Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-14-15 / 113. szám
1994. május 14-15., szombat-vasárnap KÖRKÉP / HIRDETÉS tRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Hrivnák Mihály sértett emberként nyilatkozott Pártot a szlovákoknak? Ugyan kérem! A szlovák nemzetiség folytatódó beolvasztása címmel a pozsonyi Literámy Tyzdenník Michal Hrivnák magyarországi (tótkomlósi születésű) szlovák íróval készült interjúját közöltük keddi lapunkban. Az írás megjelenése után tótkom- lósiak keresték meg szerkesztőségünket, mondván, fontos kiegészítéseket, észrevételeket szeretnének tenni. Szerdán délután tizenegyen ültünk le beszélgetni. A vélemények sorát Lehoczki Istvánnénak, a Tótkomlósi Szlovák Iskola igazgatójának szavaival kezdjük: — 43 év köt Tótkomlóshoz, de soha nem tartottam számon, hogy a településen ki, kicsoda, ki a magyar és ki a szlovák. A cikkben szerepel egy olyan megállapítás, miszerint „gyengül a szlovákság nemzettudata”. Azt üzenem Hrivnák úrnak, hogy ne cikizzen bennünket! Mi itt békességben élünk. így volt ez az elmúlt évtizedekben és az eltelt 4 esztendőben is. Személy szerint én úgy gondolom, hogy Magyarországon élek, a szlovákságom pedig többletet ad számomra. Az iskoláról annyit: azért nem vagyunk szlovák tannyelvű iskola, mert nincs rá igény. A gyerekek tanulnak szlovákul, de a matematikát, kémiát miért tanulnák úgy? — Vannak dolgok, amiben egyetértek a nyilatkozóval, de engem sért az a megállapítása, miszerint a magyar tanárok voltak a szlovákok beolvasztásának mesterei. Mint pedagógus visszautasítom! A Magyarországi Szlovákok Szövetsége akadályozta volna, hogy a szlovákok teljes életet éljenek? Ugyan kérem! A szövetségről csak jót tudok mondani. S hogy a mai gyerekek nem olyan szépen beszélik a nyelvet, mint régen? A kor hozta magával, nem kell e mögött politikát feltételezni — kapcsolódott beszélgetésünkbe Mataisz Istvánná, a művelődési központ igazgatója. — Magyarországon nem is tudna a gyerek érvényesülni, ha csak szlovákul beszélne. Egyébként is: mi itt azon a nyelven szólalunk meg, amelyiken akarunk. A hivatalokban is használjuk a szlovákot. Egyébként mi értelme ennek az áskálódó hangnemnek? — háborodott fel Duszka Jánosné a cikk tartalmán. —Aki olvassa, annak kinyílik a bicska a zsebében! Gyűlöletet szít, bomlaszt! Rágalom, hogy Tótkomlóson bárki is akadályozta volna a teljes élet kiteljesedését a szlovákoknak. Hrivnák úr nemzetiségi pártot akar. Még csak az hiányozna! Nemhogy az összetartozás érzésének erősítésén fáradozna! — mondta indulatosan Laukó Pál nyugalmazott pedagógus. —Ez a Miska milyen hülyeségeket írt már megint! Ez volt az első reagálásom a cikk olvasása után — mesélte Tejsi Mihály, a művelődési központ nyugalmazott igazgatója. — Azután már nem is csodálkoztam annyira elfogult nyilatkozatán, mert összeférhetetlennek, izgágának ismertem meg. Lopusnyi András a cikk exkluzív minősítését kérdőjelezte meg, majd így összegezte véleményét: — Ismerjük Miskát mindannyian, amit nyilatkozott, az csak részigazságokat tartalmaz. Nagy a felelősség rajta, hiszen más ország lapjának saját kisebbségéről nem lett volna szabad így nyilatkoznia. Ez a cikk nem segíti elő a békességet! Csete Ilona Autópiac nyílt Sarkadon A sarkadi