Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-02 / 102. szám

m

RÉKÉS MEGYEI HÍRLAPMEGYEI KORKÉP/HIRDETÉS

1994. május 2., hétfő

Q

Természetvédelmi nap Várhelyben

A Szeghalmi Sebes György Általános Iskola diákjai és tanárai április 29-én a város melletti Várhelyben rendezték meg a Madarak és Fák napját. A jó hangulatú kiránduláson az iskola valamennyi tanulója részt vett, a kicsik és a nagyok is akadályversennyel kezdték a napot. Itt hat —, illetve nyolc akadályt kellett leküzdeniük, többek között növényfelismerésből, megfigyelésből. A helyszínen volt sólyom-, kutya- és kisállat-bemutató, de a meghívott szakemberek szívesen beszéltek például a tűzgyújtás szabályairól, a régi Sárrét vízivilágáról.

A megbékélés elkerülhetetlen- Brassóban tartják az idei polgárfórumot

Aki hitet tett a román-magyar barátság mellett

B attony ára látogatott nemrég Ig- lói Zoltán, a pécsi Magyar— Román Baráti Társaság elnöke. Az esemény apropóján készült az alábbi interjú.

—Elnök úr! Ón a román klubban magyar nyelven tartotta meg az előadását.

— Nézze, én magyar ember vagyok, a városomban, Pécsett soha nem éltek, és ma sem élnek románok, így nem is beszélem a nyelvet.

— Gondolom sokan megkérdezték már: hogyan jutott eszükbe éppen magyar—román baráti társaságot alapítani?

— A válaszért vissza kell kanyarodnom 1988-hoz. Akkor valóságos szellemi hidegháború dúlt Magyarország és Románia között. A nyugati újságok arról cikkeztek, hogy ha a két szomszédos ország nem tartozna ugyanahhoz a katonai tömbhöz, akkor a kormányaik már rég hadat üzentek volna egymásnak. Ez nyilván túlzás, de kétségtelen, hogy nagyon feszült volt a két állam viszonya. Folyt a kölcsönös szomszédgyalázás. Hogy Romániában pontosan mit mondtak Magyarországról, azt nem tudhattuk. De hogy nálunk mi folyt Romániaellen, arra azért még sokan emlékezünk. Az újságok azzal voltak tele, hogy a gyulai kukoricásban 18 halott fekszik, akiket a román határőrök lőttek agyon. Végre megjelent a tévé képernyőjén egy felelős ember, egy orvos, aki el merte mondani, hogy kérem, még egy döglött veréb sincs abban a kukoricásban. De akkorra már mindenkinek habzott a szája. És hadd ne nevezzem meg azt a budapesti lapot, amely azzal trak- tálta olvasóit, hogy Romániában a húshiány miatt a pincérek emberi agyvelőt szolgálnak fel az éttermekben.

—Minderre magam is jól emlékszem. De nem kaptam választ arra, hogy hogyan jutottak el a baráti társaság megalapításának gondolatáig.

— Egyszerűen szégyelltük azt, hogy a XX. század végén két európai ország úgy viszonyul egymáshoz, mint két afrikai bennszülött törzs. És én most bocsánatot kérek az afrikaiaktól a hasonlatért... Szóval akkor úgy éreztük: ha tovább folyik ez a szitok-átok hadjárat, akkor az eljövendő évszázadban sem lesz béke a népeink között, holott minden vonatkozásban egymásra vagyunk utalva. Abban a helyzetben nem tudtuk másképpen kifejezni a tiltakozásunkat, csak így, megalapítva a baráti társaságot.

— Tudja, nekem erről az időszakról a híres-hírhedt aradi találkozó jut eszembe. Az, ahogyan Grósz Károly nyilatkozott a szegedi stúdióban a Ceausescuval folytatott tárgyalásról.

— Ne higgye, hogy a hatalom örült a mi kezdeményezésünknek, a ’89-ben közzétett húsvéti nyilatkozatunknak.

—Idézne belőle?

— Az első sorai valahogy így hangzottak: „Mi, 40 magyar értelmiségi, akik megalakítottuk Pécsett a Magyar—Román Baráti Társaságot, az ország közvéleménye előtt hitet teszünk a magyar és a román nép barátsága mellett.”

— Úgy gondolom, hogy a hatalom rosszallásán túl mások ellenszenvét is sikerült kivívniuk.

