Békés Megyei Hírlap, 1994. március (49. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-24 / 70. szám

jKÉS MEGYEI HÍRLAP EXKLUZÍV 1994. március 24., csütörtök A háború gyermeke Egy boszniai kislány naplója Szarajevóból Zlata Filipovic 10 éves boszniai kislány 1991 vége felé kezdte el a naplóját. O maga is vegyes etnikai hovatartozást örökölt. A napló szarajevói életét örökíti meg. A naplót, amely nemsokára a borzalmak krónikája lett. A rákövetkező' két év alatt, miközben a város egyre erősödő szerb támadás alatt állt, a gyermekien naiv Zlatából koravén okos tiné­dzser lett. O magát Anne Frankhoz, a holland zsidó lányhoz hasonlítja, akit a nácik gyilkol­tak meg és rejtekhelyén hátrahagyta az otta­ni életének megrendítő beszámolóját. Tavaly nyáron egy szarajevói békecsoport jelentette meg Zlata naplóját. Az európai kiadást egy francia kiadó vállalta és egyben megszervez­te a család evakuálását Szarajevóból. Zlata, aki most 13 éves, a szüleivel jelenleg Párizs­ban él. Naplójának amerikai kiadása a közel­múltban jelent meg. Ebből közlünk most szemelvényeket. 1992. március 30., hétfő Szia, Napló! Tudod-e, mit gondolok? Mivel Anne Frank a naplóját Kitty-nek hívta, le­het, hogy én is adok Neked nevet. Hát mit szólnál hozzá: ASFALTINA, PIDZAME- TA, SEFIKA, HIKMETA, SEVALA, MIMMY vagy va­lami ilyesmi. Töröm a fejem... Megvan, döntöttem MIMMY-nek fog­lak hívni. Rendben, hát akkor kezd­jük. Kedves Mimmy! Majdnem itt a félév vége. Már mindannyian a vizsgákra készülünk. Holnap az lenne a dolgunk, illetve csak azt hittük, hogy az lenne a dol­gunk, hogy komolyzenei hangversenyre menjünk a Skenderija Hall-ba. A taná­runk azonban nem tartja taná­csosnak elmenni, mert körül­belül 10 000 ember lesz ott, oh bocs, gyerek, és valaki túszul ejthet bennünket vagy bombát helyezhet el a koncertterem­ben. Mami sem ajánlja, hogy elmenjek. Hát nem is fogok. 1992. április 5., vasárnap Kedves Mimmy! Megpróbálok a házi felada­tomra (olvasás) koncentrálni, de nem tudok. Valami történik a városban. A hegyek felől ágyúzást lehet hallani. Oszlo­pokba verődve emberek szó­ródnak szét Dorinja felől. Megpróbálnak valamit megál­lítani, de ők maguk sem tud­ják, mit. Az embernek egysze­rűen csak az az érzése, hogy valami közeleg, valami na­gyon rossz. A Tvl-en a parla­ment előtt tömeg látható. A rádió folyton ugyanazt a dalt játsza: „Szerelmem, Szaraje­vó”. Mindez nagyon szép, de az én gyomrom görcsben van. 1992. április 28., kedd Kedves Mimmy! (Szipogás.) Martina (szipo- gás) és Matea (szipogás) el­ment tegnap!!! Krsko-ba(slo- veniai város) mentek busszal. Oga is elment, akárcsak De- jan. Mirna holnap vagy hol­napután megy és Marijana is nemsokára. (Szipogás.) Mindenki elment. Én itt ma­radtam, barátok nélkül. 1992. május 2., szombat Kedves Mimmy! A mai nap volt a lehető leg­rosszabb, ami valaha is volt Szarajevóban. A lövöldözés dél körül kezdődött. Mami és én átköltöztünk a hallba. Apa az irodájában volt ekkor. Az a lakásunk alatt van. A házitele­fonon mondtuk neki, jöjjön gyorsan az emeleti hallba, ahol már vártuk. Cicko-t, a ka­nárit is magunkkal vittük. Az ágyúzás egyre hevesebb lett és mi nem tudtunk átjutni a fal túloldalára, Bobarékhoz, így aztán a saját pincénkbe rohan­tunk le. A pince ronda, sötét és büdös. Maminak, aki irtózik az egerektől, kétszeres féle­lemmel is meg kellett birkóz­ni. Mi, hárman ugyanabban a sarokban voltunk, akárcsak másnap. Figyeltük a becsapó­dó gránátokat, a lövöldözést, és azt az óriási zajt a fejünk felett. Repülőket is hallottunk. E pillanatban fogtam fel, hogy ez a szörnyű pince az egyetlen hely, ami megmentheti az életünket. És akkor hirtelen majdnem melegnek és szép­nek tűnt. Ez volt az egyedüli mód, hogy megvédjük magun­kat ezek ellen a szörnyűséges lövések ellen. Hallottuk, ahogy az összezúzott üvegek csörömpölve szétszóródnak az utcán. Iszonyatos. Bedug­tam az ujjammal a fülem, hogy kirekesszem ezeket az iszo­nyatos hangokat. 