Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-05 / 105. szám
VÁLASZTÁS ’94 1994. május 5., csütörtök £ © Békés megye egyéni választókerületeiben induló képviselőjelöltek 1-es választókerület Baukó Mihály-Munkáspárt Tótkomlóson születtem. 65 éves, okleveles közgazdász, nyugdíjas vállalati igazgató vagyok. Asztalossegédként dolgoztam édesapámnál 1951-ig, majd 1951 novemberében Békéscsabára kerültem ifjúsági vezetőnek. A városhoz köt egész életem, itt nősültem, két családunk van, részt vettem a város építésében, az ifjúsági tábor, a különböző helyeken létesített munkahelyek közös megvalósításában. Munkám mellett elvégeztem a Marx Károly Közgazdasági Tudomány Egyetemet 1966-ban. Mint pártmunkás a város és megye gazdaságpolitikai területével foglalkoztam közel 14 éven át. 1978 végétől a Dél-alföldi Tégla- és Cserépipari Vállalat igazgatójaként tevékenykedtem nyugdíjba vonulásomig. A Munkáspárt tagja vagyok, életem során a közösség érdekeit igyekeztem szolgálni. Több társadalmj szervezetnek évtizedeken át vezetőségi tagja voltam. Ma is a városi nyugdíjasegyesület elnöke vagyok. Programom: a város adottságának, elsősorban a gazdaság területén korábban jól működő üzemek munkahelyeinek visszaállítása, így a munkanélküliek létszámát csökkenteni lehet. Az élelmiszer-ipari üzemek számára a környező mezőgazdasági termelők segítségével nyersanyag biztosítása, a termelés bővítése, új belső és külső piacok biztosítása. Esélyegyenlőség biztosítása a fiatalok továbbtanulásához, a szegény szülők tehetséges gyermekei is tanulhassanak, főiskolai, egyetemi diplomát szerezhessenek. Első munkahelyet állampolgári jogon biztosítson a kormányzat számukra. Fiatalok, új házasok számmára egy kedvezményes lakáshozjutási programot kell megvalósítani. A nyugdíjak vásárlóértékét meg kell őrizni. A gyógyszereket és szolgáltatási díjakat az alacsony jövedelmű családok és nyugdíjasok számára elérhetővé kell tenni. Minden szomszédos állammal a jószomszédi viszonyt kell kialakítani. Az országban élő nemzetiségiek számára a kisebbségi jogokat biztosítani kell. A parlamentbe több munkás, paraszt és alkotó értelmiségi kerüljön be. Csajányi Melinda - Magyar Demokrata Fórum Mikor fiatal lányként Békéscsabára kerültem Kecskemétről, még azon is csodálkoztam, hogy ezen a különös helyen szlovákul is beszélnek... ...Ma, tizenkét évnyi aktív ismerkedés után a várossal itt építünk házat, már itt vagyok otthon. Nem fogadott idegenként Békéscsaba, hiszen édesapám, aki színész volt, sok évvel ezelőtt gyakran vendégszerepeit itt, s számomra is meglepően sokan emlékeznek rá azóta is. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanítok magyart és történelmet. A 14—18 éves korosztállyal való foglalkozás számomra nem csak felelősségteljes munka, hivatás, hanem hobbi és életcél is egyben, mely maradandó élményt nyújt nekem és — elmondásuk szerint — diákjaimnak is. Férjemmel közösen vezetjük vállalkozásunkat, élve a régen várt vállalkozási szabadsággal. Természetesen e szabadságban benne van a tönkremenés lehetősége is, ezért minden erőnkkel azon vagyunk, hogy eligazodjunk az adó- és jogszabályok útvesztőiben, s hozzájussunk a sikerhez elengedhetetlenül szükséges információkhoz. 