Békés Megyei Hírlap, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-08 / 133. szám

1994. június 8., szerda NAGYVILÁG Clinton elnök Párizsban Clinton elnöknek mostani útján be kell bizonyítania, hogy a külpolitikában is tájékozott Hatos földrengés Kolumbiában A Richter-skála szerinti hatos erősségű földrengés rázta meg hétfő este Kolumbia középső és délnyugati részét. A ka­tasztrófának két halálos áldo­zata van, a sebesültek száma 23 és 550 ember várt hajlékta­lanná — jelentette hivatalos forrásokra hivatkozva az AFP. Két híd összeomlott és meg­szakadt a közúti összeköttetés Cauca és Huila megye között. A földrengés epicentruma Bo­gotától 550 kilométerre volt. Nyilvánosság előtt megégették őket Döbbenetes hírről számolt be tegnap a dél-koreai hírügy­nökség. Egy szemtanú beszá­molója szerint állítólag kato­natiszteket öltek meg Észak- Koreában oly módon, hogy a nyilvánosság előtt megégették őket. A több mint tíz kivégzett katonatiszt Kim ír Szén elnök hatalmának megdöntésére tört, ezért kellett tűzhalált szenvednie. Februárban a phenjani katonai akadémia udvarán ezer ember, köztük a koreai munkapárt vezetőinek és áldozatok családtagjainak jelenlétében történt az meg- égetés, állítólag Kim Dzsong Il-nek, az észak-koreai hata­lom várományosának szemé­lyes parancsára. Az oldal külpolitikai tudósításai az MTI hírei alapján készültek Kárpitost, bútorasztalost és lakkszórásban jártas fényezőt azonnal felveszünk. JELENTKEZÉS: Gyula Bútor Kft., Gyula, Zrínyi tér 5. Telefon: (66) 463-611, munkaügy. | Rendkívül feszített program, a francia politikai élet főbb ve­zetőivel való tárgyalás-soro­zat és a párizsi Nemzetgyűlés­ben mondott beszéd — így le­het összefoglalni Clinton ame­rikai elnök első hivatalos fran­ciaországi látogatásának főbb jellemzőit. A mindössze egy­napos látogatásra a norman­diai partraszállás 50. évfor­dulója, Clinton ottani részvé­tele teremtett lehetőséget. Az elnök munkanapja az Egyesült Államok párizsi nagykövetségén kezdődött, ahol mintegy negyven francia és amerikai üzletemberrel reg­gelizett. Ezt követően ugyanitt fogadta Jacques Chiracot, Pá­rizs főpolgármesterét: ez so­kak szerint egyfajta ismerkedő találkozó volt, hiszen Chirac indulni akar a jövő évi francia elnökválasztáson, s jó esélyei vannak annak megnyerésére. Megbeszélésükön az aktuális nemzetközi kérdésekről, Boszniáról, Algériáról, a nuk­leáris kísérletek folytatásának és az atomfegyverek elterjedé­sének témájáról volt szó, de szóba került a társadalombiz­tosítás reformja és a kábító­szer-fogyasztás problémája is: ez utóbbi kapcsán a két politi­kus megállapodott, hogy szak­értői csoportot hoznak létre a kábítószertermelés elleni kö­zös harc kidolgozására. Clinton ezt követően a mi­niszterelnöki palotába ment: mintegy háromnegyed órás megbeszélésen vett részt Bal­ladur miniszterelnökkel, aki ezt követően ebédet adott az amerikai delegáció számára. A megbeszélésről egyelőre semmit sem hoztak nyilvános­ságra, de megfigyelők szerint azon is — mint az egész láto­gatás során — elsősorban nemzetközi kérdésekről, Boszniáról, Eszak-Koreáról és Algériáról eshetett szó. Clin­tonról köztudott, hogy politi­kájának középpontjában a ha­zai kérdések állnak: mostani útján viszont be kell bizonyíta­nia, hogy a külpolitikában is tájékozott, döntésképes veze­tő, aki joggal irányítja a világ egyetlen megmaradt szuper- hatalmát. Az amerikai elnök tárgyalá­saival párhuzamosan Clinton felesége, a szociális ügyek iránti elkötelezettségéről is­mert Hillary az adott francia tárca vezetőjével, Simone Veillel találkozott, majd a pá­rizsi Operát tekintette meg. Egy kérdésre válaszolva el­mondta: mind ő, mind férje nagyon örülnek, hogy egyete­mista koruk után ismét Párizs­ban lehetnek, csak azt sajnál­ják, hogy most nincs idejük