Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-31 / 126. szám
lum MEGYEI HÍRLAP 1 BÉKÉSCSABA 1994. május 31., kedd | Diákévek — emlékezések címmel fényképkiállítást is rendeztek a kollégiumban A kollégiumi szobákba visszalátogatva előjöttek az emlékek is. A kép közepén Hegyesi Károlyné, az összejövetel főszervezője levelek, beszámolnak életükről, kikérik tanácsaimat. A tanítványok és a szülők is azt erősítették meg, hogy Hegyesi Károlyné, Rózsika volt a kapocs, ő fogta össze a társaságot. —Rózsika nem csak oktatta a gyerekeket, nevelte is — hangsúlyozta Csery Istvánné, aki szintén pedagógus. — Mi, szülők nehezen engedtük el a gyerekeket a kisebb településekről, de aztán meggyőződtünk arról, hogy jó kezekben vannak. Prohászka Ildikó, az egykori tanítvány így emlékezett: — Rózsika nénivel mindig egy hullámhosszon voltunk, nem is a nevelőnknek, hanem a barátnőnknek tartottuk. A mostani kollégistáknak is azt kívánom, hogy ilyen pedagógusok irányítsák az életüket. Míg a lányok társalogtak, a férjek krumplit pucoltak, halat és palacsintát sütöttek. A nap záróakkordjaként a kollégium parkjában emlékfát ültettek a megjelentek és elhatározták, öt év múlva ismét találkoznak. Előtte azonban még az idén is összejönnek, hiszen a jelenlegi kollégistákkal kiegészülve, Spanyolországba utaznak nyaralni. Nyemcsok László A családi partit támogatták: Kossuth Zsuzsanna Kollégium, Hűtőház Rt., Bamevál, Burek Pékség, Sooter’s Kft., békéscsabai fotótanműhely, belvárosi óvoda, Platán Kft., gyermekélelmezés, Vörös Sándomé, Csák Károlyné, Tarján István, Ladányi Imre és Prohászka Károlyné. „Ha szeretetet sugárzunk, kapunk is vissza belőle” Hagyományteremtő kollégiumi családi parti A sütés-főzés sem hiányzott a programból A férjek, barátok most nem háborogtak a krumplipucolás miatt elhatározást tett követte és már hetekkel ezelőtt érkeztek a levelek, üzenetek, telefonhívások Hegyesi Károlyné csoportvezetőhöz. A 32 fős kollégiumi csoportból 26-an jöttek el Orosházától Szeghalomig és Medgyesegyházától Vésztőig. Megtörtént a névsorolvasás, eszerint Bach Éva, Csery Mónika, Gönczi Katalin, Hevesi Ágnes, Jurányi Ildikó, Kiss Zsuzsanna, Kovács Katalin, Kunstár Erzsébet, Balázs Anikó, Dorogi Ildikó, Frankó Krisztina, Lengyel Csilla, Szopka Mária, Szívós Andrea, Zvolenszki Tünde, Bobor Magdolna, Budinszki Judit, Kónya Katalin, Kutasi Katalin, Kürti Erika, Prohászka Ildikó, Zsombok Gabriella, Saj- ben Szilvia, Zahorán Márta, Vincze Krisztina és Schal Klára érkezett meg. Ami a kívülállót meglepte az az, hogy a férjeken kívül gyermekeiket, szüleiket is magukkal hozták a volt diákok. Diákévek — emlékezések címmel fényképkiállítást is szerveztek a kollégium könyvtárában, amely június 4-éig még megtekinthető. A beszélgetések során kiderült, hogy a többség már férjhez ment, gyerekeket szült. Szakmák szerint széles a skála, hiszen védőnők, orvosi asszisztensek mellett lettek tanárok, kocsmárosok, benzinkutasok is. Hegyesi Károlynét arról kérdeztük, mi a titka, hogy ennyire összetart ez a közösség? —A közvetlen hangnem, az őszinteség jellemezte kapcsolatunkat —mondta. —• Ha szeretetet sugárzunk, kapunk is vissza belőle. Ha nem bántva, hanem jó irányt mutatva indítunk, számíthatunk gyermekeink hálájára. Még most is százával érkeznek diákjaimtól a „Eddig lépcső