Békés Megyei Hírlap, 1994. március (49. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-21 / 67. szám
1994. március 21., hétfő Felemás rajt Újkígyós-Akvaline KSE— Balassagyarmat 24—21 (9—7) NB I B-s férfi kézilabda-mérkőzés, Újkígyós, 300 néző. V.: Ónodi, Zrinszkv. Újkígyós: KOPÁNYI — Gyulavári. JARABEK 8, DADECSKO 7, FEKETE 6, Kovács 2, Bánfi 1. Cs.: Zubán (kapus), Bacsa, Gajda, Selmeczy 1, Luko- viczky. Edző: Perényi László. Az ellenfél legjobb dobói: Kertész 7, Cseri 4. Kiállítások: 4, ill. 14 perc. Hétméteresek: 6/5, ill. 4/3. MEMO HIRUP-----------------------------------------S POK' vieU-£klE © Hárman „megszöktek” Kissé félve írjuk le — két okból is —, hogy a mostani forduló után három csapat „meg- ° szökött” és három pont előnye van a még minden bizonnyal sok vizet zavaró közvetlen üldözők előtt. A két ok pedig, hogy 1. még csak három fordulón jutott túl a tavaszi menetelés, 2. hogy régen volt ilyen kiegyensúlyozott az NB I mezőnye. Vagyis még tényleg nagyon sok minden történhet. Olyan óriási meglepetések is, mint a kispestiek megsemmisítő veresége Győrött, amely után alighanem ismét beszédtéma lesz a rendkívül szimpatikus Honvéd-mester, Kuusela „edzősége”. S legalább dnnyira az is, amit Verebes mester üzent az 5—1 nyomán az újságíróknak. Azt már nem nehéz megjósolni, hogy Verebes egy „leg”-et egészen biztosan megszerez majd kapitánysága alatt: a legrosszabb viszonya volt a sajtóval... Mindez persze mit sem von le a győriek szombaton mutatott teljesítményéből. A további összecsapások közül külön figyelmet legfeljebb az érdemel, hogy a Fradi milyen nehezen jutott túl a soproniakon s hogy a fehérváriaknál aligha a névvel volt baj. Egyelőre nem igen hasonlítanak a „másik” Pármára. A forduló zárómérkőzését ma rendezik meg, a Csepel-Kordax a Vasast fogadja. f. i. DVSC—BVSC-Dreher 1-1 (0-1) Az újkígyósi öltözőben izgatott volt a hangulat, hiszen Kovács, Bánfi és Gajda eddig csak epizódszerepeket kapott a mérkőzésen, most pedig kezdő emberek lettek. A rutinosabb kézilabdázók próbálták megnyugtati őket és az edzőt, Perényi Lászlót is, akinek szintén ez volt a bemutatkozó mérkőzése az NB I B- ben. Jól kezdődött az összecsapás a kígyósiak számára, hiszen kemény védekezés, gyors indítások és Kopányi bravúrok után a 15. percben már 6— 1 -re vezettek a hazaiak. Ezután a volt válogatott, Cseri vezérletével a gyarmatiak rendezték soraikat, és egyre inkább megközelítették a kígyósiakat, így Szarvasi góllal kezdődött a mérkőzés és a 8. percig szoros is volt a találkozó, de ekkor már a hazaiak vezettek 4—3-ra. Aztán egy rövidzárlat következett, sorozatban kimaradtak a ziccerek a vendégek részéről és ezt a rutinos hazaiak rendre kihasználták, a 17. percben már 11—3 j A dévaványai nagy- 9 Ír községi önkormány- =^Ví zat a helyi MEDOSZ SE támogatásával asztal itenisz-versenyt rendezett. Csaknem 40-en indultak, s a következő eredmények születtek. Serdülők: 1. Diós Szabina, 2. Benedek, 3. Oláh. Ifjúságiak: 1. Nemes József, 2. Fehér, 3. Miklovicz. Felnőttek: 