Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-06 / 106. szám

ÍBEKES MEGYEI HÍRLAP n I KÖRKÉP 1994. május 6., péntek | r | o Osztrák-magyar közös hangverseny A mezőberényi Petőfi Művelő­dési Központban ifjúsági hang­versenyt rendeznek ma, este hét órától. A programban fellépnek az osztrák Seeboden-i Zenei Is­kola, a mezőberényi zeneiskola növendékei, valamint a helyi 1- es és 2-es számú általános iskola énekkara, közreműködik a mű­velődési központ citeraegyütte­Nyári tábor Medgyesegyházán a művelő­dési ház, a polgármesteri hiva­tal és az általános iskola a nyári szünetben táborokat szervez az általános iskolás korú gyer­mekek részére a bánkúti kas­télyba. Június 13-ától 18-áig szövő­tábor, augusztus 8-ától 13-áig vegyes képzőművészeti tábor, augusztus 15-étől 19-éig rajz­táborba várják a gyerekeket. Mindhárom programban sze­repel a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum, a Meseház és a gyulai vár megtekintése egynapos kirándulás kereté­ben. Jelentkezni és további fel­világosítás kérni az általános iskolában lehet. Horogra akadtak A Mezőkovácsházi Horgász Egyesület a napokban rendezte meg a már hagyományosnak mondható májusi halfogó ver­senyét a helyi bányatónál. A színvonalas programon, ame­lyen a becslések szerint közel 200 látogató vett részt, két kate­góriában álltak rajthoz a horgá­szat szerelmesei. Ennek ered­ményeként a felnőtt kategóriá­ban ifj. Tamasi István, Gergely Pál és Gigacz Dezső érte el az első három helyezést. Az ifjú­ságiaknál Kapus László, ifj. Strasinszki István és Szöllősi László végzett az elsők között. A legnagyobb halat — egy 2,8 kilogrammos pontyot — Vitéz Imre fogta. KIE-futónap „Veled segíthetünk, velünk segíthetsz” a mottója a Ke­resztyén Ifjúsági Egyesület május 7-én, szombaton dél­után 14.00 órakor a békéscsa­bai Lencsési Közösségi Ház előtt kezdődő futónapjának. A jótékonysági rendezvény be­vételéből a KIÉ egy kárpátal­jai (beregrákosi) iskolát sze­retne segíteni, és egy állandó KIE-klubot kialakítani. Min­denki tetszés szerinti távolsá­got futhat, gyalogolhat, de a vállalásának megfelelő mér­tékben szponzorokat is kell gyűjtenie. A további részle­tekről az érdeklődők a 327-512-es telefonszámon kérhetnek felvilágosítást. Pünkösdi ajándék Május 19-én indulnak Békés­csabáról Csíkszeredába a Ma­gyarok Világszövetségének Békés Megyei Karitatív Bi­zottságának tagjai — kaptuk a hírt Szabó Károlynétól, a szer­vezet megyei elnöknőjétől —, hogy személyesen juttassák el az összegyűjtött adományokat (lemezjátszókat, lemezeket és ruhaneműket) az ott élő, 8. számú általános iskolában ta­nuló csángó gyerekeknek. Szemben a szavazókkal Kilencpárti fórum Mezőkovácsházán A választások finiséhez érkezve kilenc párt képviselőjelöltje — élve az utolsó bemutatkozás le­hetőségével — jött el tegnap este a mezőkovácsházi művelő­dési központban rendezett la­kossági fórumra. A 7-es számú választókörzet jelöltjei közül Balogh László az Agrárszövet­séget, Tóth Sándor az MSZP-t, ifj. Gyuri István a Munkáspár­tot, Nagy Béla az SZDSZ-t, Varga Sándor a Fideszt, Nagy András a KDNP-t, Szedlacsek Dezső az FKGP-t képviselte, függetlenként dr. Szarvas Attila és Sztoján János volt jelen. Az Agrárszövetség képvi­selőjelöltje elsősorban a gaz­dasági kérdésekkel és a vidék felzárkóztatásával foglalko­zott. Az MSZP részéről el­hangzott, hogy a hamis siker- propaganda helyett valós meg­oldásokra kell törekedni. A Munkáspárt munkát, biztos megélhetést és kiszámítható