Békés Megyei Hírlap, 1994. március (49. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-29 / 74. szám

1994. március 29., kedd PRIVATIZÁCIÓ AIJAMI VÁGYOM« Kisbefektetők nagy lehetősége Beszélgetés Vályi Györggyel, a KRP részleteiről Áprilisban kísérleti jelleggel indul a Kisbefektetői Részvényvásárlási Program (KRP). A tapasztalatok összegzése után ősszel teljesedhet ki a program, amelyet nem tekinte­nek akciónak, annál is inkább, mert mintegy öt esztendő alatt hetven társaság majd százhúszmilliárd fo­rint értékű részvénye kerül forga­lomba. A KRP részleteiről az ÁVÜ Kisbefektetői Privatizációs Igazga­tóság vezetőjét, Vályi Györgyöt kérdeztük. —Mi a program jelentősége? — Széles körben teremti meg a lehetőséget a vállalkozni kívánó ma­gyar állampolgároknak, hogy rész­letfizetéssel, kárpótlási jegyek fel- használásával részvényekbe fektes­senek be. — A most induló programban olyan cégek részvényei kerülnek a piacra, ahol már többségi részese­déssel rendelkező befektetők vannak. — A kisbefektetőknek az jelenti a biztonságot, ha a vállalat felett egy szakmailag jól felkészült és tőkeerős befektető gyakorolja az ellenőrzést. A kisbefektetőknek egyenként, de összességükben sem lenne lehető­ségük arra, hogy irányítsanak egy cé­- get. Nem arról van szó tehát, hogy ami nem kellett a nagyoknak, azt most odaadjuk a kicsiknek. — Miért pont ez a nagy cég — a Pannónia Hotels Rt., a Global TH Rt., a Pannónia Műanyagipari Rt. és a Soproni Sörgyár Rt. került be az ápri­lisi kísérleti programba? — Ezek elég jó cégek, másrészt elég jól elő volt készítve a privatizáci­ójuk ahhoz, hogy az ÁVÜ igazgatóta­nácsa ezek mellett döntsön. — A kiírt pályázatot az OTP Bank Rt. nyerte el. — Mintegy harminc város több, mint hatvan OTP-fiókjában lehet majd jegyeztetni a részvényeket. Ezeken a helyeken mindenkit el tud­nak látni a szükséges információkkal. —Ebben a programban készpénz­zel, kárpótlási jeggyel, illetve rész­letfizetéssel lehet részt venni. Ho­gyan? — A részletfizetésnél kamatmen­tes kölcsönt lehet igénybe venni, összesen százezer forint értékhatárig. Ezt minden magyar állampolgár kér­heti, semmiféle vagyoni biztosíték­kal nem kell rendelkeznie. A jelent­kezőknek kétezer forint egyszeri re­gisztrációs díjat kell fizetni. Akik ily módon kapcsolódnak a programba, 1994 őszétől névre szóló tájékozta­tást kapnak minden újabb részvény- vásárlási lehetőségről, és az így felkí­nált részvényekből igényelhetnek a részvénykeretük terhére. Amennyiben egy-egy jegyzésnél a jelentkezők több részvényt igényel­nek, mint amennyi rendelkezésre áll, akkor allokációra kerül sor, vagyis a rendelkezésükre álló részvényeket elosztják a jelentkezők között. — Vannak-e korlátok a részletre történő vásárlás esetén? — Igen. A részvényeket addig nem lehet eladni, amíg teljes egészében nem fizették ki őket, az osztalék érté­ke az utolsó részletet csökkenti. Egyébként a részvényekhez kapcso­lódó minden jogot kezdettől fogva annak tulajdonosa gyakorolja. — Kárpótlási jeggyel hogy lehet részt venni a programban ? — Az alanyi jogon kárpótoltaknak nem kell jelentkezési díjat fizetniük és a cserével a részvény azonnal a tulajdonukba kerül. A programban a kárpótlási jegyet kamattal növelt címértékben cserélik részvényre. Aki kárpótlási jegyért cserél részvényt, arra nem vonatkozik a részletfizetési lehetőségnél érvényes százezer fo­rintos határ. A kárpótlási jegyek tu­lajdonosai pedig jelentkezhetnek a részletffzetési lehetőségre is, tehát ők a KRP mindkét „ágában” részt vehet­nek. Természetesen a kibocsátás azonnali készpénzes fizetésre is mó­dot ad. — Ősszel mely cégek részvényei kerülhetnek még be a KRP-be? — Várhatóan a Matáv, a Villamos­ipari Tröszt, a Pick Rt. és néhány gyógyszeripari cég várható, megfele­lő előkészítés után. —«jtHÉs MF.r.YRi hírlap Helyi hírek • ELADÓ GYULAI ÜDÜLŐ. Az ÁVÜ és a Ferradiál Rt. meghirdette állami tulajdonban lévő részvényeit, illetve az rt. ingatlanait egyfordulós, nyilvános pályázat keretében történő értékesítésre. A társaság meghirde­tett ingatlanai között szerepel a gyu­lai üdülő (Pacsirta u. 4) is. Ingatlan vásárlása esetén ajánlatokat csak készpénzben fogad el a kiíró. Az ajánlatokat 1994. április 6-án 12—14 óráig lehet benyújtani az ÁVÜ hiva­talos helyiségében, 1133 Budapest, Pozsonyi út 56. VIII. emelet 804. • REPÜLŐGÉPES