Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-03 / 103. szám
IRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP TARKA OLDAL 1994. május 3., kedd Marlon Brando kényszerzabálása VÍZÖNTŐKOR VÍZÖNTŐKOR Harmadik típusú találkozások 3. Már a negyvenes évek végén bizonyítást nyert, hogy az úgynevezett ufójelenségek idegen civilizációik) földünkön való megjelenésével magyarázhatók. Az viszont a nagyhatalmak állami szervei tudatos elhallgató aknamunkájának és a XX. század hivatalos természettudományának köszönhető, hogy a téma még mindig kétes megítélés alá esik. Szerencsére ma már nemcsak szenzációhajhász magazinok, de tudományos folyóiratok és könyvek is foglalkoznak a kérdéssel, s a jelenségek észlelői közül is egyre többen vállalják a nyilvánosság előtt való megszólalást. így jutottunk mi is valós történések leírásához, melyeket — egy-egy találkozás megtörténte után — olvasónk tollából közlünk sorozatunkban. Jelentkezett a tolvaj Macska Sophia végleg búcsút mondhat értékes ékszereinek A nagy találkozás Utólag úgy tűnik, hogy a földtől való elszakításom csak blöff volt, mert azóta sem tértek rá vissza a szatumusziak. A kezdeti parancsoló hang is humánusra változott, s egyre barátságosabban közölték velem céljaikat. Elmondták, hogy a továbbiakban magam rendelkezem akaratommal, de agyamat adó-vevő készülék módjára fogják használni. Megnyugtattak, hogy sorsom irányításába, döntéseimbe nem szólnak bele, legfeljebb elmondják a véleményüket. 1993 egyik csípős novemberi estéjén ismét éreztem ugyanazt a hívó energiát, mint első találkozásunk előtt. A teraszra kilépve még döbbenetesebb, csodálatosabb látvány fogadott, mint legelőször. Az elém táruló képtől szinte földbe gyökerezett a lábam: a Szaturnusz bolygó fejedelme állt előttem négy ufonaut'a kíséretében. Színes fénycsóvák cikáztak körülöttük és a szemeik zölden világítottak. Két méter magasak lehettek, s a formájuk teljesen emberi volt. Arcvonásaikat azonban lélegzetelállítóan szépnek láttam. A fejedelem fekete hajában úgy szikrázott az energia, mint karácsonyfán a csillagszóró. Fekete űrruháik formás alakokat takartak. Bevallom őszintén, féltem. A meghökkentő látvány azonban visszatartott a meneküléstől. Egyszer csak a fejedelem gondolatait véltem felfedezni a saját agyamban. Különös érzés volt: beszélt hozzám, de nem a száját elhagyó szavakkal, hanem telepatikusán. Először is eloszlatta a félelmemet és megnyugtatott, hogy amíg élek, vigyáznak rám. Ezután tudtam meg végre azt, hogy mi is lesz az én feladatom: tudásukat általam kívánják átadni az emberiségnek. Még fel sem ocsúdtam az információ hatása alól, máris egy újabb meglepetéssel kellett szembesülnöm: „vendégeim” egy szempillantás alatt eltűntek. Hiába kerestem őket, teljesen nyomuk veszett. Különös érzéssel maradtam magamra: be kellett látnom, hogy már nemcsak a földhöz tartozom, hanem egy másik, egy nagyon távoli világhoz is. Nem tudok róla semmit, csak annyit, hogy létezik, s talán szép lassan megismerem, s általam az egész emberiség. Egyszer össze kell állnia előttünk végre egy képnek, amelyről még csak halvány, mondhatni hihetetlen sejtelmek élnek bennünk. A biztos tudáshoz nagyon meg kell figyelni minden egyes felrajzolódó ecsetvonást, hogy jól megértsük szellemtestvéreink üzenetét. (Folytatjuk.) B. I. A 70 éves Marion Brando — ha rááll a mérlegre — már 158 kilogrammot nyom. Most figyelmeztették az orvosai, hogy csak egy radikális fogyókúrával mentheti meg magát az elhájasodás okozta közeli haláltól. Brando ezért bejelentkezett egy kaliforniai gyógyászati farm fogyókúrás programjára. Brando nem élvezettel evett, hanem mértéktelenül — egy kétfelé vágott vekni kenyérbe beletett például egy kiló szalonnát és hihetetlen mennyiségű limonádéval leöblítve megette. Azt állítja, hogy a gyermekei miatt érzett bánatának a következményeként alakult ki nála az állandó evési kényszer. Christian fia ugyanis rács mögé került, mert megölte Cheyenne nevű húgának a szeretőjét. Cheyenne pedig lelkileg teljesen összetört. Ferenczy Europress Marlon Brando Egy mestertolvaj, aki ellopta Sophia Loren milliókat érő ékszereit, a napokban önként jelentkezett a rendőrségen. Egy walesi faluban lakó betegeskedő nyugdíjas, a 77 éves Ray Jones bevallotta, hogy ő volt a tettese egy 34 évvel ezelőtti nagy port felvert ékszerlopási ügynek. Az egykor Macska becenevet viselő Jones beosont Sophia Loren szállodai szobájába, ahonnan négy nyakéket vitt el a hozzávaló fülbevalókkal, gyűrűkkel és brossokkal. Ez volt Anglia legnagyobb ékszerrablása — a zsákmány értéke meghaladta a 130 millió forintnak megfelelő összeget. Sophia Loren sírógörcsöt