Békés Megyei Hírlap, 1994. február (49. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-17 / 40. szám

1994. február 17., csütörtök NAGYVILÁG Bosznia: Keményedik a moszkvai hangnem Göncz Árpád találkozott a spanyol miniszterelnökkel Göncz Árpád és Felipe González síkra szállt egy olyan új Európa mellett, amely kollektív biztonsági rendszerre tá­maszkodnék HÍI^fPLLJSZ Biztonságban a jangcei alligátorfaj A korábban kihalással fe­nyegetett jangcei alligátor­faj a kínai környezetvédelmi szakemberek gondoskodá­sának köszönhetően most biztonságban van — jelen­tette tegnapi számában a Zsenmin Zsipao című kínai lap külföldön élő kínaiaknak szánt kiadása. Az emberi be­avatkozás abból állt, hogy begyűjtötték tenyésztele- pekre a ritka állatfaj szaba­don élő egyedeit. Ennek nyomán a roppant kelet­ázsiai folyam középső és al­só szakaszán honos kroko­dilféle hüllők száma négy­ezerre növekedett a hetvenes években regisztrált kétszáz­ról. A tudósítás szerint más állatfajok védelmében is eh­hez a megoldáshoz kíván­nak folyamodni a kínai kör­nyezetvédő szakemberek. Csak helyeselni lehet azt, hogy az alligátorok mellett más állatfajokat is védeni akarnak. Azért jó lenne, ha valaki arra is gondolna, hogy az embert is védeni kell, no nem az állatoktól, hanem az embertói! Az lenne az igazán szép és jó hír, ha azt tudnánk mon­dani: most már biztonság­ban van az ember! M.B. Földrengés Szumátra szigetén A Richter-skála szerint 6,5 fok erősségű földrengés rázta meg kedd éjszaka Szumátra szige­tét. A földrengés főként az in­donéz sziget délkeleti részén, Lampung tartományban oko­zott jelentős károkat, hidakat és utakat rongált meg. Epi­centruma Szumátrától délre, a tengerben volt. A földlökése­ket az indonéz fővárosban, Dzsakartában is érezni lehe­tett. A legújabb jelentések sze­rint 117-en vesztették életüket, és legkevesebb 950- en megsebesültek a pusztító erejű földrengés következté­ben. Az oldal külpolitikai tudósításai az MTI hírei alapján készültek 10 éves garancia (vázra és villára). Biztonságos alkatrészellátás és szervizszolgáltatás. JOBBAK VAGYUNK. MINT GONDOLJA! Madách kerékpárszalon, Békés, Rákóczi F u. 5. Telefon: 06 (66) 341-971. Kerékpár-alkatrészek, autó-motor gumiáruk nagy választékban, kedvező' árakon! Oroszország az ENSZ határo­zataival ellentétesnek tartja a NATO-nak a szerbekhez inté­zett ultimátumát és mindent megtesz a szarajevói bombá­zások ellen. Minderről Szergej Lavrov orosz külügyminisz­ter-helyettes beszélt az orosz parlament alsóházában. Meg­figyelők emlékeztetnek rá, hogy Lavrovnak a Dumában elhangzott szavai eltérnek Ko- zirev múlt hét végi nyilatkoza­tától, amelyben az orosz diplo­mácia vezetője arról beszélt, hogy Oroszország elviekben nem zárja ki a bombázást, lé­vén maga is megszavazta a vonatkozó BT-határozatokat. Lavrov kifejtette: Moszkva célja a szerbek elleni ultimá­tum megvalósulásának meg­akadályozása. Lavrov „tör­vényellenesnek és az ENSZ határozataival ellentétesnek” Meciar erőssége ellenzékének gyengesége — állapítja meg a bécsi Kurier tegnap, a szlovák kormányfő legújabb politikai lépéseit kommentálva. A régi kommunistából új nacionalis­tává lett politikus cseh- és ma­gyarellenes jelszavakkal győ­zött a legutóbbi választási kampányban, majd kormány­főként