Békés Megyei Hírlap, 1994. április (49. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-01 / 77. szám

kRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP TARKA OLDAL 1994. április 1., péntek ******* VÍZÖNTŐKOR ******* VÍZÖNTŐKOR ******* Egy pszichoasztrológiai tréning elé Aki a csillagokat ismeri, magát ismeri meg Miközben a nyugati világban az asztrológia sikeres rene­szánszát éli, nálunk egyelőre a „begyűrűzés” stádiumában van. Ez nem jelenti azt, hogy ne jelentek volna meg máris a kóklerek, akiknek romboló hatásától az ezoterikában elp- rébb tartó országok sem men­tesek, s talán éppen nekik „kö­szönhető”, hogy kishazánkban sokkal több az asztrológiáról szót ejtvén a kacajra, gúnyoló­dásra fakadók száma, mint azoké, akik nyitott érdeklő­déssel fordulnak felé. A komoly alapokon nyugvó asztrológia a legrégibb ezote­rikus rendszerek közé tartozik. Az ókorban és a középkorban nem volt olyan jelentős ese­mény, amely előtt az uralko­dók, a pápák, s akik tehették, ki ne kérték volna az asztrológu­sok véleményét: jól időzítet­ték-e a tervezett koronázást, csatát, házasságot, építkezést, jelentősebb döntést? „Jó órá­ban legyen mondva” — szó­lással kezdünk, még ma is olyan mondatot, amelynek a tartalmát szeretnénk megvaló­sultan látni. Nyújthat-e korunk emberé­nek valami olyat az asztroló­gia, ami számára fontos? A jóslásokban szerencsére keve­sen hisznek, és jól is teszik, mert a születési horoszkóp nem a várható események elő­rejelzéséről szól, hanem arról a feladatról, amelyet életünk folyamán be kellene töl- tenünk. Sorsfeladatunkat pe­dig csak akkor érthetjük meg igazán, ha valódi önismeretre teszünk szert, amelyre tökéle­tesen használható az asztroló­gia. Ezt már nemcsak az aszt­rológusok állítják, hanem az asztrológiát behatóbban meg­ismert, esetleg kipróbált pszi­chológusok, pszichiáterek is. „Elkészíttettem a horosz­kópomat Münchenben, Zürichben és Új-Delhiben is — írja Jürgen von Scheidt müncheni pszichoterapeuta. — Akik készítették, nem tud­tak egymásról, különböző kul­túrákból származnak, egyi­kőjük férfi, a másik kettő pedig nő. A megegyezés mégis annyira elképesztő, hogy két­lem, kollégáim képesek volná­nak-e karakterológiai tesztje­ikkel ekkora hasonlóságot elérni.” Fritz Riemann neves pszichoanalitikus „Asztroló­gia és életvezetés” című köny­vében részletesen leírja, mi­ként hasznosítható az asztroló­gia a pszichoterápiában. A leg­több asztrológushoz hasonló­an ő sem hisz abban, hogy a csillagok bizonyos sorsot erő­szakolnak ránk, de meggyőző­déssel vallja, hogy adottsága­ink felismerése növeli lehető­ségeink játékterét. „Ahogy a meg nem fejtett álmok olya­nok, mint a fel nem bontott levelek — írja könyvében —, ugyanúgy a nem értelmezett horoszkóp olyan, mint az át nem vett küldemény.” Gonda István asztrológus már többször tartott előadást a békéscsabai ifjúsági házban, s a tavaly őszi nagy sikerű pszi­choasztrológiai tréningje kap­csán hívták meg ma estére újra a szervezők, hogy a két hét múlva sorra kerülő újabb tré­ningje előtt beszéljen az aszt­rológiáról. Gonda István ugyancsak nagy hangsúlyt he­lyez az asztrológia önismereti vonatkozásaira, s azt vallja, hogy betegségeink nem szük­ségszernek, sőt, kellő önisme­rettel meg is