Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-03 / 103. szám
1994. május 3., kedd PRIVATIZÁCIÓ RÉKÉS MEGYEI HÍRLAP aiia'ii vMm <.v\< Föltankolták a MÓL Rt. Mire ez a cikk olvasóinkhoz eljut, addigra már talán azt is lehet majd tudni, hogy az allokáció (vagyis a kártya elven működó'elosztás) során kinek mennyi jut a MÓL Rt. elsőbbségi részvényeiből. A kárpótlási je* gyekért felajánlott részvénycsomagot ugyanis 1 hét alatt túljegyezték. Ez semmilyen meglepetést nem okozott. Mondhatni: várható volt. Ez esetben ugyanis — a korábban 30 millió forint értékben felajánlott részvénypakett cserearányához képest — most jóval vonzóbb kondíciókat kínálnak a befektetőknek. Nevezetesen: 2 db 10 ezer forint címletértékű kárpótlási jegyért 3 db 10 ezer forint névértékű MOL-részvényt kaphatnak. További csábítást jelenthetett, hogy a cég ez évi osztalékából fix 12 százalékot ígérnek. Igaz ugyan, hogy az új részvénytulajdonosok szavazati jogot nem kaphatnak. de így is több, mint 10 százalékos megtérüléssel „vehetik” ki pénzüket a kárpótlási jegyből. Márpedig manapság ez nagyon jó üzletnek számít, hiszen a tőzsdén csak a címletérték 65 százalékát kaphatnák érte. Még ennél is sokkal rosszabb, mindössze 43 százalékos az arány, ha azt vesszük figyelembe, hogy a törvény értelmében ma a kárpótlási jegy kamattal növelt címletértéke 152,1 százalék. Ennyiért számítják be, ha állami vagyon megvásárlására fordítja valaki. De hagyjuk a számokat, ismerkedjünk egy kicsit a céggel. A mintegy 20 ezer alkalmazottat foglalkoztató mammutvállalat vagyona most kb. 100 milliárd forintot ér. A nyersolaj mellett földgáz beszerzésével is foglalkozik! Az ország földgázszükségletének felét — évi 5,5 milliárd köbmétert — maga termeli ki, másik felét Oroszországból vásárolja: A MÓL Rt. forgalma 1993-ban 1000 milliárd forint volt. Az éves hazai olajszükséglet háromnegyedét, 6 millió tonnát ugyancsak Oroszországból vásárolják, itthon mindössze 2 millió tonnányit tudnak termelni. A bécsi Der Standardnak adott interjúban Gyuris Ernő igazgató reményét fejezte ki, hogy hamarosan ismét megnyithatják a dészláv válság miatt lezárt Adria kőolajvezetéket, s ezáltal egyéb beszerzési forrásokból csökkenthető az egyoldalú függőség. A MÓL Rt. tevékenysége azonban a behozatalnál sokkalta szélesebb körű. Ide tartozik a szénhidrogének kutatása, kitermelése, szállítása, keresrészvényeit! kedelme és feldolgozása is. Finomító kapacitása évente mintegy 11 millió tonna kőolaj feldolgozására nyújt lehetőséget. A cég külföldön is aktív, Tuné- ziában vegyes vállalata van, Nyugat- Szibériában és Kazahsztánban pedig részt vesz a kőolajkutatásban. A gazdálkodási mutatók elég kedvezőek. Rövid és hosszú távú idegen forrásainak, hiteleinek aránya alacsony, a társaság likviditása, fizetőképessége kifejezetten jó. Jövedelmezősége ugyan — az utóbbi időben-sorra megjelenő versenytársak miatt — az utóbbi években jelentősen romlott, de a cég állja a sarat. A tervek a piaci részesedés megőrzésére irányulnak. A benzinkúthálózat fejlesztése mellett ki akarják építeni az országhatár és Győr közötti olajvezetéket, hogy ezáltal csökkenthessék az orosz behozataltól való egyoldalú függőséget. S a következő hónapokban esedékes privatizáció sem kérdőjelezi meg: a többségi részesedés ottani tulajdonban marad. A részvények egyelőre bizonyosan nem kerülnek tőzsdére, s ma még a majdani stratégia, a befektető kiléte sem ismert. Most 0,99 százalékos tulajdoni hányadot, összesen 969 540 forint értékű részvényt