pótlólagos profilt alakí­tott ki nemzeti-szocialista el­képzeléseihez — írja a bécsi nevezte a NATO-ultimátu- mot. Elmondta, hogy utasítot­ták Julij Voroncovot, Oroszor­szág ENSZ-nagy követét, hogy emelje fel szavát a bom­bázások ellen, és emlékezte­tett rá. hogy orosz kérésre a BT bizottságot állított fel a szara­jevói robbanás körülményei­nek kivizsgálására. Lavrov elmondta, hogy a helyszínen tartózkodó Vitalij Csurkin, Jelcin elnök külön- megbízottja azt jelentette, hogy teljesülnek a szerbek és muzulmánok közötti megálla­podások, és kivonják a nehéz­fegyverzetet Szarajevóból. Kozirev nyilatkozata után a határidő közeledtével Moszk­va álláspontjának keményedé - sét jelezte az Interfaxnak név nélkül nyilatkozó illetékes is, aki szerint a szerbek elleni kor­látozott légicsapások Bosznia lap kommentátora. A Der Standard közvélemény-kuta­tási adatokat idéz, amelyek szerint a szlovák átlagember politikailag közönyös és ke­véssé van meggyőződve a re­formok szükségességéről, emellett többségük hisz az ál­lamban és továbbra is Meciar mögött áll. A kormányfőt ez arról győzi meg, hogy a köz­társaságot saját tulajdonának tekintheti. mellett alapjában változtatnák meg az európai helyzetet. A diplomata úgy vélekedett, hogy a légicsapások a boszniai konfliktus békés rendezésé­nek végét jelentenék, mivel méginkább eldurvulnának a szerbek és a muzulmánok is hajthatatlanná válnának. Megfigyelők szerint Lavrov parlamenti nyilatkozata azt is jelzi, hogy a határidő közeledté­vel Moszkva igyekszik nyo­mást gyakorolni a Nyugatra a bombázások elkerülése érdeké­ben, érvként hivatkozva a naci­onalista—kommunista többsé­gű parlamentre. Utalt erre Vja- cseszlav Kosztyikov elnöki szóvivő is, amikor kedden arról beszélt, hogy a nyugatellenes- séget erősítené a bombázás és az akciót a békepartnerséggel azo­nosítanák esetleg Oroszország­ban. Riga kevesli Oroszország évi kétmillió dol­lárt ajánlott Lettországnak a skundrai radarállomás haszná­latáért a lett—orosz csapatki­vonási tárgyalásokon. Az orosz csapatok kivonását az előzetes tervek szerint ez év augusztus 31 -éig be kellene fe­jezni. A lett tárgyalóküldött­ség vezetője szerint még számos probléma vár megol­dásra. Riga ugyanis a radarál­lomás személyzetének drasz­tikus csökkentését akarja elérni, s kevesli a kétmillió dollárt is. Tudjman bocsánatot kért Franjo Tudjman horvát elnök bocsánatot kért azért, mert egy 1989-ben kiadott könyvében kétségbe vonta, hogy a náci haláltáborokban hatmillió zsi­dó pusztult el. A The Washing­ton Post értesülése szerint a könyvében felvetett gondola­tok ellenére az elnök jó vi­szonyt alakított ki Horvátor­szág zsidóságával, illetve Izra­el állammal. A spanyol miniszterelnök teg­nap bejelentette, hogy támogat­ni fogja Magyarország teljes jo­gú csatlakozását az Európai Unióhoz, attól a pillanattól fog­va, hogy Budapest beadja hiva­talos felvételi kérelmét. Ugyan­akkor jelezte, hogy az alkal­mazkodási folyamat nem könnyű, és Spanyolországnak még most is nagy erőfeszítést kell tennie azért, hogy lépést tartson a fejlettebbekkel, jólle­het már tagja az Európai Unió­nak. Madridi közös sajtóértekez­letén Göncz Árpád és Felipe González síkra szállt egy olyan új Európa mellett, amely kol­lektív biztonsági rendszerre