Békés Megyei Hírlap, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-25-26 / 148. szám
o GYULAI VÁRSZÍNHÁZ ’94 1994. június 25-26., szombat-vasárnap Mintha ez volna az első bemutatkozásunk Premier előtti beszélgetés Dehel Gábor rendezővel Valahogy így kellene élni mindig. Ilyen magától értetődő természetességgel, amikor semmi különös nincs abban, hogy ismerősként köszöntjük a kolozsvári művészeket, akik immár második otthonuknak is tekinthetik a Gyulai Várszínházát. Amikor felcsendülnek Erkel melódiái: „Hazám, hazám, te mindenem”, ugye, senkinek nem jut eszébe megkérdezni, hogy melyik hazáról szól a dal? Csak a művészet képes erre a varázslatra. Köszönet érte mindenkinek, akik példát adnak arra, hogy lehetne az élet más dolgaiban is szépen, emberi módon együtt élni, határoktól függetlenül. Dehel Gábor, a Kolozsvári Magyar Opera rendezője is itthon van közöttünk, amikor Gyulán tartanak előadást. Talán már a vendégszereplés se jó szó az együtt töltött időkre, hiszen Erkel szülővárosában az Erkel-életmű tolmácsolói nem csupán vendégségben járnak. — Nagy kihívás számunkra minden gyulai játék, és bár negyedik éve lépünk fel a Várszínházban, ma is éppen olyan komolyan, lelkiismeretesen készült az egész társulat, mintha ez volna az első bemutatkozásunk — mondja Dehel Gábor. — Sajátos körülményeink miatt az, amit csinálunk, nem csupán mesterség vagy hivatás, de valósággal küldetéssé kern a2 a meggyőződésem, hogy az operai színpadon egyensúlyt kell találni az ének, a zene és a színészi játék között. Ha valaki televízióban nézné az előadást és kikapcsolná a hangot, akkor is látnia kell, hogy itt valamiről szól a történet. A Hunyadi László mostani előadása egy több évtizedes rendezés vázára épült. Szép, igaz jeleneteket foglal magában az előadás, amelyet most a tószínpadra alkalmaztunk, de szeretném az egész operát új felfogásban is színre vinni. Hiszen minden új rendezés egy-egy felfedező út, és Erkel Ferenc munkái mindig kínálnak felfedezésre méltót. — Hála a Gyulai Várszínháznak, ahol segítő szellemi társra találtunk, alkalmunk lesz megszólaltatni Erkel kevésbé ismert színpadi műveit is. Remélem, a jövő évadban az István király című operát mutathatjuk be. A zenei anyag felkutatása jókora nehézségekkel jár, s ebben segítségünkre van a Gyulai Erkel Múzeum is. Köztudott, hogy utólag több Erkel-operába „beírtak” részleteket, de mi szeretnénk az eredeti anyagot feldolgozni, mert meggyőződésünk, hogy Erkel Ferenc munkái megállnak a saját lábukon. — Amikor a határokon átívelő kulturális kapcsolatokról van szó, mindig arra gonDehel Gábor: „Nagy kihívás számunkra minden gyulai játék" nemesedett a munkánk. És az is külön csoda, ha arról álmodhatunk, hogy Erkel Ferenc teljes operai életművét színre vihetjük Gyulán. Tavaly a Bran- kovics György című operát mutattuk be, most pedig a Hunyadi László és a Bánk bán című zeneművekkel lépünk közönség elé. — Egy évvel ezelőtt találkoztunk utoljára, és úgy érzem, hogy ezen idő alatt a Bánk bán előadása tovább érett. Kolozsváron — egy kényszerű szünet kivételével — negyven év óta műsoron van ez a zenemű, ezért nem lehet túl gyakran előadni. Nedolok, hogy csak igényes munkával lehet éltetni ezt a szép szövetséget. Mi nagyon keményen megdolgozunk azért, hogy esténként a közönségjó élményekkel gazdagodjék. Öröm számunkra, ha a korábbi évek találkozásai után ismernek bennünket. És az is szívet melengető érzés volt, amikor véletlenül tanúja voltam két gyulai ember beszélgetésének. Egyikük végignézte a Bánk bán délelőtti próbáját és lelkendezve