Békés Megyei Hírlap, 1994. április (49. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-05 / 79. szám
Orosháza: BMX-ból jeles! cpOK1 1994. április 5., kedd Talányok és a sárga trikó k Nem tudni, mennyire reprezentálja a sportág egészét (amit sokan minden túlzás nélkül egy- szerűen csak kétkerekes őrületnek nevez- nek), hogy Csizmadia Szilárd a viadal első felének idején még javában hordta a friss kenyeret az orosházi boltokba... hogy aztán kora délután felpattanva saját versenybrin- gájára, a félcső számban (más néven half- pype vagy rámpa számban) már ott is bizonyítson. De az valószínű, a sportág amatőrsé- gét és a mezőny talán mind a 36, korát tekintve 14—21 éves BMX-esére jellemző lelkesedést — igen. Hozzáértők mondták, hogy ilyen sok résztvevővel és ilyen jó körülmények között még rendeztek versenyt hazánkban, beleértve mind az elmúlt hét esztendő bajnoki vetélkedőit. Ezzel sokat elárultunk arról, hogy Sin Géza főszervező mennyit is tett a siker érdekében. Sok egyéb mellett — a fő támogató Coca-Cola és az MDF helyi szervezete volt — száznál több (!) támogatót nyert meg az országos bajnokság első fordulójának. Emellett persze hordta a székeket is a csarnokban... El is vitte a kitűnően sikerült rendezvény hírét Pecze Józsefné szövetségi főtitkár és Nagy József \ az OTSH osztályvezetője, utóbbi maga is meglepetéssel és elismeréssel nyugtázta, hogy milyen remekül indult a Kerékpározás éve... ez volt ugyanis a száz éve alakult magyar kerékpáros szövetség alkalmából meghirdetett eseménysorozat nyitánya. Amely még jobb lehetett volna, ha az időjárás szárazon hagyja a harmadik számhoz (terep) is a pályát a sportcsarnok előtt. Á rendezők azonban nem akarták, hogy a srácok versengése helyett esetleg a mentők járjanak felváltva az sportcsarnokhoz. Amikor őr. Varga István országgyűlési képviselőjelölt megnyitotta a vetélkedőt, már legalább négyszázan voltak a nézőtéren. Először a talajversenyre került sor, ahol a kisebbek — még érthető — kisebb- nagyobb hibákkal tarkított küzdelme után egyre inkább olyanok gurultak a parkettre, akik két percen át mesterien bűvölték bringájukat, pörögtek, emeltek, billentek, egyke- rekeztek — mindezt előre és hátra, lassan és gyorsan. Az orosháziak is kitettek magukért és három korosztályban is legtöbb pontot az övéik kapták a versenyzőkből álló öttagú zsűritől. Amely a nap legmagasabb pontszámát — ez senkit sem lepett meg különösebben — a háromszoros világbajnok, gyöngyösi Tóth Károlynál: adta, a lehetséges 300- ból 295-öt mutatványáért. (A hazai versenyeken 30 pont a maximum és egymás után kétszer mutatja be mindenki a gyakorlatát.) Ezzel viszont már át is tértünk a délutáni vetélkedőre, a 18 éves Tóth ugyanis a rámpán lett magabiztos első. A két „végén” felszaladó és negyed körívben végződő deszkapályából csak nagyon kevés van még hazánkban, ezért is a kevesebb verseny. Legközelebb a tavasz végén, Kamaraerdőn lesz a BMX minden ágát felölelő, bemutatókkal tűzdelt nagyszabású verseny. S ha már a bemutatóknál tartunk: itt, az Eötvös téri iskola csarnokában sem volt hiány bemutatókban, többek közt „felléptek” a