Carpoint Kft. azzal a céllal vásárolt földet a közelmúltban a város önkormányzatától, hogy azon benzinkutat építsen, ám az építkezés megkezdése előtt kiderült, hogy a megvásárolt földterület alatt telefonkábel húzódik, ami lehetetlenné teszi a benzinkút kialakítását. A Carpoint vezetése ezért úgy határozott, hogy a területen benzinkút helyett használtautó-piacot hoznak létre. A használt gépkocsikat és mezőgazdasági kisgépeket is kínáló piac a napokban nyílt meg a városba vezető út jobb oldalán. Szombatonként szabad piacot tartanak, vagyis bárki elhozhatja gépjárművét, és közvetítők nélkül árulhatja azt. Mint Murok Ferenc vállalkozótól megtudtuk, a Carpo- intnak további tervei is vannak. A közeljövőben új autók értékesítésére is szeretnének vállalkozni, amelyekhez részletfizetéssel is hozzá lehetne jutni. Ez ügyben már folynak a tárgyalások az OTP-vel, illetve annak helyi fiókjával. Az elképzelések szerint a vállalkozást autószalon, szerelőműhely és alkatrészbolt építésével bővítik tovább. —ria Segítség a kisiskoláknak A Nagykamarási Községi Ön- kormányzat Képviselő-testüle- te, a Lökösházi Általános Iskola és a Békés Megyei Pedagógiai Intézet a kisiskolák szakmai feltételeinek javítására alapítványt hozott létre. A Békés Megyei Kisiskolák Alapítvány célja a 300-nál kevesebb tanulólétszámú iskolák szakmai támogatása, munkájuk színvonalának emelése. Ezt az intézmények és a polgármesteri hivatalok pedagógiai tartalmú informálásával, szakmai fórumok szervezésével, innovációs programok, módszerek bemutatásával. a megyei pedagógiai értékek közvetítésével és a tehetséges tanulók felkarolásával szeretnék elérni. Az induló tőkét az alapítók adták össze, amelyhez váiják magán- és jogi személyek, vagy társaságok csatlakozását. A pénzt öttagú kuratórium kezeli. A pénzadományok mellett szívesen veszik a szponzorok technikai eszközökkel való segítségét is. A felajánlásokat a pedagógiai intézetnél (Békéscsaba, Luther u. 5/B. — Telefon: 66/449-349), vagy a kuratórium tagjainál (elnök: Köböl András polgármester, Nagykamarás, elnökhelyettes: Gulyás Szabó József, Lö- kösháza, általános iskola, tagok: dr. Kincses László, Békéscsaba, pedagógiai intézet, Szabó Miklós polgármester, Pusz- taottlaka, Bozó Dezső, Csaba- szabadi) tehetik meg. H. M. Kereskedelem, vendéglátás, idegenforgalom Felnőttoktatás a KIT-nél A minap találkoztam a Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Kft. főigazgató- helyetteséül, Vargáné dr. Szálkái Zsuzsával. Lapunk keresi azokat az információkat, amelyekkel a pályakezdők képzésében, a munkanélküliek átképzésében segíthetünk, tőle is azt kérdeztük, cégük mit nyújthat a szakképzést és állást keresőknek? — Valamennyi megyében, így Békésben is van képviseletünk (Békéscsaba, Andrássy út 6.), döntően felnőttoktatással foglalkozunk. Emellett vállalkozói szaktanácsadás, vezetésszervezési feladatok megoldása is a munkánkhoz tartozik. A cégünk 1970-ben alakult. Akkor még a belkereskedelmi minisztérium háttérintézményeként dolgoztunk, 1988-ban önállósultunk. Olyankor kellett megélnünk az oktatási piacon, amikor az állami oktatás ingyenes volt, mi pedig nem. Ezért többet kellett nyújtanunk és garantáltan gyakorlatias és használható ismereteket. 