jövőt szeretne biztosítani. Az SZDSZ az agrárgazdaság vál­ságának megszüntetése mel­lett az infrastruktúra fejleszté­sét és a vállalkozók helyzetbe hozását emelte ki. A Fidesz a gazdaság komplex fejlesztésé­ért és a jövedelmezőbb terme­lési feltételekért emelt szót. A KDNP képviselőjelöltje a gaz­dasági növekedés, a szociális biztonság és a korrupció elleni küzdelmét tűzte zászlajára. A független jelöltek egyike az ország adósságállományának csökkentése, a másik a munka- nélküliség megszüntetése mellett szólt. Végül a Függet­len Kisgazdapárt jelöltje ha­sonló témakörökben körvona­lazta az elképzeléseket. Lap­zártakor még a lakosság kérdé­sekkel ostromolta a jelölteket. H.M. Harangozás számla nélkül Sándor Lajos szeghalmi olva­sónk a minap a következőket panaszolta el: — Még március végén el­hunyt a feleségem és bár nem voltunk rendszeresen temp­lomba járó emberek, úgy gon­doltam, az emlékére harangot huzatok. A szeghalmi refor­mátus egyházhoz fordultam, ahol közölték, hogy a harango­zás költsége 2400 forint. A te­metés után kifizettem a kért összeget és kértem a számlát. Ekkor közölték velem, hogy nem szoktak a harangozásról számlát adni. Ezt én furcsál­lom, egyrészt, mert a temetke­zési költség elszámolásához kellett volna a számla, más­részt nem értem, hogy ha min­den más szolgáltatásnál köte­lező a számlaadás, akkor itt miért nem az. Nekem nincs kifogásom sem a vallás, sem a református egyház ellen, an­nak idején én magam is részt vettem a templomtorony újjá­építésében, de ez az eljárás egy kicsit furcsa. Természetesen megke­restük a hosszú külföldi tartóz­kodásból visszatért Erdei Ist­ván református lelkészt, mondja el a véleményét. O az esetet nem kívánta kommen­tálni, mindössze annyit mon­dott, hogy náluk a harangozá­sért nem adnak számlát, a befi­zetett összeget egy könyvbe írják be. (Gila) Távegyetem Július 15-éig várják a jelentke­zéseket arra az egyetemre, amelynek diplomáját a német- országi Észak-Rajna-Westfali- ában fekvő Hagen egyetemén állítják ki. A képzés távoktatás­sal történik, a hallgatók a tan­anyagot postán kapják meg és heti 40 órai munkával sajátíthat­ják el. A 4 és fél esztendős kur­zus vizsgáit Budapesten kell le­tenni. A választható szakok: közgazdaságtudomány, elekt­rotechnika, matematika-infor­matika és bölcsészettudomá­nyok. A felvétel feltétele: kellő színvonalú német tudás, érett­ségi vizsga, valamint a szak­iránynak megfelő sikeres felvé­teli vizsga égy magyar felsőok­tatási intézménybe, vagy lega­lább 95 pont elérése a felvételin. Kampányoldó kabaré A Köztársaság Párt tegnap este rendezte kampányzáró gála­műsorát, amelyre a támogatói­kat, szimpatizánsaikat hívták meg. A párt Békés megyei lis­tavezetője, dr. Kovács István, egyben a Vállalkozók Orszá­gos Szövetségének elnöke az előadás előtt adott összefogla­lót pártja programjáról. A ren­dezvényen a megyei képvise­lőjelöltek ismertették a helyi választási elképzeléseiket. Megtudtuk, hogy dr. Ko­vács István a Köztársaság Párt alapító tagja és a Békés me­gyei elnökség összekötője. Az is egyértelművé vált, hogy a Köztársaság Párt nem a vállal­kozók pártja, de a gazdaságra koncentrál, s ezért az üzleti élet támogatását bírja. Dr. Pre­kop Ottóval megállapodást kötöttek, amely szerint őt a Köztársaság Párt jelöltjeként a Vállalkozók Pártja is támogat­ja. Dr. Veér András, a Köztársa­ság Párt ügyvezető alelnöke a párt megalakulásának célját és a kampány tapasztalatait fog­lalta össze. A politika után oldás