Békés Megyei Hírlap, 1994. január (49. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-07 / 5. szám
MEGYEIKÖRKÉP 1994. január 7., péntek ^------------------------------------------------------------------------------------------------------------^ Eredeti Kossuth-kézirat Sarkadon Újabb bekötések Dombegyházon március 31- éig további 11 lakásba kötik be a telefont. A Matáv egyelőre csak azoknak az igényeit tudja teljesíteni, akik a már kiépített telefonvonalak mellett laknak. Főleg sportcélokra 1993-ban a helyi sportegyesületet 2 millió forinttal, az általános iskolai sporttagozatos képzést pedig 300 ezer forinttal támogatta a mezőhe- gyesi önkormányzat. Más különböző szervezeteknek (a városvédőegyesületnek, a Vöröskeresztnek, a nyugdíjasok klubjának, a rendőrségnek, a humán labornak) együttesen 980 ezer forint támogatást szavazott meg az elmúlt évben a város képviselő-testülete. Támogatták őket A dombegyházi önkormányzat tavaly hét szervezetnek összesen 740 ezer forint támogatást nyújtott. A helyi szervezetek közül a sportkörnek 200, a kábeltévé-egyesületnek 170, a Vöröskeresztnek 60, a Góliát FC-nek pedig 50 ezer forintot szavazott meg a képviselő- testület. Ebben az elanyagiasodott világban szinte felüdítő érzésként hatott ránk, hogy a sarkadi emberek tudatában nem csupán a pénzbeli, de az eszmei értéket is jegyzik. A városban felröppent a hír: él Sarkadon egy család, melynek több generációja immár csaknem egy teljes évszázada eredeti Kossuth Lajos kéz- írású levelet őriz. Ungor Lászlóék családi házába lépve élénk érdeklődéssel szemléljük a felbecsülhetetlen értékű levelet, melyből kitűnik: a nagy forradalmár 1892. október 15-én Turitiban írta, s egy Gróf Kreith nevű személyhez címezte. Szövege Kossuth Lajos álláspontját tükrözi egy létesítendő múzeummal (mely az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseinek kívánt emléket állítani) kapcsolatban. Ungor László elmondja: anyai ükszülei lelkes Kossuth- rajongók voltak, s a múlt század végén került hozzájuk ez a levél. Azóta mindig szülőről gyermekre száll, ugyanis a család elhatározta, semmilyen körülmények között sem válik meg tőle, családi ereklyeként és magyarságdokumentumként kezelik. — Ez a Kossuth-dokumen- tum hogyan kerülhetett Ungor Lászlóék elődeihez? — érdeklődtünk Hadabás Jánosnál, a sarkadi helytörténeti múzeum egykori igazgatójánál. — Feltételezéseim szerint a kötegyáni Kürti Gábortól. Közvetlenül a szabadságharc leverése után több magyar foglyot Sarkadon helyeztek el. Ám mivel itt nem jutott mindenkinek szállás, sok szabadságharcost Kötegyánba vittek. Kürti Gábo- rékhoz is több fogoly került, s Kürti nevével később is találkozni. Állítólag Aradig kísérte a foglyokat, s az ottani börtönből álruhában néhányat sikerült megszöktetnie. Minden valószínűség szerint egy ilyen fogolytól kaphatta ezt a Kossuth- levelet. Eddig viszont sem a Kö- tegyánban, sem a Sarkadon elszállásolt szabadságharcosok listáján nem sikerült Kreith nevűt találnom. Tehát minden bizonnyal a Kürti Gáborhoz továbbító egykori fogoly is valaki mástól kaphatta, és nem hozzá szóltak Kossuth sorai. Magyari Barna A család ereklyeként őrzi és a magyarság dokumentumaként kezeli a kéziratot Vásárló, kotorj a kosárban! Vevőkitevő — Tudja, nem akarok csúnya kifejezéseket használni, de ha Ausztriában 99 schillingért veszek valamit, akkor öten ugrálnak körül, mert tudják, hogyan kell bánni a vevővel. Amit mostanában