Békés Megyei Hírlap, 1994. április (49. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-07 / 81. szám
1994. április 7„ csütörtök NAGYVILÁG hMplOsZ Stresszforrások A nők sokkal több lelki problémával küzdenek, mint a férfiak — állítja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik tanulmánya, amely felhívja a figyelmet: el kellene ismerni, hogy a nők inkább ki vannak téve a lelki megbetegedéseknek, elsősorban a társadalmi-gazdasági helyzetükből fakadóan. A dokumentum szerint több nő kerül elmegyógyintézetbe, mint férfi. Az, hogy a nők inkább érintve vannak mentálhigiénés problémáktól, az társadalmi szerepükből, nem pedig biológiai eltérésekből következik — húzza alá a tanulmány. így az anyai, a házastársi, az alkalmazotti helyzetek, a mások iránti gondoskodás, a gyermek- nevelés mind-mind olyan tényezők, amelyek hangsúlyosabb stresszforrásokat rejtenek magukban. * * * Elmúlt már a nők napja és messze még az anyáké, azért nem árt felhívni a férfitársadalom (s a nem kevés szüfrazsett) figyelmét ezekre a tényekre. A „gyengébb nem” ebből a szempontból valóban esendőbb, még ha némelyük az önmegvalósításért folyó küzdelemben meg is feledkezik erről. Óvjuk hát őket a stressztől, s a túlzásokba esőket maguktól is. k. i. Miért Bukarestbe látogatott a NATO-foparancsnok? Ion Iliescu román államfő szerdán fogadta George Joulwan tábornokot, a NATO európai erőinek főparancsnokát, aki kedden érkezett háromnapos hivatalos látogatásra Romániába. A megbeszélés után tett nyilatkozatában a NATO-főparancsnok hangsúlyozta: abban, hogy Bukarestbe látogatott el először a békepartnerséget aláíró országok közül, Románia geopolitikai helyzete és az a tény játszott szerepet, hogy ez az ország írta alá elsőként a békepartnerséghez való csatlakozást. A Románia NATO-tagságának esélyeire vonatkozó kérdésre válaszolva a főparancsnok kijelentette, hogy ez politikai kérdés, és egyaránt függ majd Románia és az észak-atlanti szövetség akaratától. Az oldal külpolitikai tudósításai az MTI hírei alapján készültek Figyelem! Megny íl t az asztalosok boltja. Asztalosipari kellékek és anyagok, ezen kívül , bútorgyártás méretre, egyéni j elképzelés szerint és teljes : körű lakberendezés. Békéscsaba, Szarvasi út 21. Telefon: 447-481. A „lopakodó béke” megtorpanni látszik A szerbek nehéztüzérségi lövegeket is bevetettek A boszniai kormány kedd este az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgős összehívását kérte a gorazdei helyzet miatt. Jelezték Michael Rose brit tábornok látogatását, a boszniai ENSZ-erők parancsnoka személyesen is meggyőződhet az ostrom méreteiről. Rose tábornok a hét végén még derűlátóan nyilatkozott a boszniai rendezési folyamatról, s azt állította, hogy Goraz- dénál a szerbek csupán kisebb csapatösszevonásokat hajtottak végre. Ismét Briga gorazdei polgármester felháborodottan válaszolt erre a nyilatkozatra, s sürgette Rose-t, hogy maga jöjjön el Gorazdé- ba, s utána mondjon véleményt a helyzetről. A szerbek azóta csak fokozták a támadás hevességét, több helyütt már egy kilométerre megközelítetRose a hét végén még derűlátó volt ték a Drina partján fekvő települést. Az ostromban több tucat harckocsit és nehéztüzérségi löveget is bevetettek, s átkeltek a Drina folyón, hogy a kevéssé védhető déli irányból közelítsék meg a hatvanezer lakosú települést. A BBC értesülése szerint Sir Michael Rose, a boszniai ENSZ-erők brit parancsnoka