Békés Megyei Hírlap, 1994. március (49. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-05-06 / 54. szám
A márciusi láz Dirágos /tani és véres rög felelt JlCár bontja zászlaját a bibelet. íjégig cibáz dl termő, zengő márciusi fáz. dofgó megárad, megborzong a rét’ Irzer bővet száll, ujjong szerteszét' Dig an cibáz dl ngifó, bízó márciusi láz. ó tempíomob tomgán a csóbja ég, Tjén börtönöb odoára tőz a féng, dliiszbén cibáz dl boldog, bátor márciusi láz. dl vér és bönng termébeng földje már % csőbra és új ölelésre vár: Ijégig cibáz dl leíbeben a márciusi láz! Juhász Gyula verse VIRÁGOK —-Jelinek Lajos tusrajza Halló! Beszélgessünk! Diadaljelentés Meglehetősen gusztustalanok azok az optimista diadaljelentések, amelyekkel a megrémült állampolgárokat a hivatalos szervek próbálják nyugtatni. Szegeden a gyilkosság után három nappal jelentette ki a belügyminiszter, hogy a közbiztonság javult, mert csökkent a bűnesetek száma, s növekszik a felderítési arány. Talán, ha egyszer elutazna Palermóba is. (Halász Miklós újságíró) Kémekben tudós Soha nem kommunistáztam, nem használtam más kirekesztőjelzőket. az embereket mindig egyénileg ítéltem meg. Ha valaki tisztességes ember, az sokkal fontosabb, mint hogy milyen ideológiát vall. Attól, hogy valakinek más a véleménye, még nem vagyok köteles utálni. (Gálszécsy András nyugdíjas, a titkosszolgálat volt minisztere) Békési tallózó Lényeges változás megy végbe a megye iparszerkezetében, amelyben korábban meghatározó volt az élelmiszer-feldolgozás. A nagyvállalatok kis- és középüzemekre oszlottak, és számos kisvállalkozás indult, ám ezek sok munkaerőt nem tudnak felvenni. Békés megyében a nagyobb, erősebb magáncégek száma száz alatti, s ezen belül meghatározó az építőipar és a kereskedelem. Előbbre jutni kevesen képesek; tőke és piac hiányában a kis cégek nem tudnak a közepes kategóriába lépni, hitelt nehezen kapnak. A külföldi tőke súlya kicsi a megyében, csupán néhány vegyes vállalat működik, amely termel is, és nem csak a nyugati autóban ölt testet. (Cégvezetés — Bényei Gábor, a VOSZ területi csoportjának elnöke) Fürkésző Karácsonyi János püspök, egyházi történetíró adott először részletes leírást — a múlt század utolsó éveiben — egy különös egyháztörténeti dokumentumról, Imre, gyulai plébános (egyben váradi kanonok), kódexéről. A 250 számozott lapból álló, 25 centi magas és 19 centi széles kódex 1454 szeptemberében íródott. A munkát Jenei Pál másoló készítette, Imre plébános megrendelésére. A kötet eredetileg nem ferences rendi szerzetesek számára íródott, mert assisi Szent Ferenc napja semmilyen különös kitüntetésben nem részesült a szerzők által. Mivel azonban Szent László ünnepe az egész kódexben nagy betűvel van írva, valószínűsíthető, hogy a váradi egyházmegye zsolozsmás könyvével lehet dolgunk. A kötet az említett méretnél eredetileg valamivel nagyobb volt, de a XVIII. században újrakötése- kor széleit levágták. A kódexet 1769 óta — vagy még régebbtől — a szegedi ferences rendi kolostor őrizte. — Jó napol kívánok, B. Sajti Emese vagyok a Békés Megyei Hírlaptól. Kis Istvánnéval beszélek? Ne haragudjon, hogy zavarom a lakásán, de bizonyára ismeri a Halló! rovatunkat. Szabadságon van? — Nem, beteg vagyok és kivettem a 3 napos