1992. május 7., csütörtök Kedves Mimmy! Már majdnem biztos voltam hogy a háború véget ér, de ma.... ma a házunkkal szembe­ni parkba egy gránát csapó­dott. Abba a parkba, ahol vala­mikor a barátnőimmel ültünk és játszottunk. Sok ember megsérült. ÉS NINA MEG­HALT. Gránátszilánk fúródott az agyába és meghalt. Olyan édes, kedves kislány volt. Együtt jártunk óvodába és együtt játszottunk valamikor a parkban. Hát lehet az, hogy én Ninát soha többé nem látom?! Nina egy ártatlan 11 éves kislány — áldozata egy ostoba háborúnak. Olyan szomorú vagyok. Sírok és tudni aka­rom, miért? De hát ő semmit nem tett. Egy förtelmes háború , fiatal életeket tesz tönkre. Ni­na, mindig úgy fogok emlé­kezni rád, mint egy csodálatos kislányra. 1992. május 27., szerda Kedves Mimmy! MÉSZÁRLÁS! TÖMEG­MÉSZÁRLÁS! RÉMSÉG! BŰNÖZÉS! VÉR! ÜVÖL­TÉS! KÖNNY! KÉTSÉGBE­ESÉS! Ez az, amilyen látványt ma a Vaso Miskin utca mutat. Két gránát robbant az utcában és egy a piacon. Mami éppen ak­kor a közelben tartózkodott. A nagyiékhoz rohant. Apu és én magunkon kívül voltunk itt­hon, mert ő nem érkezett haza. A robbanásból láttam vala­mennyit a tévében, de még mindig képtelen vagyok elhin­ni, hogy az valóság. Gombóc van a torkomban és a gyom­rom görcsben van. Most szál­lítják a sérülteket a kórházba. Tiszta őrültek háza. Állandóan az ablakhoz megyünk remél­ve, hogy meglátjuk mamit, de nem jön. Apu és én a hajunkat tépjük. Megint kinézek az ablakon és... LÁTOM MAMIT, AHOGY ROHAN ÁT A HÍ­DON. Amint beér a házba, si­koltozni és sírni kezd. Könnyek között mondja, mi­csoda megcsonkított testeket látott. ISZONYATOS NAP, NEM LEHET FELEJTENI! ISZONYATOS! ISZO­NYATOS! 1992. június 18., csütörtök Kedves Mimmy! Folyton csak azt kérdezem: Miért? Mi a célja? Ki a felelős? Kérdezem, de válasz nincs. Minden, amit tudok, az az, hogy szenvedések közepette élünk. Igen, tudom, a politika felelős mindenért. Azt mon­dom, engem nem érdekel a po­litika, de hát azért, hogy meg­tudjam a választ, valamit a po­litikáról is kell tudnom. Csak néhány dolgot mondanak ne­kem. Lehet, hogy egy nap megtudom, és akkor több min­dent megértek. Mami és apu nem beszélnek velem politiká­ról. Ók lehet, hogy azt gondol­ják, túl fiatal vagyok, de az is lehet, ők se tudnak semmit. Ók folyton csak azt mondják ne­kem: „El fog múlni — El kell múlni”???? 1992. június 29., hétfő Kedves Mimmy! FÁSULTSÁG!!! LÖVÖL­DÖZÉS!!! ÁGYÚZÁS!!! EMBEREKET GYILKOL­NAK!!! KÉTSÉGBEESÉS!!! ÉHSÉG!!! SZENVEDÉS!!! FÉLELEM!!! Hát ez az én életem? Egy ártatlan 11 éves iskoláslány élete!! Egy iskoláslány iskola nélkül, szórakozás nélkül, is­kolai izgalom nélkül. Egy gye­rek játék nélkül, barátok nélkül, napsütés nélkül, mada­rak nélkül, természet nélkül, gyümölcs nélkül, édesség vagy csokoládé nélkül, hát épp egy kis tejporral. Egyszóval egy gyerek gyerekkor nélkül. 