mondta: „Csak próba volt, de én ott is könnyeztem. Mi lesz az előadáson?” Andódy Tibor Az oldal fotóit Kovács Erzsébet készítette Hunyadi özvegye két fiával. Az özvegy: Kriza Ágnes, a képen balról Hunyadi Mátyás szerepében Háry Judit, jobbról pedig Hunyadi László szerepében Szabó Péter. / Evadnyitás a kolozsvári operatársulattal Erkel Ferenc: Hunyadi László A közönség — közeledve az ezredév mindig apokalipszissal fenyegető időpontjához—egyre inkább a direkt szórakozást kedvelő színjátékok felé fordul, vagyis a kommersz produkciók segítségével akaija magát könnyebbnek érezni. Vannak azonban megszállott színház- csinálók és Thália temploma iránt vágyakozva rajongó nézők, akik az autonóm művészet ereje által együtt akarnak élni a színpadon történtekkel és keresik a görög drámák óta, az igazi műben mindig jelenlévő — katarzist. A Gyulai Várszínház eddigi művészi tevékenységének, profiljának és hagyományainak megfelelően néhány éve a klasszikus—nemzeti, romantikus, magyar operakultúra is teret kapott. A város és az egész régió egyetemes patriotizmusa nemcsak az országhatáron belül élő vidéki és fővárosi színházi műhelyeket reprezentálta a publikumnak, hanem a nagy múltú Kolozsvári Állami Magyar Opera Erkel-operasoroza- tát is. Mindenfajta bezárkózást, tematikai, műfaji és stiláris kirekesztést elkerülendő, a nemzeti történelmi drámák mellé jobban odaillik az opera, mint a bulvár vígjáték vagy a kabaré. A művészeti vezetés struktú- ratágítási és kulturális turizmust kiszolgáló, segítő szándéka kényszerűségtől vagy hagyománytól motiváltán Érkel Hunyadi László című művével indította a harmincegyedik évadot. Az alkotói tevékenység gerincében a nemzeti gondolkodás, az értékeinkért, önmegbecsülésünkért, helytállásunkért szót emelő színpadi mű méltó alaphangot adott. A fő hangsúly egy olyan klasszikus műre esett, amelyik 1960 óta a kolozsvári társulat repertoárján van. Megszámlálni is nehéz lenne, hány szereplő játszotta (ahogy arrafelé mondják: játsz- ta) Erkel remekművét az elmúlt évtizedek alatt. Varázslatos különössége a bemutatónak, hogy a zenakart e hosszú idő alatt, mint ezen az estén is, Háry Béla vezényelte — összefogot- tan és fegyelmezetten. A mű előadása a tradicionális operajátszási felfogásnak megfelelően többnyire a statikus képbeállítások ismert és kedvelt formájában került a tószínpadra. A díszlet téglái akár a Gyulai Vár bármelyik részletéből összeállíthatók lettek volna. Felvetődik a kérdés, miért nem az épületen belül kapott ez a mű is helyet, miként a Bánk bán? Egy korábbi Hunyadi-előadás a vár előtt nyert teret. Kár, hogy a monumentális díszlet megfelelő tálalása érdekében ezt a megoldást választották a szervezők. Sajnálatosan visszatérő dolog, de ismét szólni kell egy kényes témáról, a békák brekegő bájáról. Európa számos országában található nyári színház, Salzburgtól, Veronán át Dubrovnikig, de említhetnénk a kifejezetten tóparton elhelyezett teátrumot Bregenzben. Az ókori arénák palotahangulatát az egyszerű téglavár csodálatos módon ellensúlyozza Gyulán, de a tószínpadi prezentáció esetében a hangulatot rontó és már- már az előadás fiaskóját okozó „béka-ügy” nem tekinthető mellékes tényezőnek. Különösen a pianorészek és a drámai effektusok megjelenítésekor billentette ki a közönség beleélését, az egyébként folyamatosan harsogó „ellenkoncert”. Ennek ellenére egy tisztességes, korrekt előadást láthatott a nézőteret félig megtöltő zenerajongó tábor. A korhű jelmezek, az ismert dallamok és a palotás táncának magával ragadó lendülete ezúttal is tapsra ragadtatta