Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-28-29 / 124. szám
1994. május 7-8., szombat-vasárnap e A Í&més megyei hírlap hétvégi magazinja Égi üzenet Molnár-C. Pál festménye Halló! Beszélgessünk! Földink volt A neves vegyész, Nuricsán (Nuritsán, Nuridsán) József 1860. május 28-án Szamosúj- váron született, és 1914. szeptember 15-én Csorváson halt meg. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári és a budapesti egyetemen végezte. 1894-től a földművelésügyi minisztériumban kultúrvegyész. Külföldön is tanulmányozta a mező- gazdasági vegyészeti intézményeket. A jodidok meghatározásának módszerével és vízkémiai kutatásaival ért el jelentős eredményeket. Hézagpótló tankönyveket és több tanulmányt írt hazai és külföldi szakkiadványokba. Büdös évek Ez a negyven év a szarszag. Mindenki benne volt, és mindenki megcsinálta a maga bizniszét, csak az volt a lényeg, hogy ne legyen nagyon tetű. (Szilágyi János rádióriporter) Miért bocsátották el a rádiósokat? 1. Mert az Állami Számvevő- szék sokallotta az intézmény létszámát. 2. Mert az elbocsátottak egytől egyig kommunisták, a pártállam hűséges kiszolgálói voltak. 3. Mert szakmailag alkalmatlanoknak bizonyultak. 4. Mert „egymilliós nagyságrendű” (!) havi jövedelmük volt. 5. Mert szellemiségük eltért a teljes elnöki jogkörrel fölruházott mezei liliométól. 6. Mert — igaz, rosszul időzítve — az alelnök így döntött. A fönti fél tucat indokokat azonos forrásból merítettem. (Tímár György) Emlékezetkiesés? A keletnémetekkel éppúgy szerették volna elfeledtetni Bonnban, hogy volt egyszer egy DDR, mint ahogy idehaza is ki akarják törölni a köztudatból, hogy létezett reformkommunizmus és ötvenhat. A csönd e témák körül ugyanis veszélyes: ha nem ismeijük meg a múltat, ez közvetlenül kihathat a jövőre. (Gosztonyi Péter történész) Békési tallózó Unatkozni nem fogok. A vállalatot privatizálni fogják, és úgy gondolom, arányos résztulajdonom lesz benne. De elsősorban azt a háromszáz hektáros gazdaságot fogom igazgatni, amely huszonnégy tagú családom birtokába került. Akár a többi Békés megyei új gazdának, egyelőre ez nekem is inkább gondot okoz, mintsem hogy anyagi sikert hozna. (Zsíros Géza, a Gabona Vállalat igazgatója — 168 Óra) — Halló! Jó napot kívánok, Halasi Mária vagyok, a Békés Megyei Hírlap munkatársa, Thurzó Istvánékat keresem. — Halló! Tessék, itt Thur- zóné. — Szeretném felkérni egy telefonbeszélgetésre. — Meglepett, mert ilyenre még senki sem kért, de kérdezzen, mire kíváncsi? — Kezdjük talán a család bemutatásával. A férjemmel Reformá- tuskovácsházán élünk, és jövőre leszünk 20 éves házasok. Két gyermekünk van, a 18 éves Zsolt és a 7. osztályos Mónika. A férjem korábban a Mezőgépnél, én a GMV-nél dolgoztam. Néhány éve azonban farmergazdálkodunk. — Milyen teendők vannak egy ilyen gazdaságban? — Először csak kertészkedtünk, majd fokozatosan gyarapítottuk a gazdaságot. Most négyezer libával és néhány szarvasmarhával foglalkozunk. A kárpótlás során örökölt földet is magunk műveljük, hisz a jószágoknak takarmány kell. Néha érezzük, hogy sokat vállaltunk, de a gyerekek taníttatása, útraen- gedése sem olcsó. — A gyerekek is részt vesznek a munkában? — Természetesen mindenki, erejéhez mérten. A fiam és a férjem a nagyobb jószágokat és a gépeket látja el, mert vettünk két traktort és egy szalmabálázót is. Mindezt pedig saját erőből. Meg kell mondanom, anyósomék is sokat segítenek. Bár nehéz, kockázatos munka, de a család összetart, megszerettük, és a gyerekek is ebbe nőttek bele. Ha kell, magam is felülök a traktorra. Egyetlen gond, hogy bizony sokszor nincs megfizetve a befektetett energia. —- Marad-e idő pihenésre, kikapcsolódásra ? — Mint mondani szoktuk, ha kimegyünk a „Dallasra”, jó érzés végignézni a virágzó borsó- vagy lucematáblákon. A jó levegő, a természet megnyugtatja még az idegrendszert is. Persze a gyerekeknek délután és hét végén több a szabadsága, kell a szórakozás. Az én szüleim Békéscsabán laknak, így magunknak az odalátogatás elég kikapcsolódás. De megyek is megkavami a levest, no meg készül a töltött fasírt, mire a fiúk hazaérnek a mezőhegyesi állatárverésről. — Nem tartom fel, köszönöm a beszélgetést, és jó egészséget kívánok a család minden tagjának. „Végig az életen vigyázzban, keményen.” Mécs L.: „Vigyázz-állásban” Ha valamikor szüksége volt magyarságunknak arra, hogy ne legyen önfeledt és elfásult, hát a mai idő különösen ezt parancsolja: a szürke-közömbös — hazaáruló. A Békés Megyei Hírlap szerkesztő közösségének és olvasóinak életére Isten áldását kérem! Tisztelőszeretettel, Békéscsaba, 1994. május 20.” Dr. Tempfli József nagyváradi