1. Kovács Attila, 2. Kovács J., 3. dr. Benedek. a félidő kétgólos hazai előnnyel zárult. Szünet után már mindkét csapat kevesebbet törődött a védekezéssel és lényegesen több gól esett. Ezekben a percekben a rutinos Dadecsko vette hátára a csapatot, biztos kézzel értékesítette a büntetőket, rendre betalált a hálóba, jól indult és védekezésben is kiemelkedőt nyújtott. A mérkőzés hajrájában már kicsit oldódott a feszültség és a fiatal Jarabek gólja méltó befejezése volt a két csapat színvonalas összecsapásának, amelyet tapssal köszönt meg a helyi publikum. Bacsa István csapatkapitányhoz méltóan — betegen, influenzásán is vállalta a játékot — ezen a fontos találkozón a védekezésben jó teljesítményt nyújtott. volt a mérkőzés állása. A második félidőben a 34—37. perc között ismét volt egy rövidzárlatokkor zsinórban négy gólt dobtak a hazaiak, és ezzel véglegesen el is dőlt a mérkőzés. A hat voltNB I-esjátékossal kiálló vasváriak győzelme megérdemelt, de a gólarány túlzott. A versenybizottság köszönetét mond Csatári Teréz igazgatónőnek és kollégáinak, Ko- vács'Jánosnak és Ágoston Sándornak a tornaterem biztosításáért és a szervezésben nyújtott segítségéért. — Az asztalitenisz „gála” jól szolgálta a sportot szerető, mozogni vágyó fiatalok és felnőttek érdekeit, a szabadidő hasznos eltöltését — összegezte véleményét a versenybizottság nevében Kovács Attila. Debrecen, 4 500 néző, V: Bognár. Gól: Sándor T. (82. p. — ll-esből), ill. Borgulya (30.). Kiállítva: Pető (89.), ill. Dzsinovics (70.) Jók: Gojan, Dombi, Gracsov, Horváth, ill. Disztl, Nagy P., Urbányi, Bognár, Borgulya. DVSC: Horváth — Balogh, Gojan, Sándor Cs., Pető — Dombi, Nagy Cs., Sándor T., Madar (Szatmári, 71.) — Toderas (Medvid, a szünetben), Gracsov. BVSC-DREHER: Disztl — Nagy P., Dzsinovics, Zem- linszkij, Werner — Urbányi, Bognár, Anania (Mundi, 87.), Farkas — Borgulya (B. Szabó, 73.), Bükszegi. A viharos erejű szélben a DVSC kezdeményezett többet, de az előre ívelt labdákat vagy elfejelték a védők, vagy a szél röpítette messzire. A 30. percben Nagy P. végigvezette a pályán a labdát, a balösszekötő helyén álló Borgulya mintegy 18 méterről laposan a bal alsó sarokba lőtt (0—1). A 82. percben Dombit a jobbösszekötő helyén indították, ő átcselezte a BVSC védelmét, a 11-es pontnál azonban felvágták a védők. A büntetőt Sándor Tamás a bal alsó sarokba rúgta (1—1). A budapesti együttes elsősorban védekezésre rendezkedett be, időnként gyors ellentámadásokkal és Bognár veszélyes szabadrúgásaival próbálkozott. A debreceniek csak alkalmanként közelítették meg őszi teljesítményüket, bár lényegesen jobban játszottak, mint ellenfelük. ÚTE-MTK 2-1 (0-1) Megyeri út, 3000 néző, V: Stamler. Gól: Szunyó (77.), Vébcr (82.), ill. Kovács Z. (21.) Jók: Szanyó, Kovács L„ illetve Horváth Cs., Vancsa. ÚTÉ: Praj — Aczél — Füzesi, Bérczy — Medgyessy (Kovács L. 63.), Kozma, Túri, Szlezák — Belvon (Szanyó, a szünetben), Véber, Eg- ressy. MTK: Piel — Hrutka — Turbók, Horváth Cs., Szalai — Komódi (Talapa J., 