tá­maszkodnék. Az MTI kiküldött tudósítójának ezzel kapcsolatos kérdésére válaszolva Göncz Ár­pád azt mondta, hogy olyan kol­lektív biztonsági rendszerre gondol, amelynek a NATO fon­tos eleme, bár a NATO szerepét tisztázni kell, továbbá amely­nek a Nyugat-európai Unió is fontos eleme volna. Olyan biz­tonsági rendszerre gondol, amely a békepartnerség lehető­ségét tovább bővíti és amelynek végső célja a kelet-európai, pontosabban a közép-európai térség biztonságának a kézzel foghatóvá tétele. „Tekintve, hogy mozgó világban élünk, fo­lyamatokról beszélünk, a béke- partnerség efelé komoly lépést jelent, de nem az utolsót” — mondta a magyar államfő. Nincs több hasadó anyag Irakban Irakból eltávolították az atomfegyvergyártásra alkalmas hasadó anyagok utolsó készletét is — jelentette be a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia Ügynökség. A szervezet sajtóközle­ménye szerint a dúsított uránium második és utolsó szállítmá­nyát — atomerőmű-égési termék formájában — a múlt szomba­ton Irakból elindították az oroszországi Jekatyerinburgba. Csak anyagi kárt okozott Pokolgép robbant — csak anyagi kárt okozva — kedd este egy kairói banképület közelében — jelentette tegnap az egyiptomi sajtó. Az Alexandria and Kuwait International nevű pénzintézet több ablaka betört és két közelben parkoló autóban keletkeztek károk a robbanástól, amely az iftár, azaz a ramadán havi böjt esti megtörése után történt, olyankor tehát, amikor néptelenek az utcák. Dokumentumgyűjtemény - bírálatokkal „Hányféleképpen lehet meghamisítani a törté­nelmet?” címmel terjedelmes elemzésben bí­rálta Lya Benjamin történész azt a dokumen­tumgyűjteményt, amely a közelmúltben jelent meg Bukarestben „A romániai zsidó lakosság kivándorlása” címmel. Az eredetileg a románi­ai zsidóság folyóiratában közzétett tanulmányt a Romániai Magyar Szó szerdai száma ismer­teti. A külügyminisztérium archívumából válo­gatott dokumentumok hitelességéhez — írja Lya Benjamin — nem fér kétség, s kétségte­lenül érzékeltetik azt, hogy milyen — haszon­szerző, antiszemita — számításokkal ösztö­nözte Ion Antonescu marsall kormányzata a romániai zsidók kivándorlását, illetve milyen eszközöket alkalmazott. (Mihai Antonescu, a minisztertanács ideiglenes elnöke például 1941. július 8-án kijelentette: „Nem érdekel, hogy a történelem barbároknak fog majd el­könyvelni. A római birodalom is számtalan barbár tettet hajtott végre a kortárs horizont ellen és mégis a legmagasztosabb politikai képződmény volt... Nincs a történelmünkben megfelelőbb pillanat... Ha szükség adódik, lő­jetek géppuskával”). A Szerző rámutat ugyanakkor, hogy a kötet előszavának írói elhallgatták a zsidók ellen Iasiban, Bukovinában, Besszarábiában és a Dnyeszteren túl elkövetett vérengzéseket és azt írták, hogy az Antonescu-kormány „az úgynevezett zsidókérdés megoldását kimon­dottan a népesség Palesztinába történő kiván­dorlásában látta”. Megemlíti, hogy egy 1944- es becslés szerint mintegy 5000 ember vándo­rolt ki — nagy nehézségek között — Romániá­ból. ezt azonban nem lehet elvonatkoztatni a megtorlások áldozatainak óriási számától. Lya Benjamin érthetetlennek nevezi, hogy mai történészek minden kritikai megjegyzés nélkül átvették 1946 májusában a Groza-kormány belügyminisztériuma