1992. július 2., csütörtök Kedves Mimmy! Na, ma megvendégeltük magunkat. Leszedtük a cse­resznyét az udvari cseresznye- fáról és mind megettük. Néztük, ahogy virít, aztán akis zöld gyümölcsei elkezdtek pi­rosodni és ma végre megettük. Oh, te csodálatos cseresznye- fa! 1992. október 21., szerda Kedves Mimmy! Ugye tudod, hogy én min­den nap (majdnem) bizalom­mal vagyok hozzád. Ugye is­mered a nyári iskolát a műve­lődési házban? Olyan csodás időt töltöttünk ott együtt, sze­repeltünk, szavaltunk és ami az egészben a legjobb volt, ír­tunk. Minden olyan szép volt addig, amíg az a rettenetes grá­nát ki nem oltotta Eldin bará­tunk életét. Maja még mindig Irene Vi­dovic tanárnővel dolgozik. Egyik nap Maja megkérde­zett: „Fipa, vezeted még a nap­lót?” Azt mondtam: „Igen”. Erre Maja azt mondja: „A titkaiddal van-e tele vagy a háborúról szól?” Mondtam: „Nos, a háború­ról.” És akkor ő azt mondta: „Fi­pa, félelmetes vagy.” Ó azért mondta azt, mert ők meg akarják jelentetni egy gyerek naplóját és lehet, hogy pont az enyémet. Ami ugye azt jelenti — TÉGED, MIMMY. Na, így aztán lemásoltam be­lőled egy részletet, egy másik noteszba és te elmentél a váro­si szövetséghez, hogy meg­nézzenek. Es éppen most hal­lottam, hogy téged fognak megjelentetni! A UNICEF-hét alkalmából fognak kiadni! SUPER! 1992. november 19., csütörtök Kedves Mimmy! Állandóan meg akarom ma­gyarázni magamnak ezt az os­toba politikát, mert nekem úgy tűnik, hogy a politika okozza a háborút, az teszi a mindennapi életünk valóságává. A háború keresztülhúzza a napokat és újabb és újabb szörnyűséget hoz helyette és a napok helyett a rettegést tárja elénk. Nekem úgy tűnik, mintha a politika szerbeket, horvátokat muzul­mánokat jelentene. Pedig ők mindannyian emberek. Mind­nyájan ugyanolyanok. Mind­nyájan emberhez hasonlato­sak, kivétel nélkül. Mindnyá­juknak van karja, lába, feje, járnak és beszélnek, de mégis van „valami”, ami különböző­vé teszi őket. A barátnőim, a barátaim kö­zött és a mi családunkban is vannak szerbek, horvátok és muzulmánok. Vegyes csoport és én soha nem tudtam, ki a szerb, ki a horvát és ki a muzul­mán. Most azonban a politika beleavatkozik. „S” betűvel je­löli a szerbeket, „M”-el a mu­zulmánt és „C”-vel a horvátot, és el akarja választani őket. És ahogy ezt teszi, ahhoz a legrosszabb, a legfeketébb ce­ruzát választja — a háború ce­ruzáját, ami csak szenvedést és halált tud írni. 1992. december 3., csütör­tök Kedves Mimmy! Ma van a születésnapom, az első háborús születésnap, 12 éves vagyok. Gratulálok. Bol­dog szülinapot magamnak! A nap puszikkal és jókíván­ságokkal indult. Elsőnek ma­mi és apu, azután mindenki más. Anyu és apu 3 pipere­készletet ajándékozott nekem — virágok vannak rajta! És mint általában áramszol­gáltatás, az nincs! Melica nagynéném is eljött a családjá­val (Kenan, Naida, Nihad) és megajándékoztak egy könyv­vel. Este az összes szomszéd összejött. Oh, kaptam csokolá­dét, vitaminokat, szív alakú szappant (pici, narancsos), egy kulcsláncot, rajta a jászópajtá- saim, Maja és Bojana fényké­pével, egy nyakba való függőt ciprusi kővel, egy gyűrűt (ezüst) és egy pár fülbevalót (pompás!). Szép volt, csak valami még­is hiányzott. Ezt úgy hívják, hogy béke! 1993. június 1., kedd Kedves Mimmy! Tegnap szörnyen voltam: ma, feltehetően jobban. Hogy mondjam meg neked, hogy ami a reggeli, az ebéd, a vacso­ra volt, hát az mind fővetlen volt, mert a gáz elfogyott teg­nap. Mint.ahogy tudod, áram az egyáltalán nincs, mi mind­annyian az öngyilkosság hatá­rán vagyunk. BORZASZTÓ! Oh, Mimmy! Én már nem tu­dom ezt tovább! Úgy el va­gyok már fáradva ebben az örökös Sssss! Sajnálom, hogy szitkozódok, de hát már nem tudok mást. Egyre nagyobb a valószínűsége, hogy öngyil­kos leszek, ha ezek a szedett- vedett idióták meg nem ölnek. Elvesztem. 