igyekeztem lenni számára, amin felfelé haladhat, mától kezdve csak korlát leszek, ha netán megcsúszna, akkor helémkapaszkodhasson —, ha akar." Az érettségi és osztálytalálkozóknak hagyománya van, de ritkán fordul elő, hogy egy kollégiumi csoport ötéves találkozót szervez. Éppen ezért örültünk annak a meghívásnak, melyet a békéscsabai Kossuth Zsuzsanna Középiskolai Leánykollégium egykori diákjai postáztak és egy családi partira invitáltak. Jobb időpontot nem is találhattak volna, hiszen a családok évében, a gyermeknap tövében és a pedagógusnap szomszédságában — a múlt hét szombatján — feledték el egy rövid időre a hétköznapok gondjait. Az Albert Schweitzer csoport tagjai, az egykori egészségügyi szakközépiskolások, akik 1985—89 között voltak kollégisták, még 1988-ban a Fekete-tenger partján, egy közös kiránduláson határozták el, hogy ők rendezik meg az első kollégiumi találkozót. Az A találkozó a kollégium parkjában emlékfa ültetésével zárult FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Erika helyett levél jött „Megkaptam a kollégiumi találkozóra szóló meghívót. Kicsit meglepett, mert nem gondoltam volna: már eltelt öt év azóta, hogy végleg búcsút intettem a középiskolás éveknek. Biztosan más is úgy van vele, mint én, hogy észrevétlenül, de talán nem nyomtalanul röpülnek el az évek. Aztán egyszer csak jön egy levél, benne egy meghívó és rádöbbenek, hogy már nem tizenéves, hanem huszonéves vagyok. Szeretném most rögtön megállítani az időt, szeretnék örökké ilyen maradni. Boldog, boldogabb és még sokkal boldogabb. Azóta, hogy leérettségiztünk, mindenki elkezdte járni a maga választotta útját. Van, akié mindig egyenes, a választott útról soha le nem tér, és van, aki folyton kanyarog. Mindenki maga döntheti el, hogy számára melyik a legkedvezőbb. Én talán a kanyargósat választottam, de boldog vagyok... Minden régi csoporttársamat szeretettel üdyöz- lök, mindenkinek sok szerencsét, jó egészséget és sok-sok boldogságot kívánok. Rózsika néninek ugyanezt kívánom tiszta szívből. Köszönöm azt a sok szépet és jót, amivel megkönnyítette mindannyiunknak elviselni a középiskolás évek »gyötrelmeit«. Kedvessége, szeretete, segítőkészsége kísérje tovább munkája során!” így kezdődött 1985-ben, befejezve az általános iskolát,Vz a 32 vidéken élő lány úgy döntött, hogy tanulmányait a békéscsabai egészségügyi szak- középiskolában folytatja. így kerültünk a Kossuth Zsuzsanna Leánykollégiumba, Hegyesi Károlyné, Rózsika néni védőszárnyai alá. Elhagyva a meleg családi fészket, Rózsika néniben megtaláltuk azt a biztos pontot, akihez bármilyen problémánkkal, bánatunkkal, örömünkkel nyugodtan fordulhattunk. Tudtuk azt, hogy meghallgat bennünket és segít orvosolni gondjainkat. Együtt kézimunkáztunk, fejlesztve kézügyességünket, együtt tanultunk, együtt örültünk az elért sikereknek. Együtt mentünk Bulgáriába és az a két hét bekerült a felejthetetlen emlékek közé. Öt éve repültünk ki védőszárnyai alól. Nehéz volt a búcsúzás, de az együtt töltött négy évet nem felejtjük el. Ezt bizonyítják a levelek, képeslapok, telefonok tucatjai, amelyeket a volt diákjaitól kap. Ha bármelyikünk Békéscsabán jár, mindig felkeresi Rózsika nénit. Örülünk, hogy létrejött ez a találkozó és ha csak néhány órára is, de együtt lehettünk. _ , . Egykori tanítványai
