Békés Megyei Hírlap, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-18-19 / 142. szám
MŰVÉSZETEK-TÁRSADALOM 1994. június 18-19., szombat-vasárnap Elindultam szép hazámból Székely Dániel szolgálata az erdélyi magyar kultúráért Buday György: Ady Endre (fametszet) Az erdélyi Korunk az egyetlen tudományos igényű, havi rendszerességgel megjelenő kiadványa a magyarságnak, amely a társadalom- és természettudomány, az irodalom és művészet jelentős fóruma és szellemi partner volt az erdélyi magyar értelmiség műveltségének kialakításában. Székely Dániel tipográfussal a művelődéstörténeti közelmúlt elidegeníthetetlen részét képező szellemi műhely erőfeszítéseiről, valamint a nemzetiségi lét kultúrájának megtartásáért vívott hétköznapi csatákról, jellempróbáló küzdelmekről beszélgettünk. —Milyen körülmények között és mikor került afolyóirathoz? —1971. március 1-jén kerültem a Korunkhoz műszaki szerkesztőként. Előtte a Kolozsvári Nyomdánál dolgoztam, majd a szépirodalmi kiadónál voltam „mindenes”, gépíró, műszaki szerkesztő, korrektor. Jó iskola volt, dr. Tóth Samu híres tipográfustól tanultam a mesterséget. —Milyen állapotok fogadták és hogyan alakították ki a lap új arculatát? — A Korunknál nem volt rendszer, egységes tipográfiai kép, amivel a szöveg, a kép megjelenésének egységét kellett volna biztosítani. A nyomdában pontban és ciceróban gondolkodunk, nálam nem fordulhatott elő fattyúsor. A Deák Ferenc tervezte címlapemblémát átalakítottam, a folyóirat szerkezetét megváltoztattuk, kialakítottuk a rovatrendszert — mindez feltételezte a századelejei nyomda- technika pontos ismeretét, hiszen manufaktúra jellegű nyomdáink voltak, a tördelés, szedés, kötés kézzel történt. — A szerkesztőség egységét hogyan befolyásolta a hatalom tűrőképessége? — A lap 1957-ben újraindult, Somogyvári Tímeával hét évvel ezelőtt ismerkedtem meg, akkor a békéscsabai Bartók Béla Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskolatanulója volt és Ráz- ga József karnagy úr negyventagú leánykórusában énekelt. Az Angliában korábban többször is nemzetközi díjakat nyert Bartók Leánykar 1987-ben az Amerikai Egyesült Államokban vendégszerepeit, ott töltöttünk együtt két hetet. Őszintén szólva mégsem emlékeztem, hogy a negyven közül melyik kislánytól (bocsánat, kisasszonytól) kaptam nem régen a Liszt Ferenc Zene„Mindig is énekelni akartam.” FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET művészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriumába, magánének diplomahangversenyre szóló meghívót. Ám amikor újra találkoztunk, „beugrott” a kép: Tímea jobb szélen, fenn állt a kórusban, a szopránban. Bájos arca nem sokat változott, termetre viszont igazi felnőtt lett... Hét év után beszélgetünk. Mi is történt a hosszú idő alatt? 1988-ban érettségizett, 1989- ben felvették a szegedi főiskolára. Berdál Valériánál tanult énekelni. A diplomahangverseny a főiskolán nagy esemény! Egy órában minden stílusnak szerepelnie kell, a magyar művektől a romantikus operaáriáig. Tímea boldog volt, mert a főiskola nagy a korábbi periódus 1926—40-ig tartott. Gáli Ernő filozófus főszerkesztősége 87-ig élt, akkor lemondatták, mert nem volt hajlandó aláírni a Ceausescu-féle hűségnyilatkozatot. Rácz Győző lépett a helyére, aki vonalas ember volt. Új címlapot akart, „demokratikusan” megszavaztatta, csak én voltam ellene! Természetesen megcsinálták, s