Békés Megyei Hírlap, 1994. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-06 / 4. szám

1994. január 6., csütörtök HAZAI TÜKÖR/SOROZAT Csökken a mozgássérültek támogatása A tavalyi 3 milliárd forint helyett ebben az évben csupán 2 milliárdot képes a költségvetés a mozgáskorlátozottakra fordítani, ezért az idén szigorúbbak lesznek a támogatáshoz jutás feltételei archív felvétel Kedvezmények a részarány­földtulajdonosoknak Százötven ajánlat Tegnap felbontották azt a csaknem 150 ajánlatot, ame­lyek a Kincstári Vagyonkeze­lő Szervezet november végén kiírt pályázati felhívására ér­keztek be a december 31-ei határidőig. A felhívásban 93 volt szovjet, illetve munkásőr- ingatlanra, valamint a dunai vízlépcsőhöz tartozó építmé­nyekre és .munkaterületre le­hetett pályázni összességében 8,4 milliárd forint nyilvántar­tási értékben. A Kincstári Va­gyonkezelő Szervezet összesí­tése szerint a beérkezett aján­latok összesen 48 ingatlant érintettek. Repülök Nyugatra Január végéig elkészül az első két repülőgép a dán—nor­vég—svéd érdekeltségű nyí­regyházi LAMCO Kft. össze­szerelő gyárában. A kétüléses, Eurocub típusú könnyűrepülő­gépeket a berepülés után, még ebben a hónapban átvehetik a nyugat-európai megrendelők. A nyírségi üzemnek további 14 gép idei gyártására van elő­jegyzése. Nyugdíj 55 év után Für Lajos honvédelmi miniszter egy tegnapi nyilatkozatában el­mondta: nem tud eleget tenni az ellenzék azon kérésének, hogy a választásokig ne legyen szemé­lyi változás a honvédség vezeté­sében. Mint mondta, érvényben van és eleget is kíván tenni azon rendelkezésnek, amely szerint az 55. életévüket betöltő kato­nákat nyugállományba kell he­lyezni. E szabály a választáso­kig 3-4 tábornokot érint. (Lő- rincz Kálmán vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka 1994februáijában lesz 55 éves.) A tervezettnél másfélszer töb­bel, összesen mintegy 3 milli­árd forinttal segítette tavaly a központi költségvetés a moz­gáskorlátozottak közlekedé­sét, ám a pénzből így sem ju­tott valamennyi rászorulónak. 1993-ban mintegy 150 ezren részesültek a 12 000 forintos támogatásban, ezrek jutottak kedvezményesen gépkocsi­hoz. A jelenleg beadott kérel­mek maradéktalan kielégíté­sére 8-10 évet kellene várni. A mozgáskorlátozottak ko­rábbinál áttekinthetőbb támo­gatásának rendszerét tavaly fo­gadta el a kormány. A rendele­tet, elsősorban a pénzügyi forrás szűkös volta miatt azonban mó­dosítani kellett. Különbözőkor­látozásokkal, szigorításokkal igyekeznek elérni, hogy az idén rendelkezésre álló pénzből — a mintegy 2 milliárd forintból — valóban csak a legrászorultab- baknak jusson. Vélhetően kedvezően fogad­ják majd az érintettek, hogy egyszerűbb és gyorsabb lesz az orvosi szakvélemények kiadá­sa. Ez valójában minden moz­gáskorlátozottat érint, hiszen a támogatás iránti kérelmet min­den évben meg kell újítani. Mostantól elsőfokon a rászorult esendőségét, állapotát legjob­ban ismerő háziorvos jár el és csak másodfokon lesznek illeté­kesek" az Országos Egészség- biztosítási Pénztár Orvosszak­értői Intézetének bizottságai. Az orvosi elbírálás alapján a teljes körű támogatásra — gépkocsi kedvezményes