Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-14-15 / 113. szám
0 j 1994. május 14-15., szombat-vasárnap NAGYVILÁG Fénykorában Nápoly „alkirálya” volt Hétmilliárd líra megvesztegetési pénz kikényszerítésével vádolják Francesco De Lora- nezo volt olasz egészségügyi minisztert, akit egy nápolyi vizsgálóbíró utasítására helyeztek előzetes letartóztatásba. De Lorenzo — aki az olasz sajtó szerint a megvesztegetés „nagyipari módszereinek” kifejlesztője, fénykorában Nápoly „alkirálya” volt—az első egykori miniszter, aki börtönbe került a két évvel ezelőtt kirobbant tangentopoli (kenőpénz) botrányban. Szaporodnak a vádemelések Bettino Craxi, az olasz Szocialista Párt egykori főtitkára ellen is. Csütörtökön egy milánói vizsgálóbíró rendelte el, hogy bíróság elé kell állnia az Ambro- siano bank hírhedt csalárd csődjének ügyében. Alekszandr Ruckoj alelnök az orosz tévének nyilatkozva tegnap lényegében módosította azokat a korábbi kijelentéseit, amelyek szerint az ellenzék már jövő tavasszal hatalomra jut. Politikai eszközökkel törekszik majd arra, hogy a következő parlamenti választásokon a kommunisták kerüljenek többségbe a dumában — mondta Ruckoj, egyben megerősítve, hogy indulni készül az 1996-os elnökválasztáson. A Podrobnosztyi (Részletek) című műsornak nyilatkozva a lefortovói börtönből három hónapja szabadult Ruckoj részletesen körvonalazta, hogy miképpen kíván hatalomra jutni. A jelenlegi törvényhozás kétéves megbízatásának jövő évi lejártával el akarja érni, hogy a szocialistahazafias ellenzék — azaz a kommunisták — a jelenlegi 20—25 százalék helyett 90 Nem kell félni Olaszországtól A világnak nem kell félnie Olaszországtól, téves az a megítélés, hogy az olasz jobboldal győzelmével a fasizmus is visszatért volna a hatalomba Itáliában —jelentette ki Carlo Scognamiglio, az olasz szenátus elnöke a La Repubblica című tekintélyes olasz napilapnak. A nemzetközi közvélemény jelentős része az olasz Nemzeti Szövetséget (AN) tartja fasisztának. A Nemzeti Szövetség az európai jobboldalhoz tartozik. Igaz, hogy gyökerei a fasizmusba nyúlnak vissza, de a demokráciát semmibe vevő, faji politikát folytató, a külvilággal szemben agresszív fasizmushoz nincs semmi köze — hangsúlyozta az olasz szenátus elnöke. Elkeseredett harcok Tegnapra virradó éjszaka is súlyos harcok színhelye volt a nyugat-boszniai Bihac. A boszniai rádió szerint különösen a szerb térségbe ékelődött, muzulmánok lakta terület keleti részét lőtte hevesen a szerb tüzérség, míg a szárazföldi szerb csapatok a muzulmán állások ellen intéztek ismételt támadásokat. A dpa szerint Bihac belsejében is elkeseredett harcok folytak, itt azonban a muzulmán kormánycsapatok álltak szemben a muzulmánok önigazgatásáért küzdő mozgalom harcosaival. A harcok sok emberéletet követeltek. A varsói POLITYKA írja Szalon és cselédszoba A lengyeleket megosztó legfőbb tényező az anyagi helyzet. Két Lengyelország van. Az egyik, a gazdag Lengyel- ország csaknem normális európai országnak számít, a külföldiek nem tudnak hová lenni csodálkozásukban: hogyan tudott ez az ország ilyen gyorsan a civilizáció ilyen magas fokára emelkedni? Megváltozott az utcák képe — legalábbis a földszinté —, megjelentek a külföldi reklámokból ismert cégtáblák, óriási bőségben kapható minden fogyasztási cikk. A gazdag lengyelnek ma rendelkezésére áll olyan szolgáltatások egész skálája, melyekről néhány éve még nem is álmodhatott: bankok, autószalonok, éttermek, utazási irodák, sőt callgirlök. A szegényeknek szóló kínálat szükségszerűen kevésbé vonzó. A szegény Lengyelország, a csalódott emberek országa súlyos sérelmeket hordoz. A gazdagok pedig valósággal tüntetnek a vagyonukkal, s ez csak tovább rontja a kirekesztettek közérzetét. A két Lengyelország farkasszemet néz. Lengyelországban ma nem szeretik Varsót. Ezt a legjobban az