Békés Megyei Hírlap, 1994. február (49. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-07 / 31. szám

1994. február 7., hétfő HÍREK ÉKES MIMI HÍM Hétfő Pénteken este Torgyán József tartott több mint három­órás kampányelőadást Szeghalmon, ahonnan—finoman fogalmazva — vegyes érzelmekkel távoztam. A szónok azt hozta, amit várni lehetett tőle, de a hozzászólók...Gyomor- bántóan gusztustalanok voltak a vezért és annak hűséges támogatóját, „korunk Zrínyi Ilonáját” éltető „irodalmi művek” és elgondolkodtató az a biharugrai kisgazda, aki — szavai szerint — „minden kommunistát megnyúzna”. Azt is el kell mondani, hogy ettől a hívétől még Torgyán József is elhatárolta magát. Szerencsére a politikus péntek után jött a táncos szom­bat, vagyis az ifjúsági társastáncverseny. Öröm volt nézni a száznál több kecses mozgású gyereket, akik közel ötórán át vidámságot varázsoltak a rossznak indult hétvégémbe. Csak az a megnyúzás, csak azt tudnám feledni! Gila Kalendárium Napkelte: 7.03 — Napnyugta: 16.54 órakor Holdkelte: 4.40 — Holdnyugta: 13.51 órakor Névnapok: RÓMEÓ, TÓDOR. A katolikus naptárban Richárd hitvalló napja. A görög katolikus naptárban Partén főpap napja. Az ortodox naptárban Szent Parthéniosz lampszákoszi püspök és Szent­életű Lukács napja. A zsidó naptárban Sívát hónap 26. * Szent Parthéniosz (Partén) a Fekete-tenger melléki Lampszákosz (Lamp- sakos) püspöke Nagy Konstantin idejében élt. Jelen volt az első niceai egyetemes zsinaton. 328 körül halt meg. Szt. Lukács egyiptomi származá­sú szerzetes a Rómával való egység híve volt, 946 körül hunyt el. Horoszkóp VIZONTO (I. 21— II. 20.). Harmóniá­ban telik napja, mivel a Hold 120 fokos fényszögben áll a Vénusszal. Személyisége rendkívül von­zó. Érzékeny életismerete, fo­gékonysága által Ön kitűnő partner. HALAK(I1.21—III. 20.). A Merkúr-5 vib­rációktól energiát kap. Lépjen ki a hát­térből, s élje életét. Olyan in­formációkra tesz szert, ame­lyek által anyagi helyzete ja­vul. Gyors befektetéssel ha­mar élvezheti az eredményt. Ma ünnepli születés­napját Snetál Ibolya kunágotai olvasónk. Szeretettel köszöntjük! KOS (III. 21—IV. 20.). Nyitott minden V W / változtatásra. Érté­kelje át azokat az ese­ményeket, amelyek a közel­múltban történtek, s amelyek szorongást okoztak Önnek. Nyugodt légkörre van szüksé- ge­BIKA (IV. 21—V. )' 20.). Ma túlérzékeny. Pedig Ön erősebb, mint amilyennek hi­szi magát. Vannak még olyan tartalékai, amelyeket nem is­mer. Igyekezzen felelősség- teljesen kifejezni magát. ___ IKREK (V. 21—VI. 2 1.). Élete minden területén törekedjen önmérsékletre. Hall­gasson belső ösztönére, ne me­neküljön a valóság elől. Le­gyen nyitott a haladó eszmék iránt. RAK (VI. 22—VII. 22.). Kitöréseit, han­gulatváltozásait nem tudják követni, néha kicsit félnek is Öntől. Ezen a hétfőn próbálja meg kívülálló­ként figyelni saját megnyilvá­nulásait. Lefekvés után még egyszer gondolja át, hogyan tudná visszafogni indulatait. OROSZLÁN (Vn. 23—VIII. 23.). Még mindig tart a jó idő­szaka. Kedveznek az Oroszlánnak a Vízöntő csil­lagkép bolygói. Próbálja to­vábbra is fegyelmezni magát, és — még ha Önnek van is igaza — tegyen javaslatot