Tamás József kétdimos I. T. F. mester vezette békéssámsoni Euró- pa-hírű taekwon-dósok, az orosházi születésű békéscsabai klasszis tornász, Gibala Erika, az orosházi Gyopár társastáncklub párosai és köszöntötték a város Európa- bajnok hajómodellezőjét, Nó- bik Nórát és édesapját, aki egyben edzője. Mindez, így együtt a sport felejthetetlen napjává tette az elmúlt szombatot Orosházán, növelve a BMX freestyle (szabad stílus) híveinek elismerését szerte az országban. Eredmények (a győztesek korosztályonként és a Békés megyeiek). Talaj. 14 év alatt: Sipos Márk (Gyöngyös), Vígh Zoltán (Kecskemét) 172— 172; 14—15 évesek: Beliczai Róbert (Békéscsaba) 238, 2. Kiszeli Zoltán (Békéscsaba) 220; 16 évesek: Ágoston István (Orosháza) 223; 17 évesek: Gáspár Csaba (Orosháza) 283, 2. Csepelényi Krisztián (Orosháza) 276; 18 évesek: Körösi Norbert (Orosháza) 273; 19 évesek: Kende András (Kecskemét) 258; 20 évesek fölött: Nagy Róbert (Debrecen) 283 pont. Half-pipe (félcső vagy rámpa). 14 év alatt: Ádám Krisztián 232,15—16 évesek: Berényi Zsolt 115; 17 évesek: Korim László 186; 18 évesek: Tóth Károly (valamennyien Gyöngyös) 295; 19 év fölött: Kende András (Kecskemét) 251 ponttal. (fábián) é Kakuk Sándor megyebajnok Az AEV békéscsabai székházában rendezte meg a Békés Megyei Sakkszövetség 1994. évi sakkbajnokságát, amelyen tíz egyesület 36 versenyzője vett részt. Az A csoportban a mezőny összetétele — több élvonalbeli sakkozó távolmaradása miatt — az előző évekhez visznyítva valamivel gyengébbnek, csak átlagosan 1990-es Élő-érték- számúnak bizonyult. Kifogásolható ez az érdektelenség függetlenül attól, hogy a távolmaradók kifogása indokolt volt. (A verseny időpontja nem a legmegfelelőbb volt.) A bajnokság lefolyása ennek ellenére érdekes és változatos volt. A játszmák színvonala viszont pár kivételtől eltekintve nem volt túl magas. Az élen lényegében az erőviszonyoknak megfelelő sorrend alakult ki. A bajnokság a három legmagasabb Elő-ér- tékszámú sakkozók sikerét hozta. Kakuk Sándorvé gig vezetve, világossal valamennyi játszmáját megnyerve, mindössze két döntetlent elérve biztosan szerezte meg a bajnoki címet. Kitűnő felkészültséggel és önbizalommal játszott. Andor László — ugyancsak veretlenül — csak fél ponttal szorult a második helyre. Elért helyezését küzdőképességének, ötletes, higgadt játékvezetésének köszönheti. Petró József többszörös megyebajnok a gyenge rajt után küzdötte fel magát a dobogó harmadik fokára. A B csoportban kimagasló eredményt ért el a legsikeresebben — ötös nyerősorozattal — rajtoló Varga László, aki végig vezetve két és fél egységgel utasította maga mögé az egész mezőnyt. A női egyéni bajnokságról: a rajtnál csak egy (!) női versenyzőjelentkezett. Pedig megyénkben húsz igazolt női sakkozó játszik, nem beszélve az iskolásokról! A verseny végeredménye. Békés megye 1994. évi férfi bajnoka: Kakuk Sándor (Bcs. Építők) 8, 2. Andor (Colors SE Békés) 7,5, 3. Petró (Bcs. Építők) 6, 4. Komár, 5. Mó- nus, 6. Szakái (mindhárom Orosházi MTK) 5—5 ponttal. B csoport: 1. Varga László (Bcs. Építők) 8,5,2— 3. Lázár (Csaba SK), Baracsi (Sarkad) 6—6,4. Kurucz (Mezőberény) 5,5 ponttal. Sakkfeladvány Schönberg Tibor márciusi feladványa egy sötét királycsillagot (átlósan négy mező a király mellett) mutat be. l.Hd4 sakk 1.