volt az esti vidám kampányzáró gála. A résztvevők órákra elfelejtet­ték gondjukat, s jókat mulattak a sztárvendégek (Kaposi Mik­lós, Lehr Ferenc, Urbán Ajala) kabaré tréfáin. Vastapsot ka­pott a két táncdalénekes, Szu- lák Andrea és Koós János is. A gálát a békéscsabai Ruhaipari Szakközépiskola tanulóinak divatbemutatója zárta. B. V. Jogszabályok és telefonkönyv lemezen (Folytatás az 1. oldalról), mond, hogy 600 flopylemez- nyi adatot tárol egy CD. A naprakész tájékozódásban se­gít a CD-lemezes megoldás, amikor a felhasználó a számí­tógép képernyőjére hívhatja, illetve kinyomtathatja mind­azoknak a jogszabályoknak a jegyzékét és szövegét, ame­lyek a keresett szót tartalmaz­zák. Túl azon, hogy a papírhe­gyek eltűnnek és kevesebbet kell költeni szakkönyvekre, még az is előny, hogy a havi módosulásokat könnyen kö­vetni lehet. A 19 megyei és a budapesti telefonkönyvek összes adatát egyetlen lemez őrzi. Az orszá­gos hivatalos telefonkönyv adatait a Matáv Rt. közremű­ködésével negyedévenkénti frissítésben adja ki a KER- SZÖV Kft. Ezzel a társaság egy újfajta szolgáltatást hono­sít meg hazánkban. „A MAGYAR MŰVÉSZNEK NEMCSAK KÜLFÖL­DI PROPAGANDA KELL, HANEM ITTHONI MEGÉRTÉS.” (Kodály Zoltán) „Szavaz-ország” szabad polgárai? Zokogva esik be szerkesztősé­gi szobámba. Percekig szóhoz sem jut. Viselkedésével tragé­diát sejtet. Azon gondolko­dom, a húszéves lány vajon melyik hozzátartozóját veszít­hette el? Végül hüppögéssé csen­desül a zokogás. Hozzákezd a történethez: — Csütörtökön délelőtt a taxiállomáson beültem egy fe­hér színű, nyugati kocsiba, hogy az állomásra vitessem magam. A vékony, magas, szakállas férfivel beszélgetni kezdtünk. A közelgő választá­sokról esett szó. Kérdezte, kire szavazok. Miért titkoltam vol­na, megmondtam. A férfi olyan ideges lett, hogy meg­ijedtem tőle. Elkezdett szidni, hogy az ilyenek miatt megy tönkre az ország, mint én. Én a döbbenettől szóhoz sem jutot­tam. Nekem nincsenek politi­kai ismereteim, én szimpátia alapján döntöttem el, hogy kikre szavazok. Fel sem ocsúdtam, máris megkérdez­te: a szüleim vajon kire vok­solnak? Miután otthon beszél­gettünk erről, én naív még azt is bevallottam. Szerencsére ki­értünk az állomásra, mert már nem sokáig tudtam volna hall­gatni, ahogyan szapulja a szüléimét. Megáll a történet végén. Is­mét előkerül a zsebkendő. Bú­csúzóul még annyit mond: — Hogy velem üvöltözött, talán elfelejteném, de hogy a peda­gógus szüléimét ócsárolta, azt nem tudom neki megbocsáta­ni. Nekem mindent jelentenek ők, nem tűröm, hogy bárki is bántsa őket. Tetszik tudni, ebből a törté­netből sokat tanultam. Először is gyűlölni fogom azt a pártot, amelyet ez a férfi képviselt, mert a végén azt is elárulta, hogy szerinte kire kellene sza­vaznom. Másodszor, ha eddig fontolgattam, hogy menjek vagy sem szavazni, az biztos, hogy most már semmi és senki sem téríthet el attól, hogy lead­jam a voksomat. (Természetesen megkeres­tem a történet másik szereplő­jét is. Szerettem volna szóra bírni. „Fölénye” biztos tudatá­ban zárkózott el...) BÉ A szólamok nem szállhatnak el A Fidesz választási kampá­nyának meghatározó tényező­je a tapasztalat, ugyanis a párt jelöltjeinek többsége az utóbbi négy évben helyi képviselő­ként gyakorlati síkon tanulta a demokráciát — mondta Végh László, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje szerdán este Békéscsabán, az ifjúsági ház­ban a fiatal demokraták nyil­vános kampányzáró estjén. Mint hailottuk: ma a fiata­lok