Békés Megyei Hírlap, 1994. február (49. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-23 / 45. szám
RÉKÉS MEGYEI HÍRLAPTARKA OLDAL 1994. február 23., szerda £ 0 A bádogosmester negyedszázada Békés központjában, a Kossuth és Hídvégi utca sarkán, mint egykoron a cégérek, néhány igazi bádogosremek hívja fel magára a figyelmet. A legkülönfélébb használati és díszítő eszközök sorakoznak katonásan. Van közöttük vizeskanna, vödör, fürdőkád, ereszcsatorna, s a szakma gyöngyeként néhány toronydísz. A kis műhelyben boszorkányos ügyessségű kezek alatt öltenek formát a különféle lemezek. Okányi Mihály helyi bádogosmester és segédeinek igazi reklámjai ezek a használati tárgyak. Feleslegessé vált férfiak? A nők lennének az igazi férfiak, a machók? Egy kanadai tévériporternő, Denise Bombardier bombasztikus bejelentést tett. Szerinte a modern nők mindent akarnak; szerelmet, karriert, gyermeket egyaránt. Ebből a célból nem ismernek akadályt, akárcsak egykor a férfiak. Az eredmény: ma a férfiak, akár házastársak, akár szeretők — elbizonytalanodnak az ilyen nők láttán. Egykoron a nők gyámo- lítást és biztonságot vártak a férfiaktól. Napjaink önállósult hölgyei ilyesmire nem tartanak igényt az erősebb nemtől, mi több, esetenként ők adják ugyanezt nekik. Csak nem válnak feleslegessé a férfiak? A pozsonyi Új Szó nyomán Popóra ború Ida Magli orosz antropológus úgy véli, hogy „a nők újabban túlhangsúlyozzák a hátsó felüket”. Régebben például a balett-táncosnőket a televízióban soha nem mutatták hátulról. A tudós asszony azt állítja, hogy a feszes popó a férfi- homoszexualitás ideálja. A nők tehát megfeledkeznek a nőiességük adta lehetőségekről, amikor azzal próbálkoznak csábítani, amivel a homoszexuális férfiak. Magli szerint „rossz irányba halad a női emancipáció. Ennek következtében vagy kihalnak az emberek, vagy pedig majd kizárólag csak lombikban fogannak.” — Inkább vállalkozónak tartom magamat, ugyanis a szakma mellett zárt rendszerű sertéstelepemről évente több mint 200 hízósertést értékesítek — kezdi beszélgetőpartnerem, Okányi Mihály. Kicsit kalandozunk a múltba, s megtudom tőle: ősei legalább 170 évre visszamenőleg hentesek voltak, s apáról fiúra szállt ez a mesterség. Ő viszont „elfajzott”, mert a bádogosszakmát választotta. A fővárosban, az Országos Szakipari Vállalatnál tanulta a szakmát, a szakmunkás-bizonyítvány megszerzése után segédként néhány esztendőt más cégeknél dolgozott, mígnem negyed- százada úgy határozott: megpróbál önálló kisiparosként boldogulni. Végül is 1968. március 1 -jétől a maga gazdája— Az első kuncsaftomra ma is jól emlékszem: méhkeréki volt az illető, s hat méter ereszcsatornát tettem fel a házára — mondja, majd a legszebb, a legemlékezetesebb munkáiról beszél. Dolgozott a Budai Várban, az Országházban és annak tetején, a Nyugati pályaudvaron, valamint számtalan pesti középületen és megyei templomtornyon, üzemépületen. — Végigjártam a pesti háztetőket. Egy alkalommal amolyan jó idegenvezetőként megmutogattam a gyerekeknek, hogy ezt is, azt is, amazt is én csináltam. Néztek is a járókelők: Hát ennek az embernek meg mi baja van? — meséli nevetve a mindig víg kedélyű mester. Az évek során, ahogyan errefelé mondják, kinőtte magát. Ma már családi vállalkozásban dolgozik ikerfiaival és két segéddel, akik valamennyien az Okányi-műhely- ben tanulták meg a szakma alapjait, fortélyait. — Három gyerekem van, a kislányom hétéves korában már a műhelyben segített, a fiúk jószerivel ott tanultak meg járni. Hétvégeken és a nyári vakációban nálam dolgoztak. Őszintén szólva most egy kis lelkiismeret-furdalás is gyötör, hogy akkor nem engedtem őket többet játszani. A fiaim 7-8 éves korukban már másztak a toronyban, 12-13 évesen pedig kibújtak a tetőre, s biztonsági övvel a derekukon cserepeztek. Aztán kitanulták ők is az épületbádogos-szakmát, s öt éve együtt dolgozunk. —Van munkájuk? — Az építkezések számának csökkenésével nekünk is csökkent a munkánk, kevesebb az új ház, több a felújítás és a kisebb- nagyobb javítás. Öt-hat esztendővel ezelőtt elképzelhetetlen volt, hogy egy vödröt megfene- keljünk. Olcsó volt az új, nem érte meg vele a bajlódás, a rosszat eldobták az emberek, nem vacakoltak vele. Aztán kinőtt egy olyan réteg is, amelyik minőségi rézmunkát igényel, s azt minden gond nélkül meg is tudja fizetni. — Mennyire sikerült ezt a szakmát gépesíteni? — Sehogy... A fúrás