múzeumokat nézni, a várossal ismerkedni. Összeomlott a tűzszünet Jemenben tegnap reggelre összeomlott az északi fél által meghirdetett tűzszünet, amely éjfélkor lépett életbe. Az AFP jelentése szerint az északi fronton, Ádentől mintegy 20 kilomé­terre mintegy hatórás szünet után a két fél tüzérsége ismét lőtte egymást. A déli hadsereg repülőgépei megsokszorozták felszállásaik számát az ádeni repülőtérről. Az AFP-nek a helyszínen tartózkodó tudósítója arról is beszá­molt, hogy a déli főváros körüli észak-jemeni állásokból kilőtt lövedékek nagy része kedd reggel a repülőtéren csapódott be. A dél-jeme­ni védelmi minisztérium katonai közlemény­ben az északi felet vádolta a tűzszünet megsér­tésével. A szanaai vezetés hétfőn hivatalosan tiltakozott Szaúd-Arábiánál, az Egyesült Arab Emírségeknél, Ománnál és Kuvaitnál amiatt, hogy az Öbölmenti Együttműködési Tanács vasárnap lényegében elismerte a (déli) Jemeni Demokratikus Köztársaságot. / Északi rakétakísérletek Eszak-Korea a múlt héten újabb rakétakísérle­tet hajtott végre, miközben egyre valószínűbbé válik, hogy nemzetközi szankciók fogják súj­tani nukleáris politikája miatt. A rakétákat az egyik legnagyobb észak-koreai kikötő, a fél­sziget keleti partján fekvő Vonszan közeléből indították a Japán-tenger irányába. Láctalp nélkül lába kelt Ismeretlen tettesek tegnapra virradó éjjel el­loptak egy partraszálláshoz használt páncélo­zott katonai járművet a Moszkvától 700 kilo­méterre északkeletre lévő Pszkov egyik ejtőer­nyős támaszpontjáról. A jó néhány tonnás jár­művön nem volt lánctalp. Az őrök nem vették észre a jármű eltűnését. A tolvajok elvittek egy harckocsielhárító ágyút és néhány rakétát is. Káarán A íah» írja A kacsákat lelövik? Száll a kacsa lapról lapra... Ez alkalommal a MŰK (Ma­gyar Újságírók Közössége) Tisztesség című orgánumában bukkant fel főnixmadaras álruhában ez a furcsa madárfaj­ta. A hírlapi kacsa — mert tulajdonképpen erről van szó — Benedek István tollát bűvölte el. A szerző Volt egyszeregy Nagydobrony című írásában siratja el szívhez szóló han­gon ezt a sajátságos kárpátaljai települést. Ha április elseje lenne, vagy ha vicclap volnánk, akkor megérné a cikket teljes szöveggel lehozni. Mivel azonban ez nem áll fenn, elégedjünk meg talán egy rövid és száraz tartalommal. Történt pedig — a szerző hallomása szerint —, hogy 1946 nyarán a szovjet hatóság elrendelte: az említett település lakosai szolgáltassák be összes ter­mésüket. Ezt a falubeliek meg is tették, de egyikük elkeseredésében felgyújtotta az összegyűjtött gabonát. A megtorlás — így a szerző — nem váratott magára. A szovjet bombázók két hullámban támadtak a falura. Máso­dik felszállásukkor foszforos bombákkal szórták tele a települést, amit lángtenger nyelt el. „És Nagydobrony neve úgy eltűnt a térképről, útleírásokból, mintha nem is létezett volna.” A tömegmészárlást csak hét férfi és két nő élte túl. A többi legyilkoltat tömegsírba tették, a falu helyét pedig kölessel vetették be. A megmenekültek egyike Németor­szágban kötött ki, és évtizedek múltán merte csak elmon­dani a rémtetteket egy müncheni magyar lapnak. Ne folytassam: székelyszólással élve mindez akkora kitalálmány, hogy neki lehet támaszkodni. Mindezt gon­dolom, legkevésbé idehaza, Kárpátalján kell bizonygat­nom. Különösen nem a közel hatezer nagydobronyinak, akik jól tudják: szorgalmuknak és fekvésének köszönhető­en — csak rá kell nézni a térképre! — mennyire él és virul ez a falu. Ruandái gyermekek Rómában A Nemzetközi Vöröskereszt és az olasz hatóságok segítségé­vel mintegy száz, köztük több súlyosan sebesült ruandai gyermek érkezett tegnapra virradóra Rómába A Sárréti Rt. meghirdeti Szeghalom, Széchenyi út 49. sz. alatt lévő üzlethelyiségét (tejbolt mellett) bérbeadásra. ■ ■ ■ Az üzlethelyiség profilja