bizonyítja, hogy ha a fővárosi labdarúgócsapat, a Legia vidéken játszik, kifütyülik. Varsó a gazdag Lengyelország fővárosa. Vidéken viszont növekszik az elégedetlenség. Ma Lengyelország ismét fejedelemségekre oszlik, akárcsak a kora középkorban. Vannak olyan régiói, amelyeknek hasznuk volt a rendszerváltásból, és olyanok, melyek nem jutottak esélyhez. A kontrasztok igen nagyok. A nagylengyel régió az ország nyugati térfelén kitűnően boldogul, mivel a legjobban volt felkészülve a kapitalizmusra, az ország többi része úgy érzi, csúszik lefelé. Az esélyeket eleve meghatározza, ki hol született. Zdzislaw Pietrasik Ruckoi hatalmi terveiről Ruckoj szorgalmazná Jelcin elnök elszámoltatását százalékot kapjanak a parlamenti választásokon. Közölte, hogy indulni akar az 1996-os elnökválasztáson, noha hozzátette, hogy kész lemondani egy olyan ellenzéki jelölt javára, aki jobban tudná képviselni, illetve megvalósítani az ellenzéki elképzeléseket. Programjáról csak annyit árult el, hogy szeretné összeegyeztetni a széles népi kapitalizmust az állam széles részvételével a gazdaságban. Nem részletezte mindamellett, hogy ez mit jelent. Elmondta ellenben, hogy hatalomra kerülése esetén nem számoltatná el az elmúlt években megjelent orosz tőkéseket, ha azok hajlandók az ő szabályai szerint játszani. Kizárólag a jelenlegi felső vezetésnek kellene felelni hatalomra kerülése esetén. Nem nevezte meg azonban e személyeket. Megfigyelők szerint aligha kérdéses, hogy szorgalmazná Jelcin elnök elszámoltatását. Ám erre egyelőre inkább fordítva van lehetőség. A közkegyelem után ugyanis a bukott alelnök nagyobb nyilvánosság előtt már többször is felhívta az embereket a jelenlegi hatalom megdöntésére. Lemészároltak 88 diákot Tömeggyilkosság áldozata lett 88 diák Ruanda déli részén a kormányerők által ellenőrzött Gikongoro városban — jelentette a Reuter egy ENSZ- illetékesre hivatkozva. A világszervezetnek a polgárháború sújtotta afrikai országban segélyszolgálatot teljesítő képviselője szerint a holttesteket csütörtökön fedezték fel. A meggyilkolt személyek nemzetiségi hovatartozását azonban még nem tudták megállapítani. Abdul Kabia a Reuter tudósítójának elmondta: tegnap Kigali fővárosban folytatódtak a harcok a kormánycsapatok és a lázadó fegyveresek között. Jelentések érkeztek továbbá arról is, hogy csütörtökön a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának kigali épülete előtt bozótvágó késekkel fölszerelt milicisták lemészároltak hét személyt. A Biztonsági Tanácsban egyetértés alakult ki abban a kérdésben, hogy az ENSZ-nek ismét nagyobb békefenntartó erőt kell küldenie Ruandába, bár még tisztázatlan, hogy milyen létszámút és mikor. A Reuter jelentése szerint a testület tagjai csütörtök késő este tartott nem hivatalos véleményegyeztető megbeszélésükön jóváhagytak egy határozattervezetet, amelyben javasolják, hogy küldjenek ki egy akár öt és fél ezres katonai alakulatot a körülmények által megengedett gyors ütemben. A 450 fősre lefaragott létszámú ruandai békefenntartó erő eddig képtelen volt véget vetni a tömegmészárlásnak. A már megnövelt létszámú új ENSZ- erő sem avatkozhat be a harcokba. A határozatot pénteken már hivatalosan is elfogadhatják a szöveg pontosítása után, ha a nagykövetek gyorsan megkapják kormányuk hozzájárulását. 