Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-05 / 105. szám
ÉKÉS MEGYEI HÍRLAP VÁLASZTÁS ’94 1994. május 5., csütörtök Matuska Sándor - Magyar Szocialista Párt 1949-ben Dévaványán született. Szülei egyéni gazdálkodók voltak, majd termelőszövetkezeti tagok lettek, jelenleg nyugdíjasok. Jelöltünket sok kellemes emlék köti térségünkhöz. Itt volt fiatal, első munkahelye is itt jött létre 17 éves korában. A településsel évek óta folyamatos a kapcsolata, ide köti őt a rokonság és szülei, valamint a sok jó barát, ismerős iránt érzett szeretete és tisztelete. Az itt élők sorsa tehát nem közömbös számára. Az agrármérnöki diplomát 1973- ban Mosonmagyaróváron, szakmérnöki okleveleit Debrecenben és Gödöllőn szerezte. Mindig térségünkben dolgozott: Dévaványán, Ecsegfalván, Bucsán termelőszövetkezetekben gyakornokként, majd főagronómusként. Munkatársainak döntő többsége tiszteli és megbecsüléssel gondol rá ma is szavahihetőségéért, szakértelméért, segítőkészségéért. 1981-ben a zsadányi termelőszövetkezet elnökévé választották. Jelenleg az igazgatóság elnöke, önkormányzati képviselő. Zsadányban lakik. Felesége agrármérnök, két gyermekük van: fia egyetemista, leánya gimnazista. Matuska Sándor nem tagja a Magyar Szocialista Pártnak, mégis őt tartjuk a legalkalmasabbnak a választók, tehát az önök érdekeinek képviseletére a parlamentbe. Megválasztása esetén az általa jól ismert térség elmaradottságának mérsékléséért, a vidék és az itt élők esélyegyenlőségének megteremtéséért, valamint a munkanélküliség csökkentéséért fog dolgozni. MSZP4. SZ. VK. SZERVEZETEI Medgyesi Lőrinc - Munkáspárt Én magam is egyszerű munkásember vagyok, asztalos. 49 éves, nős, két felnőtt gyermek apja. Középfokú képzettséggel rendelkezem. Azért indulok a választáson, hogy a dolgozó emberek is képviselve legyenek a partementben, hogy részesei is lehessünk a törvények megalkotásának is. Azt vallom, hogy a munkás embernek nincs mit szégyellnie sem a múltján, sem a jelenén, és hogy a jövő alakítása is elsősorban rajtunk múlik. Kiemelt képviselői feladataimnak tartom: radikálisanxsökkenteni kell a munkanélküliséget. A termelés növelésével elő kell segíteni, hogy az egész társadalom életszínvonala javuljon. A jövőben az országgyűlés ne hozhasson olyan törvényeket, amelyek a dolgozók ellen irányulnak. Segítem a vegyes tulajdonon alapuló gazdaság kialakítását. Szorgalmazom, hogy az egyéni, a szövetkezeti és az állami tulajdonnak egyenlő esélyei legyenek. Küzdők a korszerű — minden fiatal számára elérhető, esélyegyenlőségen alapuló — oktatásért, a térítésmentes orvosi kezelésért és a mindenki számára elérhető, kedvezményes gyógyszerellátásért. A nyugdíjpolitikában — a régi nyugdíjkorhatárok megtartása mellett — harcolok a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzéséért, azért, hogy a jelenleginél nyugodtabb és biztonságosabb életük legyen mindazoknak, akik egész életüket a munkának szentelték. Ezenkívül küzdők mindazon célokért, amelyeket a Munkáspárt Ma a bal a jobb című választási programja tartalmaz. Hirdetem és képviselem pártunk három fő politikai üzenetét: munkát, biztos megélhetést, kiszámítható jövőt; törvényességet, demokratikus rendet, nyugalmat; békét, független, semleges Magyarországot. Dr. Nagy Imre - Egyesült Kisgazdapárt Nevem dr. Nagy Imre. Gyulán születtem 1936. március 14-én. Végzettségem agrármérnök és növényvédelmi szakmérnök. Egyetemi