zöldség-, gyümölcsüzlet lehet (12 m2)! Az ajánlatokat 1994. június 10-éig kérjük leadni Elek Gyöngyi ügyfélszolgálati előadónak. Telefon: (66) 371-166. Kérdőjelek Akkor merre? Úgy tűnik, Henry Kissinger is keresi a választ arra, merre halad igazában a világ? Félő, hogy pillanatnyi érdekek érvényesülése helyettesíti az átgondolt világpolitikát még az első számú szuperhatalom vezetésében is, hát még másutt. Miért veszélyes ez? Mert az a koncepció, amit a Szovjet­unió széthullása után úgy fogalmaztak meg Washington­ban, hogy Amerika globális stratégiája „a demokrácia kiterjesztése”, jól hangzik ugyan, de nem teszi világossá: kit is támogat akkor az USA, milyen eszközökkel és milyen kockázatvállalással? Amikor Amerika—Kissinger szerint egyébként helyesen — korlátozás nélkül kiterjeszti a leg­nagyobb kedvezmény gyakorlatát Kínára, ezzel egyben bizonytalanná teszi másoknak, mennyire veszi komolyan az USA többi kapcsolataiban az emberi jogokat? Ha Clinton kormánya három hét alatt négy eltérő módon remél megoldást találni Boszniában, marad-e valaki, aki komolyan számít Amerikára az ügyben? S nem utolsó­sorban: ha az Egyesült Államok európai kapcsolatait mindinkább függővé teszi Moszkvához fűződő viszonyától, talányos, hol és mennyire érvényesek a NATO biztonsági garanciái, és mire számíthatnak például azok az országok -—köztük Magyarország—, amelyek nemrég még a szovjet érdekövezethez tartoztak? Az e bizonytalanságokból származó veszélyeket persze nem csak Kissinger emlegeti. S a kérdés sem csak az ő titkolt aggodalmát tükrözi: a világpolitika új struktúráit tudatos tervezés és politika vagy a káosz fogja-e kialakíta­ni? Kocsis Tamás, Ferenczy Europress Mindennap feladhatja M&mpmmiw hirdetését 50%-os felárral, ha azt szeretné, hogy a másnapi újságban megjelenjen. Hirdetését személyesen adhatja fel a Békéscsaba, Munkácsy u. 4. szám alatti irodában 8—16 óráig, valamint a Mednyánszky u. 8. szám alatt 8—13 óráig. 3 éves, 2107-es Lada eladó. Telefon: (66) 323-426. Regatta Weekend dízel megkímélt személygépkocsi, két modulattal szállítójárművé alakítható, fizetési könnyítéssel, 370 000 Ft-ért eladó. Telefon: (66) 362-866. ........................it 11 ■■HW ■IIIIIIIII miiiii i ^ /áMíítÁ: — bakkdaru 3,2/1,5 tonna teherbírású 500 000 Ft + áfa — hőkezelő kemencék: 1 db 25 kW egykamrás 120 000 Ft + áfa 1 db 35 kW kétkamrás 120 000 Ft + áfa 1 db 50 kW egykamrás 120 000 Ft + áfa — mezőgazdasági gépalkatrészek, csapágyak, csavarok. Továbbá: 265 m2-es lakatosműhely kiadó 40 000 Ft/hó + áfa (alkalmas raktározás céljára is). Érdeklődni: MARATHON TRADE BT.. Békés. Vésztői út 1/1. sz. IMPORTOROK FIGYELEM! Viszonteladó keres FÁK-országbeli, román, szlovák mezőgazdasági gépeket és alkatrészeket. Árajánlatot nagyobb tételre vonatkozóan, készpénzfizetés ^setér^(érünl^62^3^5^^zenetrö^zítő^elefana. 4 ■/. ■/. i% \\ IS ■ % IV11 \ «N ■ % IS ■ % ■ % 11 %' ■ % ■ S ■ S ■ H ■■■ ■ \ ■% i% ■% ■ % i% IS ■ % i MGYÄMEMET KFT. T & D Magyar—Német Kft., 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11/17. III. em. 21. Munkanapokon: 8—16.30 óráig. Telefon: (66) 447-247/173. A belvárosban, a megszokott minőségben az alábbi tanfolyamokat indítjuk 1994. június 10-én 14 órakor, II. em. 8. ADR-küldeménydarabos, tartályos, belföldi és nemzetközi árufuvarozó-autómentő és személyszállító, nehéz- és könnyűgép-kezelői, motorosfűrész-kezelői. Képesítő vizsga: 1994. július 9-én. A fenti tanfolyamok bármelyikét ha eredménytelenül végzi (feltétel a foglalkozásokon a jelenlét), úgy visszatérítjük tandíjának 50%-át. BCE-kategóriás tanfolyam indul: 1994. június 10-én 16 órakor, II. em. 8. Jelentkezésüket tisztelettel várják a cég tulajdonosai: Gyarakiné Keresztesi Rózsa, Takáchné Dohoczki Edit, ^ Takách Tamás.

Next

/
Thumbnails
Contents