Békés Megyei Hírlap, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-15 / 165. szám
íbékémegyeiilrlaf MEGYEIKÖRKÉP 1994. július 15., péntek Évforduló. Tóth László festő' 125 éve ezen a napon született Pesten, és 1895 májusában Frankfurt am Mainban halt meg. Elmélyült természettanulmányok alapján friss hangvételűtoszkánai tájképeket, akvarelleket festett. Cimerezők. A Hidasháti Mezőgazdasági Rt. legnagyobb vetőmagtermelő kerülete Bakucz: az idén 1100 hektáron tíz fajta kukorica-vetőmagot termelnek. Ezekben a napokban van a munka dandárja, ötszáz középiskolai és főiskolai diák vesz részt a cí- merezésben. Közülük 300-an kint laknak az építőtáborban, kétszáz diák pedig a mezőbe- rényi kollégiumból autóbusszal jár ki. A fattyazást és az idegenelést követően legfontosabb a főcímerezés, mely munka a jövő hét derekáig a csúcsidőszakot jelenti. Szakmunkásiskola. Magyarbánhegyes önkormányzata és a helyi általános iskola és diákotthon kezdeményezésére ez évtől új szakmunkásképzési lehetőséget kínálnak a nyolcadik osztályból kikerült, gyengébb tanulmányi eredményt elért gyermekek részére. A szakmunkásiskola létrehozásához tavaly 20 település nyújtott át támogató szándéknyilatkozatot, majd elkezdődött a munka. Az iskolának szánt ingatlanon a régi épületet lebontották, a területet elegyengették, a törmeléket elszállították. Jelképes összegért. A battonyai polgármesteri hivatalban működő vállalkozásfejlesztési iroda azzal is segíti a mezőgazdasági kistermelőket, illetve vállalkozókat, hogy elkészíti helyettük a pályázati anyagokat. A szolgáltatásért jelképes összeget kérnek: egy 2 millió forintnál kisebb összegre szóló pályázat anyagának összeállítása 3 ezer forintba kerül, s ehhez már csak a másolásnak és a gépelésnek a költsége járul. Az előző munkát 8, az utóbbit pedig 100 forintért vállalja oldalanként az iroda. A Békéscsabai 635-ös Számú Ipari Szakmunkásképző Iskola működéséről is szakvélemény készült Fotó: Kovács Erzsébet Nem világos az átvilágítás? A kórház legválságosabb gazdasági időszakában, másfél évvel ezelőtt bízta meg először Békéscsaba ön- kormányzata a budapesti székhelyű Citi Fund Pénzügyi és Vezetési Tanácsadó Kft.-t a fenntartásában működő intézmény gazdálkodásának megvizsgálásával, majd ez a munkakapcsolat kiterjedt a város iskoláinak folyamatos átvilágítására is. A legutóbbi közgyűlésen négy iskola (Kemény Gábor Műszaki Szakközépiskola, Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola, 635. Számú Ipari Szakmunkásképző Iskola és a Tevan Andor Gimnázium és Szakközépiskola) működéséről, valamint a Réthy Pál Kórház gazdálkodásáról adott át szakvéleményt a kft. a szak- bizottságoknak, illetve a képviselőknek. A tanácskozáson a munka elfogadását követően nem a benne feladatként leírtak foglalkoztatták leginkább a képviselőket, hanem a kft. által használt adatok hitelessége vagy hiteltelensége, illetve a jelentések értelmezése. A tanácsadó kft. megállapította például, hogy „a vizsgált intézmények egyike sem rendelkezik működési zavart okozó pénzügyi-gazdálkodási problémával”, a költségvetési bizottság három igazgató alkalmasságát mégis megkérdőjelezte. A kulturális bizottság ezt az állásfoglalást felháborítónak tartotta, s a képviselők közül is többen hangsúlyozták azt, ami a kft. tanulmányában is szerepelt: ,,A munkajogi kérdések általában rendezetlenek, amely a jogszabályi ellentmondások nagy számából is adódik. Ön- kormányzati szinten megoldást kellene találni a rendszeresjogi szaktanácsadási szolgáltatásra.” A kórházzal kapcsolatos jelentést kísérő