Békés Megyei Hírlap, 1994. április (49. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-11 / 84. szám

.BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP

MŰVÉSZETEK - TÁRSADALOM

1994. április 11., hétfő

A költészet napja 1994

Simonyi Imre:

A hazáról az utolsó szó jogán

S esténként még megfoltozom a zászlót.

Azt a régit! — Ha a piros híjával van a pirosnak: József Attilával.

S a hóhér a fehért ha vérrel hinti: fehérrel írom rá: Bajcsy-Zsilinszky.

S ha valaki bepiszkítna a zöldbe ráhímezném: ez a Házsongárd zöldje.

Hol fél-Magyarország EL zöldelőn: édes Dsida, drága Karácsony Benői.

S hogy: „Krúdybiedermeier” ? — az a kín! — Szindbád gyötrelme: Széplány-Pödolin!

S ha akárki (tán éppen ő?!) erővel tépné meg: hát akkor Szabó Dezsővel.

Igen e megszaggatott, ez volt AZ A zászló:

EZ volt az ifjúkor! EZT foltozom.

O, tépett zászlóm: rongyos ifjúkorom!

Végső mulatsága ez már a vénnek.

Tettnek nem sok. Ámde elég reménynek.

Ifjúkor? Tépettség? Foltok? Régi zászló?

O, folt-hátán-folt-Márai! O, folt-szent-Németh-László!

Verasztó Antal:

Szalonnasütés

Nyűtt napunkkal hátunk mögött körbeüljük a pattogó tüzet.

Az akáclevelek aljáig terjengő füsttől a lopakodó alkonyat is szemét dörzsöli. Hajnalban sült kenyerünk karéjára hagyma-glóriákat szeletelünk.

Később, mikor az aranyló parazsat összébb kotorjuk, a megterhelt nyársak mint pogány kút gémek emelkednek és süllyednek a forró kis kráter fölött.

A sülő szalonna zsírját ki-ki, karéj kenyerére csöpögteti.

Egy harapás a kenyérből,

egy pörgetés a nyárson,

ismét harapás, majd csöpögtetés,

ez adja a szalonnasütés

ősi rítusát. A csendes falatozás

közben egymásraemelt borospoharak

úrvacsorái áhítatában

észrevétlen indulhatnék

Holdig nyúló ijedt árnyékom után,

— de maradok —

mert falatot kér a kisunokám.

Kántor Zsolt:

Orpheusz

A kegyelem csalétek. Meg van írva.

Bíbor szirmok közé nyúlsz és fölsérti a kezed...

Thrakia tele van pengékkel és tüskékkel, a mítosz belseje, is csupa csalán, forróság...

Minden ígéret csapda, becsal egy barlangba, ahol niár csak egy irányba mehetsz, az ígérő akarata ez az üreg, az övé leszel, ha belenézel.

Csak történni szabad, rögtön, amikor ráérzet, beleszületsz a pillanatba, hátrafordulsz és kész. Perszephoné ne szabjon feltételeket!

Minden kikötés agresszió, zsarolás, szégyen,

engedd szabadon jóságodat,

hadd járja át az éjszakát, a halált, a tiltást...

Egy pillantás elég legyen megint, hogy fel is támaszd Eurüdikét, legyen ígéret nélkül is csoda, ámulat, öröm, most ennek kell történnie, ki parancsolja meg?

Ki az az isten, aki makulátlan? Aki úgy ígér, hogy meg se szólal, csak imádkozik némán értünk, bebalzsamoz távollétének aurájával, becsomagol félelmébe és majdan nemlétéből hámoz ki ott, a belső Golgotán.

A páva Hádész. A tipográfus báb. Kéjesen bájolog a bűvös gyémántcsónakban és festegeti tűfilceivel a halálraítéltek nevét: Daphnét babérfává rajzolja, nimfákat kér áldozatul, papnőket, katonákat, anyákat. Egy ilyen Hádész ígér Orpheusznak? Mily csábítás ez? Kelepce és sárkányvigyor. A kondér tele fűvel, a virradat belevarrva Eurüdiké pizsamájába. S a varász gyógyfüvek levét Hádész a parázsló gallyakra locsolja. Belobban a május, a lant,

a rémségek elszabadulnak a rosszindulatban,

tele vérrel a fák, a padok, a hinták, a nimfák, a rügyek

között kígyó kémleli az álomi kelmét:

Eurüdiké játszik, szoknyája pörög, hajzuhatag borul a csipkékre, hát megérte?

Megérte játszani? Hinni, élni, vétkezni?

Megérte. Most aludj és álmodj rólunk, lásd... ajkaid emlékével tele a szánk...

A Mester emlékére