Békés Megyei Hírlap, 1994. február (49. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-25 / 47. szám

{EKÉS MEGYEI HÍRLAP MŰSOR/HÍREK 1994. február 25., péntek Balesetek bűncselekmények Az Országos Rendőr-főkapi­tányságtól tegnap kapott tájé­koztatás szerint az elmúlt 24 órában a közutakon összesen 15 baleset járt személyi sérüléssel, az esetek közül öt végződött halálos szerencsét­lenséggel, 10 pedig könnyű sérüléssel. * A rendőrség eljárást indított E. Gábor 39 éves budapesti lakos ellen, mert a XI. kerület. Buda­foki út 41. számú házban lévő lakásában szerdán reggel elő­zetes szóváltást követően egy engedély nélkül tartott 6,35-ös kaliberű pisztolyból öt lövést adott le édesanyjára, dr. E. Kálmánná 60 éves asszonyra, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. A főváros VII. kerületében szerdán a déli órákban két is­meretlen férfi betört a 74 éves M. Béláné Rottenbiller utcai lakásába, az idős asszonyt gázsprayval szembefújta, majd 50 ezer forint készpénzt és egy arany gyűrűt rabolt el. Az anyagi kár mintegy 60 ezer forint. A VIII. kerületben ismeret­len tettesek a szerdára virradó éjszaka betörtek a József körút 84. szám alatti Julius Meinl csemegeboltba, ahol felfeszí­tették a páncélszekrényt, amelyből 5Ö ezer forintot emeltek ki, az üzletből pedig mintegy 450 ezer forint értékű árut vittek el. A Zala megyei Pötréte köz­ség halastavában szerdán, a déli órákban a parttól mintegy 50 méternyire két ember alatt beszakadt a jég. Az egyik sze­mélyt a tűzoltóság kiérkezése előtt a lakosok kimentették, ám társát a tűzoltók már csak holtan tudták kiemelni a vízből. Tovább tart a tv-tilalom Szeghalmon Úgy látszik, a szeghalmi kép­viselő-testület tagjait nem különösebben érdekli, ami a februári lakossági fórumon el­hangzott. Nevezetesen az, hogy a megjelentek tiltakoz­tak a testületi ülések egyenes televíziós közvetítésének megszüntetése ellen. Február 21-ei ülésükön két képviselő sürgősséggel kérte a korábbi döntés újratárgyalását, ám ja­vaslatuk nem kapta meg a szükséges támogatást. A hét­fői tanácskozás legfontosabb napirendi pontja a város idei költségvetése volt, mellyel meglepően hamar végeztek, hiszen mint egyikőjük megfo­galmazta, kényszerhelyzetben vannak, a városnak lennie kell jóváhagyott költségvetésé­nek. Az 567 milliós előterjesz­tés sok, egyébként jogos igény — lakossági útépítések, fiata­lok lakáshoz jutásának támo­gatása, kulturális alap létreho­zása — teljesítésére nem tar­talmaz lehetőséget. Ez Kovács Imre polgármester szavaival élve válságköltségvetés. Alig kétórás vita után a testület az előterjesztett javaslatot elfo­gadta. Döntés született a fize­tendő vízdíjról, mely 48,10 fo­rint és a csatornadíjról, ame­lyik 42,50 forint lesz köbméte­renként áfa nélkül. Mindkettő március elsejével lép hatály­ba. • Jöjjön a halálbüntetés? • Megsegítik a hevesi takarékot? • Gyerekek a sakktrónon? • Ki felelős az exportbajokért Melléklet az élelmiszergazdaságról Fotópályázatunk képeiből Szabó B. Gábor (Sarkad): Mladonyiczky Szieszta Február 25-én, ma déli 12 órától a TV2-őn várja a nézőket a képernyők elé a Szieszta, ez alkalommal Miskolcról, Pécsről és Szegedről. Az első órában a továbbtanuló középiskolásoknak szeretnénk tanácsot adni, információt nyújtani a három város felsőoktatási intézményeiről. 