előzhetőek. „Az lenne az ideális, ha az ember nem betegségek, hanem önis­meret útján ismerné fel sorsa megnyilvánulásának okait. A betegség ugyanis információ számunkra arról, hogy mennyire tértünk el az élet- utunktól” — hallottuk tőle a tréningen. Valóban felmerül ezek után a kérdés, hogy miért betegségekkel kísért szenvedé­sek árán szerezzünk tudomást életvezetési problémáinkról (ha egyáltalán képesek vagyunk megfejteni a betegségben rejlő üzenetet), amikor ezt fájdalom- mentesen, kellő önismeret bir­tokában is megtehetjük. „A Vízöntő korában egyre többen lesznek azok, akik nem megszüntetni akarják betegsé­geiket, hanem megérteni. Egyre több orvos érzi, hogy nem képes gyógyítani, s egyre több beteg sejti, hogy nem az orvos az ő gyógyítója” — hal­lottuk az előadótól, s éppen ezért ma este fél hatkor kezdő­dő előadása nemcsak az önma­gukat jobban megismerni aka­rók számára lehet érdekes, ha­nem mindazoknak, akik em­berekkel foglalkoznak: peda­gógusoknak, orvosoknak, pszichológusoknak, munka­helyi vezetőknek, edzőknek és így tovább. Az előadásnak ma is az ifjúsági ház ad helyet. L. M. David és Claudia: „Igen, eljegyeztük egymást!” Igen, ez az igazság! Mint a Bild című német bulvárlap megírja, a szépséges Claudia Schiffert (23) eljegyezték! A top-modell és a szupermágus, David Copperfield (37) hama­rosan össze akarnak házasodni. Az US-magazin megnyitotta az őzbarna bűvész szívét: „Igen, ez igaz. Megkérdeztem Claudiát, akar-e a feleségem lenni és ő igent mondott.” A házassági ajánlathoz „Coppie” kibérelte a paradicso­mi Karib-szigeteki St. Jamest. A világ tíz leggazdagabb szóra­koztató bűvésze közé tartozó David egy pálma árnyékában húzta fel az ő Qaudiájának a bal kezére akörülbelül4,2 millió dol­lár értékű brilliáns gyűrűt. Copperfield nagyon boldog: „Átnyújtottam neki ezt a titkok­kal teli darabot és ő azonnal megszerette. Megkérdeztem, hogy akkor most eljegyeztük egymást? És ő újra igennel vála­szolt. A bűvész öltözőjében egy Claudia-kép van kifüggesztve. Copperfield egyik tanácsadója mondta: „Dávidnak voltak höl­gyei, de még egyiknek sem volt kifüggesztve^ fotója, soha.” A mágus visszatérően meg­lepi jegyesét. Egyszer például a repülőgépről telefonált neki, hogy „jó éjszakát” kívánjon. Máskor bérel neki egy privatjet- et és meglepetésszerűen az ajta­ja előtt áll. Claudia: „Egy alka­lommal olyan hangosan felsi- koltottam, hogy majdnem szívinfarktust kaptam.” Hogy mit szólnak ehhez Cla­udia szülei? Édesapja, Heinz Schiffer március 8-án délután elhagyta düsseldorfi ügyvédi irodáját és beteget jelentett! Gudrun Schiffer, az édes­anya ezt nyiltakozta a Bildnek: „Az eljegyzéshez nem kívánok semmit hozzáfűzni, csupán annyit: a lányom őrülten szerel­mes Dávidba.” Carolin 19 éves testvére: „A család megbeszél­te, hogy semmi megjegyzést nem tesz. Természetesen örülök, ha David hamarosan a családhoz tartozik...” Éva Kummer/Stuttgart Hölgy a volánnál A többhasznú jármű Én biztos vagyok benne, hogy az autóknak lelke van. Meg füle. Éppen ezért, bármilyen szerelésre igényt tartó tünetet produkál az autóm, soha nem vagyok hajlandó fennhangon szidni, sőt még gondolatban is csak körültekintően. Mit le­hessen tudni, meghallja, aztán megsértődik... Idáig jól elvol­tunk Zsiga és