Békés Megyei Hírlap, 1994. február (49. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-05-06 / 30. szám

1994. február 5-6., szombat-vasárnap

EXKLUZÍV

iRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP

„Kiegyenlítünk és megnyerjük a meccset”

Színházi háború és felújítás után - kirobbanó siker(ek) előtt?

A Jókai Színház felújított épülete (és persze környezete) olyan szép, elegáns, hogy bármely nagyváros megirigyelhetné Békéscsabától. Nem tartom kizártnak, hogy ez a gyönyörű építészeti alkotás, ami egyben az újjávarázsolt belváros egyik meghatározó színfoltja, új nézőiket is hozott a színháznak. Annak a színháznak, amely évtizedek óta — hol okkal, hol ok nélkül — a vidékiség kategóriában is a legmostohább sorba szorult. A szakma és a kritika a „büntetőtábor” jelzővel úgy leírta hosszú időre, hogy aztán sokáig az értékes, színvonalas

elődadásokkal sem sikerült az ismeretlenség és a méltatlan lefokozás falát áttörni. Amikor pedig már-már fordulni látszott a kocka, társulati belviszályok vetettek véget a felemelkedési kísérletnek. Lassan egy esztendeje, hogy viharos vezetőcsere zajlott a színház élén.

Azóta a nyugalom helyreállt, az épület megszépült, de a nagy színházi sikerek, azok a felejthetetlen előadások még váratnak magukra. Erről beszélgettünk Konter László igazgatófőrendezővel és Csányi Tibor gazdasági igazgatóval.

— Reményeink szerint a nyár és a következő évad kezdete lesz az az időpont, amikor az építők már nem jönnek be, legalábbis nem dolgozni — mondta Konter László. — Azt tervezzük, hogy ősszel egy előadásra meghívjuk őket vendégként. A felújítás nagy része befejeződött; közismert a Vigadó, az előcsarnok és a lépcsőház, elkészültek az öltözők, az irodák és a folyosók, a tárak. Hátra van a pince, az udvar, a térburkolat és feltehetően épülnek még kiszolgáló helyiségek. Lehetséges, hogy a főépület és az udvarban lévő klub között egy átkötést tudunk csinálni, hogy a színészek szárazon tudjanak átjutni.

— Ez a megye színháza, a felújítás megrendelője és a munkák finanszírozója a megyei önkormányzat, ugye?

— Talán nem haszontalan egy kis történeti visszapillantás — jegyezte meg Csányi Tibor. — A színházi rekonstrukcióról és felújításról 1983- tól beszélhetünk. Tízéves időszakot ölel föl ez a munka, amelynek keretében három nagy felújítási fázis volt a színházban. Az első rész 1983- ban indult az igazgatói, vezetői irodák felújításával, akkor került végleges helyére a festőtár, ami felszabadította a Vigadótermet. Kialakították a női és férfivarrodát, új helyet kapott a kelléktár, a díszlet' raktár. Részben ezekkel a munkákkal párhuzamosan beindult a Corvin utcában a műhely építése, ami az asztalos-, a lakatosműhely, a mosoda és a díszletraktár egy részét foglalja magába, valamint bútor- és jelmezraktárként szolgál. Ott a mai viszonyokhoz mérten is korszerű körülmények között folyik a díszletgyártás és a -tárolás.

Ezek a beruházások mind megyei támogatásból, finanszírozásból történtek, tehát állami pénz nem volt ezekre a feladatokra. Az akkori beruházások betetőzése az a rekonstrukció, ami a tetőtérben lévő két próbaterem kialakításával kezdődött. Ez azt a célt szolgálta, hogy a Vigadóhoz kapcsolódó kisebb helyiségek

— a régi színészklub és a volt próbaterem — addigi funkciójukat elveszítve átadják a helyet a majdan helyreállításra kerülő Vigadónak. Mintegy 30 millió forintos költséggel valósult meg ez a felújítási szakasz, ami lehetővé tette az utolsó fázis elkezdését. így indulhatott meg 1991 szeptemberében — áprilisban szavazta meg a parlament — a 320 millió forintos, címzett állami támogatással zajló további felújítás. Ez az összeg hároméves ütemezésben állt a megrendelő, a megyei önkormányzat rendelkezésére, és a kivitelezést a Nova Invest nyerte el.

— A tízéves felújítás során kik dolgoztak még az épületen ? S ne hallgassuk el a tervezők nevét sem!

— Az egyik legjelentősebb felújítási szakaszról, a homlokzatéról még nem is esett szó — folytatta Csányi Tibor —, azt a Költségvetési Üzem végezte nagyon szakszerűen, és igazán impozáns külsőt adott a színháznak. A homlokzat 23 millió forintba került, szintén teljes egészében megyei finanszírozásban valósult meg. A korábbi időszak felújításának terveit még a Békés Megyei Tervező Vállalat készítette, a kivitelezésben elsősorban a Költségvetési Üzem, az Állami Építőipari Vállalat dolgozott, majd 1990-ben a tetőtér beépítését a DIN Kft. végezte. A legrégebbi időszakból még meg lehet említeni a nézőtér felújítását és a korábbi klubkialakítást (az a színház épületén belül volt), majd az új színészklub megépítését, ami

látványosabb fejezete a Vigadó, ahol az eredeti, korabeli állapotokra hagyatkozott az építész.