SZOLGÁ­LAT, TELEKGERENDÁSI BÁ­ZIS. Az ÁVÜ által jóváhagyott de­centralizált privatizációs program keretében a Repülőgépes Szolgálat Állami Vállalat eladásra kínálja — többek között — a kezelésében lévő telekgerendási bázist. Ennek terüle­te: 12 000 négyzetméter, üzemanyag­tárolója 1 millió literes, kétszintes üzemeltető épülete 524 négyzetmé­ter. Irányár: 27 millió forint. Az Állami Vagyonügynökség Békés megyei ügyfélszolgálati irodájának címe: 5600 BÉKÉSCSABA, Andrássy út 22. Telefon: 66/443490 Telefax: 66/443 490 Az ügyfélszolgálati iroda vezetője: Kovács Sándor Ügyfélfogadási idő: hétfőtől péntekig naponta 08—13 óráig. A tapasztalatok összegzése után majd ősszel teljesedhet ki a program Tejporgyárat vegyenek! Kárpótolja ön is magát! Hetente 100 ezer forinthoz juthat! A KÁPÉ üzleti hetilap és a K+P című tévéműsor közös játékának vezetői Egyfordulós, nyílt pályázat út­ján értékesíti a Hajdú Megyei Tejipari Rt. a Gyulai Tejpor­gyárát. Az üzem eszközeinek független vagyonértékelő ál­tal megállapított értéke, amely nem tartalmazza a tejporgyár készleteit, valamint az utána fizetendő áfát: 227 millió 627 hogy az első ingatlanbefekte­tési alap a PILLÉR nevet vise­li, és a kárpótlásijegy-tulajdo- nosnak nyújtott népszerű, hosszú távú befektetési for­mát. Az ingatlanbefektetési alap a befektetett tőkét ingat­lanok vásárlására fordítja, és a befektetési jegyek tuladonosai egyrészt az ingatlanok működ­tetéséből és hasznosításából származó hozamra jogosultak, másrészt az alap felszámolása után őket illeti meg az alap ezer forint. A pályázatokat a Money Bross Pénzügyi Ta­nácsadó Kft.-nél lehet benyúj­tani (1052 Budapest, Petőfi S. u. 10. IV. em. 16). 1994. április 14-én 10—12óráig. A vételár teljesítésekor kárpótlási jegy és Egzisztencia-hitel nem ve­hető igénybe. tulajdonának értékesítéséből befolyó összeg. Az alap működése alatt is eladhat, illetve vásárolhat in­gatlanokat. A PILLÉR Első Ingatlan befektetési Alapot az Állami Vagyonügynökség hozta létre úgy, hogy 3,2 milliárd forint értékűre becsült nyolc irodaházát eladta a PILLÉR befektetési alapnak, amelyet szintén ő alapított, 3,2 milliárd forintos alaptőké­vel. Ehhez nem kell mást tennie, mint minden héten megvenni és elolvasni a KÁPÉ-t. Március 31 -én indul a KÁ­PÉ üzleti hetilap és a K+P cí­mű tévéműsor közös játéka. Bárki részt vehet a játékban, aki rendelkezik kárpótlási jeggyel, és helyesen válaszol egy privatizációval kapcsola­tos kérdésre. A hét héten át tartó akcióban játszhatnak azok is, akik nem alanyi jogon kárpótoltak, hanem vették vagy ajándékba kapták kárpót­lási jegyüket. A KÁPÉ üzleti hetilapban hetente közlünk egy nyerőszá­mot. Ha a megadott szám a megfelelő helyen megtalálha­tó az Ön kárpótlási jegyei vala­melyikének sorszámában, ak­kor vágja ki az adott heti nye­reménykupont és nyílt levele­zőlapra ragasztva küldje el postacímünkre: 1425 Budapest, pf. 613. Ne felejtsen el válaszolni a lap hasábjain feltett kérdésre sem! A játék hétfordulós, a sorso­lásokat hetente a K+P televízi­ós műsorban tartjuk. Minden héten 100 ezer forint értékű részvényt sorsolunk ki. A rész­vénycsomagokat at OTP Bró­ker Rt. állítja össze Önöknek úgy, hogy a csomag piaci érté­ke elérje a 100 ezer forintot. Emellett minden héten értékes tárgynyereményeket is kisor­solunk a második és harmadik kárpótlás és privatizáció ŐK) BRQR1R RT» KÁPÉ _____________AZ ÜZLETI HETILAP______________ h elyezettnek. Annak sem kell elkeserednie, aki nem nyert a játékban, mert megnyerheti a fődíjat a következő privatizá­cióról szóló vetélkedőben. A szerencsés nyertes ekkor ne­gyedmillió forinttal lesz gaz­dagabb. Tallózás a hazai sajtóból Termelékenységi központ létesül A kormány határozata szerint a feldolgozóipar és szolgáltatói szektor privatizációját segítendő Termelékenységi Központot létesítenek. A központ működésének finanszírozására 130 millió forintos alaptőkével alapítványt létesítettek, ehhez a japán kor­mány is segítséget nyújt. (Új Magyarország, március 2.) Javulnak az élelmiszergazdaság kilátásai Az idén legfeljebb 20 milliárd forint értékű adóskonszolidációra kerülhet sor az élelmiszeriparban, de kiderülhet, hogy többre nincs is szükség — vélekedik Raskó György földművelésügyi államtitkár. (Népszava, március 7.) Tudja-e? Az ingatlanbefektetési alapról

Next

/
Thumbnails
Contents