tudományos fokozattal rendelkezem. A Debreceni Agrártudományi Egyetem címzetes egyetemi docense vagyok. A mezőgazdaságban 35 éve dolgozom. Ezen idő zömét termelőüzemben töltöttem, mint fő- agronómus és szövetkezeti elnök. A termelési munka mellett kisebb tudományos munkákat is végeztem. A magángazdálkodást hat éve kezdtem el kiegészítő tevékenységként. Jelenleg a fő tevékenységem a szak- tanácsadás és a kereskedelem mellett. Ez utóbbit betéti társaságon keresztül végzem A választókerület térségében 27 éve élek és dolgozom. Ismerem az itteni gondokat, problémákat, különösen a mezőgazdaságban lévőket. Van kivezető út! Ehhez olyan helyzetbe kell hozni a mezőgazdasági termelőket, hogy nyereségesen és biztonságosan tudjanak termelni. Programom erre épül az alábbiak szerint: növelni kell a termelők részére az állami támogatást. Ennek mértéke érje el a 15 százalékot. A kistermelői adómentes sávot 1,5 millió forintra kell emelni az elkövetkezendő négy év alatt. Garantált árat kell biztosítani sertéshús, marhahús, tej, kukorica, búza esetében. A földadót el kell törölni. Fel kell függeszteni a visszaigényelhető áfa befizetését a termelőknél. A beruházásokhoz kamatmentes tőke biztosítása 4—5 évi türelmi idővel, állami garancia mellett. A térség infrastruktúráját nagymértékben fejleszteni, illetve korszerűsíteni kell. A mezőgazdasági oktatást, kutatást megfelelő anyagi támogatással fejleszteni kell. Térségünk vizeinek kihasználását fokozni kell öntözéssel és az erre épülő falusi turizmussal. A jelenlegi bonyolult ügyintézést egyszerűsíteni és gyorsítani szükséges. Pardi Gábor - Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Part Gyulán születtem 1965. október 20-án, mind apai, mind anyai ágon paraszti foglalkozású szülők gyermekeként. Az általános iskolai tanulmányaimat Vésztőn végeztem. Ezután a békéscsabai szakmunkás- képző intézetben épületvillamossági szakon szereztem szakmát. Munka mellett végeztem a szakmunkások szakközépiskoláját, ahol érettségit szereztem. 1986-ban vonultam be katonai szolgálatra. 1989- ben megnősültem, mely házasságból született Gábor és Gáspár nevű fiam. 1990-től tagja vagyok a Független Kisgazdapárt vésztői szervezetének, most az alapszervezet elnöke vagyok. Két év óta vállalkozóként dolgozom, tápot, terményt és vetőmagot értékesítek. A 4-es számú választókörzet egy igen hátrányos helyzetben lévő területet ölel fel. A mezőgazdaság a 4 év alatt — mint az egész országban — itt is padlóra került. A kárpótlással földhöz jutott tulajdonosok az induláshoz szükséges tőkéhez igen nehezen jutnak. A termeléshez szükséges gépek csak néhány gazdálkodónak vannak meg. A környéken olyan szakképzés, mely a növénytermesztéshez vagy az állattenyésztéshez szükséges ismereteket adta volna, évtizedek óta nem folyt. Néhány gondolat a jövő feladatairól: a termelés növekedése értékesítési gondokat vetít előre. Úgy gondolom, hogy a szerződéses viszonyok újraélesztése igen megnyugtató hatású lenne. A munkanélküliség úgy csökkenthető — lévén területem csaknem ipar nélküli —, ha a megtermelt termékek félkész állapotban kerülnének a felvásároló vállalatokhoz. A nagyfokú elkorcsosodás a sertés-, illetve szarvasmarha-tenyésztés esetén nem maradhat tovább, ha az értékesítést kedvező eredménnyel akarjuk biztosítani. Szükséges olyan tenyészegyedeket biztosítani, melyeknek utódai külföldön is értékesíthetők lesznek. A fentiek