által készített összeállítás hamis adatait, amelyek szerint az Antonescu- diktatúra éveiben Romániában összesen 10 790 zsidót öltek meg, míg az otthonukba vissza nem tért deportáltak pontos száma 683. A történész emlékeztet arra, hogy 1942-ben a Romániai Zsidók Központja Antonescu marsall rendeletére úgynevezett népszámlálást tartott a „zsidó vér” tekintetében,,. Ebből kitűnt, hogy például Besszarábiában 1930-ban 170826zsidó élt, 1942-ben már csak 101 fő. Bukovinában 144 107-ről 19 475-re olvadt a zsidók száma, számos román városból tűnt el több tízezres zsidó népesség. Ezekből a városokból, román fennhatóság alá került területekről tömeges deportálásokra került sor, elsősorban a Dnyeszteren túli terüle­tekre, ahol a zsidókat éh- és fagyhalálra ítélték, tízezrével lőtték őket közös gödrökbe — írja Lya Benjamin. A történész számos más adatot is felsorol annak a gyanújának alátámasztására, hogy bár a most közzétett dokumentumgyűjtemény — elő­szava szerint — „szerény tiszteletadás a náci terror zsidó áldozatainak", kiadói inkább a köz­vélemény félrevezetésére törekedtek a Groza- kormány belügyminisztériumának 1946 máju­sában gyártott hamis adataival, amelyekből tel­jességgel hiányzik a deportáltak száma. Mindennap feladhatja Jfar////////////// hirdetését 50%-os felárral, ha azt szeretné, hogy a másnapi újságban megjelenjen. Hirdetését személyesen adhatja fel a Békéscsaba, Munkácsy u. 4. szám alatti irodában 8—16 óráig. 14 hektár 1 éves hereföld sürgősen kiadó. Gyula, Bicere 4. (Csabai úton.) Moldován Illés. Sertésfelvásárlás azonnali fizetéssel 95—130 kg 104 Ft/kg- Koca, nagy súly 94 Ft/kg. Békéscsaba, Bessenyei u. 132. Köröstarcsa. Puskin u. 27/A sz. Malacfelvásárlás Kondoroson 1994. február 21-én. Átvételi súlyhatár 7— 10 kg között. Átvételi ár: 160 Ft/kg- Fizetés a helyszínen, azonnal. Érdeklőd­ni: (66) 388-780-as telefonon. Balatonfüszért Rt. és Humán Rt. részvényt veszünk. Telefon: 442-646, este. Co2 hegesztő, 3 szálas ipari varrógép eladó. Békéscsaba, Herkules u. 1. Lencsésin 2 szobás, bútorozott, telefonos lakást bérelnék. „FEL EVET ELŐRE FIZETEK” jeligére a kiadóba. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA Közlemény! Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 543/1993. (XI. 25.) sz. határozata alapján a békés­csabai sportcsarnok üzemeltetési jogát az EXPO TE­AM Kft. nyerte el. A szerződés szerint nemcsak azo­kat a tevékenységeket folytathatja, amelyek a sport- csarnok alapító okiratában szerepelnek, hanem a Bé­késcsaba Expo kiállítás és vásár megrendezésének jogát is megszerezte. így a Békéscsaba Expo kiállítás és vásár megrende­zése 1994-ben is a korábbi színhelyen, a sportcsar­nokban és környékén várható. Az EXPO TEAM Kft. nemcsak a kiállítást és vásárt szervezi meg, hanem ismereteink szerint a kelet-eu­rópai üzletember-találkozót és a szakmai napokat is. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata az 1993 decemberében aláírt kétoldalú szerződés alap­ján az EXPO TEAM Kft.-t támogatja a Békéscsaba Expo kiállítás és vásár megszervezésében. 1994. február 22-én a sportcsarnokban az Expo Team Kft. sajtótájékoztatóján további részletes infor­mációkkal szolgálunk, amennyiben igény lesz rá. Saját tulajdonának tekintheti

Next

/
Thumbnails
Contents