betegszabadságom. — Amúgy mivel foglalkozik? — Gépíró vagyok egy megyei intézménynél. — Megkérdezhetem a keresztnevét és hogy hány éves? — Ilonka vagyok, és egy évem van a nyugdíjig. Hallja, jó hogy rákérdezett, mert nagyon elkeseredtem a nyugdíjkorhatár emelése miatt. Tizenhat éves korom óta dolgozom, s higgye el, nagyon megfáradtam. Á két gyerekem szülését leszámítva én a ledolgozott 38 év alatt egyszer sem voltam táppénzen. Úgy képzeltem, jövőre végre nyugdíjba mehetek. Akkor egy évig csak a családommal leszek, a gyerekeimmel és az unokákkal. Utána aztán elképzelhetőnek tartom, hogy egy négyórás munkát vállalok, mert szeretek közösséghez tartozni. Nekem az a véleményem, akkor menjen az ember nyugdíjba, amikor nagyon elfáradt. Van, aki hetvenévesen is bírja. Én nem. — Mennyi nyugdíjra számít? — A jelenlegi viszonyokra alapozva megelégednék úgy húszezerrel. —Egyedül lakik? — Nem, a lányommal és Hurka nevű tacskó kutyánkkal, a ki a család kedvence. —Kertes házban lakik? — Nem, egy tízemeletesben. Reggel levisszük a ku- tyust, aztán egész nap alszik, és éjszaka is csendben van. A hiedelmekkel ellentétben nagyon szeret a lakásban lenni. Igaz, rettenetesen elkényeztettük, de a szeretetet meghálálja. Sokszor különbül viselkedik, mint némely ember. —Mi a legnagyobb vágya? — Elérni az elérhetetlent. Hogy legyen a nagylányomnak egy lakása. Egyetemet végzett, már 26 éves, és reménye sincs arra, hogy egyszer lakáshoz jusson. — Ha rajtam múlna, segítenék, de én is hasonló cipőben járok. Köszönöm, hogy elbeszélgetett velem és általam az olvasókkal is. Viszonthallásra! „Üdvözlet a Békés Megyei Hírlap olvasóinak” — írta olvasóink emlékkönyvébe Mikó István Jászai Mari-díjas színész, az Erzsébet-díj kitüntetettje 1994. március 5-6., szombat-vasárnap Huszonöt éve ment el Sárdy János A halhatatlan János vitéz, vagyis Sárdy János színész, operaénekes 1907. július 27- én Nagykónyiban született, és 1969. március 9-én halt meg. 1936-ban lépett fel eló'- ször az Operaházban: a Bánk bán Ottó szerepét énekelte. Húsz évig volt az Operaház tagja — főleg Papage- no, Almaviva gróf és Dávid szerepében aratott sikereket —, majd 1958-ban a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött, s itt játszott haláláig. Az igazi népszerűséget filmszerepei hozták meg számára. A következőkben Hadai Győző —Mag László Sárdy ról szóló kötetéből idézünk. „Ösztönös tehetség volt, nem hátráltatta a kései pályakezdés. Fegyelmezett és megfeszített munkával, vasszorgalommal igyekezett elérni a tervezett célt. Kora kritikusai — még Tóth Aladár is — olyan tulajdonságokkal is felruházták, melyek talán éppen az ő egyéniségétől álltak a legtávolabb: „Ahol ennyi a tehetség, ott az előkelő könnyedséget nem lesz nehéz továbbhajlítani az ideális felé!” Jókedvű művésztársaság indult útnak egyszer Kisvár- dára fellépni. Az ebédnél, lehettek úgy félúton, szóba került a házasság is. Sárdy, aki példamutató, nagyon szép házaséletet élt feleségével, határozottan kijelentette: egy férfinak magányosan semmit sem ér az élete. Aki teheti, róla vegyen példát. O csak fogta reggel a kis bőröndjét, és elindult az útra. Minden, ami ehhez a kiránduláshoz csak szükséges a számára, előre el volt készítve. Egyszóval, meg kell nősülni. Megérkeztek