úgy jelentünk meg a forradalomig. —Később visszatértek a régiúj, az eredeti fedlaphoz. — Igen, a sors igazságot szolgáltatott, a forradalom után Kántor Lajos lett a főszerkesztő, és a szokott módon jelentünk meg. Nyugdíjba menetelem után — a szerkesztőségi elvek megváltoztatásával — indokolt volt az új ruhába öltöztetés. Heim András került a helyemre; remélem, méltó lesz a hagyományokhoz! — Mennyi volt a példány- szám, és kik vásárolták a folyóiratot? — A Korunk általában hatezres példányszámban jelent meg, ennek felét az anyaország rendelte meg — tulajdonképpen ő tartott el bennünket. A nyolcvanas évek közepéig hétszázat mindig postáztunk a világ magyarjainak, megrendelésre. A postai számlát támogatta a román állam, mert bizonyítani akarta kifelé, hogy milyen „támogatott” szellemi mozgás van az erdélyi magyar értelmiség körében. A hatalom bomírtságát jelzi, hogy még a Szabad Európa Rádió szerkesztőinek is küldtünk. A többi ment a hazai előfizetőkhöz, és mintegy három-négyszáz maradt az utcai árusoknak. — A havi megjelenésen túl hangversenytermét betöltötték a vendégek, rokonok, ismerősök, sokan eljöttek Békéscsabáról is, Nagyné Keserű Ildikó, a konzis tanárnő, Sutyinszky Jánosné a II. számú általános iskolából. A Bécsi Zeneakadémia dal— oratórium szakának professzora, Walter Moore minden nyáron kurzust vezet főiskolásoknak Győrött, ott hallotta Tímeát énekelni. Hallotta és megkedvelte, majd meghívta Bécsbe. Októberben lesz a felvételi. Előtte még részt vesz a július első hetében kezdődő győri kurzuson. Tímea naponta „beskálázik”, próbál zongorakísérettel. Mindezt bezárt ablakok mögött, mert nem szereti, ha hallják a skálázását, elvégre az csak gyakorlás. — Operaházba nem vágyom, inkább koncerténekes szeretnék lenni, mert mindig is jobban kedveltem az egyszerű dolgokat — mondta Tímea, amikor a jövőről kérdeztem.—Tanítani is szeretnék, de ahhoz még nekem is nagyon sokat kell tanulnom. Tímea nővére énektanámő Békéscsabán, öccse a konziban ütős volt, majd szolfézs-zene tagozatra követte Tímeát Szegedre. Zenész család? A nagypapa hegedült, kicsit tudott zongorázni, a szülők szeretik, de nem tanultak zenét. A gyerekeket viszont beíratták, és ők mindhárman „ott ragadtak”: a zeneiskolában és a zene bűvöletében. — Mit jelent nekem a zene? Mindent. Tényleg mindent. Nem is tudom elképzelni, hogy mást csináljak. Nem is értek máshoz. Mindig is énekelni akartam... A zene hatása nem attól függ, hogy mennyire vagyok képzett. Hanem attól, hogy akarom-e, hogy hasson rám. Nem a jó hang vagy a hallás a fontos, hanem az, hogy fordítok-e energiát arra, hogy megismerjem a zenét, vagy elzárkózom tőle. Nyitottnak kell lenni, és akkor megérint azene... N.K. voltak más, rendszeresen megjelenőperiodikák? — A Korunk évkönyvét 1973-tól indítottuk, minden évben megjelent egészen a forradalomig, nagyon népszerű volt. Külön cenzúra mellett megjelentek úgynevezett súlypontos számaink: Kalotaszegről, Aranyosszékről. több megszerkesztett kiadványunkat nem engedélyezték. Évfordulós számaink közül a legsikerültebb az Adyra emlékező volt. Koós Károly- számunkat a cenzúra nem engedélyezte, bezúzták! — A folyamatos megjelenés állandó veszélyben volt. — Leépítésekkel fenyegettek bennünket; sőt, megszűnéssel. A gazdaságossági hullám miatt a papíradagunkat megvonták, majd felére csökkentették. Szerénytelenség nélkül mondhatom, a lap megjelenése az