megvalósításához szükséges a szakmai képzés biztosítása a területemen belül. A még meglévő gyárakat, akár a nem működőket, is újra kell indítani, hogy a térségben megtermelt javak feldolgozásra kerülhessenek. Szükségesnek tartom a körzetemben meglévő etnikai feszültségeket az adott lehetőségekhez mérten csökkenteni. Dr. Pelcsinszki Boleszláv - Szabad Demokraták Szövetsége 1954. július 1-jén születtem Szarvason. Nős vagyok, 3 gyermekem van. 1977 óta dolgozom Kö- rösladányban állatorvosként. Munkám mellett négy éve képviselem Békés megye 4-es számú választókerületét a Magyar Köztársaság Országgyűlésében. Az ülések többségén jelen voltam és olyan javaslatokat próbáltam tenni, amelyek a térségünk érdekeit szolgálták. Amennyiben újra bizalmat kapok, ezt a politikát kívánom folytatni, akár kormánypárti, akár ismételten ellenzéki pozícióba kerülök. Célkitűzéseim a következők: az ország gazdaságának élénkítése, a mezőgazdaság jövedelemtermelő képességének megteremtése. Csak ettől várható az életszínvonal emelkedése, tisztes megélhetést nyújtó bérek, nyugdíjak, szociális ellátások folyósítása, az oktatás, az egészségügy színvonalának javulása, a munkanélküliség csökkentése. Határozottan fel kell lépni az állami pazarlás, a bűnözés és a korrupció ellen. A privatizáció ellenőrzését parlamenti hatáskörbe kell helyezni. A térség, a megye érdekeinek képviselete, mert az itt élők évtizedek óta mostohagyermekei az országnak. Ne a világkiállításra herdáljunk milliárdokat, itt volna helyénvaló a fejlesztések megvalósítása. Összességében, ahogy eddig is a mezőgazdaság, a foglalkoztatás és a vidék problémáival kívánok foglalkozni. Sándor Ferenc - MSZDP 1953-ban születtem Szeghalmon. Iskoláimat is itt végeztem, mezőgazdasági gépszerelő szakmát szereztem, majd Battonyán érettségiztem. 17 éve dolgozom az Ikarus szeghalmi gyárában, illetve jogelődjénél. Dolgoztam esztergályosként automata esztergagépen, hegesztőként, meósként. A munka mellett technikusvizsgát tettem. 1989-ben a munkatársaim a helyi Vasas Szakszervezet titkárává választottak, jelenleg is ennek a megbízásnak teljesítését végzem. Nős vagyok, feleségem szintén az Ikarus alkalmazottja, konyhai kisegítőként. Két gyermekünk van, a 13 éves Ferenc és a 9 éves Ilona. Tagja vagyok a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak, a párt fölkérésére vállaltam a jelöltséget. Városi képviselői, valamint a szak- szervezeti munkámból adódóan naponta tapasztalom a munkanélküliség, létbizonytalanság, regionális elmaradás okozta feszültségeket, az emberek csalódottságát, elkeseredettségét a városunkban. Gyárunknak nagy a vonzáskörzete — 8 településről járnak be a munkavállalók, valamint Dévaványán gyáregységünk van —, ezért ismerem térségünk lakóinak, településeinek gondjait is. Magam is egyszerű származású vagyok, ezért hiszem, hogy változtatni kell és lehet a jelenlegi helyzeten, ha a parlamentbe olyan emberek kerülnek, akik nemcsak beszélni tudnak gondjainkról, hanem át is érzik azt. Elég volt a hátrányos helyzetű térség besorolásból. Megváltoztatására szinte semmi nem történt, így minden „kötelező” törvény duplán sújt bennünket, a kedvezmények meg nem érnek idáig. Vállalom a „kisembereket”, a Sárrét lakóit, elkötelezem magam mellettük és osztozom a sorsukban, ezért vállaltam a jelöltséget. Dr. Tóth Imréné - Magyar Igazgság és Élet Pártja Dr. Tóth Imréné vagyok, 30 éve élek a