kapott, amikor felfedezte a rablást, az ékszerek ugyanis nem voltak biztosítva. Saját zsebéből még 14 milliós jutalmat is felajánlott a nyomravezetőnek, de minden hiába. A tettes ugyanis, mint most elárulta, már régen eladta egy orgazdának a kincseket, csekély 30 millióért. A vallomást követően a Scotland Yard illetékesei közölték, hogy nem indítanak büntetőeljárást, mert túl régen történt a bűncselekmény. Lady Di jegyet váltott a vidámparkba... Lady Di két gyermekével, Williammel és Harry vei, valamint a gyerekek egy iskolatársával és egy detektívvel kellemes napot töltött el Alton Towersben a vidám parkban. Előre megváltott jegyekkel indult el a kis társaság vonaton Londonból. Mindannyian nagyon élvezték a kirándulást feb-fotó / Oh, ezek a nők! Az első nő, aki gépkocsit vezetett, Karl Benz felesége, Berta asszony volt, 1885-ben. Az első női vezetői engedélyt Torinóban állították ki, 1914-ben egy Ada Chiribiri nevű 18 éves lány részére. Történészek, geológusok, filozófusok, néprajzosok egész sora kutatja annak a szigetnek a titkát, amelyről minden ókori nép tudott, mára azonban a tudósok szerint teljességgel nyoma veszett. A tíz-tizenkétezer évvel ezelőtt Nyugat-Eu- rópa és Észak-Amerika között elterülő sziget lakói állítólag a fejlettségnek magasabb fokán álltak, mint mi, de a jégkorszak után megindult felmelegedés következtében víz alá A múlt század második felének legnépszerűbb zenei slágere A szűz imája című, rekord idő alatt világsikerre vitt zongora- darab volt, amelyet egy 18 éves lengyel kislány, Thekla Badarzewska komponált. kerültek színvonalas kultúrájukkal együtt. Napjainkra eljutottunk arra a szintre, hogy tudásukat megértenénk, ha elegendő nyomra bukkannánk. Egyre többen keresik, kutatják hát a titkot, könyvek, folyóiratok lapjain egyre sűrűbben bukkan fel Atlantisz neve. A Harmadik Szem című folyóirat áprilisi száma sorozatot indított azzal a céllal, hogy közelebb vigye olvasóit a rejtélyhez. Hölgy a volánnál Közlemények í. „Kedves barátom és munkaeszközöm, Zsiga, létfontosságú szerveitől egy óvatlan pillanatban megszabadulván, súlyos, életveszélyes helyzetbe került. Szereidébe szállítás közben a(z) (autó)mentőn sokkos állapota súlyosbodott. Életének megmentésén magasan kvalifikált szakembercsoport folyamatosan fáradozik.” 2. „Hát... Asszonyom, először is örüljön, hogy karcolás nélkül megúszta ezt a malőrt! Hogy mégis mibe kerül ez magácská- nak? Lássuk csak... Volt egyszer a hazahozatás, az ugye ennyi... Ki kell cserélni ezt meg azt, kell bele ez meg az, anyagköltség, összesen... annyi. Aztán van ugye a munkadíj, az meg amennyi. Sajnálom, de készüljön fel a legrosszabbra... Huszonötezer.” További közlemények kiadása 24 órán belül nem várható... — JÉ — Atlantisz rejtélye Tudod-e? 1. Kik voltak a testőrírók? 2. Milyen politikai per vádlottai között szerepelt Kazinczy Ferenc, Batsányi János, Szentjóbi Szabó László és Verseghy Ferenc? 3. Mi a címe Csokonai Vitéz Mihály komikus eposzának, amely egy vénlány által vezetett lánycsapat bosszúhadjáratát írja le Karnevál herceg és a gavallérok ellen? 4. Kihez szóltak Csokonai Lil- la-dalai? 5. Mi a műfaja Csokonai A méla Tempfői vagy az is bolond, aki poétává lesz Magyar- országon című alkotásának? 6. Hogy szólítja meg versében Csokonai a megszemélyesített tihanyi visszhangot? 7. Miért távolították el Csokonait a debreceni kollégiumból? Kitaláltad? 1. Bessenyei György, Barcsay Abrahám, Báróczi Sándor. 2, A Martinovics-féle össze- esküvési perben. 3. Dorottya, vagyis a dámák diadalma a fársángon. 4. Vajda Júliához. 5. Színmű. 6. Oh, Tihanynak riadó leánya! 7. A fegyelmi bizottság a költő magatartására hivatkozott jegyzőkönyvében, de nyilvánvaló, hogy a Martinovics-per utáni időben a döntő indíték a kicsapásra Csokonai felvilágosodott gondolkodásában és Kazinczyhoz fűződő kapcsolatában kereshető. (Csokonai a tanítványaival nemcsak az iskolai órákon foglalkozott, hanem énekre, táncra, színjátszásra is ráka- patta őket, késő éjszakába nyúló együttléteiken. Ezt rótták terhére.) Az itteni feladványokat a Fülesbagoly című rejtvénymagazinnal közösen jelentetjük meg, vagyis e rovat feladványaival mindkét lapban találkozhattok. Bermuda felügyelő nyomoz Bermuda felügyelő egy szélhámos nyomában van. Ebben a kisvárosi parkban meg is találta. Az alábbi adatok alapján te is könnyen felismerheted a gyanúsítottat. 1. Nem szereti a kutyákat. 2. Nincsen a fején sem kalap, sem sapka. 3. Nem szemüveges. 4. Nincsen kontya. 5. Nem dohányzik. 6. Nincsen rajta fekete vagy kockás mintás ruhadarab. 7. Nem kisfiúval sétál. Kiről van szó? [sdio jopuojoq J33] I>(R ‘[ojijjoj B ipxiy :s3}(bj83j\[