körében (is) elég nagy a belpolitikai érdektelenség, ami az oktatási rendszerrel, a fokozódó munkanélküliség­gel és a gazdasági gondokkal magyarázható. De mivel a párt szavazóbázisa főleg erre a ge­nerációra épül, kampányprog­ramjukkal elsősorban az ifjabb korosztályt célozták meg. Ám a korosabb nemzedék helyzete is nagyban rokonítható a fiata­lokéval: legtöbb esetben az idős ember (nyugdíja révén) és a fiatal is (segélyek által) az újraelosztásból származó pén­zekből tengeti magát. Csak a gazdasági növekedés segíthet mindkettőn. A jelölt elmondta: ha pártja nagyobb nyomatékkai vehet részt az ország dolgainak alakí­tásában, akkor a bizonyítási készség fűti. A jövőre koncent­rálnak: tudják, úgy kell fogal­mazniuk, s úgy kell cseleked­niük, hogy a mai szólamok húsz év múlva is állják a kihívásokat. Reális rálátással mindenki érzé­keli, négy év alatt nem lehetett az országot a Nyugat szintjére felzárkóztatni, ám nincs újabb négy év, ezért a Fidesz hiszi: a nehezen indult demokrácia a mostani választásokon újabb lendületet vehet. Magyari Barna A Korona Cirkusz Békéscsabán Ismét letáborozott Békéscsabán egy cirkuszi társulat a sport- csarnokkal szemben lévő téren. A harmincfős Korona Cirkusz ma 18 órakor kezdi előadását. Nemcsak artisták, illuzionisták és bohócok szórakoztatják a kicsiket és nagyokat, hanem egzoti­kus állatokat vonultatnak fel és vadállatokkal mutatják be produkcióikat. Az országjáró utazó cirkusz Gyuláról érkezett, hogy a megyeszékhely közönségét szórakoztassa. Szombaton 15 és 18 órakor, vasárnap 11,15 és 18 órakor mutatják be műsoru­kat. Képünkön egy szerencsés látogató, aki kézbe vehette az újszülött kis majmot fotó: lehoczky Péter „Egészség nélkül a minden: semmi” Dr. Spiák Ibolya, a 7. számú választókörzet MIÉP-támoga- tással induló független jelöltje szerdán este battonyai válasz­tókkal találkozott a József Attila Művelődési Központban. A gyűlésen részt vettek szakta­nácsadói is: a gazdasági kérdé­sekre dr. Hajnal Iván Béla, a jogi vonatkozású felvetésekre pedig dr. Jerkovics Sándor válaszolt. Dr. Spiák Ibolya „civilben” a mezőkovácsházi rendelőinté­zet belgyógyász-kardiológus főorvosa, így érthető, hogy elő­adásában különösen hangsú­lyosan szólott az egészségügyi és a szociális kérdésekről. — Lehet, hogy az egészség nem minden, de egészség nélkül a minden: semmi — kezdte előadását. —Az egész­ségügyi alapellátás állampol­gári jogon járjon mindenki­nek, az extra szolgáltatásokat viszont fizessék meg ér­tékükön azok, akik e szolgálta­tásokra (például plasztikai műtétre vagy zsírleszívásra) igényt tartanak! E gondolatok után a jelölt történeti áttekintést adott arról, hogy hogyan jutott el a magyar egészségügy a mai korántsem rózsás helyzetig. — A gyarmatosító nagyhata­lomnak nem állott érdekében egy testben-lélekben egészsé­ges magyar populáció felneve­lése — összegezte az elmúlt évtizedek fejleményeit. Majd hozzátette:—A hálapénzen ke­resztül az orvosok és más egész­ségügyi dolgozók bérét — su­nyi módon — áthárították a la­kosságra. Az egészségügy nor­mális működésének mind a mai napig ez az egyik fő kerékkötő­je. Nem is beszélve arról, hogy kórházainkban feudális tekin­télyuralmi rendszer működik: a főorvosok életfogytiglan van­nak kinevezve, szakmai érte­lemben élet-halál urai. A megoldásról szólva ki­emelte: ő és támogatói azt sze­retnék, ha az országban egyen­letesen, arányosan fejlesztenék az egészségügyi hálózatot. Ménesi György

Next

/
Thumbnails
Contents