Sárréten, ebből 20 éve Szeghalmon. Asszisztensként dolgoztam körzeti orvosi rendelőben és gyermekgyógyászaton. Férjem háziorvos, két gyermekünk és egy tündén, kétéves unokánk van. 1990 óta Szeghalom önkormányzatának képviselője vagyok. Közéleti munkámat — a közösséget, városomat szolgálva — önzetlenül, fizetség nélkül végzem. Talán egyedül Békés megyében ingyenes tanácsadással segítettem a hozzám forduló szeghalmi és a választó- kerületemben élő, kárpótlásra jogosultakat igénylésük beadásában. Munkanélküli fiatalok számára alapítványtól igényelt pénzből szerveztem ingyenes nyelvtanfolyamot, mert meggyőződésem, hogy segíteni csak szavakkal nem lehet, tettekkel és munkával tudjuk szolgálni igazán embertársainkat és hazánkat. Különösen fontosnak tartom a MIÉP programjában megfogalmazott főfoglalkozású anyaság intézményének bevezetését, amikor is a több gyermekét nagykorúságig tisztességgel nevelő édesanya fizetést kap azért, hogy a nemzet számára értékes polgárokat nevel, és ugyanakkor nyugdíjjogosultságot is szerez. A családi adózás is azt a célt szolgálná, hogy ne kerülhessen hátrányosabb helyzetbe a több gyermeket nevelő család, mint a gyermektelen, mert családtagokra elosztva számítódna az adóköteles jövedelem. A Magyar Igazság és Élet Pártjának célja a nemzetépítő állam megteremtése, a magyar nemzeti érdekek képviselete, a magyar munka védelme azáltal, hogy védi a belső piacot, a magyar árut, és gondoskodik kedvező feltételekről a magyar vállalkozások és a mező- gazdaság számára. A nemzetépítő állam takarékos és feladatait a nemzet javára oldja meg, és célja, hogy a magyar nép érezhesse otthon magát saját hazájában! Meggyőződésem, hogy nemzeti felemelkedésünknek csak magyar útja lehetséges saját nemzeti érdekeink érvényesítésével minden területen. Azért vállaltam el a képviselőjelöltséget, hogy ezt a célt szolgálhassam, hogy megőrizhessük hagyományainkat, erkölcsi értékeinket a jövő nemzedékek számára. Bereczki Vilmos (Demokrata Párt) nem élt a lehetőséggel 5-ös választókerület Babák Mihály - Fidesz Babák Mihály 47 éves kommunális ágazatvezető vagyok. 1990- ben Szarvason önkormányzati képviselővé választottak. Meggyőződésem, hogy az ország felemelkedését lakóhelyünk gondjainak megoldásával indíthatjuk el! Legfontosabb feladatunk a gazdaság talpraállítása: gazdasági „félfordulatot” kell végrehajtanunk az infláció megfékezésére és a növekedés megindítására. Térségünk sorsát meghatározza a mezőgazdaság jövője. Minél előbb be kell fejezni a kárpótlást. Új szövetkezeti törvény szükséges. Új földtörvényt kell alkotni. El kell törölni a kárpótlási törvény azon rendelkezéseit, amelyek adóztatják és akadályozzák a kárpótlásként szerzett föld eladását. A Fidesz egyik alaptörekvésével azonosulva határozottan támogatom a családi gazdálkodáson alapuló magánvállalkozások létrejöttét! Növelni kell a mezőgazdaság támogatását. A mezőgazdasági vállalkozóknak végre meg kell adni a lehetőséget, hogy maguk dönthessék el, mit és milyen formában akarnak termelni! Választókerületem településein, Békésszentandráson, Szarvason, Gyomaendrődön, Csabacsű- dön. Kardoson, Örménykúton, Hu- nyán és Kondoroson különböző nehézségekkel kell megbirkózniuk a polgároknak. Minden erőmmel arra fogok törekedni, hogy a nyomasztó problémák megoldásait keresve megtaláljam a közös érdekeket. Mindannyiunk számára szükséges például az út- és telefonhálózat további