vá­sárlására, üzemeltetési költség támogatásra — csak a súlyos mozgáskorlátozottak lesznek jogosultak, a többiek csak in­gyenes parkolási engedélyt kapnak. A kötelező felelős­ségbiztosítás korábbi támoga­tása teljesen megszűnik. Megszigorították a kedvez­ményes vásárlás feltételeit: ta­valy még az egy háztartásban élő bármely rokon megkaphat­ta a támogatást, ha a mozgás- sérült önmaga nem tudott au­tót vezetni. Ezentúl csak a mozgásában súlyosan korláto­zott személy, illetve házastár­sa, továbbá kiskorú esetében, a szülők igényelhetik támoga­tásként az autó vételárának 60 százalékát, de legfeljebb 240 ezer forintot. A már meglévő autó „rokkantkocsivá” történő alakításához továbbra is 30 ezer forint felső határig ad pénzt az állam. Mivel a közlekedési támoga­tás tízezreket érint, ezért a több­féle változatban kidolgozott kormányjavaslatot előzetesen megvitatta és elfogadta a Moz­gáskorlátozottak Egyesületei­nek Országos Szövetsége is. Az egyeztetésre azért is szükség volt. mert a közlekedési támo­gatást döntő részben nem az ak­tív dolgozók, hanem a már nyugállományba vonultak vet­ték igénybe, pedig a támogatás egyik célja éppen a munkábajá- rás költségeinek csökkentése volt. A érdekképviseleti szövet­ség döntése szerint ezentúl a 3 éven aluliaknak nem jár támo­gatás, a súlyosan korlátozott 3- 18 év közöttiek, illetve a már 60. életévüket betöltötték évente 6000 forint támogatást kapnak. A 18-60év közöttiek változatla­nul az eddigi 12 000 forintra számíthatnak. A támogatás igénylésében nincs változás: az orvosi szak- vélemény alapján a település önkormányzatának jegyzője dönt, és egyúttal intézkedik annak kifizetéséről is.-SZABÓ­FEB Illetékmentes lesz január 15- től a részarány-földtulajdono­soknak átadott területek nyil­vántartási bejegyzése. Ekkor lép ugyanis hatályba a földren­dező és földkiadó bizottságok­ról szóló törvényt módosító jogszabály, melyet az Ország- gyűlés az óév utolsó plenáris ülésén fogadott el. A törvény egyben mentesíti a részaránytulajdonosokat az önálló ingatlanná alakítási költségek egy részének meg­fizetése alól is, amennyiben a tulajdonosok kötelezettséget vállalnak arra, hogy a törvény alapján kiadott földet öt évig nem idegenítik el és nem von­ják ki a mezőgazdasági terme­lésből. A feltételeket vállalók számára a költségek 50 száza­lékát az állami költségvetés­ből térítik meg, ennek mérté­ke azonban 5 hektárig hektá­Humán szolgálat kezdi meg működését március elsejétől a Magyar Honvédségnél. Az er­ről szóló honvédelmi minisz­teri rendelet szerint erre a harckészültség fokozása, a nemzeti arculat biztosítása, az erkölcsi, fegyelmi helyzet, il­letve a cselekvőképesség erő­sítése, a nemkívánatos jelen­ségek megelőzése, valamint a csoportos és egyéni problé­mák kezelése miatt van szük­ség. Mint Erdélyi Lajos alezre­des, honvédelmi szóvivő el­mondta, hogy az új szolgálat felállítása nem jelent többlet­ronként legfeljebb 1800 fo­rint, 5 és 10 hektár között 9000 forint és az 5 hektár feletti terület nagyságától függően hektáronként 1200 forint le­het. A 10 hektárnál nagyobb területek esetében pedig a költségtérítés nem haladhatja meg a 15 ezer forintot és a 10 hektár