Békés Megyei Hírlap, 1994. március (49. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-03 / 52. szám
a 1994. március 3., csütörtök HAZAI TÜKÖR/SOROZAT a 5| „Távozik” az ország legelső téesze Költségvetési többlet Januárban a központi költségvetésben 8,5 milliárd forintos bevételi többlet keletkezett az eredetileg várt hiány helyett. A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint a többlet alapvetően a Matáv 28 milliárd forintos privatizációs bevételeinek köszönhető. Tulajdonrendezés a mezőgazdaságban Amennyiben az Agrárszövetség az elkövetkezendő kormányban hatalmi pozícióhoz jut, úgy a mezőgazdaságban a lehető leghamarabb rendezni kívánja a tulajdonviszonyokat. Erről Nagy Tamás pártelnök beszélt sajtótájékoztatóján. Egyúttal bírálta a parlamentben napirenden lévő szövetkezeti törvényt módosító javaslatot, mivel az szerinte nem segíti elő az üzletrészek gyors forgalomképességét. Bródy új lemeze Megjelent Bródy János Az utca másik oldalán című új lemeze. A tizenhárom dal a művész 30 éves munkásságát reprezentálja. Az új szerzemények mellett új feldolgozású régi dalok is a CD-re és a kazettára kerültek — mondta a szerző és előadóművész a szerdai sajtó- tájékoztatón. Hallható az Őszinte bohóc, a Micimackó rapes változata és a Csak egy nap az élet, melyet Szörényi Levente búcsúkoncertjén játszott utoljára. Szerepel a lemezen a szilveszteri rádiókabaréban bemutatott „Haggyáí mái békibe” és a szerzőélettapaszta- latait összefoglaló A földön járj című dal. A lemezt az EMI— Quint Kiadó jelentette meg. Holdkőzet-minta Budapesten A közeljövőben holdkőzetminta érkezik Budapestre az Egyesült Államokból, amelyet az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) kölcsönöz az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem Természettudományi Karának. A Holdról hozott kőzetek az év végéig oktatószemléltető célokat szolgálnak majd a tanintézményben. Valószínűleg az utolsó közgyűlését tartotta Sarkadon a minap az ország legelső termelőszövetkezete, a néhai Lenin téesz, amelyet a rendszerváltáskor Sarkadi Mezőgazdasági Szövetkezetre keresztelt a tagság. A szövetkezet eladósodása olyan méreteket öltött, hogy a január 14-ei csődegyezség sem vezetett eredményre. A vezetők úgy gondolták, kezdeményezik a végelszámolást A jelenlegi törvény értelmében, ha az össztag- ság kétharmada mellette szavaz, a szövetkezet maga végezheti a végelszámolást, azaz maga oszthatja fel a vagyonát. E célból hívták össze a szövetkezet (minden bizonnyal utolsó) közgyűlését. A közel hatszáz személyes tagságnak azonban csak a 46 százaléka jelent meg. Ez csupán arra volt elegendő, hogy megtartsák a közgyűlést. Ezek után ha bármelyik hitelező kérni fogja a felszámolást (a vezetők tudomása szerint ilyen biztosan lesz), akkor a cégbíróság fogja kijelölni a felszámolót A közgyűlésen határozatba foglalták, hogy a novemberi, a decemberi és a februári licitálás során kárpótlással tulajdont szerzett személyek és a földkimérést kérő részaránytulajdoAz elsősorban kiutaztatásra szakosodott magyar—osztrák érdekeltségű utazási iroda szerény, egymillió forint alaptőkével alakult 1990-ben. Árbevételük az elmúlt évben már megközelítette a félmilliárd forintot. Ezzel az eredménnyel a nulláról az első tíz magyarországi kiutaztató iroda közé emelkedett. A West Travelnek ma két budapesti és 3 vidéki irodája van, s közel félszáz viszonteladóval áll kapcsolatban. A cég évről évre megduplázta forgalmát Az idei terv 700 millió forint árbevétel. A West Travel külföldi kapcsolatainak és nagy forgalmának köszönhetően a minőséget alacsony árral tudja összeegyeztetni. A szállások