Békés Megyei Hírlap, 1994. január (49. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-26 / 21. szám
1994. január 26., szerda SPORT Ottey, Powell és a többiek -Rosza, Ily és a rajtnál Ötvenezer forint a magyar csúcsért Valószínűleg nagyszerű versenynek lehet szemtanúja az, aki február 5-én kilátogat a Budapest Sport- csarnokba. A Samsung Kupa fedettpályás nemzetközi atlétikai gálán ugyanis a magyar élvonal reprezentánsai mellett világsztárok gondoskodnak a magas színvonalról. A férfiaknál nyolc, a nőknél pedig hét számban rendeznek küzdelmeket. Érdemes lesz a hazai atlétáknak is kitenni magukért, hiszen az országos csúcsért 50 ezer, míg az ifjúságiért 10 ezer forint jár a rekordernek. Ennek az összegnek a felét az edzők is megkapják. A slágerszámok közül első helyre természetesen a férfi távolugrás és Mike Powell (8.95 m) kívánkozik. Az amerikai világcsúcstartón kívül több olyan ugró is jelezte indulását, aki nyolc méteren felüli eredménnyel rendelkezik. így az orosz Bagrijanov az elmúlt évben Moszkvában 8.23 méterig repült. Nála is jobb egyéni csúccsal büszkélkedhet a görög Kukodinos, akinek egyéni legjobbja 8.26 méter. A magyar Ordina Tibor (8.04) ellenfelei lesznek még az ukrán Popko (8.04 m), a román Bogdan (8.09), valamint három fedettpályás specialista, a bolgár Antonov; a holland Maas és az ukrán Kirilenko. A futószámok szinte mindegyikénél két — egy erősebb és egy gyengébb — futamot terveznek. Továbbra is a férfiaknál maradva: 200 méteren a nigériai Adeniken (20.11 mp) és Ca- yoda (20.12), illetve az ukrán Dologodin (20.38) gondoskodik a színvonalról. A 400 méteren a trinidadi Delice (44.58) és a tavalyi stuttgarti világbajnokságon 5. helyezett nigériai Bada (44.63) sikere várható. Persze könnyen megszoríthatja őket a görög Kenderis, akinek legjobbja 45.70—a hellászi fiatalember mindössze 20 éves. A 800 méteres távon az orosz Andrej Bulkovszkij világ- klasszisnak számít: tavaly megnyerte ezt a számot a római Európa Kupa-döntőben! A legjobb magyart, Banai Róbertét (1:47.29 p) a francia Vialettes, az orosz Sztardubcev, a jamaicai Torrelonge és a lengyelek ifjúsági Európa-bajnoka, Za- horszkij serkentheti minél jobb eredmény elérésére. A férfi 300 méteren Káldy Zoltán a tanzániai Sambuval és a budapesti szilveszteri futáson immár másodszor győztes román Olteanuval veheti fel a versenyt. Kérdéses a kenyai Mike Chesire részvétele, mivel a Kenyai Atlétikai Szövetség legújabb döntése szerint a külföldi menedzserekkel rendelkező atlétáik csak akkor vehetnek részt nemzetközi versenyen, ha a szervezés a kenyai szövetségen keresztül történik. Chesirének olasz menedzsere van. A magyar rendezők mindenesetre reménykednek, hogy a futó egyetlen kenyaiként elindul a Samsung Kupán. Rúdugrásban Bagyula Tibor távollétében ezúttal gyengébb mezőny gyűlik össze. Bagyulát Farkas Zoltán igyekszik pótolni. Az 5 kilométeres gyaloglás egyben magyar bajnokság is. Urbanik Sándor részvétele eleddig bizonytalan. A szám két legnagyobb favoritja a torontói vb-második lengyel Korzeniowski és a szlovák 777- bilinec. A nőknél a „sztárvendég” 200 méteren a világbajnok Marlene Ottey. A jamaicai futónő tavaly ezen a távon ért el világcsúcsot 21.87 másodperces eredménnyel. Itt lesz egyik nagy ellenfele, az orosz Mal- csugina (22.22), aki egyszer már legyőzte a színes bőrű „csodafutónőt”. A verseny rangját emeli még az orosz Ni- zera és az ukrán Szljuvar indulása. Négyszázon rajthoz áll két román futónő, az ifjúsági világbajnok Nedelcu és a szintén ifjúsági Európa-bajnok Tirlea. Ezerötszázon hat román futónő rendelkezik 4:10 percen belüli eredménnyel, közülük Cidu a legjobb. Hatvan méter gáton Budapest vendége lesz az orosz Szokolova, aki tavaly a világ harmadik legjobb eredményét érte el. Legfőbb riválisa az