1990 óta az önkormányzat kulturális bizottságának tagjaként elegendő rálátásra tettem szert városunk oktatási és kulturális életének nagyon is életbevágó kérdéseire. Saját iskolánk és a József Attila Általános Iskola iskolaszékében is igyekszem hasznossá tenni magam. Három kisgyermeket nevelünk, lányunk 6, a fiúk 9 és 4 évesek. Gyakran mondom: tartozom ennek a városnak, melynek jól ismerem múltját és jelenét is, és nem akarom elfogadni, hogy sorsszerű a fővárostól távoli, keleti határközeli térség leszakadása. Meg kell tanulnunk élni lehetőségeinkkel, s nem szenvedni miattuk vagy dacolni velük! Az MDF-nek alapítói között voltam Békéscsabán. Meglátásom szerint, történeti ismereteim és eddigi életem során szerzett tapasztalataim — melyek tenniakarássai és elegendő lelki erővel társulnak bennem — alkalmassá tesznek arra, hogy felajánlva tudásomat a békéscsabaiaknak, induljak a parlamenti választásokon. Hanó Miklós - Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt Békéscsabán születtem 1957. február 6-án. Szüleim nyugdíjas pedagógusok. Eredeti gyökereim a szlovák paraszti gazdálkodó nagyszülőktől erednek, ahol kisgyermekként megszerettem a paraszti életet, a földet, a növényeket, az állatokat. Ez a vonzalom ma is bennem él és 15 éve gazdálkodom a tanyámon. Nős vagyok, két fiúgyermek édesapja. Tanulmányaim során az élelmiszeripar felé orientálódtam. Elvégeztem az Élelmiszer-ipari Főiskolát, ahol húsipari üzemmérnöki képesítést szereztem. Szakképesítésemnek megfelelő munkakörben dolgoztam 1978-tól a Békéscsabai Húsker húsüzemében 15 éven át. Az üzem alaptőkehiány miatt leállt, jelenleg felszámolás alatt van. A Független Kisgazdapártba 1993. január 12-én léptem be, azt megelőzően semmilyen pártnak nem voltam tagja. 1993 őszétől a békéscsabai szervezet elnöke vagyok. Programom az alábbi: Nem megengedhető, hogy a rossz politikai és gazdasági törvényekkel, intézkedésekkel szándékosan tönkretett, lezüllesztett vállalatok, üzemek, gyárak bezárásával, élelmiszeripar, mezőgazdaság tönkretételével, exportpiacvesztéssel az itt élő emberek ezreit — tízezreit — sodorják a létbizonytalanságba, a megélhetés minimális esélyeit sem biztosítva. A FKGP egyszerű kisemberek pártja, a nehéz paraszti és ipari munkával kenyerét kereső emberek munkájának anyagi és erkölcsi megbecsülését kívánja megvalósítani. A gazdaság rendbetételét a mezőgazdaság és élelmiszeripar talpraállításával kell kezdeni. A magas munkanélküliség leküzdése érdekében az élelmiszeriparon belül a Békéscsabai Konzervgyár, a csabai húsüzem újraindításával, a Békéscsabai Hűtőház megtámogatásával közel 3000 embernek biztosítható újra közvetlen munkalehetőség, és az ezen üzemek nyersanyagszükségletét előállító több ezer gazdálkodónak nyújt munkalehetőséget. Kedvezményes, hosszú lejáratú hitelnyújtás a földtulajdonnal rendelkező gazdálkodóknak és új munkahelyteremtő vállalkozásoknak. A választókerületben megtermelt nemzeti értéknek megfelelő költségvetési pénzek visszajuttatása. Pest-központúság helyett a vidék fokozottabb támogatása. Fiataloknak külföldi munkavégzés helyett itthoni munkahely bztosítása tisztességes kereseti lehetőségek mellett. A nyugdíj munkával szerzett jog, nem pedig mások jóindulatától függő kegydíj. A nyugdíj biztosítsa a méltóságos emberi létet. A nagy- családosok szociális helyzetének javítása és a rászorulók támogatása. A közbiztonság javítása a polgár védelme érdekében. Kovács Sándor - Kereszténydemokrata Néppárt Születésem, általános és középiskoláim helye: Békéscsaba. Egyetemi