— Nem akarom részletezni, hogy mit nyeltünk akkor. Volt, aki nemes egyszerűséggel leha- zaárulózott bennünket, mások szerint mi voltunk Ceausescu ötödik hadosztálya. Néha már számítottunk a letartóztatásra is: ugyanis ha akkor jóvátehetetlen

Iglói Zoltán: „Na, gyerekek, akkor most mondjátok meg, miért utáljuk egymást!”

FOTÓ: A SZERZŐ FELVÉTELE

dolgok történtek volna a két ország között, az ilyen „gyanús elemeket” azonnal hűvösre tették volna.

— Ilyesmitől már régen nem kell tartaniuk.

—Nem hál ’ Istennek, itt is, ott is megbukott a diktatúra. Ez tette lehetővé, hogy Romániában is megszervezzük a társaságunkat.

1992-ben Bukarestben jártam egy delegációval, és feltűnt, hogy mindenütt megkülönböztetett figyelemmel és tisztelettel fogadnak bennünket. Isten bizony nem értettük, hogy mi ez a nagy ováció körülöttünk. A Romania Mare című lap munkatársától meg is kérdeztem, hogy mire véljük mindezt. O a következőket mondta. „A románok három dolgot tisztelnek a pécsi Magyar—Román Baráti Társaságban. Az egyik az, hogy olyan magyar emberek alapították, akiknek ehhez semmiféle privát érdekük nem fűződik. A másik az. hogy az alapításra akkor került sor, amikor nem dicséret, hanem ledorongolás, elutasítás járt érte. És végezetül: legfőképpen azért tisztelnek bennünket, mert nem politizálunk, a magunk választotta útról nem hagyjuk leráncigálni magunkat se jobbra, se balra.

— Voltak akik próbálkoztak ezzel?

— Mindkét országban megkísérelték. De mi nem engedünk eredeti célkitűzésünkből: hosszú évszázados viszálykodás után el kell jutnunk a történelmi megbékéléshez. Ezt tették a németek és a franciák, az amerikaiak és a japánok, ezt teszik az izraeliek és a pa- lasztínok is. Nekünk sincs más választásunk. S ez nem képtelenség, még magyar vonatkozásban sem az. Gondoljunk arra, hogy milyen ma a viszonyunk Törökországgal vagy Ausztriával! Vagyiselkell végre ásni a csatabárdot, nem kell újra és újra felszaggatni a sebeket. A magyar—román kapcsolatok múltjával ne a politikusok foglalkozzanak, hanem a történészek! Népeink pedig kezdjenek el arról beszélgetni, hogy mi van most, mi legyen a jövőben. Ez óriási feladat, ebben munkamegosztásra van szükség. Itt megvan a teendője mindenkinek: a parlamenteknek, a kormányoknak, a diplomatáknak, a történészeknek, az iskoláknak, az egyházaknak, az újságíróknak és...

—... űz önök társaságának.

—Természetesen. Hitem szerint a mi feladatunk a legnagyobb: azt kell elérnünk, hogy az egyszerű emberek szót értsenek egymással. Társaságunknak jelenleg körülbelül 700 tagja van, ennek egyharmada Magyarországon él, kétharmada pedig Romániában és néhány más országban. Tagságunk jelenleg is gyarapszik, főleg Romániában. És ez azért örvendetes, mert végül is a konfliktusok forrása ott van, ahol tömegesen élnek együtt magyarok és románok. A pécsi főtéren még nem verték egymást fejbe a két nép fiai, de Marosvásárhelyen már igen.

— Tavaly mégis Pécsett rendezték meg a magyar—román polgátfórumot.

— Ez nem mond ellent az

eddigieknek. Az eltelt öt évben szervezetünk megerősödött eszmeileg, szervezetileg, anyagilag, a tevékenységi körünk is bővült. Barátság—Prietenie

címmel kétnyelvű lapot adunk ki. Az egyik évben összegyűjtöttünk 10 ezer könyvet, ebből kialakítottunk húsz kiskönyvtárat, és elvittük Szamosújvár, illetve Déva környéki magyarlakta településekre. Visszafelé magyarra fordított román könyveket hoztunk, és megalapítottuk belőlük a pécsi román könyvtárat. De nyaraltattunk mi Magyarországon Zsil-völgyi bányászgyerekeket, akiknek most az a legfőbb vágyuk, hogy Petrozsényban vendégül láthassák magyar barátaikat... Tavaly aztán vettünk egy nagy lélegzetet, és elhatároztuk, hogy — először a magyar—román kapcsolatok történetében — közös asz- _ tálhoz ültetjük a romániai román és magyar, valamint a magyarországi magyar és román barátainkat. S azt mondjuk nekik: „Na, gyerekek akkor most mondjátok meg, hogy miért utáljuk egymást! ” Hát ez volt a pécsi polgárfórum, három napig tartott. Csodák persze nem történtek, de elkezdődött egy dialógus. S akkor döntöttünk úgy, hogy egyik évben Magyarországon, a másikban pedig Romániában tartjuk a találkozót. 1994-ben Románia a soros. Két város, Kolozsvár és Brassó nyújtott be pályázatot a fórum megrendezésére. Később — az ismert állapotok miatt — kolozsvári barátaink visszaléptek, így Brassóé a rendezés joga. De már az is eldőlt, hogy 1995 nyarán a III. magyar—román polgárfórumot Szegeden tartjuk.