kivételével még mindig kéziszerszámokkal és kézzel hajtott gépekkel dolgozunk. Nem lehet mindent uniformizálni, mert más a dísze a dobozi toronynak, más a békési templomnak, s megint más a dévavá- nyainak, hogy csak néhányat említsek egykori és szép munkáim közül. — A téli hónapokat mivel töltik? — Készülünk a szezonra, várjuk a jó időt. Az épületbádogos-szakma kicsit idényjellegű, a zord hónapokban előkészítő munkákkal foglalkozunk, hogy aztán, ha beköszönt a tavasz, folyamatosan dolgozhassunk. — Még ma is kimászik a templomtoronyból? — Soha nem volt tériszonyom, bármilyen magasra fel tudtam menni. A kilóim és a korom miatt már óvatosabb vagyok, nagy magasságokba nem megyek. Sokat voltam a tetőkön, a magasban, most már ott vannak a gyerekek. Lassacskán lesz kiknek átadni a stafétabotot, ők az én meghosszabbított kezeim. — Esett már le tetőről? — Kétszer is, de megúsztam. Az első alkalommal egy ötven méter magas épület tetején dolgoztam, s lecsúsztam az utca széléig. A hófogó rács megtartott... A második alkalom „jobban” sikerült: a csárdaszállási tsz 10 méter magas rizstárolójáról pottyantam le. Tizenkét töréssel megúsztam... — Sokat dolgozik? — Az utóbbi tíz évben nem voltam szabadságon. Időmet leköti a tanult szakmám és a sertéstartás, mely a véremben van. Hogy melyiket szeretem jobban? Nem is tudom... Szép látvány a magasban egy, az általam készített épületdísz, s legalább olyan kellemes a vasárnapi asztalon egy tál gőzölgő, illatozó töltött káposzta, amit a feleségem készít, s a család ezt együtt fogyasztja el. Egyik a másikat kiegészíti, a kettővel együtt egész az életem — hallom búcsúzáskor. Szekeres András Okányi Mihály ikerfiaival, mint édespapa, mint mester, mint főnök Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint tulajdonos 3 éves hasznosításra meghirdeti a szabadtéri színpadot (Széchenyi liget). A bérleti Jog 1994. április 1-létől 1996. április 1-félg szól, melyet versenytárgyaláson lehet elnyerni. Kikiáltási ár: 220 000 Ft + áfa/1994. év. 1995- ben az 1994-es bérleti díj x 1,30 + áfa, 1996- ban az 1994-es bérleti díj x 1,50 + áfa. A versenytárgyaláson az a jelentkező vehet részt, aki az 1994. évi kikiáltási ár 10%-át bánatpénz címén a pénztárba befizette. A teljes bérleti díj kifizetésének esedékessége 1994- ben: a szerződés aláírását követő 10 banki munkanap, 1995- ben: az 1995. évi bérleti díj 50%-a + áfa 1995. január 1., az 1995. évi bérleti díj 50%-a + áfa 1995. június 30. 1996- ban: 1996. január31. A tevékenység jellege: ifjúsági szabadidős tevékenység. A bérleti jogot elnyerőt terhelik az üzemeltetés és a fenntartás költségei. jelentkezési határidő: 1994. március 25., 12 óra. Versenytárgyalás: 1994. március 28., amiről a jelentkezőket írásban értesítjük. A jelentkezésben kérjük feltüntetni a referenciahelyeket. Az önkormányzat fenntartja magának a jogot, hogy a kívánalmaknak nem megfelelő pályázatok beérkezése esetén a kiírást eredménytelennek nyilvánítsa. További információk a (66) 452-252-es telefonszámon Simon Ágnestől kaphatók. Sztárpletykák Kirk Douglas, Michael édesapja, akit talán a Spartacusban nyújtott alakítása révén ismernek a legtöbben, alacsony termete miatt szenvedett a legtöbbet. Hogy magasabbnak tűnjön, mindig magas sarkú cipőben járt. Fia, Michael Douglas viszont diákkorában idénymunkákkal töltötte a vakációit, hogy megkeresse a zsebpénzt. Történt, hogy egyik alkalommal egy benzinkútnál dolgozott, s olyan jól végezte a munkáját, hogy a cég magasabb prémiummal jutalmazta, mint a hónap legjobb benzinkutasát. Robert Redford egy kaliforniai fiúkból álló, rossz hírű banda tagja volt. Gépkocsikat fosztogattak, és a Bel Air-i, valamint a Beverly Hills-i villák gyakori hívatlan vendégei voltak, ahonnan pénzt, festményeket és ruhákat vittek magukkal. Redford később nyilatkozott, hogy: ,,Mindezt csakis szórakozásból csináltuk." Ingrid Bergman nagyon félénk volt a férfiakkal. Larry Adler, akihez annak idején érzelmi szálak fűzték, elárulta, hogy a színésznőt nem érdekli a testi szerelem. Volt férje, Roberto Rossellini is úgy tapasztalta: feleségéből hiányzik a szenvedély. Sylvester Stallonét az iskolában csak „ferdeszájúnak” hívták, paralízis következtében görbén maradt mosolya miatt. Az apró szépséghibát plasztikai műtéttel korrigáltatta. Mielőtt filmezni kezdett, volt halkereskedő, kamionsofőr, éjszakai bárban kidobófiú és állatkerti gondnok.
