Békés Megyei Hírlap, 1994. január (49. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-31 / 25. szám
BÉKÉS MEGYEI HÍRLAPMEGYEl KORKÉP/HIRDETÉS 1994. január 31., hétfő Pályázatért terület A békéscsabai Jókai Utcai Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Szakmunkásképző Iskola pályázott „Ökoszisztémával a rehabilitációért” Pha- rez programra, amely a fogyatékosok és a megváltozott munkaképességűek szakképzését, átképzését, munkába állítását kívánja elősegíteni. Ehhez viszont szükségük volt arra, hogy határozatlan idejű működtetésre megkapják az egyik Ligeti Károly sori ön- kormányzati ingatlant a rajta lévő épülettel. A gazdasági bizottság ellenkezése ellenére a közgyűlés az iskola kérésére igent mondott, s ezzel elhárult az akadály a pályázat elől. Szlovák énekkar A nagybánhegyesi szlovák nemzetiségi klub keretein belül több éve tevékenykedik egy 16 tagú énekkar, akik elsősorban saját gyűjtésű dalokkal lépnek fel a községi rendezvényeken. Hétköznapi munkájukat úgy szervezik, hogy gyakorlatilag mindig készen állnak egy-egy kis műsorral a hirtelen adódó programokra is. Eddig bemutatkoztak a megyei klubok összejövetelén, nemzetiségi találkozón, valamint egy fővárosi rendezvényen. Van szerencsém, tanárnő! Gyorsan változó, politikai szenzációktól hangos világunkban sem haszontalan talán, ha néha szó esik maradandó, örök emberi értékekről. Kevés megfelelőbb alkalom kínálkozik erre, mint egy hivatástudattal végigdolgozott pályafutás záróakkordja: a nyugdíjba vonulás. Ilyenkor még az az ember is hajlamos a számvetésre, akinek egyébként ez nem szokása. S nem árt, ha megvizsgáljuk saját életünket szelíd bölcsességük fényében, mely eddigre a legtöbb embernek megadatik. Különösen akkor, ha hivatása az emberré nevelés, mert: Botye Györgynét, a Gyulai Román Általános Iskola pedagógusát az ősszel, nyugállományba vonulásakor tanítványai is szeretettel búcsúztatták „...kit e pályára Isten átka sodrott Szívvérit ontsa bár, mint pellikán Hálátlanságot növel magának...” (AranyJános) Botye Györgyné Gábor Mária, a Gyulai Román Általános Iskola ősz óta nyugdíjas pedagógusa energikus, fiatalosan csinos nő, akit sok negyvenes éveiben járó hölgytársa megirigyelhetne. Tele tapasztalattal, munkakedvvel, s mára már megnemesült emlékekkel. Nem kényeztette az élet, megküzdött mindenért, amit elért — árulja el arca, melyen a bájos női vonások békés harmóniába olvadnak a férfias keménység ismertetőjeleivel. Mindig tudomásul vette a szabályokat, s ezek szerint akar „játszani” most is: nem vállal tovább munkát, nem akarja a fiatalok elől elvenni a helyet — mondja. Nem kesereg a „letűnt idő” miatt, nyugodtan beszéli azt el, ahogyan csak a tiszta lelkiismeretű emberek képesek: — Pusztaottlaka határában egy kis tanyán születtem. Szüleim egyszerű, szegény, szorgalmas parasztemberek voltak. Gyermekkorom itt telt, s később az ottlakai iskolába is innen jártam be gyalog. Nem voltak könnyű évek ezek, de hasznomra váltak a nehézségek, hisz amiért az ember jobban megdolgozik — többre is értékeli. Én is hasonlóan voltam a tanulással. Hatodik osztályos koromtól a gyulai román általános iskola, majd a gimnázium tanulója lettem. Kellemes emlékként maradtak meg bennem a kollégiumi esték, amikor a mi énekünktől volt hangos a vár környéke. Aztán a szegedi tanárképző főiskola román—földrajz szakára felvételiztem és ezt sikeresen el is végeztem. Tudom, hogy napjainkban nem népszerű, amit most mondani fogok, de így gondolom: hálával tartozom a múlt rendszernek azért, hogy szegény szülők gyermekeként pedagógus lehettem. (Nem is ő lenne, ha a népszerűségért feláldozná az őszinteséget, még ha ez olyan nagy divat is manapság -— a szerk.) Pedagóguspályám 1960-ban