én vállamon volt. Mindenféle praktikák igénybevételére szükség volt. A nyomdával való jó kapcsolataimnak köszönhetően még kölcsön is adtak papírt, mert kiutalni nem engedték, s ha WC- papír minőségen is, de megjelentünk. Hatalmas felelősség volt! — A cenzúra a szellemiséget ellehetetlenítheti. Hogyan lehet védekezni? — A védekezésnek több módja volt. A papíradag megvonása után kisebb betűtípussal és sortávval megnyújtottam az oldalt három sorral — így a terjedelem megmaradt. Szerintük én önkényesen szabványt módosítottam, amiért a fizetésemet akarták megvonni. A saját fegyverükkel vertük meg őket. Azt mondtam, ez nem esztétikus, haBár még nem ért véget a Justh Zsigmond emlékév kulturális rendezvénysorozata, az emlék- bizottság sikeres működésről adhat számot. Az októberben elkezdődött munkájuk nyomán minden beütemezett program megvalósult. Lett légyen az irodalmi pályázat, vers- és prózamondó, avagy énekverseny, emlékszoba és kiállítás, ifjúsági előadás, Ki tud többet? vetélkedő és így tovább. Most négy bizottsági tagtól érdeklődöm a kulturális esemény láncolat indíttatásáról, a velejáró munkáról, az eddigi hatásáról, de legelőször is arról: összefügg-e mindez az utóbbi évek hagyományteremtő és -erősítő cselekedeteivel? — Igen is, nem is — mondja nem gazdaságos kivitel. A cenzúra miatt mindig rátartottunk, ami jelentős plusz munkát adott, előfordult, hogy késtünk is a megjelenéssel. — Az erdélyi kortárs képzőművészet rangos bemutatóterme volt a Korunk Galéria. — A Korunk Galéria 1973- ban indult, a szerkesztői munkát szolgáló helyiségek falát bocsátottuk rendelkezésre. Eleinte egy hónapos, majd három-, végül kéthetes váltásokban. Képző- művészetünk nagy egyéniségei (Fülöp Antal Andor, Mohy Sándor, Miklóssy Gábor, Szerváti- usz Jenő), de tehetséges fiatal képzőművészek is itt kaptak egyéni bemutatkozási lehetőséget. Itt volt a kolozsvári értelmiség szellemi temploma, amikor Koós Károly kiállítását megnyitottuk, akkora tömeg volt, hogy a folyosón sem fértek el. Én voltam a „kis galéria”, Kántor Lajos a „nagy galéria” — ugyanis felváltva rendeztük a kiállításokat. A forradalomig 249 kiállításunk volt. Köteleztek bennünket, hogy legyen benne román képzőművész, mert csak így engedélyezték a megjelenést. — Éppen ezen szellemi központ vált veszélyessé a nacionalista hatalmi elit számára? — A központosítási hullám következtében a főtérről katonai erőszakkal átköltöztettek bennünket az Ady által megénekelt vármegyeházára, a megyei néptanács épületébe, ahonnan Funar polgármester úr megint kiköltöztetett bennünket. Most itt dolgozunk, ahogy lehet... —A forradalom után lezárult egy korszak az erdélyi Korunk történetében is, új igényekre más Fábri István polgármester —, mert igaz, hogy nem volt sorban megtervezve az elszármazottak baráti köre, a két háborús emlékmű, Hidasi doktor szobra, az iskolai névadás és a mostani események, mégis összefüggő sorozat lett belőlük, ahogy egymást követték a különböző, ám egy vonulatba tartozó dolgok. Mindegyik munkájában, rendezésében sokan működtek közre, s mostanra már „csak” az emlékév két őszi záróprogramja van hátra. Mindkettő nagy szervezési adminisztrációval jár, de ez is hozzátartozik a munkához. — Én még messzebb megyek vissza a nyolcvanas éveknél — veszi át a szót Pongó Bertalan nyugdíjas tanár—, hiszen 1963szerkezetű folyóirat vált szükségessé. Nyugdíjba menetele után