fejlesztése, hiszen ha „közelebb kerülünk” az ország más pontjaihoz, hozzánk is könnyebben utat talál majd a hazai és külföldi működő tőke. Olyan Magyarország legyen a célunk, amelynek nem csupán múltjára, hanem jövőbeli kilátásaira is büszkék lehetünk! Bődi János - Szabad Demokraták Szövetsége- Köztársaság Párt 1948. december 2-án született Szarvason. A helyi Vajda Péter Gimnáziumban érettségizik, majd 1973-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán szerez diplomát. Az egyetem befejezése után 1982-ig az Agrober Szarvasi Tervezési Osztályán az építéstervezési szakosztály irányítójaként vezető építész és tartószerkezeti tervezőként dolgozik. 1982-ben saját építőipari tervezéssel és kivitelezéssel foglalkozó céget alapít, az Integrál Tervező és Beruházási Gazdasági Munkaközösséget. A cég fennállása óta dinamikusan fejlődik, napjainkban több mint száz építőipari szakembert foglalkoztat. Szarvas és vonzáskörzete építőiparának legnagyobb, tőkeerős, jól fizető magánvállalkozása. A köztudottan lokálpatrióta építész-vállalkozó a Vállalkozók Országos Szövetsége Békés megyei társelnöke, több nyugat-európai és tengeren túli menedzserképzésen vett részt. Szarvas város egyéni választó- kerületében — SZDSZ—Fidész támogatással — választott önkormányzati képviselő. Felesége is szarvasi születésű üzemgazdász, a Szarvas és Vidéke ÁFÉSZ elnöke. Két fiuk közül Péter másodéves műegyetemi hallgató, János érettségi előtt álló gimnáziumi tanuló. Kiket és mit szeretne képviselni a parlamentben? Bődi János így fogalmaz: — Amennyiben kiérdemiem a választók bizalmát, akkor a választókerület minden társadalmi rétegét szeretném képviselni a törvényhozásban. Az ideológiamentes, piac- orientáltságú, pragmatikus gazdaságpolitika híve vagyok. Valós, hosszú távon kiszámítható, vállalkozásbarát gazdaságpolitika megteremtésén fáradozom ma is. A hátrányos helyzetű térségünk munkanélküliségének csökkentésére a munkahelyteremtést, a foglalkoztatást szorgalmazom. Császárné Gyurfcza Éva - Kereszténydemokrata Néppárt Békés megyében, Endrődön születtem. Szülőfalumban jártam általános iskolába, majd a Békéscsabai Közgazdasági Technikumban érettségiztem. Szarvason dolgoztam közel hat évig, majd Budapestre mentem tanulni és dolgozni. A Számviteli és Pénzügyi Főiskolát végeztem el, adótanácsadói képesítésem van. Sikeres választási eredményem esetén főállású politikusként fogom a választóimat és a KDNP-t szolgálni. Családom támogatja politikai színrelépésemet. Szakmailag fontos feladatnak tartom, hogy olyan regionális válságkezelő programok és külön pénzalapok legyenek, amelyek az elmaradott térségek, így megyénk súlyos problémáinak megoldását szolgálják. Csak a differenciált támogatási rendszer csökkentheti a leszakadt régiók, így megyénk hátrányos helyzetét. Ennek bevezetését soron kívülinek lartom. A nyugdíjrendszer reformja, a fiatalok első lakáshoz jutásának támogatási rendszere, a történelmi egyházak működési feltételeinek biztosítása úgy szükséges, hogy a diszkriminatív megkülönböztetések eltűnjenek. Az oktatás színvonalának emelése, a szakmunkásképző intézetek és szakiskolák átalakításának meggyorsítása — hogy ne legyenek pályakezdő munkanélküliek —, valamint a közbiztonság javítása, a rendőrség erősítése csak akkor oldódik meg, ha a gazdaság növekvő pályára állítása sikerül, a társadalom alapköve a család és a tisztességgel végzett munka lesz.