jelentős nosok néhány nap alatt megkapják az értesítést a számukra kijelölt földterületek eddigi költségeiről. Az úgynevezett mezei leltár március 18-áig történő befizetésével azután a földterületet birtokukba vehetik. A maradék teriiletet a szövetkezet bérbe adja a tagjainak. Hasonlóképpen járnak el a gépparkkal kapcsolatban is, azaz június 30- áig a tagság a mezőgazdasági gépeket is bérbe veheti. (A bérleti díj ötven százalékát a bérbevételkor, ötvenet pedig 60 napon belül kell kifizetni.) Mivel földterület nem marad a szövetrészét garanciával kötötték le, a repülős utakat charter gépekkel bonyolítják. Vendégeik májusban például már 2000 forintért is eltölthetnek egy hetet színvonalas apartmanban a görög tengerparton. Az árlista másik végletét a mediterrán szigetek 5 csillagos luxusszállodái jelentik. A West Travel ezúttal a legjelentősebb ajánlatait mutatta be. Az utazási iroda májustól októberig hetente 4 charter járatot indít a földközi-tengeri szigetekre (Kréta, Korfu, Rodosz, Palma de Mallorca). A többi úticél egyénileg vagy a West luxusbuszaival, illetve menetrendszerű repülőjáratokkal érhető el (Görögország, Spanyol- ország, Olaszország, Horvátország). A cég vezetői fontosnak kezet kezelésében, dolgozókra sincs szükség. A százszázalékos létszámleépítést már a napokban jelzi a szövetkezet vezetése a munkaügyi központnak. Ez 120 ember elbocsátását jelenti. Ezzel párhuzamosan a tagok jórésze kisebb vállalkozó szövetkezetek kialakítását tervezi. Az érvényben lévő jogszabályok szerint az újonnan alakult mezőgazdasági csoportosulások kedvező hitelekhez juthatnak, így be tudják indítani a gazdálkodást amit a jelenlegi nagy szövetkezet már nem tudna megtenni. Magyar Mária tartják, hogy a szerényebb szállásoktól a luxus szállodákig mindenféle ajánlat szerepeljen kínálatukban, ezért gyakorlatilag minden igényt ki tudnak elégíteni. A különlegesebb úticélt kedvelőknek a West Travel trópusi szigeteket ajánl (például Maldive, Mauritius, Dominika stb.), de nyugat-európai társasu- tak is szerepelnek a kínálatban. A West Travel szolgáltatása az idén repülőjegy-értékesítéssel bővül. A cég még az első félévben belép egy nemzetközi repülőjegy- és szállodahelyfog- lalási komputerhálózatba. A hálózat lehetővé teszi, hogy másodpercek alatt foglaljanak helyet akár a Föld túlsó oldalára. Az utazási iroda vezető« nagy fantáziát látnak az új üzletágban. A szövetkezet gépei ezen a tavaszon már nem készülnek mezőgazdasági munkára, l^egalábbis szövetkezeti szervezésben...--------------------------------------------------------W)TÓ; FAZEKAS FERENC Az olcsótól a luxusutakig - Helyfoglalás percek alatt Tegnap a fővárosbari tartotta idénynyitó sajtótájékoztatóját a West Travel B. Ronald: Vil llár n a leveseiben 8. Odakint- egyre sötétebb és sö- tétebb lesz. Käthe meggyújtja a petróleumlámpát: áram ugyanis nincs, mivel a motor nem jár. És Greg nem akarja beindítani, mert nem akar felesleges zajt csapni a Góbi sivatagnak ezen a részén, ahol ugyan nem nagyon jár ember, de egyes bennszülött törzsek erre csatangolhatnak és az utasszállítógépeknek nincs gépfegyverük. — Késik a barátja, Greg! — mondja halkan Villám, és a hangja mintha felrázná a társaságot. Megmozdulnak, Wetter szuszogása erősödik. — Ne fájjon a maga feje! — morogja a pilóta, de Villám látja, hogy ideges. — Lehet, hogy eltévesztette a helyét és most nem talál magára! — Hallgasson! Villám szeme villog a félhomályban. A pilóta ugyanis bal kezébe teszi a revolvert és jobbjával a bőrkabát belső zsebében kutat. Keresi azt a cédulát, ahová felírta a pontos helyet, fut át Villám agyán a gondolat és már