Kisvárdára. Mindenki bement áz öltözőbe, megkezdték a készülődést a délutáni előadásra. Egyszer csak Jancsi hangja hasított bele a levegőbe: — Fiúk, vissza az egész! Sose nősüljetek! Otthon maradt a fellépő cipőm! Egyszer Eleken, ebben a négynyelvű határközségben lépett fel Sárdy. Az első sorban egy 12-13 év körüli, kipirult arcú kislány ült. Áhítattal nézte Jancsit és le nem vette róla a szemét. Észrevette ezt Sárdy, és a következő számot évődve egyenesen neki énekelte: Ó, lányka, ó lányka... Szünetben a kislány édesanyja bement az öltözőbe, hogy autogramot kérjen tőle. Mikor János megtudta, ki is ő tulajdonképpen, nemcsak aláírást, hanem egy fényképet is adott és megjegyezte: — Nem baj, hogy a kislány személyesen nem mert bejönni, hisz’ úgyis találkozom még vele. Ennek a lelkes kis arcocskának a tulajdonosát az Isten is színésznőnek teremtette. A jóslat annyiban beteljesedett, hogy Győri Márta — ő volt a kislány — a „Nyílik a rózsa” egyik nyertese, tavaly ünnepelte előadóművészi pályafutásának 20. évfordulóját a Vigadóban.” Fekete fehéren Két pisztolylövés Pap János bűnös ember volt. A hatvanas évek első felének belügyminisztere, majd miniszterelnök-helyettese, később Veszprém megye MSZMP első titkára, az 1956-ot követő megtorlások során követelte a Veszprém megyei forradalmi bizottság egyik tagja elleni ítélet súlyosbítását. Levelét — amelyben a követelést megfogalmazta—„a megye dolgozói nevében” írta. Hatására a szerencsétlen sorsú forradalmi bizottsági tagot — súlyosbítva az első fokon hozott börtönbüntetést—-halálra ítélték és kivégezték. Pap János hírhedt alakja volt az előző rendszernek: 1965-től húsz éven át ült a Veszprém megyei pártbizottság első titkári székében, s hatalmát jól észrevehetően gyakorolta. Hírlik, hogy még az orgonaillatú hetvenes étekben, majd az áporodott szagú nyolcvanasban is meg merte tenni — talán egyedül ő, a pártapparátusban — hogy felüzenjen Kádárnak: „Veszprémben én vagyok az úr.” Áz első titkár Kádár ráhagyta, ma már kideríthetetlen, hogy milyen megfontolásból. Politikai pályafutása 1985-ben ért véget, a rendszerváltás óta csendben élt, Veszprémet is elhagyta. A hírek szerint igen súlyosan beteg feleségét ápolta, nagy emberi áldozatot hozva. Sorsukba belefáradva előbb feleségét, majd magát lőtte agyon. Öngyilkos lett. A normális ember ilyenkor azt mondja: a sors megbüntette, igazságot szolgáltatott mindazoknak, akikkel szemben Pap János bűnt követett el vagy vétkezett. A nyilván „még normálisabb ember” — egy későbbi belügyminiszter, a taxisblokád „hőse”, aki az események idején legfőképpen azzal tette magát ismertté, hogy az integetéstől majd kiesett a Parlament ablakából — viszont azt nyilatkozta: „Pap még egyszer gyilkolt, mielőtt öngyilkosságba menekült volna.” Odavágott mondatával lazán elsiklott afölött, hogy mi játszódhatott le egy emberben akkor, amikor 45 évi együttélés után fegyvert emelt súlyosan beteg feleségére, majd magára. Ebben a mondatában sűrítve benne van napjaink politikai stílusa: „gázolj bele”, „ta- posd ki a belét”, „köpd le”, „mocskold be!” Pap Jánost nem ismertem, híre után nem szerettem. Meggyőződésem, hogy bűnös ember volt. Nincs okom tehát védeni. De a halottakat csak békén kellene hagyni! Árpási Zoltán