a kibékülésre. SZŰZ (VIII. 24— IX. 23.). Kisebb-na- gyobb feszültségek támadhatnak családi vagy szőkébb rokoni környe­zetében. A Szűz-hölgyek türelme hamar elfogy, s ennek jó néhány üveg, porcelán látja majd a kárát! ^3-, MÉRLEG (IX. 24— X. 23.). A Mérlegek ma sokkal jobban ^ bíznak magukban, mint általában és igazuk van. Az elmúlt hétvégi sütés-főzés, lakáscsinosítás mellett si­került pihenni is egy jót. így sokkal jobban tudnak koncent­rálni feladataikra. SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.). A közalkal­mazott Skorpiót ma a bértáblázat foglal­koztatja leginkább. Élénk vi­tába bonyolódik még a vele egy húron pendülőkkel is. In­dulatai hőfokát a pénztárcája vastagsága befolyásolja. NYILAS (XI. 23— XII. 21.). Azok a Nyi­lasok, akik még nem választottak társat maguknak, ezen a hétfőn sem találják meg az igazit. Lehet, hogy csalódnia kell érzelmei­ben, s ennek — kivételesen — nem Ön lesz az oka.(?) Ker­gesse el borús gondolatait, pi­henjen, szórakozzon. BAK (XII. 22—1. 20.). Sokféle tevé­kenységet végez ma. Sajnos túl érzékeny ál­lapotban van. s emiatt elbizony­talanodik. Intő jelek mutatnak arra. hogy jobban kellene ügyel­ni egészségére. Vitaminokkal, mézzel védje ki az influerfrát. í? Vonalban vagyunk... í? Mindennap hívja a (66) 441-704-et! Hétfőtől péntekig 9-11 és 16-18 óra között A telefonnál: Szóké Margit Akik megtisztelnek bizalmukkal, a fend időpontokon kívül is tárcsázhatnak. Az üzenetrögzítővel ellátott telefonszámra ér­kezőközérdekű gondolatokat ugyanúgy jegyzi a szerkesztő. Adalék „Barcshoz” Gyulai olvasónk maga is a bar­csi gmk dolgozója volt. Leve­lében újabb adalékot írt le a gyulai Defag-telep bérlésének időszakáról. Már a gmk itteni indulásánál voltak problémák. Az 1992. januári munkabére­ket csak ugyanazon év márciu­sában Fizették ki. Sok dolgozó a pénz felvételekor felmondott és feljelentést tett az üzemelte­tő ellen. Kérdése volt: az elma­radt munkabérek után kap­nak-e késedelmi kamatot? A „Barcsi folytatásban”, amely február 2-ai számunkban je­lent meg, leírtuk, hogy nem. Ismét felhívjuk a figyelmet: aki eddig jogi úton nem kapta meg bérét, sürgősen írjon a gmk-t felszámoló cégnek. Címük: Patik, Varga és Társai Kft., 8840 Csurgó, Széchenyi tér 12—14. A lámpa csak villog Békéscsabáról kérdezték: mi­kor helyezik már üzembe a nagyon forgalmas, Szarvasi út—Szabolcs utca keresztező­désében álló jelzőlámpát? Ok­tóberre ígérték, de csak villog. Akkor akár rendesen is mű­ködhetne... Bánfi Ádám, a városüze­meltetési iroda vezetője vála­szolt. Sajnos, a forgalomirá­nyító jelzőlámpa egyelőre még nem töltheti be szerepét. Az ott lévő autószerviz telké­ből három négyzetméterre lenne szükség ahhoz, hogy a biztonságos gyalogjárda-csat­lakozást megépíthessék. A há- ron négyzetméternyi területet nem sikerült a tulajdonosoktól megvásárolni, így kisajátítási eljárás kezdődött. Ez három hónapig is eltarthat: hatósági, bizonyítási és más eljárásokat igényel. Ismét kulcs Idős néni hozott kulcsokat szerkesztőségünkbe. Körül­belül egy hete találta Békés­csabán, a Zsíros u. 19/1. számú ház kapuja előtt. A másik, ko­rábban behozott, nagyobb kulccsomó