Békés Megyei Hírlap, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-08 / 133. szám
^BEKES MEGYEI HÍRLAP 1 1 MEGYEI KÖRKÉP 1994. június 8., szerda ^ |-------------------------------------------------------------------------------------------------------------^ Földink volt Az orosházi születésű Thék Endre volta magyar nagyüzemi bútorgyártás megteremtője. Mint asztalosmester hosszabb időt töltött külföldön a műbútorgyártás tanulmányozásával. Hazatérve Budapesten szerény műhelyt nyitott. Üzeme 1885-re Magyarország legnagyobb és legjobban berendezett bútorgyárává vált, melynek működését az 1890-es években zongoragyártásra is kiterjesztette, s ezzel lerakta az alapját az első nagyobb szabású magyar zongoragyártásnak. Thék Endre készítette az Operaház berendezését is. Munkáiban a korai eklektika képviselője, a régi francia és angol bútorstílusok követője volt. Orosházán ta- noncotthont létesített és megalakította az első tanoncszö- vetséget. Intézménybővítés A mezőkovácsházi önkormányzat év elején két pályázatot nyújtott be a szakminisztériumokhoz címzett támogatásra. A rendelőintézet és az 1. számú iskola 8 tantermes épületszámyának bővítése nem nyert támogatást. Viszont a Hunyadi János Gimnázium négy tanteremmel, két szertárral és vizesblokkal történő bővítésére — kétévi ütemezéssel — 5 millió forintot ítéltek meg, amit 4 millió forint saját erővel egészít ki a testület. Csepp a tengerben Battonya Város Képviselőtestülete az év elején mintegy 3 millió forintot fordított a köztisztviselők bérének fejlesztésére, pontosabban a jelentős mértékű lemaradás mérséklésére. Áprilisban a Belügyminisztérium 587 ezer forint pótelőirányzatot engedélyezett erre a célra. A képviselő-testület legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy ezt az összeget nem osztja fel a köztisztviselők között, hanem az 1994. évi forráshiány részleges csökkentésére fordítja. Szakmai felfrissülés Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola számos új képzési formát vezet be szeptembertől. Addig viszont van még néhány hónap, amit nem pihenéssel töltenek a munkatársak, hanem — szakmai fel- rissülésképpen — júniusra megszervezik az úgynevezett 6+6 konferenciát. Itt bebizonyítják, hogy nemcsak a fiatal tanárgeneráció képzéséhez értenek, hanem a 70 fős kutató- csoportjuk jóvoltából szeretnének beleszólni a közoktatás változásaiba. Júliusban kerül sor a 23. Nyári Akadémiáin, ahová matematika, pedagógia és történelem szakosokat várnak. Augusztusban pedig a főiskolák 18. országos tanácskozásának lesznek házigazdái a szegediek. Csoki volt a jutalom és a vigaszdíj Eleki óvodások a csokievés fáradalmait pihenik FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET A megyei nevelőotthonok gyermeknapján a közelmúltban 300 apróság gyülekezett kísérőikkel a megye nevelő- otthonaiból Gyula-Városerdőn, hogy kellemes, közös szórakozással tegyék emlékezetessé e napot. A rendezvényt dr. Ancsin Györgyné segítségével jelentős összeggel támogatta a megyei önkormányzat. Ezeregyszáz palacsintát és 150 liter üdítőt fogyasztott a gyereksereg tízóraira. Köszönet a magyarbánhegyesi intézet dolgozóinak, akik ezúttal vállalták a szakács szerepét, és ízletes ebéddel lepték meg a résztvevőket. S mit játszottak a gyermekek? Nem maradhatott ki a 10 fős csoportokban rendezett ügyességi verseny az erdei tomapályán, a fiú— lány vegyescsapatokkal kispályás focimeccseken mérték össze erejüket, fejelő bajnokságot tartottak, labda és ugrókötél ügyességi versenyt rendeztek, és sokakat mozgósított a kerékpáros ügyességi verseny, amelynek keretében akadálypályán kellett haladni, és jeleskedni illett a lassúsági versenyen. Délután pedig a magyar- bánhegyesiek A császár új ruhájából, a dévaványaiak a Hófehérke és a hét törpéből adtak elő jeleneteket. Végezetül mindenki