cselekszik is. Rávillan a szeme Kathera, aki az ajtónál áll és a keresgélő pilótára néz... Itt a pillanatVillám torkából valami állati üvöltés csap ki... a leány megrezzen és Greg is riadtan kapja fel a fejét. Jókor. Villám ökle belezuhan a fel- emelkedő arcba... az állcsont hatalmasat reccsen és Villám már kezében tartja a pilótától elvett revolvert. Lebukik a földre, az eszméletlenül összeeső Greg teste mögé és a hangja vág, amint a megriadt ste- wardessre szól: — Dobja le a revolvert, Käthe! A leány ránéz... vörös ajka megremeg... szemében félelem lobban és tompa koppanással hull ki a kezéből Villám revolvere. — így! — emelkedik fel a magándetektív és felveszi saját fegyverét. — Ezt jobban szeretem, mert megszoktam. Most legyen szíves és adjon köteleket! De erőset, mert kötözésre kell. Hangja szinte hipnotizálja a leányt, aki kinyitja a társalgóból nyíló konyhaajtót. Villám ott van mögötte... a zsinegek már a kezében vannak és gyors hurkot köt a leány csuklójára. — Maga kész! — mondja és villámgyorsan összekötözi az eszméletlen pilótát is. — Uraim! —fordul a meredten hallgató férfiakhoz. — Innen el kell mennünk, mert ennek a fickónak a megbízója minden pillanatban itt lehet. Magam részétől értek a repülőgép vezetéséhez, viszont akkor idebent kell valaki, aki vigyáz ezekre a foglyokra. Nem akarom bezárni őket egy fülkébe sem, jobbnak találom, ha az út hátralévő tizenöttizenhat óráját valamennyien együtt töltik itt, a társalgóban. Janson szólni akar, de Wetter megelőzi. — Nagyon helyes! — mondja és arcát pír önti el. — Adja csak ide a revolvert, mert nálam nincs ilyesmi. — A te revolvered is eltűnt? — nyitja (ágra a szemét Janson. — Enyémet sem találtam... — Sőt... az enyémet se! — vágja rá Trodell. Villám összevonja szemöldökét. — Gondolom, hogy Käthe kisasszony lesz a ludas abban, hogy maguk nem találják a fegyvereiket! Ä leány szinte hisztérikusan sikolt fel: — Nem... nem! csak a maga revolverét vettem el, mert ott volt a kezem előtt... az övékét nem is láttam... — Hm. Érdekes. Sajnos első dolgom az, hogy elvigyem innen a gépet. Ért még valaki a vezetéshez? Rackham megemeli a fejét: — Régen... tíz évvel ezelőtt... vezettem... — Helyes. Akkor majd maga felvált engem, ha szólok. Azzal Villám odahajítja Rackhamnak az egyik revolvert és belép a pilótafülkébe. (Folytatjuk) Egyenlő lehetőségeket A Magyar Szocialista Párt Endrődön, a Déryné Művelődési Házban mutatta be az 5-ös számú választókerület egyéni képviselőjelöltjét, Szöllősi Istvánnét, a Pedagógus Szak- szervezet főtitkárát: A rendezvény vendége volt dr. Baja Ferenc, a párt országos alelnöke. Szöllősi Istvánná bevezetőjében kifejtette, hogy ő Somogy megyei, ám ennek ellenére azért vállalta Békés megyében történő megmérettetését, mert az ország problémái közel azonosak. Ahová igyekszünk, mondta á szónok, ott törvények fognak születni, amelyek hatása egyetemlegesen határozza meg az ország bármely településének sorsát. Megszűnt a kijárás, elmúltak azok az idők, amikor egy országgyűlési képviselő egyedül hozott volna nagyobb eredményt egy-egy térségnek, vélte Szöllősiné. Baja Ferenc, az MSZP alelnöke arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy szívük szerint döntsenek, elége- dettek-e a mai helyzettel, az egyéneknek hozott-e pozitív eredményt az elmúlt négy év. Ha igen, szavazzanak a kormánykoalíció pártjaira, ha nem, úgy válasszanak a liberális vagy a baloldali értékek alapján. Természetesen az MSZP alelnöke a baloldaliság mellett tette le voksát, s kérte a jelenlévőket, hogy szavazáskor Szöllősiné mellett döntsenek, aki szakszervezetben viselt tisztsége folytán több