kínáltak fel kárpótlási jegyért. Az eredeti, saját jogon kárpótoltak — Sepsey Tamás államtitkár hathatós közbenjárására—abszolút elsőbbséget élveztek. Szabó Katalin, a forgalmazást vezető Budapest Értékpapír és Befektetési Rt. munkatársa szerint ezt a lehetőséget igazán érdemes volt megragadniuk a kárpótoltaknak. A szakember nem vitatta, hogy spekulánsokat sem lehetett kizárni. Nagyon sokat jegyeztek ugyanis meghatalmazással, eredeti határozatban kárpótlási jeggyel. Márpedig ezt el kell fogad- niuk. Csakhogy — rossz nyelvek szerint — az így szerzett papírokat 20 százalékos jutalékkal azonnal tovább adják egyelőre inkognitóban maradó intézményi befektetőknek. Ha viszont ez tényleg így van, az az igazi kárpótoltak számára még inkább megnyugtató. Biztosan lehetnek benne: ez egy jó befektetés volt. Hosszabb távra is. Hiszen intézményi befektető csak akkor vásárol, ha bizakodó a cég jövőjét és osztalékát illetően. Rövid távon sem megvetendő azonban a MÓL Rt.- papír csábereje. Hiszen a már most járó 12 százalékos osztalékkal együtt a befektetés minimálisan az inflációt némileg meghaladó nyereséget hoz. S ha netán mégis meg akarna válni tőle valaki, számíthat rá, hogy a tőzsdén kívül folyamatosan is biztos lesz igény a részvényekre. Helyi hírek • HATVANEGYEZER KÁRRENDEZÉSI HATÁROZAT. Az I. kárpótlás keretében, 1992. február 14-e óta Békés megyében 61 023 kárrendezési határozatot hoztak, a kiadott kárpótlási jegyek értéke 4 400 397 000 forint, az utalványok értéke 396 114 000 forint —ezt 3 507 igénylő kapta. • UN1 VERZÁL RÉSZVÉNYEK. A Békés megyei UNI VERZÁL Kereskedelmi Rt. állami tulajdonban lévő részvényeinek értékesítésére az Állami Vagyonügynökság egyfordulós, nyilvános pályázatot "hirdetett. "“Az UNI- VERZAL Rt. jegyzett tőkéje 546 630 000 forint, ebből a 60,11 százalékot kitevő 328 560 000 forint névértékű részvényt értékesítenek. Pályázni a jegyzett tőke 50,11 százalékát kitevő 273 900 000 forint névértékű részvény- csomag megvásárlására lehet. A részvénycsomag megvásárlására E-hitel és kárpótlási jegy igénybe vehető. Az ajánlatok beérkezési határideje: 1994 június 15.10-14óra között, az Állami Vagyonügynökségnél — Budapest, XIII. Pozsonyi út 56. VIII. emelet 804 szoba. • VAGYONI KÁRPÓTLÁS. Békés megyében az 1994. évi II. törvény alapján 30 480 vagyoni kárpótlási igényt nyújtottak be. • FÖLDÁRVERÉSEK. 1994. április 10-éig megyénkben 1175 földárverést hirdettek meg, ebből 1169-re került sor. Eredménytelen volt 29 földárverés, 6 pedig elmaradt. Elárvereztek 4 971 140 aranykorona értéket, ebből erdő 16 013. Tulajdonhoz jutottak 35 826-an. Az Állami Vagyonügynökség Békés megyei ügyfélszolgálati irodájának címe: 5600 BÉKÉSCSABA, Andrássy út 22. Telefon: (66) 443 490 Telefax: (66) 443 490. Az ügyfélszolgálati iroda vezetője: Kovács Sándor. Ügyfélfogadási idő: hétfőtől péntekig naponta 8 —13 óráig. Egy MOL-kút a sok közül: a mammutvállalat mintegy húszezer alkalmazottat foglalkoztat Békésbeli pénzintézetek tapasztalatai az E-hitelről A Magyar Közlöny 1993/20 számának 1015. oldalán olvashatjuk a Kormány 28/1991. (II. 21.) rendeletét az Egzisztencia hitelről és részletfizetési kedvezményről a módosításokkal egységes szerkezetben. Az állami tulajdonban lévő vagyon privatizálásának, vállalkozásba adásának elősegítése, az új magánvállalkozások létrejöttének támogatása érdekében alakította ki a kormány ezt a konstrukciót. Perjési Mártonná, az Agrobank (Békéscsaba, Hunyadi tér 2.) területi igazgatója, két fiók; a szarvasi és