intermezzo is megfagyasztotta néhány percre a levegőt a kánikulában zajló közgyűlésen. Kató Gábor, a kft. igazgatója a mikrofonhoz lépett, és írásos jelentésük szóbeli kiegészítéseként elmondta, hogy megérkezésekor leírva látta, miszerint megkérdőjelezték azoknak az adatoknak a hitelességét, melyekkel ők a vizsgálatukat végezték. A kijelentés cége számára hitelrontás, ezért kérte a közgyűléstől az adatok valódiságának kivizsgálását. A döbbent csendben perceknek kellett eltelnie, míg kiderült, hogy a költségvetési bizottság rendelkezett olyan információval, mely szerint a kórház igazgatója bizonyos pénzügyi adatokat nem hozott sem a kft., sem a közgyűlés tudomására. Az egészségügyi intézmény megvádolt vezetője, dr. Nagy Balázs elmondta, hogy a kft. vizsgálatát a májusi adatokkal bezáróan végezte, a költségvetési bizottság utalása későbbi számokra vonatkozik. A válasz megnyugtatónak látszott, s ezután Pap János polgármester elismerő szavakkal köszönte meg a tanácsadó kft munkáját, mely nélkül nem tudta volna a város a kórházat megmenteni a gazdasági csődtől. A költségvetési bizottság ezek után is javasolta, hogy a hiányzó pénzügyi adatokkal ismerkedjenek meg a képviselők a következő közgyűlésen. A testület a javaslatot elfogadta. L. M. Szergej szerint a szem sok mindent elárul Van aki a fülre, van aki a talpra, dr. Szergej Kajumov a szemre „esküszik”. Az észt ideggyógyász, íriszdiagnoszta és természetgyógyász egy lámpa, valamint egy mikroszkóp segítségével, a szem szivárványhártyáját megvizsgálva képes betegségeket, öröklési hajlamokat, egyes szervek jelenlegi állapotát, a szervezet általános egészségi állapotát és esetleges jövőbeni betegségeket meghatározni. Dr. Kaju- movot először arról kérdeztük, miként lehetséges a szembe nézve a testbe látni. — Tudni kell, mit nézzen az ember — mosolyodik el, majd komolyra vált. — A szem szivárványhártyáján, szervenként, meghatározott mezőben sok jel ad információt. A pontok, zónák színéből, méretéből, mélységéből diagnosztizálható a betegség, az öröklési hajlam, vagy mondjuk egy gyerekkori sérülés, betegség. — Melyik szervekre vonatkozik a vizsgálat? — Tüdő, gyomor, máj, vese, emésztőszervi megbetegedésektől, a szív-, mozgásszervi, nőgyógyászati problémákig széles a skála. A diagnózist sok esetben a dr. Reinhard Woll német orvos által kifejlesztett elektro-akupunktúrás műszerrel erősítem meg. A testen lévő akupunktúrás pontokat felhasználva mérem a különböző szervek működését. — Csak a betegséget állapítja meg, vagy gyógyít is? — Főként homeopátiás készítményekkel, melyekben mikrodózisban ásványi anyagok, gyógynövények, savak, fémek és kígyóméreg található, kiválasztva a megfelelőket és meghatározva az adagokat, sok betegség gyógyítható. Természetesen, ha nem tudok segíteni, azt is megmondom és szakorvost, -kezelést javaslok. — Mennyire elfogadott az ön módszere? — Amerikában, Franciaországban, Németországban és a volt Szovjetunió államaiban találhatók az íriszdiagnosztika erős iskolái. Ezen országokban is a legnépszerűbb, a legelfogadottabb, de Magyarországon is egyre terjed. Fájdalom- mentes, rövid ideig tartó diagnosztizálási mód, amely nemcsak betegeknél alkalmazható, hanem így az általános egészségi állapot is meghatározható. — A legérdekesebb , felfedezését’’, gyógyítását megosztaná velünk? — Itt van két fénykép — mutatja. — Ez a középkorú férfi, mindenféle szőrzet nélkül élt születése kezdete óta. Féléves kezelés után lett haja, kiderült a mellékveséje működött rosszul. — Békéscsabára milyen időközönként jön? — Ezen a