megyés püspök írta e sorokat emlékkönyvünkbe, amikor egy könyvesbolt megnyitása alkalmából Békéscsabára látogatott Négyszáz éve halt meg Balassi Bálint A magyar nyelvű líra első kiemelkedő képviselője, a magyar reneszánsz nagy alakja, Balassi Bálint 1554. október 20-án Zólyomban született, és négyszáz éve, 1594. május 30- án Esztergomban halt meg. Bornemisza Péter nevelte, majd Báthory István udvarában élt. Részt vett a török elleni harcokban. Zűrzavaros magánélete miatt sok megpróbáltatást kellett kiállnia, sokszolt élt szűkös körülmények között, sőt, perei elől kénytelen volt Lengyelországba menekülni. Később ismét katonának állt, s Esztergom ostrománál halálos sebet kapott. Költészetében a szerelmi líra összefonódott a török elleni harc élményeivel. Nemeskürty István: Balassi Bálint című könyvéből való a költő halálát megidéző részlet, s hozzá utolsó versének első három szakasza: „...A császári hadsereg 1594 tavaszán Esztergom megvívásába fogott. Ott volt aiáborban Balassi Bálinton kívül Ná- dasdy Ferenc kíséretében Ma- gyari István lelkész-író és Ri- may János is... ...Balassi Bálint május tizenkilencedikén egy sikertelen roham alkalmával comblövést kapott. „Mindkét combján átment a golyóbis, de csontot és ízet nem sértett.” A súlyos, de nem halálos seb megfertőződött. Néhány nap múlva vérmérgezési tünetek léptek fel. A költő embertelenül szenvedett. Tudta, hogy meghal. Több mint egy hétig haldoklott. Végig öntudatánál volt. Mikor a borbély vasával sebéhez nyúlt, Vergiliusból idézett: ,,Most van szükség bátorságra, Aeneas, most erős szívre!” Haldoklásakor — mint említettük — végig mellette volt Dobokay Sándor jezsuita szerzetes, aki beszámolt a költő utolsó óráiról. Balassi meggyónt, megáldozott, felvette az utolsó kenetet, kisfiát Mátyás főherceg oltalmába ajánlotta, kérve őt, hogy neveljék a gyereket a Jézustársaság iskolájában. , A te katonád voltam, Uram, és a Te seregedben jártam”: ezek voltak utolsó szavai. EB3 fehéren | Beszélgetni, játszani Gyermeknap. Bizonyára illenék tudnom, mikor és kik találták ki, hogy legyen. De nem tudom, így azt sem, hogy a népek „jóságos” atyja, Sztálin, vagy népünk „bölcs vezére”, Rákosi Pajtás hozta-e divatba. Az ember már csak ilyen, azt hiszi, a történelem vele kezdődött és vele is múlik el. Mivelhogy mi már gyermeknappal nőttünk fel. Vagyis akkor, az ötvenes években már voltak gyermeknapok, méghozzá csudajók, és egy cseppet sem érdekelt bennünket gyerekeket, hogy a mi ünnepünk esetleg kommunista találmány. Csak egy apró mozzanatból sejtettük, hogy fura világ áll a színfalak mögött. Mint azidőtájt csaknem mindenkit, bennünket is megérintett a bélyeggyűjtés varázsa. (Televíziózás híján nem is volt rossz időtöltés bélyeget gyűjteni.) Nos, a bélyegkiadás „hajította” a göröngyöt a szocializmus építésének simának hirdetett útjára. Történt pedig 1950-ben, hogy kiadtak egy bélyegsort Gyermek címmel. Az öt bélyeg akkor — még leírni is meghökkentő — összesen három húszba került. A bélyegekre a kor szelleméhez illő „veretes” jelszavakat nyomtattak, a hatvan filléres mosolygó gyermekarca fölé például az „Utánpótlásunk a jövő harcaihoz” szöveg került. Lett nagy cirkusz, mert ugye a mondatnak olyan olvasata is volt—különösen az akkori hidegháborús időkben —, hogy kell az utánpótlás egy lehetséges háborúhoz. A hatvan fillérest azonnal visszavonták (ma sokat ér!), a jelmondat kiagyalóját pedig alighanem kivonták — a forgalomból. Hál’ Istennek ez már a múlt. A mostani gyermeknap pedig a jelen. Ünnep, ahol fiaink, lányaink, unokáink szeretnék jól érezni magukat. Szeretnének szeretetet kapni, ha lehet többet, mint más napokon. Szeremének beszélgetni, játszani. Velünk beszélgetni és velünk játszani. Ne fosszuk meg őket ettől az örömtől! Legalább ezen a napon ne! Árpási Zoltán 1594. május harmincadikán este halt meg. Sebesülése után, nagy szenvedések között írta utolsó versét, az ötvenedik zsoltár parafrázisát. Méltó, hogy ezzel a költeménnyel búcsúzzunk a magyar reneszánsz nagy költőjétől: Végtelen irgalmú őte nagy hatalmú Isten, légy már kegyelmes! Onts ki mindenestől jódot rám kebledből, mert la mely veszedelmes Bűnöm miatt lelkem, ki titkon rág engem, mert nagy sebbel sérelmes. Mosd el rólam immár, kit lelkem alig vár, mosd el bűnöm rútságát, S együtt az rút hírrel, mint rút bűzt enyészd el förtelmes büdös szagát, Esmérem vétkemet, kiért Nap engemet rettent, mutatván magát. Csak neked vétkeztem, bűnt ellened törtem, ó kegyelmes Úristen, Kit semmi ravaszság nem csalhat s álnokság rejtve előtted nincsen, Mert az nagy kék égből, mint királyi székből látod, mit mível minden...”