lemondta Gorazdeba tervezett látogatását. A tábornok elő akarta készíteni ezer olasz és ukrán békefenntartó katona bevonulását a gorazdei muzulmán térségbe, hogy megállítsák a szerbek két hete tartó benyomulását, amelynek eddig több mint ötven halálos áldozata volt. Brit kommentátorok szerint a boszniai „lopakodó béke”, amelynek eredményeit szívesen hozzák összefüggésbe Rose tábornok határozott fellépésével, Gorazdenél megtorpanni látszik. M Öngyilkos merénylet Izraelben A Hamász saját akciójaként vállalta a szerda déltájt Izraelben, Afula városában végrehajtott öngyilkos merényletet, amelynek az elkövetőn kívül legalább hét halálos és harminchárom sebesült áldozata van. A terrorakció az északizraeli településen arab- és kormányellenes tüntetést váltott ki. Az Egged autóbusz-társaság egy járműve éppenhogy elhagyta a helyi buszpályaudvart, hogy a megszállt Ciszjordánia egyik közeli kolóniájára szállítsa utasait, amikor egy személyautó nekirohant, és felrobbant. A kocsiban, amelynek maradványai több tíz méter sugarú körben szóródtak szét, egy szénné égett holttestet találtak, de a rendőrség más tetteseket is feltételez, s utánuk megkezdődött a hajtóvadászat. Az égési sebeket szenvedett utasokat tucatjával szállították a környék kórházaiba. A merénylet színhelyén összegyűlt afulaiak tömege „halál az arabokra” és „le Rabinnal” kiáltásokkal tiltakozott a terrorakció s egyben a békefolyamat ellen. A merénylet időzítése nyilvánvalóan összefügg azzal, hogy szerdán telt el a gyász negyvenedik napja azóta, hogy a ciszjordániai Hebronban egy telepes agyonlőtt harminc imádkozó palesztint az Ibrahim (Ábrahám) mecsetben. Az iszlám fundamentalisták tavaly szeptember óta, amikor a PFSZ és Izrael megállapodása született, számos kamikazeakciót kíséreltek meg, jobbára a megszállt területeken, de ez az első eset, hogy egy ilyen akciónak izraeli áldozatai voltak. A gyász negyvenedik napjára időzítették a merényletet Jelcin a NATO-partnerségról Borisz Jelcin szerint a békepartnerségről Moszkvával kötendő szerződésben a NATO- nak el kellene ismernie Oroszország európai, illetve a világban játszott szerepét. Az orosz államfő az Interfaxnak adott szerdai nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy a többi országtól eltérő, különleges szerződést kellene kötnie Moszkvának az észak-atlanti szövetséggel. Jelcin hangsúlyozta, hogy e szerződésben az Európában és a világban betöltött orosz szerep mellett tükröződnie kellene az ország katonai súlyának és atomhatalmi státusának. Mint mondta, Moszkva sietség nélkül cselekszik. — A békepartnerségről a FÁK-országok képviselőivel folytatott tárgyalások után eljött az idő, hogy aláírják az orosz csatlakozásra vonatkozó keretszerződést — hangoztatta. — Oroszország saját elképzelésekkel rendelkezik az összeurópai együttműködésről — hangsúlyozta Jelcin. Ezek lényegét fejtegetve jelezte: a NATO-nak Moszkva nem szán központi szerepet. Az orosz nézetek szerint az EBEÉ tölthetné be a földrészen a politikai fórum szerepét. A katonai-politikai partnerség terén az Észak-atlanti Együttműködési Tanács játsz- hatná a vezető szerepet és e két szervezet hangolná össze a többi európai testület, köztük a NATO tevékenységét. Jelcin a nyilatkozatban belpolitikai kérdésekre is kitért. Korainak minősítette azt a kérdést, hogy indul-e a következő elnökválasztáson. Korábban az elnöki szóvivő ugyanis jelezte, hogy nem kizárt, hogy