— így van, csak a körültekintő, komoly kutatómunka után szépülhetett meg a Vigadó. Korabeli dokumentumok, fotók, anyagminták, rajzok alapján indulhatott el, majd valósult meg a felújítás — az építész és a színház közös megelégedésére. Színben, formában, díszítésben minden úgy néz ki, mint egykor az eredeti.

— A Jókai Színház felújítása egy koncepciózusán megvalósított országos színházi rekonstrukciós folyamatba illeszkedik — egészítette ki beszélgetésünket Csányi Tibor. — Az utóbbi nyolc-tíz évben történt meg a vidéki színházak felújítása: Kaposvár, Kecskemét, Veszprém, Szolnok, Szeged. Szerves részként kapcsolódott ebbe a sorozatba utolsó láncszemként a Jókai Színház

nem áll arányban a várakozással és a gyönyörű épülettel.

— Szomorúan halljuk, hogy ez a véleménye—kezdte válaszát Konter László, majd visszakérdezett: Mire gondol pontosabban?

—-Értékes, szép darabokra, színvonalas, emlékezetes előadásokra gondolok. Nem vitatom, hogy kell a könnyedebb műfaj is, de az a véleményem, hogy szórakoztatni is lehet másként, igényesebben. Sőt, a színház feltétlenül tartson mércét, felfelé húzza a nézőt és ne lefelé ereszkedjen. Azokkal értek egyet, akik a színházra készülnek, akiknek az előadás ünnep, egyfajta magaslat, emelkedettség, nem pedig kocsmai poénkodás.

— Biztos vagyok benne, hogy egy évadot csak a végén lehet értékelni...

—Igen, de négy előadás már jelez valamit, egy tendenciát mindenképp.

— Újabban divat, hogy futballmérkőzés közben nemcsak a közvetítő mikrofonnál ül riporter, hanem az edző mellett is, és időnként kérdéseket tesz fel. Megkérdezi: na, mi a véleménye arról, hogy az ellenfél vezet 2:1-re? Most éppen ilyet kérdez tőlem is, hiszen félidő van, és arra kíváncsi: mi a véleményem arról, hogy vereségre állunk 2:1-re? Erre azt tudom mondani, hogy az évad végén ki fogunk egyenlíteni és megnyerjük a meccset. S innen kezdve a sporthasonlat nem egészen stimmel, de legalábbis sántít. Azzal kapcsolatban, hogy az előadásainkat minőségileg hogyan ítélik meg, nem tudok nyilatkozni, mert mindenki olyan

A Vigadó a felújítás leglátv ányosabb része

kezdetben az IKV kivitelezésében történt.

— A Vigadó felújítása elsősorban Nemes Roland nevéhez fűződik, ismert építész munkája — hangsúlyozta Konter László.—Sajnos a 320 millió elég nagy szám, de nem elegendő arra, hogy a színház egészét felújítsuk. A nézőtér 15 évvel ezelőtti felújítása időben nagyon messze van, és közben olyan szép lett a többi rész, hogy „lemaradt” a nézőtér, és nagyon szembetűnő a különbség. Az idei évre tervezett pénzekből még tudunk költeni a színpadgépészet legsürgősebb javításaira, de azok is szinte csak tűzoltással megegyező dolgok. Bár a színház körbe megújult, mégsem beszélhetünk teljes színházi rekonstrukcióról, mert ahhoz a nézőtér és a színpad is szorosan hozzátartozik.

— Az átfogó felújítás legrekonstrukciója. 1994-től indul a fővárosi színházak felújítása, amely a Vígszínházzal kezdődik és folytatódik a Ma- dáchcsal. Tehát egy államilag jóval korábban eldöntött folyamatról van szó.

— Direktor úr, miközben a felújításról beszélgetünk, nem kerülhetem meg a kérdést: si- került-e méltó tartalommal, színvonalas előadásokkal megtölteni az újjávarázsolt épületet? Nagy várakozás előzte meg ezt az évadot a társulat és a közönség részéről egyaránt. A Jézusfaragó ember (Nyíró József havasi színjátéka) előadása szép nyitány volt, de azóta mintha alább adták volna az olcsó, a túl könnyű, már-már a kommersz szórakoztatás irányába (Róza néni, Szidike lakodalma). Ez a tendencia eléggé nyugtalanító. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a produkciók minősége

Forma, díszítés, minden olyan, mint egykor

FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET #

véleményt alakít ki, amilyet akar. Az előadás vagy tetszik vagy nem. Törekvésünk persze mindenképp az, hogy tetsszen. Ami a művek silányságát illeti, vitatkoznék mindenkivel, aki ilyet állít. Azt, hogy a magyar irodalom Lengyel Menyhértjét és Tersánszky Józsi Jenőjét, de még azt is mondom, hogy a magyar zene Szakcsi Lakatos Béláját hígnak, útszélinek vagy könnyed, alattas szórakoztatásnak lehessen nevezni, egyszerűen nem is értem.

