Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-06 / 106. szám
ÍBÉKÉS MEGYEI HÍRLAP POLITIKAI HIRDETÉS Szabaddemokrata kampánytörténetek Jóllakottan a jövőnkről Nagy Béla és Schéner Mihály, az európai hírű festőművész együtt sokat kívánnak tenni a gazdaság rendbehozatala mellett az eddig mostohagyerekként kezelt kultúráért is Az elmúlt héten választókörzetem Dél-Békés egyik nagyon kedves kis településén tartottam választási fórumot. Az este hét órára meghirdetett találkozón kezdetben csak ötven-hatvanan voltak a teremben, majd feltűnő módon — fél kilenc óra tájban még további harmincötnegyven vendég érkezett. Természetesen a kellemes hangulatú beszélgetést jövetelük nem zavarta meg, sőt talán élénkebbé is vált. Egész este azon töprengtem magamban, vajon honnan érkeztek kissé megkésett vendégeim? A válaszra a fórum végéig várnom kellett, amikor is az egyik aktív, jó hangulatú későn érkező búcsúzóul kezet nyújtott és a következőket mondta: —...jelölttársa ízletes pörköltje és hideg söre után jó volt végre a jövőnkről is hallani. Nagy Béla monológjában nem egyszeri esetet mesélt el, ez a talán nem is véletlenszerű programegybeesés kampánya során többször is előfordult. Merre kell menni Medgyesegyházára? Ujj Éva, Orosháza képviselőjelöltjének életében örökre emlékezetes marad a címben megfogalmazott kérdés. Pedig ő nem is hallotta. Történt, hogy a szövetkezeti törvény módosításáról szóló törvényt szerette volna megbeszélni választókerülete agrárszakembereivel, akik elfogadták meghívását és zsúfolásig megtöltötték az orosházi pártok háza nagytermét. A témához a szabaddemokraták legszórako- zottabb szakemberét, Juhász Pált hívta segítségül. A népszerű Pali az adott időben ott is volt Orosházán, csak éppen a helyszínt nem találta. De nem is kereste, mert úgy tudta, hogy neki perceken belül Medgyesegyházán lesz fellépése, ám mivel ismeretlen volt a környéken az első útjába kerülő embertől megkérdezte: — Merre kell menni Med- gyeseghyázára? Ez az ember egyébként az az újságíró volt, aki éppen Ujj Éva rendezvényéről készült tudósítani, s mivel megunta a várakozást, elhagyta a helyszínt. Felismerte a képviselőt és válasz helyett visszakérdezett: — Ön Juhász Pál? — Igen — hangzott a válasz. — Önre egy nagyteremnyi ember vár innen kétszáz méterre — mondta az újságíró. — Az nem lehet, nekem Medgyesegyházára kell érnem —válaszolt Juhász Pál és úgy is cselekedett. A fórum természetesen elmaradt, de a helyzetet megmentették Ujj Éva jelenlévő segítői, országgyűlési képviselők, Futaki Géza és Danis György. Hogy hogyan, az már egy másik történet. Ez a találkozó nem maradt el. Ujj Éva és Magyar Bálint nevető kettőse Körösladány állatorvosa Boleszláv, Körösladány állatorvosa Ketten beszélgetnek Szeghalmon a MÓL Rt. benzinkútjá- nál. A úr B úrhoz: — Kire fogsz szavazni vasárnap a választáskor? Remélem, dr. Pelcsinszki Boleszlávra. B úr: — Én nem fogok Boleszlávra szavazni, mert körös- ladányi vagyok, és ha ismételten megválasztják és kormánypárti képviselő lesz, valószínű felhagy az állatorvosi munkával és ottmaradunk állatorvos nélkül. A úr: — Ha nem Boleszlávra szavazol, kire fogsz szavazni? Nézd meg ezt a listát és gondokozz el! B. úr: — Tudod mit? Mégis Boleszlávra szavazok, mert szerintem Ő már ellenzékiként is bizonyította alkalmasságát, és az állatorvosi kérdés is majdcsak megoldódik Körösladányban valahogy. Egyébként pedig szerintem a hivatásával soha nem hagy fel! Élbolyos történetem Kiss Ferenc: Mert most nyerni szeretnék! Futották már körül a Velencei-tavat? Nekem megadatott maratonistaként. „Futottak még” mások is, élveztük az életet. Huszonnyolc kilométert végig- caflatni persze nem csupa élvezet: tisztában kell lenni a céllal, az se baj, ha az embernek helyén van az esze, s „kéznél” a fába. Egy idő után az élboly kettőnkből állt: előttem egy cin- gár, vörös emberke szedte szaporán a lábait. Közeledett a hajrá. Ráérez- tem a lehetőségre: aznap nekem lejtett legjobban a pálya. Már az előzést tervezgettem. Kísérőim biztatásként megsúgták, hogy