én, mostanában azonban mintha kicsit túllő- dözne a célon. Egyre sűrűbben adódnak problémái, amiből aztán az én problémáim adód­nak... De fegyelmezetten összeszorítom a fogaimat, s nagyon, nagyon vigyázok ar­ra, nehogy valami goromba­ság elhagyja a számat! A pedagógiailag helyes fi­gyelmeztetésre az ötletet egy nem mindennapi látvány adta. Hasítunk a tavaszi tájban, üde zöld őszi vetések, friss szán­tások közt. A harmadik változat az előbbi kettő közt van: föld, amit most szántanak. De ho­gyan?! Amit látok, lassításra és őszinte álmélkodásra késztet— a nadrágszíj méretű parcellán egy fehér Zsiguli, vonóhorogjá- ra akasztva egy becsületes mé­retű ekevassal! Egy pillanatra — úgy érzem —me grázkódik alattam az autó. Vajon látja ő is, amit én, vagy csak kihagyott egy henger? Továbbhajtok, s csak ké­sőbb jegyzem meg csendesen: — Látod, látod... Jól viseld magad ezután, különben úgy jársz, mint a testvéred! Raka­tok rád vonóhorgot, kapsz egy csinos ekét, aztán mehetsz te is szántani...! —JÉ— Jack Nicholson a nőkről Jack Nicholson szerint: „A férfiak mindig is tetszeni akartak a nőknek, de az utóbbi 15 év során ez egyre nehezebben sikerült... Ma hemzsegnek az utcán azok a húszas-harmincas éveikben lévő' mik, akik nem tudják eldönteni, hogy anyák akarnak-e lenni, vagy miniszterek, avagy egyszerűen csak vacsorázni akarnak valakivel.” A jósvádájú fdmsztár, aki még mindig Hollywood egyik vezető' férfiszínésze, még mindig nehezen teszi túl magát azon, hogy Rebecca Broussard, a színésznő', aki két gyermekének is az anyja, nemrégiben „kilépett” az életéből. Úgy általában nem sikerültek jól kapcsolatai a nőkkel — ismeri el, hiszen Angelica Huston, az ugyancsak gyönyörű színésznő 17 évi kapcsolat után hagyta ott. azért és akkor, amikor Broussard teherbe esett Jack Nicholsontól. De — „természetesen” — mondja Nicholson — „még ma is szerelmes vagyok mindazokba a nőkbe, akikbe valaha is beleszerettem...” Hans-Dietrich Genscher Ilyenek voltak... bankhivatalnok büszke lehet a fiára, hiszen Németország kancellárjaként az egész világ megismerte. Tízévesen azon­ban a mosolygós Hel- mutot valószínűleg még nem nagyon érdekelte a politika. Annál inkább kitűnően főző édesany­ja remekei. Saját beval­lása szerint gyermekko­rában a párán főtt gom­bócot kedvelte legin­kább. Mostanában ak­kor lenne bajban a nagy- tekintélyű kancellár, ha megkérdeznék, melyik étel az, amelyikre rá sem bírna nézni. Lassan ugyanis legendaszámba mennek látványos fo­gyókúrái és még látvá­nyosabb visszahízási periódusai. De mint juk, a politikai karriert a cevésbé befolyásolják a ki- , az inggallérméretek. A jvc.cellár úr erre akár esküt is tehetne... Időnként bármennyire is hihe­tetlennek tűnik: a meglett, ko­moly politikusok is gyerekként kezdték pályafutásukat. Legfel­jebb ha elővesszük a hajdan készült fotográfiákat, össze­csaphatjuk a kezünket: a jó édesanyjuk sem ismerne rá­juk... Amint a jobb oldali képen látható, a kis Hans-Dietrichet édesanyja gondosan felöltöz­tette kötött kis együttesébe, sapkával a fejére a kutyasétál­tatáshoz. Ezekben az években bizonyára még álmában sem fordult meg Genscher anyuka fejében, hogy fiacskája évtize­dek múlva majd a külügymi­niszteri posztot tölti be a német kormányban. A