sem talált még gaz­dájára. Elébe tették Orosházi telefonálónk, Hor­váth Józsefné nagyon szerette volna megvásárolni a könyvet, de sehol sem talált rá. A kör­nyező városokban is kereste. Az orosházi könyvesboltban megígérték, megrendelik. Megkapta a bolt értesítését, mehet, itt a könyv. Olvasónk nem remélte, hogy megteszik. Nagyon örül és köszöni a bolt vezetőjének, Koszorús Osz­kárnak és kedves munkatársai­nak készségességüket, jóindu­latukat. Tőlünk azt kérdezte, megjelenhet-e nálunk ez az apróság? De még mennyire! Egy ember öröme nem kis do­log, főként ha olyasmihez tár­sul, mint a könyv... Fiatalító vágások A megyeszékhelyen lakó tele­fonálónk a belvárosi bokrokért aggódott. A növények nem csak gyönyörűek—voltak —, hanem takarták is a betonhá­zak falait. Most tövig vágják valamennyit a városgazdálko­dási vállalat dolgozói. Koráb­ban is metszettek, de nem ennyire. Takács Géza, a Békéscsabai Városgazdálkodási Vállalat műszaki igazgatóhelyettese válaszolt. A bokroknál ugyan­úgy, mint a fáknál el kell vé­gezni az újító, ifjító metszése­ket. A munka szakemberek, kertésztechnikusok irányítá­sával folyik. Az ilyen nagy metszéseket nem évente, ha­nem meghatározott idősza­konként végzik. Nélküle a bokrok idővel elszáradnának, így azonban egészséges hajtá­sok sarjadnak. Majd megnő­nek újra... Havas tájak Olvasónk, aki szeret síelni, dí­jazta a pénteki számunkban látott hójelentést. Hát még ha rendszeres lenne! Az lesz: ezentúl pántekenként elolvas­hatja hol, milyen a hóminő­ség. Kovácsházi példa Hölgyolvasónk Békéscsabá­ról példát mondott a bűnmeg­előzésre. Egyre több a fiatal­korú bűnöző, táptalajuk az éj­szakai élet. Olvasta az újság­ban. hogy a mezőkovácsházi rendőrök naponta látogatják a fiatalkorúak szórakozóhelye­it. Kéri a békéscsabaiakat, te­gyék meg ők is ezt... Ha kimarad... Kérjük békéscsabai olvasóin­kat, a néha elmaradó újságok miatt ne ezt a számot hívják. A megyeszékhelyen a terjesztési ügynökség telefonszáma: 445-067 és 9—13 óráig hívha­tók. Lottónyeremény fp A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a lottószámok a következők: Az 5. heti 5/90-es lottó nyerőszámai: 11,40,44,68,84. Joker-szám: 094177. Az 5. heti lottó és joker nye­reményei — a jövedelemadó levonása után — a követke­zők: 5 találatos szelvény nem volt, 4 találatot 44 fogadó ért el, nyereményük egyenként 523 238 forint, 3 találatot 3904 fogadó ért el, nyereményük egyenként 4914 forint, 2 talá­latot 114 223 fogadó ért el, nyereményük egyenként 214 forint. A következő hétre átvitt 5 találatos — nettó — nyere­ményösszeg 140 000 000 fo­rint. A kisorsolt joker-szám alapján telitalálatos sorsjegy nem volt. Amennyiben a sors­jegyen lévő utolsó 5 szám egyezik a joker-számmal, a nyereményösszeg 300 000, ha 4 szám egyezik a joker-szám­mal, a nyereményösszeg 30 000, ha 3 szám egyezik a joker-számmal, a nyeremény- összeg 3000, ha 2 szám egye­zik a joker-számmal, a nyere­ményösszeg 300 forint. Á kö­vetkező hétre átvitt telitalála­tos joker — nettó — nyere­ményösszeg 13 254 950 forint. Az 5. heti 6/45-ből lottó nyerőszámai: 19, 24, 33, 34, 42, 45, pót­szám: 11. Nyereménye: 6 találatos szelvény