ízben bizonyította már egyetem- leges baloldaliságát. A fórum végén a vepdégek a résztvevők kérdéseire válaszoltak. p. J. Már egyéves korában felnőttként beszélt Kodaj Bence mindent megnyert (Folytatás az 1. oldalról) Mátyásföld egyik zegzugos utcájában csengetésünkre csinos fiatalasszony jelent meg az ajtóban, akiről azt hittük, hogy Bence nővére, de kiderült, hogy az édesanyja, aki a legidősebb fiún kívül még a tizenhét esztendős Dánielnek és a hatodik életévét már betöltött Bálintnak is a mamája. Hamarosan a családfő, dr. Kodaj Imre szülész-nőgyógyász is előkerül, s arra kérjük őket, hogy a sokak által megszeretett Bencéről meséljenek, aki még nem ért haza. Megtudtuk, hogy már egyéves korában felnőttként beszélt, de sosem szerette a nyilvánosságot, a szereplést. Bár ismerte mindenki szerepét az óvodában, de ő izgult a legjobban egy-egy előadás előtt. Háromévesen még nem tudott olvasni, de egyszeri hallás után szó szerint elmondta az összes mesét, ami tetszett neki. Ba- bar, a nagy elefánt volt a kedvence, s édesapja már akkor megállapította, hogy memóriája másként működik, de nem tulajdonított ennek különösebb jelentőséget. Édesanyja szerint Bence mindig is fegyelmezett gyerek volt, otthon is csak néha engedte el magát igazán, aki természetesnek tartotta, hogy bizonyítványába a jelesen kívül más jegy nem kerülhet még a középiskolás évek alatt sem. A tanulmányi versenyeken elért eredményeinek köszönhetően felvételi nélkül sétált be az egyetemre. Tizennyolc évesen sem tudta igazán, hogy mi szeretne lenni, bár meg volt már ekkor angolból, oroszból és németből is a nyelvvizsgája. Csak abban volt biztos, hogy sem orvos, sem közgazdász nem akar lenni. Igazából ma sem tudja, hogy matematikusként fog-e dolgozni nyugdíjas koráig, de édesanyja javaslata ellenére egyelőre nem akar másoddiplomát szerezni, úgy érzi, hogy erre ráér még. Sajátos egyéniségére mi sem jellemzőbb, mint az, hogy szülei előtt is titokban tartotta a „Mindent vagy semmif’-re való jelentkezését, amit csak akkor árult el, amikor már mindent megnyert, de ő még egyszer sem került adásba, hiszen a felvételeket jóval korábban elkészítették. Nem akart fölösleges izgalmakat szerezni azoknak, akiket a legjobban szeret. Azt már Bence személyesen mondta el, hogy a kocsi megszerzése után valóban a tíz másodperces gondolkodási idő alatt változtatta meg korábbi elképzelését. Nem a nyereségvágy hajtotta, hanem önmaga megmérettetése, mert mindig is akaratos, céltudatos, de megbízható volt, s ezután sem lesz másmilyen, bár a népszerűség hihetetlenül jólesik neki, de ettől még ugyanúgy besegít otthon a háztartási munkákba, mint eddig. A változás csupán annyi lesz, hogy a Hyundai Pony árából némi kiegészítéssel egy garzonlakást vesz, hogy ott kezdjen önálló életet, amihez ugyanolyan szép sikert kívánunk, mint amilyet most ért el! Palásti Péter Gyula Város Polgármesteri Hivatala munkatársakat keres az alábbi munkakörök betöltésére: — 1 fő osztályvezető (feltétel: közgazdasági egyetemi vagy pénzügyi-számviteli főiskolai végzettség) — I fő jogtanácsos (feltétel: állam- és jogtudományi egyetemi végzettség) — 1 fő szervezési ügyintéző (feltétel: államigazgatási főiskolai végzettség) — I fő gyámügyi ügyintéző (feltétel: államigazgatási Főiskolai végzettség). Bér, juttatás: a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény alapján. Érdeklődni lehet: személyesen vagy levélben Dr. Lúczi József jegyzőnél (5700 Gyula, Petőfi tér 3. pf. 44. Telefon: (66) 362-453.) vagy, Bezdán Jánosné munkaügyi ügyintézőnél (5700 Gyula, Petőfi tér 3., pf. 44. lelefon: (66) 362-155.) Határidő: 7994. március 18.