éveim kivételével lakóhelyem, Békéscsaba egyik legmostohább része, a harmadik kerület: Szikszava. Kétdiplomás mérnök vagyok, jelenleg is tanulok, szakközgazdász pénzügyi szakos levelező tagozatos főiskolai hallgatóként. Munkahelyemen gazdasági igazgatóként dolgozom. Szüleim nyugdíjasok, szintén a városban élnek. Édesanyám ősi csabai evangélikus családból, édesapám erdélyi református családból származik. Református vallású vagyok, mely számomra életforma is: egyszerűség, szókimondás és az igaz ügyhöz László Tibor Felkerestem László Tibort, a békéscsabai pártonkívüliek képviselőjelöltjét, Békéscsaba, Jókai u. 45. szám alatti választási irodájában. Az irodát a Regenbogen Oktatási Kabinet mellett találtam meg. A kampányirodában László Tibor fogadott. Arca, fellépése, mozdulatai határozottságot sugallt, ugyanakkor közvetlen modora alapján egy régi ismerősömként is üdvözölhettem volna, ezért késedelem nélkül föltettem kérdéseimet: —László úr, kiket képvisel Ón? — A pártonkívülieket kívánom képviselni a parlamentben. A pártonkívüliek népes táborán belül képviselni akarom azokat az egyszerű embereket, tekintet nélkül származásukra, akiket mindig távol való odaállás. Az MSZMP-nek, munkásőrségnek tagja nem voltam, marxista egyetemre nem jártam. Problémamegoldó típus vagyok. Békéscsaba minden polgárának jogos érdekét szeretném a szó legnemesebb értelmében képviselni, ha megválasztanak képviselőnek. Ä bizalmukkal megtisztelő polgároktól is várom az elvégzendő feladatok listáját. A jelenlegi gazdasági gondok mellett a legnagyobb rombolás az emberek szívében, gondolkodásában következett be. Vissza kell adni e sokat szenvedett nép hitét, önbizalmát, erkölcsi tartását, hiszen csak így tudunk együtt küzdeni a gazdasági felemelkedésért. Szükséges a minél kedvezőbb szociális gondoskodás biztosítása a rászorulóknak, a munkahellyel valóban nem rendelkezőknek, az időseknek és betegeknek. Erős jogállamot és szilárd köz- biztonságot akarunk, a keresztényszociális gazdaságpolitika elveit kell megvalósítanunk, hogy azok, akik a nemzeti vagyont létrehozták, ne csak szemlélői, hanem tulajdonosai is legyenek annak, illetve hogy az állam biztosítani tudja az egész társadalom alapvető szükségleteinek kielégítését.- Független tartottak a hatalomtól, pedig ők a tömegek, emiatt minden időben hátrányos helyzetbe kerültek és kerülnek a pártok kivételezett tagságával szemben. Küzdeni akarok: a korrupció ellen, a bürokrácia ellen, városom, Békéscsaba fellendítéséért, a munkanélküliség csökkentéséért. — Ez utóbbi programok a pártoknál is szerepelnek... — Igen, csakhogy a jelenlegi nagy pártok tagsága képezi a bürokraták hatalmas seregét és el tudja valaki képzelni, hogy fölszámolják „önmagukat”, főként akkor, ha nem lesznek pártonkívüli függetlenek, akik megfelelő határozottsággal követeljék tőlük a bürokraták létszámának csökkentését. Véleményem szerint a korrupció legfőbb előidézője és melegágya a bürokrácia. — Milyen elképzelései vannak a munkanélküliség csökkentésére? — A nyugdíjkorhatár és a munkaidő csökkentésével megoldható. — Úgy hallom, hogy az esélyes pártok idegesek, mert Ön a képviselők visszahívhatóságát akarja elérni, ezért még aláírásgyűjtést is kezdeményez. — Igen, határozottan azt tartom, hogy az a képviselő, aki nem tud hatékonyan kiállni választói érdekeiért, ne élősködjön a nép keservesen befizetett adójából. (Szabó) Dr. Prekop Ottó - Köztársaság Párt „Céltudatos munkával a sikerért” Békéscsabán születtem 1955. november 3-án. Az általános iskola elvégzése után a 611. sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézetben kitanultam a gépszerelő szakmát — és a családi hagyományoknak megfelelően a téglagyárban kezdtem el dolgozni, — Majd 1975-ben a Dolgozók Gépészeti Szakközépiskolájában leérettségiztem. 