ukrán Bodrova és Polityi- ka, valamint Ináncsi Rita. A nőknél remek csatát ígér a magasugrás, hiszen kilenc olyan ugró indul, aki 190 centiméter feletti eredménnyel büszkélkedhet. Például a tavalyi győztes svájci Cadusch, a szlovén Bilac (197) vagy a magyar Solti Krisztina (192). A 3 kilométeres gyaloglás első számú favoritja az ukrán Rogozina. Rajthoz áll honfitársa, Semyinenko és a lengyel Ratke is. Mellettük a magyar gyaloglónők, Rosza Mária, Szebenszky Anikó és Ily és Ildikó is ott lesznek a mezőnyben. Az idén összejön egy jó csapat A sereghajtók álmai A Gyomaendrődi TK férfi kézilabdaegyüttese az utolsó helyen végzett tavaly a megyei I. osztályú küzdelmekben. Ebbe nem nyugodtak bele sem a vezetök, sem a játékosok, mindenképp előrébb szeretnének lépni az idén. No, nincsenek merész álmaik, hiszen a megyei első osztálynál magasabb kategóriában még sohasem szerepeltek. Nagy Péter edzővel beszélgetve bepillantást nyertünk a kis csapat életébe. — Az idén úgy tűnik, hogy összejön egy olyan kézilabdagárda, amelyben több testnevelő és edzői képesítéssel rendelkező lép pályára, foglalkozik ezzel a sportággal, s ez az összetartozás meg kell, hogy hozza a gyümölcsét—mondja Nagy Péter. — Gyomaendrő- dön több általános és középiskola van, amelyekben a testnevelők segítenek abban, hogy jó utánpótlás-bázisa legyen a kézilabdának, s így persze a csapatunknak. Az utánpótlás-nevelők közül Cs. Nagy Lajos, Sipos: Dezső', Valuska Lajos, valamint a sportköri elnökünk, Lukács Sándor nevét említem elsősorban. Kis egyesület, kis pénz — Egy ilyen kis csapat milyen összegből gazdálkodhat, s milyen feltételek között sportolhat? — Az egyesület többnyire a polgármesteri hivatal által biztosított mintegy másfél milliós támogatásból él, amelyet több szakosztálynak nyújt. így lebontva néhány százezer forint ez az összeg. Ezzel együtt egykét helyi szponzort is a támogatóink között tudhatunk, így például a DIVA Kft.-t, az Építőipari Kft.-t, néhány vendéglátóipari gazdálkodót, amelyek segítségünkre voltak, s csökkentették a kiadásainkat. Új szponzorok után kutatnak — Az idén is megkapják a korábbi támogatásokat? — Azonban miután az ön- kormányzat már nem tudja jelentős mértékben növelni a támogatást, ezért újabb szponzorokat igyekszünk megnyerni a csapatnak. Jelenleg is folytatunk tárgyalásokat gyomai üzemekkel, s szeretnénk, ha a megkeresettek segítenének bennünket abban, hogy magasabb célokat tűzhessünk magunk elé. —Milyenek a tárgyi feltételek?-— A hőn áhított sportcsarnok sokadszori átadásával jelentősen javultak a feltételeink, ugyanakkor a bérleti díj fizetésével mélyebben kell a zsebbe nyúlni. Hiszem, hogy ha már egy ilyen sportcsarnoka van ennek a tizenhatezres városnak, akkor ez a létesítmény megérdemel magasabb színvonalú sporteseményt is, s mi ennek érdekében igyekszünk nagyon sokat tenni. A klubba visszatérők erősítést jelentenek — A bajnokság előtt milyen célkitűzéssel vágtak neki a küzdelmeknek? — A célkitűzés egyértelmű volt, mégpedig előrelépni a magyar kézilabda-bajnokság legalsóbb osztályában, s erre azért is megvan minden remény, mert a magasabb osztályú csapatokhoz elszerződök közül néhányan — Búza, Só- czó, Kelemen — visszajöttek, akikkel erősödtünk, de még várható Weigert hazajövetele a Colors SE Békésből. Most egyelőre az első tíz helyezett között szeretnénk végezni, távlati tervünkben viszont a bajnoki cím megszerzése a célunk, azaz az NB II-be jutás — mondotta búcsúzóul Nagy Péter. (gyurkó) Labdaj áték-eredmények Kevés nevezés, jó színvonal Viszonylag igen kevés nevezés érkezett a Hírlap Kupa teremkézilab- da-bajnokság 1994. évi küzdelmeire. A nőknél 6, míg a férfiaknál mindössze 4(!) csapat nevezett. Az utánpótiás-korosztá- lyúak küzdelmeire csupán 3 fiúcsapat adta le nevezését. A