feletti terület után fize­tendő hektáronkénti ezer fo­rintot. Amennyiben a tulajdono­sok vállalt kötelezettségeik­nek nem tesznek eleget, az ál­lami költségvetésből számuk­ra megtérített összegeket vissza kell fizetniük. A törvény rendelkezései azokra a területekre is vonat­koznak, melyeket a szövetke­zeti átmeneti törvény 1993. ja­nuári hatályba lépése után vet­tek birtokba a részarány-tulaj­donosok . költséget, mert átcsoportosí­tással vezényelnek katonákat erre a területre. A humán szol­gálatnak összesen mintegy 400-500 tagja lesz. A Magyar Honvédség Hu­mán Szolgálatának főbb fel­adatai közé tartozik a személyi állomány hazafias és magas szintű erkölcsiségének alakí­tása; a katonák felkészítésé­ben az általános emberi érté­kek, a kitüntetett katonai eré­nyek érvényre juttatása; a kö­vetendő nemzeti és honvédő hagyományok ápolása, vala­mint a szolgálati, élet- és mun­kakörülmények javítása. Humán szolgálat a honvédségnél Elfogása után rögtön kivégzendö 1. Az igazit fogtuk el — állítja egy szemtanú valahol Európában Az ember azt hihetné, hogy majdnem négy évvel a romániai palotaforradalom után már nem lehet az akkori eseményekről újat mondani. Nem lehet, mert amit a nyilvánosságnak szán­tak, az már „lerágott csont”, minek megint elővenni. Amit viszont nem akartak nagykö­zönség elé tárni, az vagy nem fontos, vagy a titkok titkát képezi. A bukaresti eseményeknek — természetéből adódóan — számtalan sorállományú katona is részese volt. Ezeket a kiskato- nákat az ország különböző vidé­keiről vonultatták be a fővárosi alakulatokhoz. így történtez az­zal a fiatalemberrel is, aki ke­véssel leszerelése után önként a skandináv országok egyikébe távozott és azóta ott él. Az 1989- es decemberi eseményekben — parancsra—részt vett. Ott volt, amikor a Ceausescu házaspárt elfogták, és ott volt, amikor ki­végezték őket. Kérésére nevét nem közöljük, a beszélgetést „valahol Európában” rögzí­tettük. —1989 februárjában vonul­tam be egy bukaresti alakulat­hoz. Addig is „bozgomak”, azaz házatlannak hívtak, de a „nép” seregében ezt naponta tudtomra adták. A hivatalos megszólítást ritkán alkalmaz­ták, annál többször hangzott fel a megalázó: bozgor. ’89. de­cember 16-áig egyhangúan tel­tek a napok, ha egyáltalán a katonaságnál lehet ilyenről be­szélni. Azon a napon hallottuk, hogy Temesváron valami tör­tént, de azt senki nem tudta, hogy mi. Engem valahogy nem is érdekelt az egész. Azt viszont láttam, hogy a társaim kisebb- nagyobb csoportokban sugdo- lóznak és különböző elő­készületeket tesznek. —Mit ért ezen? —Az előkészületek a málha­zsák összepakolásából, a ruhá­zat ellenőrzéséből álltak, hiszen állandóan fokozott készültség­ről beszéltek tisztjeink. Ezalatt én ültem az ágyamon és sz...tam az egészre. Arra gondoltam, hogy háború nem lehet, mert akkor már régen riadóztatták volna az alakulatot. Kis idő múlva berontott egy tiszt — a rendfokozatára már nem em­lékszem, hadnagy vagy főhad­nagy — és riadót ordított. Min­denki felkapta a szerelvényét és rohanás az autókhoz. Meglepe­tésemre elkezdték osztani a lő­szert, kocsinként két ládával. Mondom, meglepődtem, de azt gondoltam, lövöldözés nem lesz, ez is csak