hétvégén itt tartózkodom. Július 16-án kezdem a rendelést a Nagy Antal utca 11. szám alatt, de előzetesen bejelentkezhetnek rendelésre a 326-092-es telefonszámon. Ny. L. „A szem szivárványhártyáján, szervenként, meghatározott mezőben sok jel ad információt" Fotó: Lehoczky Péter Püski Sándor grafikusművész alkotásaiból nyílt kiállítás Békésen a városi művelődési központban. A művész több, mint félszáz munkáját mutatja be a városban. A grafikus a kiállításon elkelt munkáinak árát felajánlotta a város NB I B-s férfi kézilabdacsapatának támogatására Fotó:Lehoczky Péter Alapfokot tanulnak magas fokon Borongós világunkban szinte felüdülés, ha egy intézmény egész éves munkája kiemelkedő. Csorváson az általános művelődési központ általános iskolájának 1993/94 évi munkájáról adott tájékoztatót Kiss István igazgató. — Az elmúlt oktatási évet úgy a személyi, mint a tárgyi feltételek tekintetében kiegyensúlyozottnak mondhatjuk. Biztosított volt a szak- rendszerű oktatás, azonban az idegen nyelvek vonatkozásában további előrelépésre van szükség. Betegségek miatt hosszabb időszakban belső helyettesítéssel sikerült megoldani a feladatokat. Pedagógusaink szakmai elismeréseként fogjuk fel, hogy két megyei munkaközösség vezetésére is felkérték kolléganőinket. A kormányrendelet módosította a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényt, így intézményünkben 33%-kal emelkedett a dolgozóink illetménye. Az arra jogosultak felvehették a 13. havi bérüket is. Bevételeink is jól alakultak, szakköri díjakból 100 ezer forintot könyvelhettünk el. Több pályázatot nyertünk, amely segítette évközi munkánkat. A tanulók részére biztosítottak voltak a tankönyvek, bár közülük némelyik későn jutott el az iskolába. A tankönyváremelést némiképp ellensúlyozta a 100 ezer forintos központi támogatás és az önkormányzat anyagi hozzájárulása. Az általános iskola 29 tanuló- csoportjában az elmúlt oktatási évben 594 gyermek tanult. Ez nem kevesebb, mint az előző tanévi létszám, és ez fontos, hiszen a legtöbb településen csökkenés tapasztalható. Az első évfolyamon 3 osztályban előzetes felmérés alapján választhattak a szülők és a gyerekek a Zsolnai, a Tolnainé és a keresztény osztály között. Az osztályok létszáma kedvező feltételeket teremtett a tanulókkal történő differenciált foglalkozásra. Ebben a tanévben tért át az iskola a 7-es órarendre, amely a testi nevelés bővülését jelentette. Bevezetésre került a gyógytestnevelés is, délutáni órarendben. Eredményes volt az iskolai munka általánosságban, amelyet tanulmányi versenyek, vetélkedők, pályázatok során elért sikerek bizonyítanak. Kiemelkedő eredményként könyvelhetik el Csorváson, hogy a vers- és nyelvművelő versenyen — melynek országos döntője Szolnokon lesz — első helyezést, az országos bio- lógiafeladat-megoldó versenyen 1. és 2. helyet mondhatnak magukénak. — Nyolcadik osztályos tanulóink (90 diák) beiskolázását az osztályfőnökök együttműködve a szülői házzal, sikeresen valósították meg. Minden tanulónk felvételt nyert középfokú oktatási intézménybe. A jó pályáirányítási munka a legtöbb tanulót, az elsőként megjelölt oktatási intézménybe juttatta. Gimnáziumba 10-et, szakközépiskolád ba 22-t, szakmunkásképző intézetbe 45 végzős általános iskolást vettek fel — mondotta Kis's István igazgató. Az általános iskola nevelőtestülete és tanulóifjúsága tevékeny részt vállalt a községi szintű rendezvények előkészítésében, lebonyolításában. Az iskola általánosságban eredményes évet zárt, amely a jövő évi célkitűzések és feladatvállalások alapjául szolgál. P.J.