—Elnök úr sok sikert kívánok a munkájukhoz és köszönöm a beszélgetést. Ménesi György

BESZÉLJÜNK A LÉNYEGRŐL:

6. KISZÁMÍTHATÓ VISZONYOKAT A MEZŐGAZDASÁGBAN!

MELYIK

PÁRT

EMBLÉMÁJA

VAN

ELREJTVE A KÉPEN ?

A megfejtéseket május 8-án adhatják le a szavazóhelyiségekben.

'ttl

h"

UJ

a

oc

<

p

C

a.

ELEGENDŐ 5ZAMU HELYES MEGFEJTÉS ESETEN

minden jó, sőt minden hibás választ adó kedves megfejtőnk egyaránt élvezheti a közösen elnyert

alacsonyabb inflációt, több munkahelyet, egészségesebb környezetet, szociális- és közbiztonságot,

valamint mindazt, amit egy igazán demokratikus állam polgárainak nyújtani tud.

A mezőgazdasági termelőknek, vállalkozóknak maguknak kell eldönteniük, hogy milyen formában akarnak termelni és értékesíteni. A hazai agrárágazat szempontjából különösen fontos, hogy az eddig hiányzó, családi gazdálkodáson alapuló mezőgazdasági vállalkozások is létrejöhessenek és megerősödhessenek.

Új szövetkezeti törvényt kell alkotni! A

szövetkezés pénzügyi feltételeinek javításával ösztönözzük, hogy ki-ki szándéka szerint hozzájuthasson szövetkezeti üzletrészének értékéhez vagy még több üzletrészt vásárolhasson. Támogatjuk a kereskedelmi, értékesítő, beszerző és hitelszövetkezetek létrejöttét. Ha a termelők nem élnek azokkal az előnyökkel, amelyeket az összefogásnak ezek a formái hozhatnak, akkor a haszon java részét ugyanúgy mások teszik majd zsebre, mint eddig.

A FIDESZ a kárpótlási törvényeket nem helyezi hatályon kívül, de mindent megtesz a kárpótlási folyamat mielőbbi befejezéséért.

Elő kell segíteni a szétaprózódott földtulajdon koncentrálódását. Meg kell szüntetni a kárpótlási földek eladását sújtó adókat és a föld piaci forgalmát nehezítő akadályokat. A tulajdoni szerkezet kialakulása után szabályozni kell a földcserét. A földdel való gazdálkodás és a beruházások biztonsága érdekében ki kell dolgozni a földhasználó (bérlő) védelmét.

Szerezhessenek földtulajdont szövetkezetek és társaságok is. Külföldi magán- és jogi személy azonban átmenetileg ne szerezhessen földet. Lehetővé kell tenni, hogy a föld jelzáloghitellel legyen terhelhető.

Az élelmiszergazdaság fejlődésének alap- feltétele, hogy a piacok áttekinthetők legyenek és minél több versenyképes termékkel jelenjünk meg rajtuk. Ezért elengedhetetlen az élelmiszeripar modernizálása. Életre kell hívni végre a mezőgazdaság sajátosságainak megfelelő finanszírozási rendszert: nagy agrárprogramok finanszírozására alkalmas bankot, hitelszövetkezeti hálózatot és az egyes termelési láncok mentén kialakuló hitelszervezeteket.

A kedvezményes mezőgazdasági hiteleket elsősorban a földek koncentrációjára és a gazdálkodás fejlesztésére kívánjuk biztosítani. Kezdő, elsősorban fiatal mezőgazdasági vállalkozók részére egy olyan speciális alapot kívánunk létrehozni, amelyből tőkéhez juthatnak. El kell törölni a földadót. Az exporttámogatások nagyobb részét pedig közvetlenül a termelőknek kell adni.