egy a sok próbari­adó közül, lőszerosztással. De aztán elhangzott a „Gépkocsi­ra!” parancsszó és felléptünk a platóra. Ekkor újabb meglepe­tés ért Mert míg a korábbiakban mindig valami lelkesítő „szoci­alista” szöveggel indultunk el, addig most azt hallottam: Cu dumnezeul Anainte! Vagyis: Az Istennel előre! Nem maradt időm sokat töprengeni, mert ki­száguldottunk a laktanyakapun, ki a bukaresti utcákra. Az elnöki palota környékén kiraktak bennünket, és azt a parancsot kaptuk, hogy amennyiben cso­portosulás támad, lőjünk a tö­megbe! Nem volt akkor ott még semmilyen tömeg, még később sem, úgyhogy 18-án visszave­zényeltek bennünket a lakta­nyába. Visszamentünk, eléggé fáradtan, gondoltuk, hogy ki- alusszuk magunkat. Ám alig ültünk egy fél órát, amikor újra riadó, és nyomás az utcára. Ek­kor már azt a parancsot kaptuk, hogy nem a népre, hanem Ceau- sescura és kíséretére kell lőnünk, ha szökni próbálnak, így tudtuk meg közvetve, hogy valami komoly változás törté­nik a vezetésben. De nyíltan továbbra sem mondtak semmit. Engem és társamat az Atheneé Palace mellett raktak ki. Ott vol­tunk négy és fél napot. —Mikor riadóztatták önöket 18-án? — Ha jól emlékszem, este tizenegy körül volt az idő. — Ettől az időponttól 22-én estig kint voltak az Atheneé Pa­lace mellett? Váltás nélkül? — Ahogy mondja. Váltás nélkül. És nem 22-én estig, ha­nem 23-án délután körülbelül két-három óráig. Ekkor fogtuk el Ceausescut. —Önök ketten, a barátjával? —Addigra már lényeges vál­tozások történtek. Először is az alakulatunk tagjai nagyobb lét­számban az Atheneé Palace környékén járőiöztek 21-étől. Másodsorban egész Bukaresten lövöldözés volt, helyenként ko­moly tűzpárbajjal. Végül pedig 23-ára állandósult a tömegek jelenléte az utcákon. —Térjünk vissza 23 -ára! — 23-án délelőtt kaptuk az újabb parancsot, hogy amennyi­ben arra menekülne „tovarisul Ceausescu”, tartóztassuk fel, és mindenáron fogjuk el. (Folytatjuk) Siklósi Ferenc A BÉKÉSCSABAI REGIONÁLIS MUNKAERŐFEJLESZTŐ ÉS KÉPZŐ KÖZPONT INFORMÁCIÓS ÉS MARKETING OSZTÁLYA TANÁCSADÓI MUNKAKÖRBE MUNKATÁRSAKAT KERES-1 FŐ PSZICHOLÓGUS TANÁCSADÓT a munkaalkalmassági képességvizsgálatok elvégzésére, felnőttkori pályaválasztási tanácsadói és munkerő-piaci tréningvezetői feladatok ellátására.- ÁLTALÁNOS TANÁCSADÓKAT, akik felsőfokú végzettséggel, empátiás és kommunikációs képességekkel rendelkeznek. Az általános tanácsadók felvételénél előnyt jelent:- SZÁMÍTÓGÉP KEZELÉSBEN VALÓ JÁRTASSÁG,- ANGOL NYELVISMERET A tanácsadók feladata a napi információ szolgáltatás, munkaerőpiaci tanácsadás, képességvizsgálatok elvégzése, folyamatos kapcsolattartás a Munkaügyi Központokkal, Békés és Csongrád megye intézményeivel, gazdálkodó szervezeteivel. Ha megfelelő végzettséggel és gyakorlattal rendelkezik, valamint szívesen lenne egy korszerű képzési intézmény munkatársa, akkor küldje be erkölcsi bizonyitvánnnyal, szakmai önéletrajzzal és bizonyítványainak másolatával kiegészített pályázatát: 1994. január 20-ig. Békéscsabai Regionális Munkaerő-fejlesztő és Képző Központ 5600 Békéscsaba, Kazinczy u. 4.1. em. Pf. 29. Tél.: 06 (66) 325-027, fax: 06 (66) 325-627

Next

/
Thumbnails
Contents