az előttem talpaló piroska nem más, mint Hughes Jones, a világklasszis maratonis. Akkor, életemben utoljára elárasztott a „tekintélytisztelet”. Meg is lett az eredménye: ha pár lépéssel is, de mögötte futottam be a célba. Miről jutott mindez az eszembe? Mert most nyerni szeretnék! Rövid üzenet Utolért a sors keze. Főnököm, az „általánosan népszerű” Pálfy gé. főszerkesztő úr kirúgott a Magyar Televízióból. Röviden üzent, hogy megszüntette híradós riporteri állásomat. Parlamenti tudósítóként hónapok óta amúgy is csak fotelból nézhettem a Híradót. Egy rövid időre véglegessé vált ez a furcsa helyzet. Az esetleges félreértések elkerülése végett kijelentem: én még véletlenül sem feltételezem azt, hogy az állásvesztésem valahogyan is összefüggésben állhat azzal, hogy a gyula—sarkadi választókerületének én vagyok a szabad demokrata képviselőjelöltje. A tv mostani politikai műsorait látva úgy érzem, nagyobb öröm számomra állásnélküli riporternek lenni, mint a divatba jött új stílusú műsorok készítésében részt venni. Az az érzésem, csak az esti mesére vagy az időjárásjelentésre érdemes bekapcsolni a készüléket. Legalábbis május huszonkilen- cedikéig. Durkó Károly lapátra került tv-riporter Kuncze Gábor, a szabaddemokraták miniszterelnökjelöltje köztudomásúan sportszerető ember. Békéscsabán járva, természetesen nem hagyhatta ki a találkozást Pásztor Józseffel A derékra kapott mikrofon Az a bizonyos mini össztűz. Farkasházy, Selmeczy, Juszt, Lukovics Ki hinné mennyi bonyodalom származik abból, ha az ember lánya zsebkosztümöt vesz fel, amikor meghívást kap egy nyilvános rádiókabaré-szereplésre. Farkasházy Tivadar, Selmeczi Tibor és Juszt László voltak a vendéglátóim egy mini össztűzre a békéscsabai Jókai Színház zsúfolásig megtelt nézőtere előtt. Bár hozzászoktam már a nyilvános szereplésekhez, mégis be kell valljam, nem álltam volna a zabszempróbát fellépés előtt. Tudtam ugyanis, vendéglátóim a humorban nem ismernek tréfát! El sem tudtam képzelni, vajon mi lesz ebből? S ráadásul még a zseb nélküli kosztüm! Közvetlenül a színpadra lépés előtt derült ki, hogy nem tudják a mikrofont hová tenni. Mindenki összeszaladt, hogyan leszek felszerelve mikrofonnal? Egy technikus oldotta meg a problémát, az egész mikrofont erősítőstől, mindenestől a derekamra kötötte. így léptem inkvizítoraim elé. Végül is vendéglátóim véleménye szerint derekasan álltam a sarat, egy-két szócsatát is átvészelve, pedig Farkasházyéknál kevesen tudják jobban; egy kabaréban élőben fellépni nem kismiska dolog! Ráadásul mindezt bekötött derékkal. Nos, ez volt az az eset, amikor életemben először bekötötték a derekamat. A fejemmel ez már kilenc évvel ezelőtt megesett... Izgalom és derű Miután az SZDSZ és a Köztársaság Párt közös jelöltje vagyok, kampányom az átlagosnál is mozgalmasabb volt. Nem csak egy, hanem két párt vezető politikusait kellett — legnagyobb örömömre — vendégül látnom. Kuncze Gábor, Pető Iván, Fodor Gábor, Magyar Bálint, Dörnbach Alajos, Rajk László, Eörsi Mátyás adták egymásnak a kilincset. Ennek a hatalmas forgatagnakJermészetesen voltak izgalmas, nehéz és könnyed, kedves pillanatai is. A legnagyobb feszültség akkor volt bennem, amikor Kuncze Gábort láttam vendégül. Egy fárasztó nap után, éppen azon az estén tartott nagygyűlést Szarvason, amikor átmeneti betegsége legjobban elhatalmasodott rajta. Félő volt, hogy a szarvasi művelődési ház nézőinek úgy kell haza menniük, hogy nem hallgathatják meg a miniszterelnök-jelölt beszédét. Ám Kuncze közeli munkatársai és az orvosok ellenkezése ellenére megtartotta beszédét és hatalmas sikert aratott. Sikerült legyőznie a betegségét és meggyőznie hallgatóit. Kedves emlékeim közé az idei majális tartozik. Nagyon jól sikerült minden rendezvényünk, de szorítottam azért, hogy a Pa-dö-dö koncert végén a többezres közönség nehogy az új gyalogos tahidon egyszerre induljon haza az Erzsébet ligetből, mert akkor kezdhetném élőiről az építkezést. BődiJános Na, jön már, vagy nem jön a Pa-dö-dö. Aztán megérkeztek és hataimas sikert arattak