1972—1980 között versenyszerűen cselgáncsoztam. Ezóta vallom, amit Hemingway mondott: „A sport mindenre megtanít.” Leginkább arra — amit eddigi életpályám igazolni látszik —, hogy csak céltudatos, kemény munkával lehet igazi eredményeket elérni... Egyetemi tanulmányaimat a JÄTE jogi karán fejeztem be 1988- ban. Szakdolgozatomat munkajogból, a kollektív szerződésekről írtam jelesre. 1992-ben házasságot kötöttem Túri Veronikával. Egy év múlva kisfiúnk született, aki a keresztség- ben az Ottó Lóránt nevet kapta. Vállalkozást 1988 óta vezetek, jelenleg a Trezor Rt. elnök-vezérigazgatója vagyok. A társaság 1/2—1/2 arányban az én és a feleségem tulajdonában van. Hobbim a horgászat, az olvasás, óránként akár 100 oldalon is „átrágom magam”. Szakmai érdeklődési köröm főként az államelméletre, a gazdasági és pénzügyi jogra terjed ki. Kedvenc költőm Arany János. Máig is szeretek sportolni, de a vállalatvezetés mellett erre sajnos kevés időm jut. Tíz-egynéhány évvel ezelőtt még én se tudtam, hogy itt rendszer- váltás lesz. Látva azonban, hogy alacsony képzettségű, nem hozzáértő emberek magas pozícióba kerülnek és irányítanak, megfogalmazódott bennem: ezt lehet, sőt „kötelező” jobban csinálni. Ehhez azonban fel kellett készülni. Hát tanultam... Ahhoz, hogy valaki az ország dolgaiban dönthessen, a felkészültségen túl az embertársai iránt érzett elkötelezettség is szükséges. Hat éve vezetek vállalkozást, melynek során megismertem a munkaadó és a munkavállaló ember gondjait, örömeit... Mindezekre alapozva úgy érzem, megértem a politikusi pályára, a békéscsabai polgárok parlamenti képviseletére. Tenném ezt a Köztársaság Párt támogatásával — eddig tudniillik semmilyen pártnak tagja nem voltam —, mert ez az a csapat, amelyik először adni akar, és csak azután kérni... Remete Tamás -Független 26 éves, nős, békéscsabai tanár vagyok. A Kemény Gábor Műszaki Szakközépiskolában dolgozom. Ebben a városban születtem, a főiskolát is itt végeztem el 1992-ben. A választáson azért indultam el független jelöltként, mert úgy gondolom, hogy így lehet legjobban képviselni városunk érdekeit. A pártok színeiben bejutottak — legjobb szándékuk ellenére is — gyakran kerülnek olyan helyzetbe, amikor ütközik a párt és a választókörzet lakóinak érdeke. A pártfrakció hatékonyan azonban csak úgy tud működni, ha a tagjai nem szavaznak egymással ellentétesen. így fordulhat elő, hogy egy párt képviselője — akár meggyőződése ellenére is — nem a mi érdekünkben nyomja meg a szavazógép gombját. Az elmúlt negyven évben és sajnos azt követően is az állam a polgárai fölé nőtt szervezetként igyekezett beleszólni az egyének életébe. Ezzel szemben az állam feladata szerintem az kell legyen, hogy minél nagyobb szabadságot biztosítson poL gárainak, megteremtse az egyén boldogulásának feltételeit. A korlátokat csak azoknak kellene érzékelni, akik megsértik a törvényeket, akik szabadságon a visszaélések szabadságát értik. Szorgalmaznám