— Azt kifogásoltam, amit a színpadon láttam, tehát az előA Vigadóterem melletti büfé is szépen illeszkedik az impozáns környezetbe

adások minőségét, nem a művek jelentőségét vitattam.

— Ehhez nem tudok hozzászólni.

—Ön elégedett az utóbbi premierekkel?

— Nem vagyok elégedett. De nekem az a dolgom, hogy ne legyek soha semmivel elégedett, hogy mindig jobbat és jobbat akarjak mindenkitől, tehát ez önmagában nem minősíti a dolgot.

— Az évad közben megtartott társulati ülésen erről a témáról a direktor eléggé kritikusan és önkritikusan szólt — kapcsolódott ismét beszélgetésünkbe Csányi Tibor. — Az értékeléskor látni kell azokat a nehézségeket is, amelyek ezt az eredményt vagy kevésbé eredményes végkifejletet okozták. Nagyon sok probléma, akadály gátolta, hogy itt kirobbanó siker születhessen. Azt hiszem, hogy ezt tőlünk független dolgok okozták. Széles közönségrétegnek tetszettek viszont az előadások, és mindig is volt egy kör, amelynek soha semmi nem tétszett. A lényeg, hogy itt sok olyan súlyos problémával kellett megküzdenünk, ami bizony nem segítette a munkánkat.

— Arról van szó, hogy itt (nem akarok nagy szavakat használni, de mégis) lezajlott egy háború — folytatta Konter László. — Azért kell óvatosan bánni a nagy szavakkal, mert 1945-ben is véget ért egy háború, és senki nem kérdezte, hogy az áramszolgáltatás miért nincs már helyrerakva, miért nem játszanak jó filmeket a mozikban. Itt sebeket kellett begyógyítani, dolgokat elsimítani, egymáshoz szelídíteni embereket. A vállalásban, amivel idejöttem, elsősorban azt ígértem, hogy békét és nyugodt munkát fogok teremteni. Azt, hogy eközben a színház még szakmailag is lépeget előre, lehet ígérni, de folyamatnak kell tekinteni. Előrébb kell lépegetni, ez kétségtelen, de mindent egyszerre igényelni, kérni, várni és megkapni — az nem megy.

— A direktor úr éppen rendez, mégpedig Arthur Millert. Mire ez a beszélgetés lapunkban megjelenik, a társulat bemutatta az Alkut. Hozzátartozik ars poeticájához, hogy vezető beosztása mellett (vagy ellenére) az érdemi munkában is részt vesz? Úgy gondolja, hogy az igazgató-főrendező mutasson példát, ne csak követeljen a munkatársaitól?

— A színháznak mindenképp olyan szellemi műhelynek kell lennie, ami a vezetőjéről is ismert, ahol a keze vagy a szellemiségének nyoma legyen rajta az intézményen. Lehetőleg ne nyomja agyon, én legalábbis arra törekszem, hogy ne a rendezői kezem nyoma legyen rajta, ezért rendezek csak egy darabot. Azok a választások és döntések, melyek során rendezőt hívok vagy szerződtetek valakit, szintén minősítenek. Más kérdés, hogy szerződtetéskor részben anyagi, részben helyzetbeli okok miatt nem az egész világ áll rendelkezésre. Nem könnyű színészt szerezni, olyan erőset, komoly szaktekintélyt, aki a nézők teljes megelégedésére szolgálhat, mert jó rendező, jó színész kevés van.

Kétségtelen, hogy van a rendezésnek tekintélyteremtő szerepe. Az igazgatói funkció a színházban lelki tevékenység, az emberek leikével való törődés. S a rendezés ez ügyben még mélyebbre tud menni, hiszen egy darab, egy szerep kibontásakor a lelki, érzelmi kérdésekben jobban elmélyednek, kutatnak egymásban és közelebb kerülnek egymáshoz az emberek. Az is előfordul, hogy éppen eltávolodnak egymástól, de mindenképp a kölcsönös megismerés és a műhely kialakításának lehetősége a rendezés.

—Miért éppen Miller?

— Eléggé eklektikus rendezőnek tartom magam, különösebben sem műfajokra, sem stílusokra tekintettel nem vagyok, nem kötöm le egyik mellett sem magamat. így aztán sok minden belefér. Millert tartom a legjobbnak ebben a realista vagy bizonyos mértékig pszichológiai realista drámában, ahol a szó ereje, az emberi kapcsolatok nuance- okon múló megnyilvánulása nagyon fontos. Egészen apró lelki rezdülések zajlanak a színpadon, majdnem olyan hangzásúak, mint amikor egy hangszál leesik a porcelán tányérra.

Nieozielsky Katalin