a békéscsabai felelős gazdája. Az ügyesbajos dolgok mellett alig jut ideje pár percet szakítani a beszélgetésre. Gondolom, manapság ezzel így van minden pénzügyi és bankszakember? — Bizonyosan—sóhajt. — Az új mezőgazdasági kistermelők indításánál látok döntő problémát. Ugyanis tulajdonjogilag, banki szempontból még rendezetlenek a viszonyok. A kért termelési hitelekhez nincs elegendő fedezete az igénylőknek, mert a kárpótlásból vásárolt föld még nem szerepel a nevükön. Mi is foglalkozunk a kárpótláshoz kapcsolódó mezőgazdasági fejlesztési alapítvány pénzügyeivel. E-hitellel kapcsolatosan nem sok kérelmünk volt, 5-6 összesen. Olyan pályázónk sem akadt, aki ne kapta volna meg a hitelt. A hozzájutás lehetősége attól függő, mekkora összeget igényelnek, kinek kell elbírálnia a pályázatot. Ötmillióig a fiókvezető jogköre, 25 millióig a területi cenzúrabizottság, 25 millió felett pedig a központi területi cenzu- rális bizottság dönt a hitelek adásáról. A Postabank (Békéscsaba, Kinizsi u. 3.) megyei képviseletének vezetője, Sisák Péter az általános kormányrendeletről tájékoztat, amely az E-hitelről és a részletfizetési kedvezményről szól. Ők is eszerint dolgoznak, hiszen minden pénzintézetre nézve kötelező érvényű a kormányrendelet. Az ügyintézés gyorsaságát esete válogatja, aki pénzt vár az nyilvánvalóan minél hama- rébb szeretne hozzájutni. Ha a pályázat megfelel az előírásoknak, akkor gyorsabban eleget tehetnek az igényeknek. Nehezen értük el az igen elfoglalt Mezőbank (Békéscsaba, Munkácsy út 2.) területi igazgatóját, Páskainé Szabó Zsuzsannát is. Január elejétől irányítja a vésztői és a mezőkovácsházi fiók életét a megyeszékhelyi mellett. Azóta E-hitellel nem volt dolguk, korábban akadt 1 -2. — Nálúnk inkább a mező- gazdasági finanszírozás a jellemző és a reorganizációba szálltunk be nagy volumennel. Főként a mezőgazdasági ágazatból jelentkeznek az ügyfeleink, azok közül is elsősorban a megfelelő feltételekkel rendelkező középvállalkozások. A mezőgazdaság meglehetősen rossz passzban volt az elmúlt évben, ezért főként készpénzes ügyleteket bonyolítottunk. A betéteseink nem panaszkodhatnak, a hitelkamatok viszont ezzel egyenes arányban nem olcsóak, bár április 1-jétől kedvezőbbek, a paraméterektől függően 23-30 százalékosak. Az átfutási idő a nagyobb hiteleknél nyilvánvalóan hosszabb, a rövid lejáratúaknái 10-15 nap. A kárpótlási jegyek beforgatása elsősorban az E-hitelnél jöhet szóba. A legnagyobb reorganizációs hitel, amit nálunk vettek fel 50 millió forint körüli volt. A kárpótlási jegyek részvénybefektetési lehetőségeiről a napi sajtóban adunk hírt. Igen népszerűek voltak például a Julius Meinl részvényei. Az ügyfelek számával elégedettek lehetnénk, de mindig készséggel állunk az újabbak rendelkezésére. A Privatizáció Története Hazánkban az elmúlt négy évben annyi külföldi tőkebefektetés történt, mint a kelet-európai térségben együttvéve. A hazai tulajdonszerzés aránya 1993-ban megközelítette a 70%-ot. Ezek az adatok önmagukért beszélnek és megerősítik a tényt: Magyarországon sikeres a privatizáció. A Privatizáció története című könyv dokumentálja az elmúlt évek magánosításának történelmét, valamint segít az új tulajdonosi modellek megismerésében, megértésében is. Azok számára szintén ajánljuk akik szeretnének bekapcsolódni a hazai - még számos lehetőséget tartogató - privatizációba. Keresse az ÁVÜ budapesti és vidéki ügyfélszolgálati irodáiban! 5600 Békéscsaba, Andrássy út 22. Tel.: (66) 443-490 ÁLLAMI VAGYOmTAÖfiSÉ