tapasztalni lehet egyes helyeken, az felettébb felháborító — kezd a történetbe H. Sándorné. — Karácsony napján még az utolsó ajándékokat vásároltuk meg, s nagyon örültünk, mert a megyeszékhely sétálóutcájában nyitva találtuk a „Jutka butikot”. Kislányom bement, én az utcán vártam rá, mert a kis helyiség tele volt. Vett egy Palmolive tusfürdőt és egy ugyanolyan márkájú testápolót. Fizetett érte 880 forintot. Mondom neki, ne viccelj, biztosan tévedtek, ez az összeg sok. Visszamentem az üzletbe megkérdezni, nincs-e valami tévedés. Mondja a magas, szemüveges hölgy, hogy ennyi az ára, passz. Mondom, akkor legyen szíves fizesse vissza, mert ennyiért nem kell. Hallani sem akart róla, mondván, hogy az összeget már beütötte a gépbe. Akkor nincs baj — gondoltam —, kérem a számlát. Erre bedühödött, elém vágta a szemétkosarat és azt mondta, ha kell a számla, keressem meg. Ha pedig nem tetszik, hogy ennyi az ára, menjek ki a piacra és vásároljak ott. Én szégyelltem magam, hiszen ezt az esetet legalább hatan végignézték és a döbbenettől senki nem mert egy szót sem szólni. Amikor a szemétkosarat elém tette, mondtam, hogy nem vagyok kukás, miért az én feladatom megkeresni a számlát? A vége az lett, hogy rendőrért kiabálva megfogta a vállam és kidobott a boltból... * Gonda Lajosné a Judit butikban kisegítő családtagként dolgozik. Alig szólalok meg, már tudja, miért keresem. A sírással küszködik, ahogyan visszaemlékszik az esetre: — December 24-én bejött egy fiatal kislány és vásárolt egy tusfürdőt, hozzá testápolót. Rengetegen voltak, de azért vállaltam a díszcsomagolását. Az árat beütöttem a gépbe, a számlát kitettem a kislány elé. Nem tartott rá igényt. Bedobtam a papírkosárba. Egy pillanat múlva bejött egy hölgy és kifogásolta az árat, mondván, a piacon jóval olcsóbban megkapja. Mondtam, akkor vásárolja meg ott. Kérte a számlát, nekem nem volt időm megkeresni, odaadtam a kosarat, hogy keresse ki magának. Elkezdett velem kiabálni, hogy ő nem kukás, mondtam, hogy én sem. Aztán meg a pultra akarta kiönteni a papírkosarat. Ezek után megfogtam a vállát és kitoloncoltam az üzletből. Ha ebből cikket ír, én ellencikket jelentetek meg... — mondja befejezésként Gondáné. Próbálom csitítgatni; éppen ezért kerestem meg, mondja el ő is, mi történt. Láthatóan megviselte ez az eset, ahogyan meséli, két éjszaka nem aludt utána. Tapasztalt, idős kereskedők a megmondhatói, nem is olyan egyszerű a pult mögött állni, váratlan, kényes helyzetekben higgadtan viselkedni. Béla Vali Az orosházi MDF ívelése Közvélemény — kutatás nélkül (Folytatás az 1. oldalról) Sok-sok orosházi keresett meg bennünket mostanában arra panaszkodva, hogy valami becsapós- di közvélemény-kutatás folyik a városban. Gimnazista lányok járják a várost párosával, bekopognak a lakásokba. Elmondják, hogy a névre nem kíváncsiak, viszont kérik, hogy a megkeresett válaszoljon az általuk feltett kérdésekre. A lányok szépen feljegyezgetik a vallomásokat, majd békében elbandukolnak. Volt persze jócskán olyan is, hogy eleve „elhajtották” őket. Akadt, ahol csak a kérdések hallatán. Botrány viszont ott keletkezett, ahol rájöttek a háziak, hogy a kérdőívek tetején megtalálható a nevük és a lakcímük. Öt kérdésre kellett válaszolni: a megkérdezett elégedett-e a mai politikai helyzettel, melyik párttal szimpatizál, mi a foglalkozása, miben látja a problémák megoldását, s végül — de nem utolsósorban — szavazna-e dr. Varga Istvánra, az MDF képviselőjelöltjére, ha az érdekeit képviselné? Frici, a vállalkozó? Minthogy úgy hallottuk, a szálak a Táncsics gimnáziumba vezetnek, bekopogtattunk Fülöp Bélához, a gimnázium igazgatójához. — A téli szünetben jöttek jelzések, az elmúlt két napban pedig többen is rákérdeztek: mi ez? — tájékoztatott az igazgató. —Borsi Vince, az önök egyik tanára szólt arról az iskola vezetésének.