a nagyérdeműt. V. László magyar királyt Kiss Domokos, Ciliéi Ulrik grófot Szabó Bálint, Szilágyi Erzsébetet, Hunyadi János özvegyét ezen az estén az invenciózus Kriza Agnes (24-én B. Konrád Erzsébet), Hunyadi Lászlót Szabó Péter, Hunyadi- Mátyást Háry Judit, Gara Miklós nádort Mátyás Jenő, a lányát, Máriát Marton Melinda (24-én Varga M. Júlia), Rozgo- nyit Adóm János jelenítette meg. Az előadással egy időben is tartott az a konferencia, amelyik a román és a magyar nép közötti találkozási pontokat hivatott előrevinni. A zene és a művészet ennél előrébb tart, ugyanis a kolozsvári magyar társulat szólistái és hangszeresei városuk román társulatával egymást rendszeresen kisegítik. E két nyelv foszlányait lehetett kihallani a gyulai éjszakában: a zenekari tagok—hónuk alatt a hangszerekkel — hazaindultak... Cs. Tóth János Beleszületett a zene világába Marton Melinda örömmel jött Gyulára Katona József igazságkereső drámája megihlette Erkel Ferenc alkotói fantáziáját: Bánk bán diadalútja töretlenül rázza föl nemzeti érzületünket Kiváltképp helyénvaló a magyarságtudat ápolása szempontjából színre vinni az előadást olyan közegben, ahol a magyarok kisebbségben élnek. Marton Melinda a nőmén est omen szellemében talán eleve elrendeltetett arra, hogy Melinda szerepét játssza (családi neve csupán névrokonság az ismert operaénekessel). A holnapi gyulai előadás előkészületeinek szünetében beszélgettünk, elsőként arról, mikor jegyezte el magát az énekléssel. — Nem látomásos művészi megvilágosodás vezetett a zenéhez, hanem egyszerűen be- leszülettem a muzsika világába, ugyanis édesapám tagja volt a Kolozsvári Magyar Opera énekkarának. Zongorázni tanultam a helyi zenei líceumban, de szerencsémre nem vettek fel az akadémiára, így két évig korrepetitorként dolgoztam az operánál. Eközben annyira magával ragadott a kulisszák világa, hogy nem volt kétséges számomra, az énekléssel folytatom tovább. A kolozsvári zeneakadémián öt évig tanultam az éneklést, majd próbafelvétel után, a Rigolettó Gilda szerepében debütáltam. — Hogyan került neve a Bánk bán szereposztásába ? — Ez a remekmű több mint három évtizede van a repertoárunkon, a mostani bemutató különlegességét az adja, hogy új rendezésben tekintheti meg a publikum. 1982-ben egy beugrás következtében kaptam meg ezt az elbűvölő szerepet, amely az élet hús-vér valósággal szembesít bennünket. —A kisebbségi sorsban élő magyarság értelmiségének felelősségére gondol? Melinda szerepében Marton Melinda — A magyar nyelvű zenei vagy irodalmi művek prezentálása oázisként hat a mi sajátos helyzetünkben. Különös tartása van az előadásnak, mert a mű magába rejti azt, hogy mit jelent magyarnak lenni. Telített a zenéje és egyszerűen lehetetlen érzelem nélkül előadni. Oly sok előadás után a finálé felemelő akkordjaiba még ma is belebor- zongok. A zene minősége elragad mindnyájunkat. — Kiészültek-e külön a gyulaifellépésre? — A Gyulai Vár történelmi környezete és kitűnő akusztikája sajátságos patinát kölcsönöz az előadásnak. A korhű kosztümök és díszletek adaptációja csak fokozni fogja a művészi hatást. Nem idegen számunkra az előadás utaztatása, hiszen Marosvásárhelytől Brassóig telt házakkal játsszuk a többi darabot is. Nálunk nincsenek sztárallűrök, kicsi, de lelkes társaság vagyunk, akit szeret a közönség. Ezt érzékeltük az elmúlt évben Gyulán is és bízunk benne, most is megismétlődik a meleg fogadtatás. Melindát és Gildát többször énekeltem a Magyar Állami Operaházban, de az a szeretetteljes fogadtatás ami itt adódott számomra, feledhetetlen. r1«. x i