miként alakult egyéni sorsa? — Aktív koromban az erdélyi magyar kultúra szolgálatát tekintettem feladatomnak, a magam tudásával és eszközeivel. Most, hogy nyugdíjas lettem, követtem három fiú gyermekemet, akik már korábban áttelepültek Magyarországra... A legidősebbnek sikerült Újkígyóson kis házat venni, átjöttünk a feleségemmel, hogy segítsünk rajtuk. ban helyi kezdeményezésre hántoltuk ki a Justh családot a kukoricaföldből és rendeztünk nekik méltó temetést Gádoroson. Sose felejtem el, hogy a téli nagy hidegben a község minden vezetője ott dolgozott, segített a munkában. Majd 1972-ben a SZÖ- VOSZ országos színjátszó napjai keretében Gádoros részünnepséget tartott koszorúzással és este műkedvelő előadást Justh szellemében. Születése 125. évfordulóján, 1988-ban a művelődési ház újabb megemlékezést szervezett. így jutottunk el a mostani emlékévhez, a méltatlanul mellőzött Justh Zsigmond mostani és több oldalú bemutatásához. Joggal, hiszen ő a magyar kritikai —Remélhetőleg, az alkotótevékenységet sem hagyja abba, hiszen az unitárius biblia illusztrációit is linómetszetei ékesítik. — Folytatom, és kiállítást is szeretnék rendezni belőlük. Amikor Kolozsvárról átköltöztünk, szakadt az eső végig, amíg át nem léptük a határt. Szimbolikusnak éreztem — lemosott rólam mindent. Még a macskáim is otthon érzik magukat ebben a békés, szorgos életű faluban. Szilágyi András realizmus három nagy Zsig- mondjának egyike, Kemény báró és Móricz társaságában. Justh életének rövid 31 éve sűrített kulturális cselekvés, a művelődés haladó fejlesztése. Szépprózája, útleírásai, sikeres parasztszínháza, irodalmi társaság szervezése és még sok minden más tartozik a fenti címszó alá. S kiterjedt levelezése talán a Ka- zinczyé után következik. — A Hagyományőrző és Faluszépítő Egyesület alakulása és az emlékév kezdete közel egy- időre esik—folytatja dr. Prozlik László állatorvos, az egylet vezetője. — Bekapcsolódtunk a munkába, s az első ténykedésünk a Gá- dorosi Híradó újraindítása volt, hogy a lakosság tájékoztatását minél kimerítőbben ellássuk hasznos információkkal., Szerveztünk gazdaképzőt, és igen jól sikerült majálist, fáklyás felvonulást, utcabálat, szórakoztató műsort minden korosztálynak május elsején. Elkészíttettük a falu címerét, s zászlóavatás lesz a falu újratelepítésének 168. évfordulóján, szeptember végén. — Á pedagógusok és a tanulók is megtették a magukét, vagyis sokat dolgoztak az emlékév sikeréért — mondja Kovácsáé Héjjas Veronika, az iskola igazgatóhelyettese. — A gyerekek kedve ugyan lassan jött meg, de aztán elkapta őket a versenyláz, s már a felkészülést is élvezték, s még jobban a hol három, hol két falu közötti vetélkedést. Azt, hogy maguk méretnek meg egy-egy alkalommal. De a felnőttek sem maradtak érintetlenül, nemcsak a rendezvények közönségeként, hanem mint helybeli polgárok is. Hiszen egy falu társadalma kulturális közösség is, amelybe a mezőgazdaság, az ipar, kereskedelem, az életmód, de a szokások és hagyományok is beletartoznak. Ez gyarapszik az ilyen alkalmakkal, amikre majd mindenki emlékezni fog, s az emlékezésben ott lesz egymás elismerése is. Vass Márta Balról jobbra Pongó Bertalan, dr. Prozlik László, Kovácsné Héjjas Veronika és Fábri István FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Tímea Bécsbe készül A méltatlanul mellőzött Justh a három nagy Zsigmond egyike Gádorosi lokálpatrióták