3/4 1-től veterán sportolókat vámnk a stúdióba, hogy az idősebbek és a nem túl fiatalok sport- és verseny- lehetőségeiről beszélgessünk. Egy órától.ismét útjára indítjuk a Tipegőt, a kismamák, anyukák gyermekmagazinját. Ezután már a tavasz jegyében, az új frizura- és sminkdivathoz ad tanácsokat a női és férfi mesterfodrász, valamint mesterkozmetikus. Természetesen a zene és a játék sem hiányozhat műsorunkból. Gyulai Városi Televízió A február 25-ei, mai adás 16.00 órakor műsorismertetéssel kezdődik. A tartalomból: Hírek; Gazdakör; Expo ’96 — Beszél­getés Csák Elemérrel; A szekszárdi filmesztviál díjnyertes film­jeiből; Mese; Telehoroszkóp; Horgásztízperc; Mai vers; Vállal­kozók műsora; Hírek; Reklám; Német nyelvű hírek; Román nyelvű hírek; Sajtófigyelő; Böngészde; Választások és a helyi televíziók ’94; Egy pásztor, egy nyáj — vallási műsor; Hírek. Ma - holnap Február 26. Szarvas. — A művelődési ház Zebra Klubjában 22.00 órától Auróra-koncert lesz. * Kardoskút. — Vöröskeresztes bálát rendez a Vöröskereszt kardoskúti szervezete 18 órakor a helyi művelődési házban. * Mezőkovácsháza. — A művelődési központban 10 órától E és D osztályos regionális táncversenyt rendeznek, ahol a különböző településekről érkező közel 100 páros méri össze tudását. Moziműsor BÉKÉS, KORONA 7-kor: A szökevény (sz., am.). BÉ­KÉSCSABA, PHAEDRA 3, 5, 7 és 9-kor: A pusztító (sz., am). BÉKÉSCSABA, PHAEDRA KAMARA fél 7 és fél 9-kor: Sok hűhó semmi­ért (m. b., sz., am.). CSANÁD- APÁCA, ÁPRILIS 4. 6-kor: A tökéletes célpont (m. b., sz., am). DÉVAVÁNYA, JÓ- ZSÉF A. 7-kor: 2 és 1/2 kém (m. b., sz., am.). FÜZES­GYARMAT, FŐNIX 7-kor: Felelősségük teljes tudatában (sz., am ). GYOMA, APOL­LÓ 2-kor: Úton hazafelé (m. b., sz., am.); 7-kor: Ha te nem vagy képes, édes... (m. b., sz., ara.). GYULA, PETŐFI 6 és 8-kor: Robin Hood -— A fu- szeklik fejedelme (m. b., sz., am.). KEVERMES, NEM­ZETI 7-kor: A dzsentlemanus (sz., am). KONDOROS, AL­KOTMÁNY 7-kor: Hátul- gombolós hekus (sz., am.). KÖRÖSL ADÁNY, ASZTA­LOS M. 7-kor: Dennis, a ko­misz (m. b., sz., am.). KUN- ÁGOTA 6-kor: Nagy durra­nás 2. (m. b., sz., am.). MED- GYESEGYHÁZA, BA­ROSS L. 7-kor: Összeomlás (sz., am.). MEZŐBERÉNY, KIRÁLY 7-kor: Árral szem­ben (sz., am.). MEZŐKO­VÁCSHÁZA, TORONTÁL 7-kor: 2 és 1/2 kém (m. b., sz., am.). NAGYSZÉNÁS, SZA­BADSÁG 7-kor: Kickboxer 2. (sz., am). OROSHÁZA, SZIVÁRVÁNY fél 6 és fél 8- kor: Mrs. Doubtfire (sz., am.). SZARVAS, TURUL 8-kor: Szenzációs recepció (sz., am). TÓTKOMLÓS, KORZÓ 7- kor: Hiába futsz (sz., am.). Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: hírek, időjárás, útközben 4.30: Reggeli Krónika 4.40: Határok nélkül 5.40: Falurádió 8.10: Törvénykönyv 8.20: Műsorismertetés, programajánlat 8.40: Napközben 11.05: Cigányfélóra 11.35: Híd —12. 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió (ism.) 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Vendég a háznál 13.15: Törvényhozó 13.30: A H. N. adventista egyház félórája 14.05: Klasszikusok mindenkinek 14.55: Első közlés 15.05: Kerengő 15.35: Hitélet és történelem 15.55: Cégér 16.00: Délutáni Krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.20: Csárdás és palotás 17.05: „Magyarországról jövök...” 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Összeállította: Deák László 20.05: Magyar daloskert 20.30: Határok nélkül 21.05: Körkép 22.00: Későesti Krónika 22.30: Világszínház — színházvilág 23.00: Hírek, időjárás 23.05: Hangversenymúzeum PETŐFI RÁDIÓ 4.33: Hajnali kalendárium 6.03: Reggeli csúcs 7.40: Zöld(sport)reggel 8.05: A tengnap slágereiből 8.50: Helykereső 9.00: Hírek, időjárás 9.03: Zöld telefon 9.10: Zene-szó 10.55: Öt perc tudomány 11.00: Hírek, időjárás 11.03: Családi persely 11.18: Népdalok 12.00: Slágermúzeum 13.00: Hírpercek 13.10: Ami időnkben 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Péntektől péntekig Benne: 14.45: Poggyász 15.00: Hírek, időjárás 15.30: Natúr hétvége 16.45: Poggyász 17.00: Hírek, időjárás 17.05: Ziccer 18.00: Kölyökrádió 18.30: Szociokrimi 18.50: Bermuda-háromszög 19.00: Hírek, időjárás 19.05: Öt perc tudomány 19.10: Hangfalfestő 19.35: Ásó, kapa, nagvharang 20.00: Bravó! 