72.), Kenesei K., Vancsa, Zsivótzky — Kovács Z., Kéneséi Z. (Hámori, 55.). A szombatig százszázalékos tavaszi mutatóval büszkélkedő vendégcsapat nem túlzottan erőltette a támadásvezé- tést. A 21. percben Vancsa mértani pontossággal ugratta ki a bal oldalon Kovács Zoltánt, aki megfelelő ütemben lépett ki a lila-fehér védők között, ballábas lövése Praj lába között jutott a kapu közepébe (0—1). A pihenőt követően a kék-fehérek egyre inkább őrizni kezdték a sovány előnyt. Ez megbosszulta magát. A 77. percben Kovács L. balról adott keresztbe, Szalai kényelmesen menthetett volna, ehelyett átlépte a guruló labdát, amit Szanyó négy lépésről könnyedén küldött a hálóba (1—1). Nagy rohanásba kezdett az ÚTÉ. A 82. percben Szlezák bal oldali szabadrúgása meglepte a kék-fehér védelmet, Piel is a labda alá szaladt, a hatalmas sebességgel érkező Véber a bal kapufa tövétől szerezte meg a győztes gólt (2:1). Csapnivaló színvonalú (ha ez egyáltalán színvonal volt) játék kerekedett egy rangadónak tartott 90 percből. ETO FC Győr—Kispest- Honvéd FC 5-1 (2—0) Győr,4! 000 néző, V: Hartmann. Gól: Klausz (19.), Ivanics (22.), Po- pescu (47., 89), Hajszán (67.), ill. Pi- sont (55.). Jók: Végh, Ivanics, Hajszán, Popes- cu, ill. Bánfi. ETO FC GYŐR: Végh — Csikós, Pintér, Radics — Csertői (Mikóczi, 74.), Ivanics, Ignácz (Faragó, 70.), Hajszán, Herczeg — Klausz, Popes- cu. KISPEST-HFC: Brockhauser — Csábi, Bánfi, Plókai — Forrai, Illés (Duró, 56.), Emmy, Pisont, Csehi (Hamar, 56.) — Orosz, Vincze. Tárnadó szellemben kezdett mindkét csapat, a 19. percben Ivanics cselezgetett a bal oldali alapvonalig, középre ívelt, Klausz pedig 8 méterről a bal sarokba fejelt (1—0). Három perc múlva jött az újabb hazai gól: Ignácz bedobása után Ivanics sorra kicselezte a kispesti védőket, majd öt méterről a jobb sarokba gurított (2—0). A második félidő újabb győri találattal indult. A 47. percben Popescu ugrott ki a jobb oldalon, s a kifutó Brockhauser lába között a hálóba továbbított (3—0). Nyolc perccel később Pisont lépett ki a bal oldalon, közeli lövését Végh még kiütötte, de öt méterről a jobb sarokba bombázott (3— 1). A 67. percben Hajszán cselezgetett a jobb oldalon, majd 20 méterről hatalmas gólt lőtt a léc alá (4—1). Közben a csereként beállt Duró megsérült, 10 emberre fogyatkozott a fővárosi csapat. A 89. percben Faragó ugratta ki középen Popescut, aki 10 méterről a léc alá vágta az ETO ötödik gólját (5—1). A Győr tavaszi legjobb játékát nyújtva kiütötte a bajnok- csapatot, taktikailag és játékgyorsaságban is egyértelműen föléje nőtt. PMSC-Fordan—Siófok 1—0 (1-0) Pécs, 4 000 néző, V: J uhos. Gól: Csízi (34.). Jók: Bódog, Csízi, Csoboth, ill. Szabadi, Kirchmayer. PMSC-FORDAN: Csaban — Dienes, Bódog, Csízi — Ulveczki (Fehér, a szünetben), Csoboth, Lengyel, Pa- laczky — Dorobantu, Mészáros (Tököli, 74.), Azoitei. SIÓFOK: Bíró — Keszeg, Szabadi, Olajos, Meksz — Tóth (Marozsán, 83.), Jenéi, Varsányi, Király — Szabó, Kirchmayer (Dukon, 78.). A 34. percben egy ártalmatlannak látszó akció végén