lenti fotó szintén nem teg­nap készült, Ám a jellegzetes mosolyról, a nyugodt, ki­egyensúlyozott tekintetről ta­lán többen is ráismernek a gyermek Helmut Kohlra. Édesapja, a ludwigshafeni Helmut Kohl Kutyából lett királyfi Bolygó zápor libben, táncol, suhog afü sűrűjén, fa ágán. kéklő halvány felhők alján kivirul a ragyogó szivárvány. Üy >J> ^T"­,,Adjonisten szomszédasszony! Hova megy a szomszédasszony ? ” „Hát ide, aztán oda át, kéne egy kis hogyhíjják.” ef* Odaki befagy a korsó, idebe pörög az orsó, zúg-búg a vaskályha, ‘ nótáját dudálja, hej! Ny ^ Fűvön fekszem háton, szemem égbe mártom, földre, vízre, hegyre Írogatok egyre. 9Ü» vly v) > •T*1 «IN Csipp, csepp, egy csepp, öt csepp, meg tíz: olvad a jégcsap, csepereg a víz. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény em­ber. Ennek a szegény ember­nek volt három lánya. Egyszer a szegény ember megbetege­dett és így szólt a legnagyob- bik lányához. — Édes lányom, eredj az erdőbe és szedjél nekem szed­ret, mert csak attól fogok meg­gyógyulni. A legnagyobbik lány el is indult az erdőbe, amint ment, mendegélt, szembe találkozik egy csúnya, piszkos, bozontos kutyával, és a kutya kérlelve mondja a lánynak: „Szedd ki légy szíves a lábamból ezt a tövist”. A lány ahelyett, hogy kiszedte volna a kutya lábából ütövist, ezt mondta: „Még mit nem, hogy bepiszkoljam a ke­zem!” A azzal még bele is rú­gott és otthagyta. Ment tovább és megtalálta a szederbokrot. Szedett egy jó tállal és ment, mint aki jól végezte dolgát, boldogan ballagott hazafelé. Már majdnem kiért az erdőből, mikor egy kutyacsorda rátá­madt, eldobta a szedret tálastól együtt, és eszeveszetten sza­ladt hazáig. Mikor hazaért, megkérdi a szegény ember: „Édes lányom, hoztál szed­ret?” A lány lehajtotta a fejét és azt mondta: „Nem találtam az erdőben szedret”. A sze­gény ember még jobban elbú­sult, és így szólt a középső lányához: „Eredj édes lá­nyom, te hátha találsz szed­ret”. De a középső lánya is úgy járt, mint az előző. Erre meg­szólal a legkisebb és legszebb lánya: „Ne keseredjen édes­apám, majd én hozok szedret magának”. Te? — mondta a szegény ember — hiszen a nő­véreid nem jártak szerencsé­vel. De a legkisebb lánya addig győzködte az apját, hogy aZ végre beleegyezett. A legki­sebb lány útnak indult az erdő­be, és amint az erdőbe ért ő is^ találkozott a kutyával, és a ku­tya őt is megkérte, hogy szedje ki a lábából a tövist. A lány erre megszánta a kutyát és ki­szedte a lábából a tövist. A kutya hálásan megköszönte, és azzal úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. A lány tovább ment és rábukkant a sze­derbokorra és szedett egy tállal. Ezután boldogan sietett haza, de amint kiért volna az erdőből, elébe toppant a kutya és szép, daliás királyfivá változott. A lány csak ámult a csodát látván. A királyfi elmesélte, hogy egy gonosz boszorkány elvarázsol­ta és csak úgy lehetett megtömi a varázslatot, ha egy leány meg­szabadítja őt a lábába fúródott tövistől. A lány boldogan haza­vitte a szedret az apjának, az apja megörült a szedernek és evett belőle. Egykettőre meg­gyógyult. A király megkérte a legkisebb lánya kezét és a lány boldogan ment hozzá a királyfi­hoz. Még máig is élnek, ha meg nem haltak.

Next

/
Thumbnails
Contents