1991-ben újra átalakulás következett, a belkervállalatok privatizációja során kft.-vé lettünk. Felszabadították az oktatást, lazítottak a feltételeken, ez jó, de egyben veszélyes is. Hiszen egy kéttagú bt. is szervezhet tanfolyamokat és hol a garancia, hogy kellő súlyú ismereteket kap a hallgató? A mi cégünk nagy hagyományokkal, jó tankönyvekkel és állandóan képzett, szakmailag hiteles felkészítő tanári hálózattal dolgozik. Az évek során tapasztaltuk, hogy ki az, aki valóban meg akar egy szakmát tanulni és az hány órában, milyen elméleti és gyakorlati módszerek alkalmazásával lehetséges. A sorra alakuló regionális átképző központokkal kialakulóban a kapcsolatunk, a megyei munkaügyi központokkal pedig igen jó. Náluk pályázunk többféle tanfolyamunkkal és a szükséges anyagi fedezet megteremtésében segítenek. Az lenne az ésszerű, ha a munkaerőpiaci képzéseket felosztanánk a felnőttoktatás területén. A kereskedelem, idegenforgalom, vendéglátás képzése nálunk már bejáratott, de szívesen együttműködünk másokkal. A munkanélküli akkor jön ki győztesen egy-egy képzésről, ha valóban megszerezte az ismereteket és reménye van az elhelyezkedésre. Szántó Sándomé, a megyei képviselet vezetője arról tájékoztatott, hogy nagyon gazdag lehetőségeket kínálnak a felnőttképzésben Békésben is. Aki a részletekre kíváncsi, hozzá fordulhat. Ízelítőül néhány ajánlat: — Ä közép- és felsőfokú képesítést nyújtó tanfolyamaink elsősorban a kereskedelem, idegenforgalom és a vendéglátás területein szerveződnek — mondja Szántóné.—Egymásra épülnek, egy adott szintű tanfolyamot követően magasabb fokú képzést kaphatnak nálunk a hallgatók. A sikeres szakvizsga után államilag elismert szakképesítő bizonyítványhoz jutnak. A munkanélküliek képzési költségeikhez támogatást kapnak, kaphatnak a megyei munkaügyi központtól, akik ellenőrzik is tanfolyamaink hitelességét. Az arra jogosultaknak diákigazolványt biztosítunk. Néhány középfokú tanfolyamot sorolok, például marketing- és reklám- ügyintéző, külkereskedelmi ügyintéző, idegenforgalmi ügyintéző, drogériakereskedő, becsüs, boltvezető, üzletvezető. A felsőfokúak közül marketing és reklámmenedzser, idegenve- zető-hostess, kereskedelmi, vendéglátó-, idegenforgalmi menedzser. Nyelvtanfolyamokat és nyelvvizsgákat is szervezünk. Ä felvételek időpontjáról, a tanfolyamok kezdetéről időben szólunk. Bede Zsóka KINCZKGÁBOR az SZDSZ miniszterelnök-jelöltje Leváltottuk az MDF-kormányt. Gőgös volt, nem állt szóba a társadalommal. Az ország számára fontos javaslatokat sorra elutasította. Megtehette: túl nagy hatalma volt. Most furcsa helyzetben vagyunk. Az MSZP egyelőre a 176 körzetből 160-ban vezet. Az Önök bizalmából az SZDSZ az erős második. De ha minden így marad, az MSZP-nek egyedül több hatalma lesz, mint az MDF-kormánynak volt. Valóban akarjuk-e, hogy négy évig egyetlen párt hozza meg a fontos döntéseket, rendelkezzen a közpénzekkel, az adókkal? Mi azt g ondoljuk, ezt senki sem akarja. Talán az történt, hogy a nagy lendületben átestünk a ló túlsó oldalára. Az igazi döntés most következik. Május 29-én még egyszer választunk. Csak az SZDSZ jelöltjeire adott szavazatukkal biztosíthatják az egyensúlyt. Bízzunk magunkban és Magyarország nyerni fog SZDSZ POLITIKAI HIRDETÉS