az 1996-os elnökválasztáson jelölteti magát Jelcin. A választásokig hátralévő időben az egyik fő feladatának a három hatalmi ág közötti stabil viszony megteremtését nevezte. Jaruzelski felelőssége A lengyel szejm alkotmányos felelősséget vizsgáló bizottsága szerdán 10 szavazattal 4 ellenében úgy döntött, hogy javasolja a parlamentnek a Wojciech Jaruzelski volt államfő és Czeslaw Kiszczak volt belügyminiszter elleni eljárás megszüntetését. Még az előző parlament határozott úgy, hogy meg kell vizsgálni a két volt vezető felelősségét a LEMP KB Politikai Bizottsága 1982—89-es üléseiről készült jegyzőkönyvek első, nem hitelesített változatainak megsemmisítéséért. Az akkori parlamenti bizottság ki is mondta felelősségüket, de mivel az államfő feloszlatta a parlamentet, ezt már nem volt idejük határozat formájába önteni, így a vizsgálatot az új parlamentnek kellett továbbfolytatni. A baloldal véleménye szerint az akkori elítélő vélemény kizárólag politikai, és nem érdemi alapon született, míg az akkori kormánypártok most ellenzékbe szorult képviselői éppen a szerdai határozatot vádolják azzal, hogy politikai okokból született. Wojciech Jaruzelski a bizottság szerdai ülésén nyilatkozatot tett, amelyben ismét felhívta a figyelmet arra, hogy tulajdonképpen piszkozatokat semmisítettek meg, nem hiteles dokumentumokat. Rámutatott arra, hogy ez is veszteség lehet a történészek számára, azonban más egy politikus felelőssége, aki lojalitással és diszkrécióval tartozik azoknak az embereknek, akik bíztak benne. Elmondotta, hogy a politikai bizottsági üléseken gyakran vettek részt politikai tapasztalatokkal nem rendelkező emberek, akiknek akkori kijelentései ma támadások és vádaskodások célpontjaivá tehetnék őket. Ezeken a tanácskozásokon többek között bizalmas tájékoztatások is elhangzottak az ellenzék és az egyház képviselőivel folytatott egyes tárgyalásokról. — Részükről ezek esetleg csak taktikázást vagy szondázást jelentettek — mondotta Jaruzelski —, ma vagy holnap azonban másképp fognák fel ezt. „Emlékezni kötelező,, Normadnia: máris telt ház - fél évszázad után Júniusban lesz a szövetségesek normandiai partraszállásának ötvenedik évfordulója és ebből az alkalomból valóságos új, bár békés invázió várható az egykori események szereplői, családtagjaik és a turisták részvételével. Az összes normandiai város és község máris kiállításokkal, felvonulásokkal, sőt egyik-másik saját múzeummal készül a nagy esemény megünneplésére. A június 5—6-ai program különlegességének számít, hogy az amerikaiak, az angolok, a kanadaiak, a norvégok, a hollandok, a lengyelek és a franciák külön- külön és együtt is megemlékeznek a partraszállásról. Ott lesznek természetesen az érintett országok állam- és kormányfői is. Helmut Kohl német kancellárt azonban nem hívták meg. Itt most a győztesek fognak ünnepelni... Emiatt érezhető is már a feszültség Bonn és Párizs között. Normandiára akár ma ki lehetne tenni a „megtelt” táblát: 150 kilométeres körzetben 50 ezer szállodai ágyat adtak ki mostantól nyár végéig folyamatosan. A helyi lakosok ezrei pedig ingyen szállást biztosítanak a veteránoknak és hozzátartozóiknak. De mindennek a sokszorosa sem lenne elég. A partraszállási ünnepségek egyébként nem korlátozódnak Normandiára és néhány napra. Az afrikai Brazzavilleben például már megemlékeztek a tengerentúli területeknek a háborúban játszott szerepéről, szeptemberben pedig