megszerezte a vezetést a PMSC- Fordan. Palaczky bal oldali szabadrúgását követően Bíró alászaladt a labdának, így Csízi senkitől sem zavartatva közelről fejelhetett a kapuba (1—0). A második játékrészben végig a siófokiak irányították a játékot, többet támadtak, de a Bódog által irányított pécsi védelem jól zárt. A küzdelmes, de igen gyenge színvonalú találkozón a PMSC-Fordan győzelme szerencsésnek mondható. FTC—EMDSZ-Soproni LC 1-0 (1-0) Üllői út, 12 000 néző. V: Kurmai. Gól: Zavadszky (39.). Jók: Szeiler, illetve Nagy J. FTC: Szeiler—Telek — Simon, Szekeres, Keller — Lisztes, Lipcsei, Va- nicsek (Szűcs, 80.) — Gregor (Albert, a szünetben), Balogh G., Zavadszky. EMDSZ-SLC: Babos — Varsányi, Nagy J., Katona, Varga — Szántó, Deák (Buzsáki, 85.), Korsós, Kovács L. — Ördög (Horváth B., 25.), Borsos. Könnyű győzelem reményében látogattak ki a hazai nézők az Üllői útra, elvárásuk nem is volt alaptalan. A két csapatot ugyanis 11 pont és nyolc hely különbség választotta el a tabellán. A Ferencváros támadásai erőtlenek voltak, csak Lisztes megmozdulásai vittek némi színt a játékba. Az első félóra után a hazai közönség „Ébresztő, ébresztő!” felszólításának a zöld-fehérek engedelmeskedtek. A 39. percben Vanicsek már nem először indította jó labdával Zavadszkyt, aki 14 méterről egy védőtől szorongatva célozta meg a kaput. A nem túl erős lövést Babos könnyen háríthatta volna, ám olyan szerencsétlenül nyúlt a labdához, hogy az a lába között beván- szorgott a kapuba, épp hogy áthaladva a gólvonalon (1-0). A szurkolók Albert becserélésétől várták, hogy hatékonyabbak lesznek az ÉTC támadásai, csakúgy, mint az ETO elleni szerdai kupatalálkozón. A 80. percben kétszer is egyenlíthetett volna a Sopron és csak kishitűségének köszönheti, hogy nem tudott ponttal távozni az Üllői útról. Parmalat FC—Haladás VSE 1-1 (0-0) Székesfehérvár, 3 000 néző, V: Lett- rich. Gól: Takács (84.), ill. Szekér (90.). Kiállítva: Horváth F. (49.), ill. Sánta (49.). Jók: Varga, Salacz, Bckő, ill. Szekér, Bognár, Jagodics PF’C: Mitring — Salacz, Varga, Lő- rincz, Bekő — Dubecz, Czéh, Németh, Horváth L. (Takács, a szünetben) — Jován, Horváth F. Haladás VSE: Király — Szekér, Bognár, Sánta — Balassa, Jagodics, Elekes (Ab- rahám, a szünetben), Németh Z. — Schneider, Sülé (Vukadinovics, 63.), Berbás. A felejthető első félidő után a második játékrészben az iram valamelyest emelkedett, né- hányan talán túl vehemensen is kezdtek. Ezt példázza a 49. perc eseménye, amikor Horváth F. 15 méteres lövése a kapufáról visszapattanva Király ölében halt el, ám a berobbanó fehérvári csatár szabálytalankodott a kapussal. Sánta, a vendégek hátvédje vett elégtételt az előző szabálytalanságért, így Lettrich játékvezető mindkét futballistát piros lappal parancsolta az öltözőbe. Technikai hibák tömkelegét követte el mindkét csapat, szinte egymást múlták alul. A 84. perc hozta a fehérváriak vezető gólját, amikor Czéh szögletét a rövid saroknál Takács megcsúsztatta, a labda Királyt érintve vágódott a kapuba (1—0). A