nem volt, 5 plusz 1 találatot 7 fogadó ért el, nyere­ményük egyenként 599 029 forint, 5 találatot 31 fogadó ért el, nyereményük egyenként 104 551 forint, 4 találatot 2141 fogadó ért el, nyereményük egyenként 2018 forint, 3 talá­latot 32 323 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 180 fo­rint. A következő hétre átvitt 6 találatos — nettó — nyere­ményösszeg 12 579 600 forint. Telefondoktor Természetesen anyatejjel! címmel kaphatnak hasznos ta­nácsokat a telefondoktortól február 7—13-áig a 441-308- as telefonszámon, amely éjjel­nappal hívható. C bűncselekmények Az elmúlt huszonnégy órában 8 ember vesztette életét az ukaton, míg ugyanebben az időszakban 22-en súlyosan, 21-en könnyebben sérültek meg közlekedési baleset kö­vetkeztében — tájékoztatta az MTI-t az Országos Rendőr-fő­kapitányság. A statisztikából az is kiderül, hogy két élet elleni és egy vagyon elleni bűncselekmény történt. Az ORFK jelentése szerint szombaton reggel hét óra előtt, Budapesten az Eötvös téren, a 35 éves kazincbarcikai A. László Mátyás személygépko­csijával a fényjelző tilos jelzé­se ellenére a sínekre hajtott, és összeütközött az éppen arra haladó 2-es villamossal. A gépjárművezető és utasai kö­zül ketten könnyebb sérülést szenvedtek, a 43 éves kazinc­barcikai O. József azonban a helyszínen elhunyt. Szombaton fél hatkor halálos baleset történt Szombathely külterületén is. Egy 21 éves he­lyi lakos személygépkocsijával elütött egy kerékpáron közleke­dő 57 éves szombathelyi férfit, aki a helyszínen meghalt. Szombatra virradóra kirabol­ták a Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Kft. irodáját. Az ismeretlen tettes — aki ellen körözést rendeltek el — az egyik ablakon keresztül jutott az irodába. Ott felfeszítette a páncélszekrény ajtaját, és 800 ezer forintot vitt el, és az alag­sorban lévő büféből is magához vett 60 ezer forintot. Halott csecsemőt találtak szombaton reggel Budapesten a III. kerületi Kossuth Lajos üdülősor egyik házával szem­közt elhelyezkedő erdős he­lyen. A reklámszatyrokba cso­magolt újszülöttet — melyet az állatok összerágtak — való­színűleg február 1 -jén vagy 2- án hagyta ott valaki. A BRFK ismeretlen tettes ellen ember­ölés alapos gyanúja miatt eljá­rást indított, és elrendelte a körözést. Budapesten őrizetbe vettek négy férfit, akik pénteken az esti órákban a XXI. kerületben megtámadtak két 16 éves fiút, és elvettek tőlük két, összesen 2000 forintot érő videókazet­tát. Ezt követően a közelben egy 54 éves asszonyt is kira­boltak. Tőle a táskáját, 1500 forintot és egy aranygyűrűt vettek el. A sértettek könnyű sérülést szenvedtek. Most olcsóbb! Békéscsabán, a Tompa u. 37. sz. alatti vegyesboltban az 1 1-es Elegance sampon 310 Ft helyett 250 Ft, a 4,31-es öblítő 310 Ft helyett 250 Ft, az 500 g- os étkezési sertészsír 60 Ft helyett 50 Ft, a sósmogyorós Cerbona 65 Ft helyett 49 Ft, a 36 g-os Yankie csokoládé 59 Ft helyett 39 Ft, amíg a készlet tart! Anyakönyvi hírek GYOMAENDRŐD Haláleset: Szmola József (1910). SZEGHALOM Születések: Turbucz János és Vad Éva leánya Zsa­nett, Rózsa Antal és Kajó Ilona fia Balázs (Körösladány).

Next

/
Thumbnails
Contents