1994. május 15-étől június 30-áig minden lakossági és üzleti jellegű hirdetés egyszeri megjelentetésekor 10% árengedményt, kettő vagy ennél többszöri megjelentetés esetén 20% árengedményt ad. SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT! ^ ' ■ ——*• Fegyverek a magyar választási „puccskísérlethez”? Hivatalosan meg nem erősített, csupán „jól értesült forrásokra” támaszkodó értesülést közölt a belga Le Soir tegnapi száma arról, hogy a belga biztonsági erők egy szerdai letartóztatás nyomán végzett házkutatáskor állítólag fegyvervásárlási szándékra utaló dokumentumra akadtak, e fegyverek pedig egy, a magyarországi választások második fordulójára elképzelt „puccskísérlethez" szolgáltak volna eszközül. Az egyébként a lap második felében, a bűnügyi hírek között megjelent rövid cikk alapvetően egy sikeres rendőrségi rajtaütésről — 30 kiló hamis arany eladását meghiúsító akcióról — számol be: két német, két román és egy gansho-' reni (belgiumi) illetőségű személyt szerdán a brüsszeli Hilton szállóban tartóztattak le, midőn egy német üzletembernek a 30 kiló „nemesfémet” el akarták adni. (A rendőrséget maga a leendő vevő riasztotta, aki gyanút fogott az ajánlat kapcsán.) A cikk szerint belga nyomozók ezt követően tartottak házkutatást Ganshorenben, és ekkor akadtak egy olyan — amerikai állampolgárok által aláírt — dokumentumra, amely az említett, nem hivatalos értesülés szerint arra utalt, hogy az arany árából fegyvereket kellett volna venni, ez utóbbiak pedig egy május 29-re tervezett magyarországi „puccskísérlethez” szolgáltak volna eszközül. * Az ORFK központi ügyeletének tájékoztatása szerint komolytalan és minden valós alapot nélkülöz azt a belga Le Soir pénteki számában megjelent hír, mely szerint Magyar- országon puccskísérlet készülne a választások második fordulójára. A belga lap egyelőre semmilyen megerősítéssel, konkrétummal vagy bizonyítékkal sem szolgált a hír megalapozottságát illetően. A magyar rendőrség — hangsúlyozta az ORFK ügyeletvezetője — a biztosítási tervnek megfelelően mindent elkövet annak érdekében, hogy a választás második fordulóját ne zavarja meg semmilyen rendkívüli esemény. Mindennap feladhatja JMLMMMPSm hirdetését 50%-os felárral, ha azt szeretné, hogy a másnapi újságban megjelenjen. Hirdetését személyesen adhatja fel a Békéscsaba, Munkácsy u. 4. szám alatti irodában 8—16 óráig, valamint a Mednyánszky u. 8. szám alatt 8—13 óráig. Volvo 760 GL Turbo dízel eladó. Telefon: 06 (60) 388-079. Sörözőbe gyakorlattal rendelkező fiatal női pultost felveszek. Érdeklődni: Békéscsaba, Bartók Béla út 60. 1990-es fehér Dacia TLX 40 000 km-rel eladó. Újkígyós, Madách u. 41. Italbolt üzemeltetéséhez és felújításához tőkéstársat keresek. Ajánlatot „BIZTOS ÜZLET” jeligére a kiadóba kérem. Békéscsabán forgalmas helyen lévő ABC bérleti joga komplett berendezéssel átadó. Érdeklődni: a 06 (60) 359-010-es telefonon. Gyulán, a piacnál családi ház reális áron eladó. Érdeklődni a 06 (60) 359-010-es telefonon. Egy ló után lovas kocsi eladó, vágólóra cserélhető. Telefon: (60) 321-579. VÁGÓLÓÉRT HÁZHOZ MEGYEK, azonnal fizetek. Telefon: 06 (60) 321 -579. Békéscsaba, Millennium-ltp.-en 2 szobás lakás eladó. Telefon: 325-786. I. o. fenyő fűrészáru: deszka 21 000 Ft/köbméter, palló 23 000 Ft/köbméter, fűrészelt gerenda 24 000 Ft/köbméter áfával kapható Tótkomlóson az ÉPÍTŐK boltjában. Továbbá komplett tetőszerkezet megrendelhető, szállítás 2 héten belül. Telefon: (68) 385-583. Rimovszki Jánosné, magánkereskedő. POLITIKAI HIRDETÉS Rövid kampányom ellenére, egy jelölt kivételével minden induló pártjelöltet, valamennyi szavazókörben megelőztem. Békéscsabán minden huszonhetedik polgártársamra úgy nézhetek, hogy számít rám és bízik bennem, amelyet ezúton megköszönök. Biztosíthatom választóimat, hogy szavazatuk nem vész el. A terven felül kapott szavazatok erősítik célkitűzéseinket: — A demokrácia egyensúlyát javítani kell! Tisztelettel: László Tibor ChemoL I RT i BASF BASF BASF BASF BASF BASF BASF Szaktanácsadás: dr. Kovács Imre, Békéscsaba, Rezeda utca 4. Telefon: (66) 456-483. MOTIVELL 3820 Ft/liter, LADDOK 960 Ft/liter, BASAGRAN FORTE 1580 Ft/líter. Válassza a biztonságot áru-, vetőmag, csemegekukorica- és cirokállomány gyomirtásában. Értékesítés: CHEMOL RT Békéscsabai Képviselete, Békéscsaba, Szarvasi út 79/1. Telefon: (66) 442-042, 442-187, fax: (66) 441-307. ChemoL IRT.)