20.30: Közvetítés a magyar jégkorongbajnokság döntőjéről 21.00: Hírpercek 21.10: Leporoló 22.00: Jazzpódium 23.00: Hírek, időjárás 23.03: Sporthíradó 23.10: Máról holnapra — éjfél előtt 0.15—4.20: Máról holnapra — éjfél után 4.03—4.20: Csárdásritmusban BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel 9.05: Pódium 10.00: Hírek, időjárás , 10.05: Harag és elfogultság nélkül?! 10.20: Derűre is derű 10.47: Cár és ács 11.40: Magyar régiségek 12.00: Hírek, időjárás 12.05: Hangverseny délidőben 13.33: Fúvószenekarok felvételeiből 14.00: Hírek, időjárás 14.05: American Mosaic 14.20: A rajongók — 5. 15.16: XVI. századi kórusmuzsika 15.40: Zenekari muzsika 16.00: Hírek, időjárás 17.00: Operamagazin 17.50: Világlíra * 18.00: Hírek, időjárás 18.05: Puccini: Angelica nővér 19.03: Romantikus zene 20.00: Hírek, időjárás 20.05: Miért írta meg? 20.20: A kórusirodalom mesterműveiből 20.50: Sharoni Zenei Napok — 1992 22.00: Hírek, időjárás 22.05: Világszínvonalon — magyarul 23.00: Pasziánsz 24.00: Hírek, időjárás 0.05: Lemezújdonságok TV 1 6.03: Műsorismertetés 6.05: Falutévé — agrometeorológiával, profittal és marketingtippel 6.25: Határtól határig 6.35: Üzlet 6.45: Híradó 7.00— 9.00: Napkelte 9.00— 12.00: Napközi Benne: 9.30: Riviéra 10.30: Dallas 11.30: Játék 12.00: Déli harangszó Hírek 12.07: Déli üzlet 12.32: SOrSok (ism.) 13.12: Grüssdich! 13.42: Képújság 13.47: Telcsport Téli olimpia 15.18: Műsorismertetés 15.20: Új Reflektor Magazin 16.00: Híradó, időjárás 16.11: Telecke 16.31: Családmesék 17.00: Évgyűrűk 17.30: Téka 17.40: Ablak-melléklet 18.00: Ablak 18.58: Esti mese 19.30: Híradó 20.00: „Halló, péntek!” 20.30: Regina révbe ér 21.30: Panoráma 22.35: Telesport Téli olimpia. Női műkorcsolya. Jégkorongmérkőzés 1.55: BBC-híradó 2.15: Képújság TV 2 14.15: Képújság 14.20: Műsorajánlat 14.23: Időjárás 14.25: Alpok—Duna—Adria 14.55: Gyerekeknek 15.20: Calypshow 15.45: Tudományos? Fantasztikus? Az árnyék (ism.) 16.00: Ember és zene 16.50: Szilveszteri Szerencsekerckecske (ism.) 17.50: Privatizációs történetek 17.56: Zöldpont — hószolgálat 17.58: Időjárás 18.00: Körzeti híradók 18.13: Dobogó 18.45: Ideális család 19.45: Kerekek és lépések 20.30:24 óra 21.00: Híradó 21.28: Mini klip-mix 21.40: Helló, világ! 22.25: Megáll az ész! 22.55: Az én XX. századom. Magyar film 0.35: Üzlet DUNA TV 16.00: Hírmondó 16.25: Az idő és a szél 17.10: Fogj meg, ha tudsz! 17.40: Pufóka kalandjai 17.55: Műsorismertetés 18.00: Híradó 1(1.10: Computerszerelem ’91 Amerikai film 19.40: Könyvjelző 19.50: Átkelés a Granicuson 20.00: Közép-európai magazin 21.00: Híradó 21.20: Ilyen csodát még nem láttatok! Jugoszláv film 22.45: Svéd út az Európai Közösségbe. Svéd film 23.10: Nagy László: Katonalovak HBO 17.00: Tapsi Hapsi 17.30: A mi meséskönyvünk 18.00: Nyaraló gyilkosok 20.00: Szabad préda 21.50: Sztár ’80: Egy aktmodell halála 23.25: Pucoljunk, fater! 7.00—9.00: Jó reggelt Békéscsaba! Benne: Hírek, időjárás; Rajzfilm; Gazdaműsor; Tallózó a Békés Megyei Hírlap mai számából; Telefonos játék; Stúdióbeszélgetés — meghívott vendég: dr. Tóth Miklós, a Békés Megyei Hírlap kiadóigazgatója 14.00: TV—4 2. műsora (részletes műsort a napilapok közük) 18.00: Hírek 18.30: Dimenziók 18.40: Aerobic 19.05: Könnyűzenei niű'sor 19.50: Egészségmagazin 20.10: Hírek 20.15: Pokoli nász (francia film) 21.55: Tóksó Kovács Antallal 22.35: J. S. Bach: Johannes Passion 00.34: Műsorzárás A reggeli műsor stúdióbeszélgetésének és telefonos játékának telefonszáma: 444-220.

Next

/
Thumbnails
Contents