“hogy az iskolában, tanítási időben kérdezőbiztosokat toboroz az MDF számára? — Nem. Arról hallottam, hogy az iskolai hangosbeszélőben egy másik tanár meghirdette: akik jelentkeztek a kérdőívek kitöltésére, menjenek az MDF-irodába. Arra nem emlékszem, hogy aznap vagy másnap. —Váltott már szót erről Borsi Vincével? —Még nem. De most majd kell. —Etikus dolog volt ez a szervezőakció? —Ezt nem tőlem kellene megkérdeznie. Gyerünk Borsi Vincéhez! —A feladattal Pleskó Pál bízott meg—mondta Borsi Vince. — Közölte, hogy mire szervezzek gyerekeket. Mindezt vállalkozásként csináltuk. Semmi politikai töltete nem volt. Önkéntesen jelentkeztek a gyerekek, pénzkereseti szándékkal. —A gyerekek kitől kapták a pénzt? —Tőlem. De minden mást Pleskó intézett. —Olvasta ön a kérdőívet? — Természetesen. A megkérdezetteknek szabad választásuk volt, hogy válaszolnak-e. Pleskó Pál a beszélgetés elején szükségesnek látta a felelősség tisztázását. — Az én ötletem volt az egész, MDF-elnöki, egyéni akcióm—mondta fel a „leckét”.—Semmilyen személyiségi jogot nem sértettem. Üzleti vállalkozásban dolgoztak a gyerekek. Közvélemény- kutatást végeztek az általam összeállított kérdésekkel. Nagyon diszkréten végeztem a munkát, a szőkébb vezetőség sem tudott róla. Kampányasszisztensként Orosháza mentálhigiénéjére voltam kíváncsi . (A metálhigiéné lelki egészségtant jelent, az orvostudomány azon ágát jelölik e kifejezéssel, mely a lelki folyamatok kóros elváltozásainak megelőzésére törekszik — a szerk.) Éppen kedd este hívtam össze az orosházi MDF vezetőit, akik eddig semmit sem tudtak a közvélemény-kutatásról. A képviselőjelöltünk is ekkor este értesült a dologról meglepetéssel. Hajlana az ember a humorizálásra: nem semmi, ha egy párt elnöksége mit sem sejt arról, amiről a város többi lakosa már egy-két hete beszél... S a kérdőíves lányok is gondosan elkerülhették lakásaikat. De nincs okunk kétségbe vonni az elnök szavait. Ügyes... — Mi a véleménye arról, hogy egy gimnáziumi tanár saját diákjai körében, tanítási idő alatt, az iskolában toboroz pártfelmérésre? — Ez egy üzleti vállalkozás volt. A diákok ráértek, pénzt kerestek, az emberek otthon voltak, nincs ebben semmi politikai dolog. A lányok kaptak egy munkadossziét, abban minden benne volt. A kérdések se voltak nagyon politikai töltetűek. —A képviselőjelöltről szóló sem? — Igen, ez is egy ügyes kérdésfeltevés volt. A jelöltünket ugyanis mindig összekeverik Varga Zoltánnal, aki nem kellő színben képviselte a pártot. De nem ez volt az első közvélemény-kutatásom. Szeptemberben már volt egy kisebb, ezerfős felmérésem. — Honnan tudták a gyerekek, hogy hová kell menniük? —Én készítettem fel őket. —Minden lakást felkerestek? — A múltkori választásról megvolt az archív anyagom. A gyerekek zömmel a belvárosban jártak. —Hány kérdőívvel dolgoztak? — Megfelelő számúval. —Ötezerről hallottam. —Többezer volt. —A kérdőívekre ki írta rá a neveket és a címeket? —Elmentünk a lépcsőházakba. Névtelenül kérdeztek a gyerekek, akik üres lapokat kaptak. — Orosháziak