-Kxd4, Kd6, Kf6,Kf4 2.Vd2, Hf5,Vg7,Be4 — változatokkal. Az erőszakos kulcslépésért bőségesen kárpótol a szép tartalom és technika. Friedrich Blaschke kétlépésese úgynevezett kényszer típusú feladvány. Ennek lényege, hogy a kulcslépés után nincs mattfenyegetés, de minden sötét lépésre csak egy matt lehetséges. Az l.Bh7ü lépés oldja meg a feladványt, amelyet a tetszetős 1.-Fh4 ellensakk indokol! A három témaváltozat l.-Fb6,Hb6,b6 2.Ve8,Va5, Ba7 m. Az e havi nyertesek közül az ajándékutalványt és a rovat- szerkesztő, Csák János által felkínált rejtvényfüzetet az Orosházi Nyugdíjas Klub (Bajcsy Zs. u. 31.) érdemelte ki, Gyebrovszki György (Békéscsaba, Bethlen u. 8.) pedig egy sakkrejvényfüzetet nyert, amelyet postán kapnak meg. Áprilisi ikerfeladványunkat M. Madeo olasz szerző készítette és a holland Prob- leemblad feladványlap 1993. évi előközléses versenyén vett részt. Mindkét állásban világos indul és a második lépésben mattol. (Világos Kh8, Ve4, Fe8, Hg8, e5, g7 — 6. Sötét Ke6, f6 — 2). A jobb oldali ábrán a világos Kh5. Kérjük a kulcslépések beküldését április 25-éig lapunk sportrovata címére: Békés Megyei Hírlap, Munkácsy u. 4. Kérjük, a borítékra írják rá: Sakkfeladvány! Igencsak felborította egyik másik csapat a labdarúgó NB 120. fordulójában a papírformát. Mindenek előtt a győriek — akik nem tudtak egy pontot sem otthon tartani, pedig most a békéscsabaiak malmára hajthatták volna a vizet... Miként a Csepel is ezt tehette volna, ha „megtartja” tavaszi, eddig 100 százalékos sikert hozó formáját. A Pásztor-legénység — szurkolói legnagyobb örömére — nem törődött a riválisokkal, hanem begyűjtötte a mostanra „rendelt” két pontot is, ezzel továbbra is büszkén viselheti a „sárga trikót”. DVSC—Sopron 0—0 Debrecen, 3500 néző, V.: Lettrich. Jó: Gojan, Kondás, Pető, Medvid, ill. Babos, Nagy J., Varga K., Szántó, Borsos. DVSC: Horváth — Balogh, Gojan, Kondás, Pető — Dombi, Sándor Cs., Sándor T., Madar — Medvid (Tode- ras, 66.), Búiig. EMDSZ-SLC: Babos — Varsányi, Nagy J., Katona, Varga — Szántó, Deák (Makkos 90.), Korsós (Arpási, 88.) — Borsos, Chiratcu, Kovács L. Szakadó esőben, rendkívül csúszós pályán a hazai csapat nagyon akart, de a vendégek a debreceni akciókat sorozatosan hárították. A második félidőban, az 55. percben Sándor T. középen kapta a labdát, mintegy 14 méterről a hálóba lőtt, ám a partjelző beintésére gól helyett kirúgást ítélt a játékvezető. A nehéz talajon mindkét csapat játékosai elszántan küzdöttek, s hiába támadott többet a hazai együttes, tervszerűtlen játékát sorra meghiúsították a soproni védők. ÚTE-Siófok 2—1 (1-0) Megyeri út, 2000 néző, V.: Nyilas. G.: Horváth P. (4L), Véber (73.), iU. Jenei (52., 11-esből). Jó: Molnár, Kozma, Véber, Kecskés Z., illetve Biró. ÚTÉ: Praj — Aczél — Molnár Z., Szlezák—Füzesi, Kozma, Turi(Sza- nyó, 71.), Véber, Kecskés Z. — Horváth P.j Egressy (Tóth Gy., 87.) S. BÁNYÁSZ: Biró — Bimbó — Keszeg, Olajos, Meksz — Jenei, Varsányi, Király (Szabadi, 60.) — Tóth L., Földes (Kirchmayer 64.), Szabó Z. Látszott, mindkét csapatra az akarás a jellemző, hiszen a tavasszal ugyan az ÚTÉ még úgy-ahogy módszeresen gyűjtögette a bajnoki pontokat, de formája minden volt, csak nem kiegyensúlyozott. A Siófokról pedig mindent elmond a tény, hogy utoljára tavaly novemberben nyert bajnoki csatát. A 4L percben a magasra felugró Horváth P. 10 m-es pontos fejese a jobb alsó sarokba került (1—0). Az 52. percben a serénykedő siófokiak részéről Földes verekedte be magát a büntető- területen belülre, Szlezák hátulról ellökte. A 11 -est Jenei ügyesen lőtte, elmozdította Prajt, és úgy vágta a labdát a kapu közepébe (1—1). A hajrában Wéber jobbal, nagy erővel laposan a kapu jobb oldalába bombázott úgy, hogy a labda átszakította a hálót (2—1). A hajrában is az újpestiek akarata érvényesült. Az Újpest összességében teljes mértékben rászolgált a diadalra. ETO FC-Vác 0-1 (0-1) Győr, 5000 néző, V.: Varga S. G.: Füle (8.). Jó: Végh, Hajszán, ill. Koszta, Pug- Iits, Nagy. ETO FC Győr: Végh — Kadics, Pintér, Virágh (Ignácz, 46.) — Csikós, lvanics, Hajszán, Mikóczi (Faragó, 46.) — Herczeg, Csertői, Klausz. Vác FC-Samsung: Koszta — Puglits, Nagy, Hahn, Aranyos (Miovecz, 88.) — Kriska. Simon, Kasza, Komanek — Nyilas (Szedlacsek, 66.), Füle. percben, amikor a jobbról beküldött labdát előbb Pintér, majd Radics is elvétette, és az érkező Füle 10 m-ről senkitől sem zavartatva a hálóba lőtt (0—1). Támadott a Győr, de a váciak magabiztosan rombolták a hazaiak próbálkozásait. A második félidőre a középpályát igyekezett feljavítani kettős cserével a győriek mestere, ennek ellenére gólhelyzetük ismét a vendégeknek volt. Ezen a napon a vendégek voltak a jobbak, frissebben és magabiztosabban futballoztak, mint a gyenge védőjátékot produkáló győriek, megérdemelt váci siker született. Csepel—Kispest 0—2 (0—1) Csepel, 6000 néző, V.: Stander. G.: Orosz (36.), Elés (72., 11-esből). Jó: Hajdú, Ul. Elés, Orosz. Csepel: Hajdú — Váczi — Bereczki, Nagy S., Mikler — Süveges (Patkós, 46.), Szekeres, Medgyes, Puskás (Tyukodi, 77.) — Pena, Jakab. Kis- pest-HFC: Brockhauser — Csábi, Bánfi, Mátyus — Stefanov, Forrai, Pisont, Illés, Csehi — Orosz, Vincze. Ezen a találkozón mutatkozott be bajnoki összecsapáson először Dimitrije Davidovics, a vendégek új vezető edzője. Félóra telt el, amikor Pisont indította a bal oldalon Vinczét, aki jól ívelt középre, Orosz pedig — megelőzve védőjét és a kapust—a hálóba lőtt (0— 1). A második játékrészben, annak is vége felé, egy ártatlannak tűnő előreívelésnél 11 - eshez jutott a Kispest, mivel Váczi kézzel ért a labdához a 16-oson belül. A büntetőt Illés magabiztosan értékesítette (0—2). Elsősorban a Honvéd fegyelmezett, jó játékának köszönhetően a második félidőben jó színvonalú találkozót láthatott a közönség. Parmalat—Vasas 1—1 (1-1) Székesfehérvár, 2000 néző, V.: Puhl. G.: Jován (11.), ill. Mitring (15. — öngól). Jó: Varga, Lőrincz, ill. Pecha, Juhár. PARMALAT FC: Mitring — Lőrincz, Varga, Bekő — Dubecz (Zimmermann, 68.), Salacz, Németh, Czéh — Jován, Takács, Horváth F. VASAS: Sáfár—Sirinbekov, Juhár, Herczeg, Pecha — Mőnos, Vincze, Szenes, Erős — Földes (Zvara, 69.), Claude (Gricajuk 69.). Gyér nézőtér előtt all. percben helyzeteit gólra váltotta a Parmalat: ekkor Takács szögletét a rövid saroknál berobbanó Jován lőtte a kapu jobb alsó sarkába (1—0). A 15. percben váratlanul egyenlített a Vasas. Claude átadása Földest üresen találta, akinek a 16-os vonal közeléből élesen belőtt labdája megpattant Vargán, és a kimozduló Mitring visszavetődve saját kapujába ütötte a labdát (1—1). Az egyenlítő gólig a Parmalat remekül játszott, de végeredményben a pontosztozkodás a hazai csapatra nézve hízelgőbb. BVSC—Haladás 1-0 (0-0) Szőnyi út, 1000 néző, V.: Kiss G. G.: Farkas J. (81. p.). Kiállítva: Kvanduk (71.), ill. Szekér (52.). Jó: Bognár Gy., ill. Balassa. BVSC-Dreher: Disztl P. — Dzsino- vics — Werner, Zimninszkij — Ur- bányi, Kvanduk, Nagy P. (Farkas J., 30. p.), Bognár Gy., Bükszegi (Tóth György, 64.) — Borgulya, Ncgrau. HVSE: Király — Szűcs — Balassa, Bognár Z., Szekér — Neudl, Jago- dics, Vukadinovics (Schneider, 59.), Tóth Gyula, Ábrahám — Sülé (Németh R., 82.). A 52. percben Szekér egy kemény belemenés miatt a második sárga lapját is megkapta, kiállították. Aztán Kvanduk is begyűjtötte a második sárgát, őt is kállították. Kilenc perccel a lefújás előtt Farkas J. a leshatárról húzhatott kapura, jól vette észre, hogy Király kiindul elé, „elpattogtatta” a szombathelyi kapus lábszára mellett a labdát, amely a háló jobb oldalába jutott (1 —0). Győzelmével a BVSC jelentősen javított helyzetén. Ferencváros—MTK 0—0 Üllői út, 9000 néző. V.: Vágncr. Jó: Balogh, ill. Sztanó, Horváth, Zsi- vótzky. FERENCVÁROS: Szeiler — Lipcsei — Szűcs, Szekeres — Simon, Albert, Lisztes, Keller — Za- vadszky, Balogh, Wukovics (Kovács J.64.p.).MTK: Piel—Turbék, Sztanó, Horváth, Szalai — Talapa (Tikos 69. p.), Vancsa, Kenesei Z., Zsi- vótzky — Hámori, Kovács Z. (Kenesei K. 58.). Az első félidőben az MTK előnyt szerezhetett volna, mert olyan felszabadultan, ügyesen kombinált. A félidőben Balogh azt a taktikai tanácsot kapta, hogy helyezkedjen a leshatárra, a többiek pedig magas labdákkal keressék őt. Vagy ettől, hogy mástól a ferencvárosiak a második 45 percben lényegesen veszélyesebben kombináltak, de minden gólhelyzetüket elpuskázták. Az MTK rászolgált a döntetlenre. A vendégcsapat váratlan gólja is hidegzuhanyként hatott a 8. A labdarúgó NB I állása a 20. forduló után BELANKA KFT. Hazai és import italok valamint édességek nagyker áron. Olasz vendéglátó-ipari berendezések forgalmazása. 1. Békéscsabai Előre FC 20 14 3 3 47—14 31 2. Vác-FC Samsung 20 12 5 3 40—20 29 3. Ferencváros 20 12 5 3 34—16 29 4. Csepel-Kordax 20 11 4 5 27—29 26 5. Kispest-Honvéd FC 20 10 5 5 42—27 25 6. ETO FC Győr 20 10 4 6 37—23 24 7.Újpesti TE 20 8 6 6 28—23 22 8. Debreceni VSC 20 8 6 6 25—22 22 9. Parmalat FC 20 5 7 8 22—31 17 ÍO.EMDSZ-Sopron LC 20 5 6 9 23—32 16 11. Siófoki Bányász 20 4 6 10 21—34 14 12. Pécsi MSC-Fordan 20 4 6 10 17—30 14 13.MTK 20 4 6 10 22—38 14 14.BVSC-Dreher 20 4 6 10 21—41 14 15. Vasas 20 4 5 11 23—31 13 16. Haladás VSE 20 2 6 12 16—34 10