszi a munkát. (Magyari) Kirendeltség 70 milliós kormányberuházásból / Uj határőrére Battonyán Időjárás Változékony, gyakran erő­sen felhős idő lesz, csak rövid időszakokra süt ki a nap. Sokfelé várható eső, zápor, zivatar. A legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet 15, 20, a legmagasabb nappali hő­mérséklet 26 és 31 fok között várható. Csak a jövőt, azt tudnánk feledni! Imádom az előrejelzéseket! Ha profi előrejelző — KI­LÁTÁS — lennék, akkor beleadnék apait-anyait a jö- vőnkbe. Valahogy úgy ügyeskednék, hogy ami ma­gyar, az eredendően rosszra forduljon. így aztán min­denki jól járna, ha tévednék. Elsősorban persze Rozek úr garázskocsmájának törzs­vendégei, akiket „orvul” ér­ne sorsuk jobbra fordulása. Ettől azért nagyon nem kell tartanunk... Mindezek egy konjunk­túrajelentés olvasása köz­ben jutottak eszembe. Nem kétlem, hogy maximális fel- készültséggel, adatokkal alátámasztva, hideg fejjel kerekítették ki a holnapunk kilátásait. Például: a külső egyensúly javítása rövid tá­von nem érhető el költség­vetés-politikai intézkedé­sekkel... A kiadások csök­kentése nem garantálja, hogy a belső felhasználás mérséklődését a külső egyensúly javulása kíséri... Az óriásira duzzadt állami adósságszolgálati terhek gyorsuló ütemben nőnek és jövőre várhatóan elérik a 450 milliárd forintot... Az 1995. évi gazdasági kilátá­sokról úgy vélekednek, hogy amennyiben az ex­portorientáció válik fontos szemponttá, van esély arra, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya jövőre 2 milliárd dollárnál kevesebb le­gyen... Az infláció — a vál­tozatlanul magas költségve­tési deficit miatt — sem es­het 20 százalék alá, s a mun­kanélküliség stagnál. Biztosan így igaz, ez a realitás: a dolgok tőlünk függetlenül (?) rosszabbod­nak. Szörnyű lenne, ha visszajönnének a hurrá-op­timista idők, de mi lenne, ha egyszer bekalkulálnánk az emberekben eredendően (ma még!) meglévő, egész­séges élniakarást is. Mert hovatovább „csak” azt a fránya jövőt szeretnénk fel­edni... Lovász Sándor Betongerendák, áthidalók, import cement, magyar cement óriási árengedménnyel! Import cement viszonteladóknak: 660 Ft/q. Heiőcsabai cement telepi áron: 10 q feletti vásárlásnál 690 Ft/q. Import cement telepi áron: 680 Ft/q. 30 q felett házhoz szállítva 710 Ft/q. Közületek figyelem: hejőcsabai diszpozíció befizethető 600 Ft-os áfás áron, szállítás: saját fuvareszközzel. Nyílászárók nagy választékban. VELUX. SCHINDLER tetőtéri ablakok Fenyő fűrészáru 17 000 Ft/m3-től 24 700 Ft/m3-ig. LB—Knauf nemesvakolatok. Oltott mész 490 Ft/q. Bramac-cserepek megrendelhetők! Wienerberger Jamina Téglagyárak termékeinek értékesítése. Natúr és laminált bútorlapok több színben. Szigetelők széles választékban. FÓLIÁSOK FIGYELEM! koksz 1350 Ft/q lengyel darabos 890 Ft/q dorogi brikett 795 Ft/q vágott tűzifa 495 Ft/q berentei kocka 580 Ft/q baskír brikett 990 Ft/q lengyel lángborsó 790 Ft/q 30 q felett díjtalan házhoz szállítás. Áraink az áfát is tartalmazzák! VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT SZEMÉLYESEN ÉS TELEFONON. Telefonszámaink: (66) 441-264, 453-687, 449-331. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7—17 óráig, szombaton 7—13 óráig. .J®Zép Borbély Gáborné tüzelő- és építőanyag-kereskedő, Békéscsaba, Berényi út 140.

Next

/
Thumbnails
Contents