kezdődött Pusztaottlakán. Délutánonként 1—4-ig összevont osztályokban tanítottam a román nyelvet, délelőtt pedig a felső tagozatban minden tantárgyat. Az élelmezés vezetői munkakört is én töltöttem be. Számomra mindig az volt a legfontosabb, hogy a szegényből is, a butából is „kihúzzam”, amit lehet. Kedvenceim nem voltak. A szenvedő gyermekekért mindent megpróbáltam. — Mikor kezdett tankönyvírással foglalkozni? — Még ’74-ben Ottlakán írtam az elsőt nyelvoktató összevont osztályok számára. Ezt aztán folytattam Gyulán is, ahova 1975-ben költöztem családommal (időközben férjhez mentem, született egy lányom és egy fiam, akik ekkor már felső tagozatosok voltak). Egykori iskolám pedagógusa lettem. A tankönyvírás mellett nyelvoktató hangszalagokat és diafilmeket is készítettem. — Ezek között pályadíjas is van. De egyéb elismerésekben sincs hiány, hiszen a kisebbeket nem említve Miniszteri dicséretben részesült, s nemrégen megkapta a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet. — Igen, s ez jó érzéssel tölt el. —Hogyan tervezi a nyugdíjas éveket? — Szurkolok a gyermekeimnek: lányomnak, aki a szegedi körzeti rádió hírszerkesztője, fiamnak, aki számítástechnikai szövegszerkesztéssel foglalkozik — mindketten kiegyensúlyozott, elégedett émberek —, s a három nagyszerű unokámnak. Szeretném, ameddig lehet őket is, akárcsak a szüleiket, s a tanítványaimat arra nevelni, hogy szeressenek dolgozni, férjenek össze másokkal, s legyenek igényesek önmagukkal szemben. A vérbeli pedagógus már csak ilyen: nevelni akar mindhalálig. Az igényességre és a szorgalomra, amelyek őt is vezérelték hivatásában és magánéletében egyaránt. Ez az erény az, „...amely e hálátlan Pályán a késő hála újra sarjadt, Nem hervatag babérait szedi.” (Arany János) Örülök, hogy van szerencsém ismerni, tanárnő! Rúzsa Ildikó tuttoMobili BUDAPEST ^ 1116. Hunyadi J. u. 162. Tel.: 181-2554 Fax: 181-2582 MISKOLC 3532. Kiss E. u. 4. Tel.: 46-379-118 Fax: 46-379-338 VESZPRÉM 8200. Házgyári u. 1. Tel.: 88-324-634 Fax: 88-322-846 BÉKÉSCSABA 5600. Kétegyházi út 7. Tel.: 66-442-666 Fax: 66-442-777 Olaszország legszebb bútorai és lakástextiliái\ TÖBB, MINT 100 KONYHAMODELL, HÁLÓSZOBÁK, NAPPALIK, IRODABÚTOROK, ÜLŐGARNITÚRÁK ÉS KIEGÉSZÍTŐIK VÁSÁROLHATÓK MEG ÁRUHÁZAINKBAN. ♦ A SZÁLLÍTÁS ÉS SZERELÉS TOVÁBBRA IS INGYENES ♦ VÁSÁROLHAT AKÁR 36 HAVI RÉSZLETRE IS ♦ KÁRPÓTLÁSI JEGYÉT KEDVEZŐ PIACI ÉRTÉKEN BESZÁMÍTJUK ♦ AZ ÁRAK ÁFÁ-VAL EGYÜTT ÉRTENDŐK tuttoMobili AHOL AZ ÁR MOST MÉG KEDVEZŐBB! | TÉLI AJÁNLATUNK RENDKÍVÜL KEDVEZŐ ÁRON KÍNÁLJUK SZÍNES GYERMEKSZOBA ÉS IFJÚSÁGI BÚTORAINKAT, AMELYEKBŐL MOST HATALMAS VÁLASZTÉKKAL VÁRJUK ÖNÖKET.- KOMPLETT GYERMEKSZOBA-BÚTOROK MÁR 75.000 FT-TÓL TEKINTSE MEG ÚJ KON YH A MODELLJEINK ET, AMELYEK A LEGMAGASABB MINŐSÉGBEN ÉS A LEGOLCSÓBB ÁRON CSAK NÁLUNK VÁSÁROLHATÓK.- EGYENES- ÉS SAROKKONYHÁK MÁR 212.000 FT-TÓL- KOMPLETT HÁLÓSZOBÁINK MÁR 380.000 FT-TÓL a konyh ák Arai a mOszaki berendezések Arait nem tartalmazzak! Önnek nincs levélszekrénye? Bosszantja, ha megázik vagy eltűnik az újságja? Rendkívül kedvező áron levélszekrényt ajánlunk lapunk régi és új előfizetőinek: Kerítésre,kapura szerelhető, hátul nyitható ajtóval! Mérete: 30 x 35 x 10 cm Megrendelhető: A Békés Megyei Hírlap kézbesítőinél, ügynökségein, valamint a kiadónál. Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A kitöltött megrendelőlapot adja át vagy küldje be! Most csak 300 Ft (zárral ellátva 450 Ft). A kiadó jelentős támogatásával! Mint a házhoz visszük! BÉKÉS MEGYEI HÍRLAPot is, A LEVÉLSZEKRÉNY MEGRENDELŐLAPJA Megrendelek ..... * zár nélkül ...db levélszekrényt, * zárral Név:...................... * Cím........................ * Kérjük aláhúzni a megfelelő szövegrészt!