1993. július 17., szombat Kedves Mimmy! A könyvbemutató napja Mivel én nem vittelek ma­gammal (csak egy részlet volt belőled ott), el kell hogy mondjam, milyen volt. Valami csodálatos volt. A műsorvezető egy lány volt, aki hihetetlenül hasonlítót Linda Evangelista-ra. Ó felolvasott belőled, Mimmy egy részletet, és ráadásul ahhoz zongorakí­séret is volt. Ott volt Irena nagynéni. Meleg és kedves, mint mindig, meleg szavakkal a gyerekekért és a felnőttekért. A végén én olvastam fel az üzenetem. Ez volt, amit mond­tam: Hirtelen, váratlanul valaki a háború ocsmány hatalmát használja, ami elborzaszt en­gem, hogy megpróbáljon el­húzni, eltaszítani a béke part­jairól, a csodálatos barátsá­gok, a játék és a szeretet bol­dogságától. Úgy érzem ma­gam, mint az az úszó, akit aka­rata ellenére kényszerítenek, hogy lépjen be a hideg vízbe. Döbbenetét, szomorúságot, boldogtalanságot és félelmet érzek és szeretném tudni, hova kényszerítenek engem. Sze­retném megtudni, miért vették el a gyermekkor békés és sze­retetteljes támaszát. Valami­kor minden egyes új nap öröm­mel töltött el, mert a maga módján mindegyik csodálatos volt. Örömmel töltött el a napsütés, a játék, a dal. Egy­szóval, élveztem a gyermek­kort. Semmi jobbra nem volt szükségem. Egyre kevesebb és kevesebb az erőm folytatni az úszást ebben a hideg vízben. Vigyenek engem vissza a gyerekkor partjához, ahol me­legség, boldogság és megelé­gedettség volt, azokhoz a gye­rekekhez hasonlóan, akiknek van gyerekkora és joga élvezni mindazt, amit nálunk éppen most tesznek tönkre. Az egyetlen, amit minden­kinek mondani akarok: Béke. 1993. augusztus 2., hétfő Kedves Mimmy! Sok ember Anne Frank-kai hasonlít engem össze, ami fé­lelmet kelt bennem. Mimmy, én nem akarok az Ó sorsára jutni. 1993. augusztus 18., szer­da Kedves Mimmy! Tegnap optimizmusra okot adó hírket hallottam. A „KÖLYKÖK” (politikusok) aláírtak egy megállapodást Genfben Szarajevó demilitari- zálásáról. Mit mondhatok? Hogy reménykedek, hogy hi­szek benne???? Nem tudom, hogyan tehetném. Bárhogy is hittem és reméltem valamit, nem történt meg, és bár­mennyire nem hittem vagy nem vártam valamit, az meg­történt. 1993. október 17., vasár­nap ». Kedves Mimmy! Tegnap a barátaink a he­gyekben figyelmeztettek bennünket^ jelenlétükre és ar­ra, hogy most övék a hatalom és gyilkolhatnak, megsebesít­hetnek, rombolhatnak... teg­nap az egy igazán rettenetes nap volt. 590 belövés. Reggel 4.30- tól tartott egész napon át. Hat halott és 56 sebesült. A tegnapi áldozatok. Nem tudom, mi van Melica-val. Azt mondják, ott a ház fele romba dőlt. Mi lementünk a pincébe. A hideg, sötét, hülye pincébe, amit úgy gyűlölök. Órákon ke­resztül voltunk ott. A tüzérségi támadás elmaradt. Minden szomszéd velünk volt. Néha már azt gondolom, jobb lenne, ha folytatnák az ágyúzást, így nem lenne olyan nehéz elviselni, mint azt, ami­kor újrakezdik. Úgyhogy éppen csak meg­könnyebbülsz, aztán megint támadásba lendülnek. Most már meg vagyok győződve, hogy soha nem lesz vége. Mert néhány ember nem akarja, hogy vége legyen. Néhány go­nosz ember, aki gyűlöli a gye­rekeket és a közönséges embe­reket. Mi nem csináltunk semmit. Mi ártatlanok vagyunk. De ki­szolgáltatottak! Fordította: Cserbák Teréz Zlata Filipovic: „Döbbenetét, szomorúságot, boldogtalansá­got és félelmet érzek és szeretném tudni, hova kényszerítenek engem. Szeretném megtudni, miért vették el a gyermekkor békés és szeretetteljes támaszát.”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents