Békés Megyei Hírlap, 1994. április (49. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-13 / 86. szám
MEGYEIKÖRKÉP 1994. április 13., szerda Nem vonják el a pénzmaradványt A mezőkovácsházi képviselő- testület legutóbbi ülésén úgy határozott, hogy az 1993. évi pénzmaradványt — amelyet az intézmények gazdálkodtak ki — nem vonja el. Az így képződött 12,2 millió forintot a korábbi évek gyakorlatának megfelelően az intézményeknél hagyja saját célú felhasználásra. Divatbemutató A békési művelődési központban április 15-én, pénteken este hét órakor divatbemutatót rendeznek, ahol a gyártók és a forgalmazók a nagyközönség előtt vonultatják fel a legújabb tavaszi kollekcióikat, modelljeiket. A program keretében fellép a New Lux és az Angles of the Toow táncegyüttes. / Apáti Eva, a versmondó lány Szőke hajfürtjei kiemelik barna szemei szépségét. Irigylésre méltó, ahogyan beszél a versmondás iránti szereteté- ről. Öt év alatt — különböző kategóriákban meghirdetett versenyeken — tizenegy oklevelet kapott. — Hány éves korodtól szavalsz? — 1988-ban, akkor még Kisdobos és Úttörő Művészeti Szemlén vehettem át az első oklevelet versmondásból. Mindössze negyedik osztályos tanuló voltam a kamuti általános iskolában. —Jelenleg hol tanulsz? — A békéscsabai Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola másodéves tanulója vagyok. — Mely költők verseit szavalod legszívesebben? — Petőfi Sándor és Arany János versei nőttek legjobban a szívemhez. A „Gyermek és szivárvány”, valamint a „Szeget szeggel” című versek tartalmilag szorosan hozzám kötődnek. —A versenyeken kívül máshol is szerepelsz? — Igen. Elsősorban esküvőkön, de keresztelőn is szavalok. „Zenét hallgatok és olvasok” — A versenyekre hogyan készülsz? — Az általános iskolában Balogh Lászlóné magyar tanárnőm segített. Erőt és biztatást adott ahhoz, hogy tovább lépjek. Jelenleg Körmendi Mária az irodalomtanámőm. Ő emberileg sokat alakított stílusomon, egyben jó kritikusom. — Van-e titkod? — A kiválasztott költő versei iránti vonzalom és tisztelet. Átéléssel kell tanulni és előadni a mű minden egyes verssorát. Értelemszerűen hangsúlyozni, hogy a zsűri és a közönség is megértse a mondanivalót. — Az elmúlt két év során nívós versenyeken is indultál. — 1993-ban Békésen vettem részt a Ki mit tud? városi fordulóján. Ez év februárjában a békéscsabai József Attila országos szavalóverseny városi döntőjén vettem részt, ahol hatodik helyezést értem el. — Műszaki iskolába jársz, mégis inkább humán beállítottságú vagy. Hogyan egyeztethető össze ekét terület? — Egyszerű a magyarázat. Délelőtt a tananyag elsajátítására koncentrálok, délután szerepet vagy verset tanulok. Ugyanis a Békéscsabai Ifjúsági Ház színitanodájába is járok, ahol szakavatott mesterek képeznek tovább. — Szabadidőben mivel foglalkozol? — Zenét hallgatok és olvasok. Verset addig mondok, amíg lehetőségem lesz nyilvános fellépésekre és a versenyeken korhatár nélkül szerepelhetek. Bróda Ibolya Környezetvédelmi nap Végegyházán Folytatták a fásítási akciót Drága a menza Mezőhegyesen Április 1-jétől a diákotthoni ellátásban részesülő általános iskolai tanulók élelmezési nyersanyagköltségét 104 Ft- ban határozta meg Mezőhegyes város képviselő-testüle- te. A napközi otthoni ellátás élelmezési normája 67 Ft-ra. az óvodai ellátásé pedig 50 Ft- ra emelkedett. Az ebéd nyersanyagköltségét 42 Ft-ban állapították meg a városatyák. Nagy volt a sürgés-forgás a közelmúltban Végegyházán, ugyanis az iskolai szünidőhöz kapcsolódva a tanulók környezetük szebbé tételén fáradoztak. Az okot az iskolaszék azon határozata jelentette, amely szerint, ez évben először, majd ezt követően minden évben környezetvédelmi nap keretében vesznek részt a település közterületeinek megtisztításában. Az első ilyen megmozdulás je- leaesetben az oktatási intézmények épületei körül, a művelődési ház környékén, a sportpályán és a ligetben zajlott. A gyerekek nagy lelkesedéssel vetették magukat a munkába és a tanárok felügyeletével dolgozó kis csoportok szorgos munkájának eredményeként sorra szépültek meg az utak, a terek és a parkok. Az összegyűjtött papírhulladékot, valamint az elszáradt avart a kijelölt helyeken szakszerűen elégették. A környezetvédelmi nap másik célja a korábban megkezdett fásítási akció folytatása volt, amely jól szolgálta a település zöldövezeteinek gyarapítását. Külön érdekességnek számított, amikor a polgármesteri hivataltól kölcsönkapott lajtoskocsi segítségével pótolták a növények vízigényét. A jól végzett munka után a gyerekek megérdemelten ülhettek a bográcsos ebéd mellé, illetve kikapcsolódásként a délutáni tanár-diák focimérkőzésen szórakozhattak. Mint mondták, nem csak hasznos, de emlékezetes nap volt. H.M. A mozgáskorlátozottak támogatták / Ibrányi János: „ígéretek helyett cselekvést!” A napokban megkereste lapunkat Gál Ottó, a mozgáskorlátozottak gyulai egyesületétől, s elmondta, olyan méltánytalan rendelkezések születtek korábban rájuk vonatkozóan, hogy elhatározták, szükség lenne arra, hogy az ő érdekeiket is felvállaló képviselőjük legyen a parlamentben. így jutottak el Ibrányi Jánoshoz, aki segítségükkel, s a Hadirokkantak Gyulai Csoportja támogatásával immár a 2. számú választókerület független képviselőjelöltje. Ibrányi Jánost megkértük arra, röviden mutatkozzon be, s felvállalt programját is ismertesse. — Füzesgyarmaton születtem 1950-ben, nős vagyok és három gyerek apja. Több mint húsz éve szociálpolitikai feladatokat látok el. A családommal 1982 óta élek Gyulán, ahol a polgármesteri hivatal főelőadójaként dolgozom. Mint magam is mozgáskorlátozott és egészségkárosodott, a nehéz helyzetben lévő embertársaim sorsa iránt érzékenyebb, azok megoldásában segíteni akaró vagyok, és nem csak most, de eddigi tevékenységemben és azt követően is. Függetlenként csak az állampolgároknak alárendelve kívánom képviselni az állampolgárok érdekeit. Szolgálni, mint eddig, csak magasabb szinten. A gazdaság rendbetétele, a szerényebb lehetőséggel rendelkező vállalkozók támogatása, a mezőgazdaság reális alapra helyezése elengedhetetlen jövőbeni sorsunk jobb- rafordulása érdekében. B.S.E. Diszkó szigorúbb felügyelettel A mezőhegyesi József Attila Általános Művelődési Központban hétvégeken rendszeresen diszkót rendeznek a helyi és a környékbeli fiataloknak. Egy-egy ilyen rendezvényen általában 5-600 szórakozni vágyó ifjú jelenik meg. Sajnos mindig akad közöttük néhány kirívóan viselkedő. A rendőri tapasztalatok szerint vannak, akik leittasodnak, garázdálkodnak, gyakran megrongálják a parkok növényzetét, a vasútállomás berendezéseit. Állítólag már kábítószertartalmú cigarettához is hozzá lehet jutni az ÁMK-ban. Számba véve mindezeket a gondokat, a helyi rendőrőrs parancsnoka a legutóbbi képviselő-testületi ülésen megjegyezte: érdemes lenne fontolóra venni azt, hogy a bevételből származó jövedelem vajon arányban áll-e az okozott károkkal. A téma megvitatásakor kiderült: a szomszédos településeken egyáltalán nem vagy csak elvétve rendeznek diszkót. Többen hangsúlyozták: még mindig