ezért erős rendőrség létrehozását, sokkal szigorúbb fellépést a korrupcióval szemben. A képviselőséggel összeegyeztethetetlennek tartom az igazgatótanácsi és felügyelő bizottsági tisztségek vállalását. Ha sikerül, azon leszek, hogy megszűnjön az állam központi elosztó szerepe, a megtermelt javak jóval nagyobb hányada maradjon az önkormányzatoknál, hogy ne függjenek a kormány jóindulatától. A nyugdíjak, a létminimum körüli fizetések emelése, az életszínvonal mindenki számára érezhető emelkedése csak ábránd mindaddig, amíg a gzadaság rosszul működik. Ezért a legfontosabb dolog a gazdaság rendbetétele, a vállalkozásokat nem csak szavakban támogatva. Hogy ez mennyire sikerülhet, az csak Öntől függ! Dr. Sarkadiné dr. Lukovics Éva - Szabad Demokraták Szövetsége Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim! Ezekben a hetekben Önök nincsenek könnyű helyzetben. Pezseg és forr a politikai közélet, áradatként zúdulnak Önökre a pártok és független jelöltek mondanivalói és a kampány eseményei. Egyre több ügyeletes messiás jelentkezik, akik azt ígérik, most gyorsan megoldják a gazdaság válságát. A közpénzekből majd többet kapnak a munkáltatók és munkavállalók, a gyermeket nevelő szülők, a nyugdíjasok, egyszóval mindenki. Programként megannyi kívánságlista forog közkézen, mintha az óhajok egy csapásra megvalósíthatók lennének. Jövőképet, távlatokat természetesen adni kell, ugyanakkor csak megvalósítható, becsületes ígéretekkel szabad Önök elé állni. Biztos vagyok abban, hogy Önök már nem hisznek a politikai mesékben, a „könnyű álmokban”, nem hiszik, hogy jön egy jótündér, kinek jószándékkal kibélelt varázspálcájának intésére minden a helyére kerül, mert sorsunk a saját kezünkben van. Közös sorsunk csak akkor fordulhat jobbra, ha mindannyian akarjuk, de nemcsak akarjuk, hanem teszünk is érte. Ehhez az akarathoz és cselekvéshez szükséges egy tisztességes és felkészült, bátor parlament és kormány, akik olyan keretet és jogi alapot teremtenek mindehhez, ahol a vállalkozók akarnak és tudnak vállalkozni, a munkavállalók dolgozni, az édesanyák gyermeket nevelni. Parlamenti képviselőként megtapasztaltam: olyan vezetőkre van szükség, akik személyes életükkel — akár a parlamentben, akár máshol — már bebizonyították, hogy tudnak dolgozni a közösségért, s nem a saját zsebük megtömése a legfontosabb céljuk. Képesek szívvel, ésszel, tisztességgel politizálni! Kívánom Önöknek és mindannyiunknak, közös munkánk révén boldogabb, nyugalmasabb, ugyanakkor reménytelibb négy év köszöntsön ránk. Szeretettel és tisztelettel üdvözli Békéscsaba országgyűlési KÉPVISELŐJE Skumát István - Magyarországi Szociáldemokrata Párt 1959-ben születtem Békéscsabán, hatgyermekes iparos családból. Iskoláimat szülővárosomban végeztem: villanyszerelő szakmunkásnak tanultam. 1980-ig dolgoztam ebben a szakmában. 1974-től ejtőernyős sportoló, majd a Kilián Repülő Műszaki Főiskola hallgatója voltam. Tanulmányaimat egy baleset következtében meg kellett szakítanom. Azóta különböző területeken vállalkozom. Jelenlegi helyzetünk a „rendszerváltás” ellenére lesújtó. Tudom, hogy akit most Békéscsabán megválasztanak képviselőnek, nem fogja megváltani a hazát és városunkat, de ha akar, tud segíteni. Jelenlegi helyzetünk a „rendszerváltás” ellenére lesújtó. Az „elit” kivételével a társadalom minden rétege csalódott: a nyugdíjasok, a fiatalok, a