örömére fellépett a békési akrobatikus rock tánc- együttes is. Megnyerhetik a gyulavári templomot! A gyulavári református templomban június 12-én, vasárnap délelőtt 11 órakor „Templomképek a templomért” címmel kiállítást nyitnak Ungvári Mihály kötegyáni festőművész egyházi témájú képeiből. A tárlaton körülbelül ötven ikontechnikával készült alkotást láthatnak majd az érdeklődők, amelyek zömében magyarországi és erdélyi magyar vonatkozású templomokat, valamint szász erődtemplomokat ábrázolnak. A kiállított képek a helyszínen megvásárolhatók. A művész az ebből adódó bevétel 30 százalékát a gyulavári templom tornyának újjáépítésére ajánlotta fel. A vásárlók között kisorsolásra kerül egy festmény is, melynek címe: „A gyulavári templom”. A kiállítást—amely egyébként egy hétig látogatható — Kádár Péter református lelkész nyitja meg. A szokatlan templomi kiállítás fővédnöke Papp G. Csaba, a Tiszántúli Egyházkerület főjegyzője, püspökhelyettes és dr. Pocsay Gábor, Gyula város polgármestere. —ria íme egy Erdélyi ihletésű, ikontechnikával készült Ungvári-kép a vasárnapi kiállításról, melynek címe: „Közel a temetőhöz” Dürer az Dürer szellemének ápolása, művészetének népszerűsítése céljából Gyula Város Önkormányzata és a Dürer Társaság nemzetközi ex libris pályázatot hirdet. A pályázónak János: Jelenések könyvével kapcsolatos témát kell szerepeltetnie alkotásában. A kiírók eredeti lapokat kérnek, melyek Dürer művének, választott témájának vagy metszőstílusának inspirációjából születtek. A tulajdonos személy vagy intézmény nevét a kompozícióban ex libris szavakkal, vagy velük egyenértékű kifejezésekkel kell feltüntetni. Minden technika megengedett, amennyiben az kész műnyomat, ám az ex libris egyik oldala sem haladhatja meg a 14 centimétert. Egy alkotó legfejebb 3 ex librissel pályázhat, és a kiírók ex librisen mindegyikből 3 darab nyoma- tot kémek beadni. A művekhez rövid életrajz szükséges, melyen okvetlenül szerepelnie kell a művész teljes nevének, pontos lakcímének, valamint a lapok keletkezési évének és technikájának. A pályaműveket 1994. szeptember 1 -jéig az Erkel Ferenc Múzeum címére (5700 Gyula, Kossuth Lajos u. 17. Pf: 8.) lehet beküldeni. A beérkezett ex librisek térítés nélkül a Dürer Társaság tulajdonába kerülnek. A pályázat első díja harmincezer, a második huszonötezer, a harmadik húszezer forint. Az eredményhirdetés 1994. október 21-én lesz. Ezzel egyidőben kiállítás nyílik Gyulán a Dürer Teremben a pályamunkákból. (Magyari) Tűzvészről ecsettel Jan Van der Heyden: Az 1652. július 7-ei amszterdami tűzvész Tűzvészről ecsettel címmel képzőművészeti albumot adott ki a BM Tűz- és Polgári Védelmi Országos Parancsnokság. A képeket Minárovics János, a budapesti Tűzoltó Múzeum egykori igazgatója válogatta, s ő a kísérő szöveg szerzője is. A könyv 55 festmény, rajz segítségével ad keresztmetszetet a tűz elleni védekezés évszázadaiból. Dürer, Bosch, Raffaello, Bruegel, Székely Bertalan, van der Heyden, Goya, Csók István, Zichy Mihály, Mednyánszky László, Egry József mellett számos más neves és kevésbé ismert művész vállalkozott arra, hogy kora tűzoltásának tükröt tartson. Az album minden tekintetben igényesnek bizonyul, témájánál fogva pedig kuriózum, a gyűjtők alighanem felvillanyozód- nak a megjelenés híre hallatán. Egyetlen — a könyv létrehozóitól független — szépséghibáról kell szólnunk. Nyilvánvalóan pénzügyi okokból csak az első borító készülhetett színes nyomással. Talán ha egy aktív, kormánypárti politikust nyertek volna meg szerzőnek a választási kampány előtt... K.A.J. Zúg a fejem, zúg a fejünk — sok a szöveg. Értekezünk, tanácskozunk, gyűlésekre, ankétokra, szimpozionok- ra, plénumra hívnak bennünket. És milyen érdekes, ha azt olvasom, hogy „szimpozion”, már véletlenül sem jut eszembe a szó eredeti (első) jelentése. Vagyis, hogy egy kellemes asztaltársaság vár engem valahol, melynek körében majd iddogálhatok, beszélgethetek — a bőséges vacsora után. Mert a régi görögöknél — és még jóval később is — amolyan asztal melletti összejövetelt (egymást ismerő, tisztelő emberek találkozását) jelentette a szimpozion. Ma már kizárólag tudományos tanácskozást jelent. Azaz elsősorban ezt jelentené, ha időközben nem devalválódott volna a szó. Hisz napjainkban már az árumenedzserek is szimpoziont tartanak. A MENEDZSEREK SZIMPOZI- ONJA — hogy oda ne rohanjak... Vajon mi lenne, ha — csak úgy könnyedén — odaszólnék valamely ismerősömnek: Gyertek már el hozzánk valamelyik este! — Minek? — kérdezné az illető némi csodálkozással. Mire én: hát csak úgy BANDÁZNI... Bandázni? Talán az Orosháza környékén élő öregek még értik, miről van szó; mások, másutt már nemigen. íme, a kifejezés tájszótári magyarázata: „A bandázás szomszédok, barátok egyszerű társas összejövetele, főként beszélgetésre szorítkozó szórakozása, valamelyik háznál.” Főként beszélgetésre szorítkozó! De hát mi már régen nem beszélgetünk... Vagy csak nagyon ritkán. A múltkor — azért, hogy valakit elkísérjek — elsétáltam egyik kollégámhoz. Huszonöt éve ismerjük egymást, legalább hetenként találkozunk — így kívánja ezt szakmai kapcsolatunk —, de évek óta nem beszélgettünk. Ezen mindketten megütődünk a terített asztal fölött, s nem is keressük a magyarázatot. Annál őszintébbek vagyunk, minthogy mindenféle közhelyes kifogásokkal éljünk. Sok a dolgunk? Ugyan már. Hírlapíró elődeinknek 60—80 évvel ezelőtt soha nem volt semmi dolguk. Azaz folytonosan a kávéházban ültek, kártyáztak, biliárdoztak, s valahogyan mégis teleírták a lapokat. A korszak íróiról már nem is beszélek... Krúdy Késmárkig, Pozsonyig, Bécsig követte a hölgyet, ha egy zöldpecsétes levelet hozott számára a hordár. Soha nem volt rendes íróasztala, s mégis, mégis hatalmas életmű maradt utána. Hunyady Sándor? 35 éves koráig nem is igen írt, és mégis... Ezek az urak ott ültek a Sas kocsmában, a Francia kastély nevű fogadóban és... Hát igen, adomáztak, anekdotáztak — BESZÉLGETTEK! Persze nemcsak ők beszélgettek! Annak idején — az Angol királynőben — minden áldott nap ott ült Deák Ferenc, akit — tessenek csodát hallani — időnként meglátogatott vendéglői asztalánál Andrássy Gyula is. A gróf miniszterelnöki, majd külügyminiszteri munkája közben valahogyan mindig szakított időt egy kis eszmecserére. Milyen jó lett volna, ha a délutánok csendjében Göncz Árpád és Antall József is letelepszik egyszer-egyszer valahol, s társaságuk csak pohár vagy korsó... (Olykor jobb párthívek ezek, mint a kampányfőnökök vagy a parlamenti vezérszónokok.) Igen, le kellene ülnünk egymás mellé — amíg van erre mód és idő. Akár nagyhatalmú politikusok vagyunk, akár egyszerű emberek. Hogy kibeszéljük magunkat. És — ez talán még fontosabb! — l|ogy megtanuljunk hallgatni. Hallgatni a másikat, s hovatovább: hallgatni a másikra! Aki — ha figyelünk rá kiderül — se nem ostoba, se nem gazember. De hát leülünk mi — szinte hallom is már az ellenérveket. Leülünk és tanácskozunk, és nyilatkozunk, vitatkozunk. Ne áltassuk magunkat uraim! Önök — mi — csak egymás mellett, a másikra nem figyelve — beszélnek, beszélünk. Úgyis mondhatnám: nyomjuk a szöveget. Nem azokat a helyeket keressük, ahol eszmét lehet cserélni, hanem ahol miénk a szó. Az utolsó szó is. Ahol hű mamelukjaink elénk teszik a mikrofont, s aztán tapsolnak. Egy másik városban, egy másik teremben az ellenpárt csinálja ugyanezt. Természetesen — itt is, ott is — a magyar nép érdekében. De — kérdezhetném Adyval — mikor tudunk már összefogni? Merthogy nagyot azt már mondunk. Helyesebben: nagyokat mondunk — nemünkre, korunkra, vallásunkra, pártállásunkra való tekintet nélkül. Gyarmati Béla Bandázni kéne...