sokasága állítja, hogy eleve, fénymásoltán rajta volt a nevük. — Nem fénymásoltán! Kétségtelen, voltak, amelyekre ráírtuk a nevet és a lakcímet. —Miért kellett ráírniuk ? — Miért, miért!? Kontrollt akartam magamnak. A könnyen elérhető címek nem voltak felírva. A címeket leolvastuk. Egyszer én is jó fél óráig írtam fel a lépcsőházakban található neveket. —Láthatnánk ezeket a kérdőíveket? —Ha valaki kételkedik, állok rendelkezésére. A gáláns elnök(ség) —Mennyit fizettek a lányoknak? — Nem tudom pontosan, a laponkénti árat nem ismerem. —Borsi Vince nem öntől kapta a pénzt? —De igen. —Laponként tíz forintról hallottam. — Összesen 40 ezer forintba került a felmérés. Ennyi pénz egy hiteles közvélemény-kutatásra igazán rááldozható. —Állítólag—ígéret ellenére—mindmáig nem fizették ki a megtagadott válaszok adatlapjainak kisebb összegű díját. —Miért fizetnénk az el nem végzett munkáért?! —Ahogy tudom, a lányok egy része később már kérdezés nélkül is töltögette a lapokat. Miután elelzavarták őket. — Előfordult. De a családokat nem akartuk zavarni. Úgy gondoltuk, karácsony körül könnyebben megszólíthatok az emberek. —A gyerekek díjazása után fizettek társadalom- biztosításijárulékot? — Nem kell, mert ez egy magánakció, nem pártkasszából ment. Saját zsebből fizettem, s a legutóbbi ülésen az elnökségi tagok utólag „összedobták” a rávalót. A kérdőívvel nem akartam megbántani senkit. Ha mégis előfordult ilyen, elnézést kérek érte. Ez egy eredeti ötletem volt. Bizonyosság kellett, hogy mekkora volt az a hitelrontás, melyet Varga Zoltán az elmúlt három és fél évben vétett az MDF rovására. Oroszlányban jártam 1992-ben Keleti György ellen kampányolni. Azt másoltam le, amit ott láttam. A rend kedvéért még beugrottunk az orosházi polgármesteri hivatalhoz, rákérdezni, hogy nem adtak-e ki név- és címlistát mostanában. A kérdés kisebb riadalmat kelthetett, mert az illetékes osztályvezetőn kívül szót válthattunk a dologról a jegyzővel, a főállású alpolgármesterrel, sőt a polgármesterrel is.'Valamennyien hangsúlyozták, hogy az adatvédelmi törvény alapján járnak el: bármilyen adat kiadásáról nyilvántartást kell vezetniük^ a hivatal nem adott ki semmiféle listát. Arraa kérdésre, hogy a választások idejéből maradhattak- e listák bárkinél, csak elvi választ adhattak: a választási szerveknek a választás után vissza kellett küldeniük a dokumentációkat, melyeket a törvényben meghatározott időpontig őriztek, majd megsemmisítették azokat. * A történet önmagáért beszél. A kérdés már csak az, hogy vajon mire használják fel ezután a névvel, címmel megjelölt, foglalkozást tartalmazó kérdőíveket. A támogató tartalmúa- kat nyilván a kopogtatócédulák gyors össze- szedésére. De vajon mi lesz az ellenkezőkkel? Némi csoportosítgatással például megtudható, hogy egyes munkahelyek dolgozói miként vélekednek a kérdezőkről. S a végeredmény vajon milyen tettekre sarkallhatja Pleskó Pá- lékat? Egyszer talán azt is megtudjuk, hogy van-e törvényes előfeltétele az ilyen kutoga- tásnak, s mit tehetnek azok, akik feltételezik, hogy az anonimnak ígért közvélemény-kutatás ívein — akaratuk ellenére, hozzájárulásuk nélkül — ott szerepel a nevük? A magunk részéről azért tartjuk fontosnak nyilvánosság elé tárni a dolgot, mert szeretnénk megóvni a közéletet attól, hogy a választási kampány résztvevői nemtelen eszközök alkalmazására ragadtassák magukat. Persze a választás időpontját még ki sem írták. Kiss A. János