megünneplik Korzika felszabadulását. És természetesen megemlékeznek de Gaulle tábornok visszatéréséről, Párizs felszabadulásáról. Ferenczy Europress Kilencezer palesztin rendőr lesz Gázában és Jerikóban Kilencezer főből áll majd a Gáza-övezetben és Jerikóban felállítandó palesztin rendőrség — közölte Kairóban az autonómia-megállapodás végrehajtásáról folytatott izraeli—palesztin tárgyalásokon részt vevő palesztin küldöttség vezetője. Nabil Saat megerősítette, hogy a két fél között megállapodás született erről a létszámról. A PFSZ kezdetben azt követelte, hogy a palesztin rendőrség tízezer fős legyen, míg izraeli részről hatezres létszámot javasoltak. A két álláspont a hebroni vérengzés után kezdett közeledni egymáshoz. Hebron biztonságával kapcsolatos Simon Peresz izraeli külügyminiszternek az a keddi bejelentése, miszerint a nemzetközi megfigyelő csoport „már a jövő héten” megérkezhet a ciszjordániai városba. Mindennap feladhatja JfetFStPPHIIPitSSÍ hirdetését 50%-os felárral, ha azt szeretné, hogy a másnapi újságban megjelenjen. Hirdetését személyesen adhatja tel a Békéscsaba, Munkácsy u. 4. szám alatti irodában 8—16 óráig, valamint a Mednyánszki u. 8. szám alatt 8—13 óráig. Kárpótlási jegyet készpénzért (75—80%-ért) 20 000—250 000 Ft-ig veszek. Telefon: (66) 356-063 (7—7.45 óráig). Malacátvétel Kondoroson április 11-én 7—10 kg-os súlyban. Ár: 160 Ft/kg súlylevonás nélkül. Fizetés a helyszínen azonnal. Érdeklődni: a (66) 388-780-as telefonon. Vetó'mag burgonya (desirée) eladó 20 Ft/kg (50 q). Dombegyház, Futó u. 19. sz., telefon: 314. Az intenzív zöldségtermesztés ideális műtrágyája a granulált VOLLDÜNGER. Vízoldható, kloridmentes talaj- és lombtrágya. Összetétel: 14:7:21+2. Forgalmazza az ANTHERA Kft., Városföld. Ár:-----50 kg 2800 Ft ■+■ áfa/zsák — 10 kg 600 Ft + áfa/zsák — 5 kg 360 Ft ■+■ áfa/zsák Telefon: (76) 474-147, (76) 474-559. Magnézium- és kalciumhiány pótlására dolomitliszt kapható az ANTHERA Kft.-nél. CaO-tartalom 30—34%, MgO-tartalom 25— 29% + nyomelemek. Ár: 430 Ft/q áfával, 50 kg-os kiszerelésben. BÉKÉS MEGYEI VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI ALAPÍTVÁNY felhívja Békés megye vállalkozóinak figyelmét a következőkre: alapítványunk Békés Megyei Vállalkozói Központja, mely tevékenységét 1994. április 5-én indította el, folyamatosan kap különböző üzleti ajánlatokat és közhasznú információkat vállalkozók számára, mely információkat szeretnénk Békés megye vállalkozóihoz eljuttatni. Néhány példa: 6 hetes intenzív menedzserképzés az USA-ban, 50% MVA-támogatással. A tanfolyamon bemutatásra kerül az amerikai üzleti menedzsment és ennek átültethetősége a magyar gyakorlatba, lehetőség amerikai és ázsiai üzleti kapcsolatok megteremtésére. Feltétel legalább középfokú angol nyelvtudás. Kétnapos konferencia Gdanskban, ahol kevésbé fejlett európai térségek kis- és középvállalkozói mutatkoznak be és együttműködni szándékozó partnerek jelentkezését várják. Kis- és közép- vállalkozók anyagi támogatást kérhetnek az utazáshoz. Találkozó magyar, portugál, spanyol, görög üzletemberek számára Budapesten májusban, élelmiszer- és vegyipari, építő-, fa- és gépipari együttműködési lehetőség. A részvétel ingyenes. Angol nyelvtudás szükséges. Részletes információkért az érdeklődők az alapítvány Békés Megyei Vállalkozói Központjához fordulhatnak. Cím: Békéscsaba, Kinizsi u. 5. Telefon/fax: (66) 442-520 vagy (66) 445-520.