ritka szombat- helyi támadások egyike a 90. percben sikerrel járt: Ábrahám sarokrúgása középen üresen találta Székért, aki 6 méterről fejelt a kapu jobb oldalába (1—1). Nagyon gyenge színvonalú mérkőzésen egyik csapat sem érdemelt győzelmet, így igazságosnak tekinthető a döntetlen. Sóder, homok, cement, mész, tégla, cserép, ajtó, ablak, gerenda, szén, tűzifa. EZ LEGYEN A LEGKISEBB GONDJA! Ha fázik, ha építkezik, gondját Borbély megoldja. Egész évben várjuk megrendeléseiket. Ismerjék meg árainkat! Tüzelőárak: Dorogi brikett Tatai brikett Orosz darabos szén Orosz diódarabos szén Lengyel lángborsó ~ >en [ 790 Ft/q 830 Ft/q 830 Ft/q 760 Ft/q 920 Ft/q Cseb barnaszén 750 Ft/q Iszap 570 Ft/q Vágott tűzifa 540 Ft/q Biobrikett 430Ft/zsák. 30 q feletti vásárlás esetén ingyenes házhoz szállítás. Építőanyag-áraink: Sóder 1500 Ft/m3 Homok 790 Ft/m3 Cement750 Ft/m3 30 q fölötti vásárlás esetén ingyenes házhoz szállítás a megye területén. Oltott mész 560 Ft/q Fenyődeszka 18 500 Ft/m3—22 000 Ft/m3 Fenyőpalló 19 500 Ft/m3—25 000 Ft/m3 Fenyőgerenda 25 000 Ft/m3—31 000 Ft/m3 Fenyő 4 m-es rúdfa 430 Ft/db Cement befizethető telepünkön művi áron 500 Ft/q + áfa, szállítás a gyárból saját szállítóeszközzel. Várjuk kedves vásárlóinkat hétfőtől péntekig 7— 7 7 óráig, szombaton 7—12 óráig személyesen vagy telefonon. Telefonszámaink: (66) 341 -739 tel/fax (66) 341-112, (66) 382-355, (66) 350-097. Borbély László, Békés, Kossuth u. 19. A labdarúgó NBI állása a 18. forduló után m o Hazai éde BELANKA KFT. RFKf SCSABA Salta, u 40^^^ S 66/23 436 C/ és import italok valamint sségek nagyker áron. Olasz vendéglátó-ipari berendezések forgalmazása. 1. Békéscsabai Eló're FC 18 12 3 3 42—14 27 2. Ferencvárosi TC 18 11 4 3 33—16 26 3. Vác FC-Samsung 18 10 5 3 38—20 25 4. Kispest-Honvéd FC 18 9 4 5 39—26 22 5. ETO FC Győr 18 9 4 5 34—21 22 6. Csepel-Kordax 17 9 4 4 24—27 22 7. Debreceni VSC 18 8 4 6 25—22 20 8. Újpesti TE 18 7 5 6 25—21 19 9. Parmalat FC 18 5 6 7 21—29 16 lO.Siófoki Bányász 18 4 6 8 19—29 14 11.Pécsi MSC-Fordan 18 4 6 8 17—27 14 12.EMDSZ Sopron 18 4 5 9 22—32 13 13. MTK 18 4 5 9 22—37 13 14. Vasas 17 4 4 9 22—27 12 15. BVSC-Dreher 18 3 6 9 20—38 12 16. Haladás Vasutas SE 18 2 5 11 16—33 9 A góllövőlista élcsoportja. 11 gólos: Sándor T. (DVSC). 10 gólos: Wukovics (Ferencváros). 9 gólos: Horváth F. (Parmalat FC), Kulcsár S. (Békéscsabai EFC). 8 gólos: Csertői (ETO FC Győr). 7 gólos: Azoitei (PMSC-Fordan), Fischer (Siófok), Illés, Orosz (Kispest-Honvéd), Füle (Vác FC-Samsung), Szarvas (Békéscsabai EFC). Tiszavasvári—HC Szarvas 30—19 (15—9) NB I B-s férfi kézilabda-mérkőzés, Taszavasvári. 500 néző. V.: Bányász, Németi. Szarvas: Somogyi, Gilan 2, Berényi 2, FEKETE 5 (3), Gazsó 1, Almási 7 (5), Tóth B. 2. Cs.: PETROVSZKI (kapus), Szigeti, Száva, Tusjak, Madár. Edző: Pataki György, Velky Mihály. Az ellenfél legjobb dobói: Dobi 8, Török 5, Molnár 5. Kiállítások: 12, ill. 2 perc. Hétméteresek: 3/1, ill. 10/8. Jól szolgálta a mozogni vágyókat Asztalitenisz-verseny Dévaványán