jobb, ha a fiatalok nyilvános helyen, felügyelet mellett szórakoznak. Hollós László képviselő (foglalkozását tekintve az ÁMK igazgató- helyettese) azt javasolta, hogy a jövőben a rendezőgárda és a rendőrség közösen vegye elejét a rendbontásnak. Á javaslattal a jelenlévők egyetértettek, így a diszkó marad, de a renitenskedők gyakoribb rendőri ellenőrzésre számíthatnak. . M. Gy. N em tudom máshol szokás volt-e, de az orosházi, ezres nagyságrendű tanyavilágban egy jobb tanyának két bejárata is volt a kövesútról. Az egyik teherhordásra szolgált, amelyen bokáig ért a por, tengelyig a sár, a másikat nem szekér, hanem kocsi vagy homokfutó járta vásárra, lakodalomba, keresztelőre, templomba, ünnepekre. Ezen se sár, se por nem volt, sűrűn benőtte a szárazságban is zöld porcsin. Ez volt a gyepes bejáró, az ünneptőfogva való. Hát ilyen módon is megkülönböztette és elválasztotta a földműves ember a munkát és az ünnepeket. Mert a dolgos napokat, hónapokat, éveket vagy évszázadokat ünnepekkel válassza el és jelöli meg az ember. Ezt a gyepes bejárót ápolta, tisztogatta a gazda, s olyan volt ez, mint a barokk kastélyok lépcsőzete, hogy nem volt ám mindegy ki használja a jobb oldalit, ki a balt, s kinek dukál a középső. Na és a gazda melyiken járul elé, s meddig megy elé, hogy fogadja a vendéget. Ezt soha nem a vendég, hanem a gazda szabta meg. A gyepes bejárót egyedül a gazda használhatta. Persze volt kivétel, mert egyszer a feleség is, amikor új asszonyként a tanyába vitték. Szükség esetén az orvos, esetleg a bába vagy az elöljáróság magasabb méltóságai, de erre aztán emberöltőnként egy példa ha akadt. A gazda aszatolóval kiszúrta onnan a durva gyomokat vagy felvett egy-egy kövecskét, nézegette azt, s elgondolkodott, vajon honnan, hogyan kerülhetett oda. Aztán zsebrevágta. Pedig legszívesebben úgy elhajította volna, hogy az a zombai földbirtokos vagy a bécsi király udvarába esett volna le, de nem tehette. Messzire volt mindkettő. Bevitte hát a tanyába, s a kis kupackára dobta. így tett mindég, ha ilyen szerszámkoptató kövecskét talált, na meg egyébként sem a jó termőföldbe való a kő. A kőről jut eszembe. Történt egyszer, hogy Jeges Sándor biológiatanárunk önként jelentkezőket kért különleges munkára. Hárman vaktában azonnal jelentkeztünk, mert szerettük ezt a szórakozott, nagy tudású, tankönyveket is író tanárt, aki olyan vidám órákat tartott, hogy nevetve és játszva tanultuk meg az anyagot. Csak akkor döbbentünk meg, amikor félrevonva elárulta tervét és a mi feladatunkat. Sziklakertet tervezett, amihez mindent nekünk kellett előteremteni. Gallyas Pista majd megpukkadt a visszafojtott nevetéstől, Arató Zoli meg riadtan pislogott, de komoly képet vágott hozzá. Vidám tavasz volt. A növények összegyűjtése nem okozott volna gondot, de a kő? Orosházán? Kaptok rá egy hetet, mondta, s ez némi enyhülést hozott döbbenetünkre. Meglesz, vágta rá Gallyas. A kimondott szó szent, nincs kiút. Mivel a tangazdaságban ékeskedett volna — világ csudájára — a sziklakért, előbb az ahhoz közelebbi utcákat, utakat, árkokat jártuk be. Sehol egy kő. Nehezítette még a dolgot, hogy csak fehér kő jöhetett számításba, az is nem mű-, hanem terméskő és hogy „a fejetektől nagyobbak legyenek, pupákok”. A kis csapat némi feltűnést keltett, ahogy a kézi saroglyával járta a várost. Megszámlálhatatlan érdeklődő kérdezte, hogy mivégre rójuk a kilométereket, s mi rendre elmondtuk mindenkinek, hogy termésköveket keresünk az iskolának, sziklakerthez. Tettük ezt annak reményében is, hogy valaki hátha tud valahol Gyepes bejáró egyet. Némely arcon csodálkozás, máson értetlenség, olykor elnéző mosoly ült meg. Volt aki egyenesen kimondta: ezek hülyék. A tanárok is feltették jóságos kérdéseiket, s mi egyre naivabban válaszolgattunk, és az arcokat fürkésztük. Négy nap alatt hét, vitatható nagyságú és származású követ sikerült találnunk, ami tizede sem volt a másfél lépésnyi kerthez szükséges mennyiségnek. Mi lesz ebből? Fohászaink végül is meghallgatásra találtak az égben, és jött a mentőangyal, Zatykó tanár úr képében, s imigyen dörgött. Bolond vagy te, Sándor? Kövek után hajkurászod a gyerekeket a város csúfjára? Már mindenki erről beszél. Orosházán kerestetsz velük termésköveket? Az orosházi ember ismeri a paticsot, a vályogot, most már sajnos a salétromos téglát is, mint építőanyagot, de a követ nem ismeri, nem is tűri meg. Ez itt az Alföld kellős közepe, ide nem való a kő és itt nem is terem. Szüretre sem hordanak neked össze egy szekérderéknyit. A sziklakért befuccsolt, hála az úristennek. A kövek egy darabig ott éktelenkedtek, vegyes érzelmeket keltve bennünk, aztán elástuk azokat. Ami akkor nem sikerült nekünk, úgy látszik sikerül most másoknak. Olvasom, hogy a negyedezredes fennállását ünneplő harmadik Orosháza köveket állít. Azért mondom, hogy harmadik, mert egyet lerombolt a tatár, egyet a török, de úgy, hogy ott patics paticson nem maradt, s ezt a harmadik települést hetven pár ember kezdte építeni 1744-ben, szintén paticsból, ezzel teremtve meg a hazában házát és templomát. Isten áldja meg emléküket, s utódaikét is, ha még vannak, s méltók rá. Mert, hogy az ötven év szocializmus alatt nőtt a város számosán az igaz, de az is igaz, hogy nem orosházi ember találta ki a kőszállítást, Isten engem úgy segéljen. Valami hatalmas sziklatömbök sokasága áll a gimnázium előtti hatalmas Táncsics téren, s hogy elférjenek, kiirtottak onnan minden fát, bokrot, padot és sétányt. Sőt! Táncsics Mihálynak, az 1848-as szabadságharcosnak, a parasztember védelmezőjének, a százéves Orosháza országgyűlési képviselőjének is szóltak: álljon odébb. Táncsics vette a kalapját, s odébb állt, egészen a mérlegházig. Nem tudom, illik-e ez? Emlékpark Orosházán? Ez eddig helyén való, de ilyen áron? Sziklatömbökből, ormótlan, vésőt és gondolatot nem ismerő, ott idegen anyagból? Szarvason is van emlékpark, nem is olyan régen avatták, de úgy, hogy semmi addigit nem sértettek azzal, s lám megtalálták az anyagát is. Hírességük, szent öregjük, TesSedik Sámuel hozta nekik és az egész nemzetnek Amerikából, s ez az akác. Több száz szöges érem hirdeti, külön-külön név szerint, hogy kik estek el a hazáért. Azt, hogy mégis van igazi orosházi, abból tudni, hogy igen zajos sajtóértekezleten kellett védeni, megvédeni (?) a köveket azoknak, akik kitalálták vagy csak bólintottak rá. Tizenkétmillióért. Nem Holecska Gyula tanár úr tanított volna az oknyomozó történelemre, ha ki nem bogoztam volna a csomót. Kibogoztam, nem is volt nehéz, csak szomorú lettem tőle. Tényleg nem az alapító orosháziak leszármazottainak ötlete volt a sziklarengeteg, ám testületük döntéssel megerősítette azt, így hát szabadnak látszik az út. Már azon se csodálkoznék, ha tovább repedne a címerpajzson is ékeskedő zombai harang. Hát nincs most ott egy Zatykó tanár úr? Nincs aki megmondja, hogy sógor ide, sógor oda, a gazda mondja meg, hogy ki teheti rá lábát a gyepes bejáróra, mert ez az ő kizárólagos joga, s ez olyan törvény, amelyre még csak bólintani sem kell másoknak? Pócsik István