szövetség illetékeseinek elmondása szerint a megyebeli szakosztályok pénzügyi helyzete egyenesen katasztrofális, így nem csoda a viszonylag nagyfokú részvétlenség. A hét végén a békési sportcsarnokban kezdődött sorozaton az alábbi eredmények születtek. Férfiak. Colors SE Békés— Köröstarcsa 32—13 (17—6). A felnőttek között túl fiatalnak számító köröstarcsai gárda nem bírt a tartalékos, azonban mégis NB Il-es rutinnal rendelkező helyiekkel. Ld.: Oláh 14, Takács 5, ill. Szabó 5, Bá- tori, Olej 3-—3. Kondoros—Gyomaendrőd 20—16 (12—6). A felkészülési időszak elején tartó két csapat közül nagy küzdelemben a kondorosiak nyertek. Ld.: Opauszki, Szenteszki 4 4, ill. Kelemen, Fülöp 5—5. Utánpótiáskorúak. Colors SE Békés—Köröstarcsa 15—15 (7— 6). Nagy iramú mérkőzésen, váltott vezetés mellett reális eredmény született. Ld.: Takács 9, ill. Budai 7. Nők. Békéscsabai Jamina I.— Gerla 23—11 (12—6). A rutinosabb NB Il-es gárda könnyedén nyert az igen lelkesen küzdő és az utóbbi időben sokat fejlődött gerlai lányok ellen. Ld.: Leszkó 11, Vas- né, Obsuszt 4—4, ill. Sztanekné 4, Kovács 3. Csorvás—Békéscsabai Jamina II. 18—12 (11—5). A megyei I. osztályú bajnokságban pontveszteség nélkül vezető csorvásiak időnként szellemes játékkal verték az igen lelkes, de a teremhiány miatt edzés nélkül kiálló jaminaiakat. Ld.: Simon 5, Neller 4, ill. Zdolikné 5, Túriné 3. Gyula—Doboz 27—23 (14— 13). Nagy meglepetésre az igen lelkesen küzdő gyulai csapat legyőzte a megyei bajnokság élmezőnyéhez tartozó doboziakat. Ld.: Szabó 11, Major 8, ill. Belanka 10, Lehoczki 7. Csorvás—Gerla 20—9 (6—3). Rengeteg technikai hibával tarkított mérkőzésen a csorvásiak fölénye a második félidőben domborodott ki. Ld.: Neller, Domokos 6—6, ill. Sztanekné 3. Doboz—Békéscsabai Jamina II. 17—16 (8—9). Jó színvonalú, igen izgalmas mérkőzésen a lelkes jaminaiak több esetben is vezettek, de elhúzni sohasem tudtak, sőt az utolsó másodpercekben még büntetőt is hibáztak. Ld.: Belanka 9, Tóth 5, ill. Zdolikné 8, Prisztavok 5. Sarkadon a leányok (7—8. osztályosok) kézilabda terembajnokságán a következő eredmények születtek: Sarkad II.—Geszt 18— 8, Vésztő—Okány 9—11, Sarkad I.—Geszt 2—12, Sarkad II.— Vésztő 14—3, Okány—Sarkad 1. 20—1. A szarvasiak nyertek Nyíregyházán Nyíregyházi TK—BSC Szarvas II. 57:72 O • (28:25). NB Il-es női ko- ' sárlabda-mérkőzés. Nyíregyháza. V.: Demjén, Bodnár. Szarvas: BARCSIK (11), BOBVOS (11/9), Vass (3); PÜSKI (20), Balogh (13). Cs.: TÍMÁR (10), Sarkadi (2), Poljak (-), Misik (-), Paulovics (-). Edző: Vida Béla. A második félidőben sokkal jobban játszó vendégek megérdemelten nyerték a mérkőzést. Nagykálló—Békéscsabai ÁG SE 106:103 (56:52, 92:92). NB II, férfi, Nagykálló, 100 néző. V.: Sztrakovics, Jobbágy. Békéscsaba: Medvegy (27), Gerlecz (29/9), Ma- tyuska (6/6), Megyeri (5/3), Czifrák (14). Cs.: Rajnai (18/3), Sprőber (6). Edző: Vágvölgyi Árpád. A helyenként remekül játszó csabai csapat győzelmet érdemelt volna, de a hazaiakat támogató játékvezetőknek sikerült ezt megakadályozniuk. A hosszabbításra már csak négy csabai játékos maradt a játéktéren, a többieket kipontozták. Újabb két forduló Békéscsabán Békéscsabán, a 2-es sz. iskolában, a városi teremlabdarúgó-bajnokságon a hét végén újabb két fordulót rendeztek, 32 mérkőzést játszottak le a csapatok. A találkozókat mindkét napon 300—300 néző tekintette meg. Szombati eredmények: Cycló— Bögöte 0—7, Tisza Non Stop— Csabatáj 5—1, Dreher—Filó és Társa 0—2, Gyomaendrőd— Providencia-Foster 1—0, Gyulai Népfőiskola—Mirelité 1—1, Újkígyós Metaxa—Hungavis Öregfiúk 1— 7, Cápa Söröző—Dinamó United 1—4, Bimetál Bonag—Zahorán SC 3—2, Gyulai Magán SE— Trexim Bt. 0—7, Vízmű II.—Körös Volán 3—1, Sasok—Thermál Taxi 0—6, Kétsoprony—Sziszi Szita 2— 2, Bélmegyer—Vízmű I. 2—2. Vadászpanzió—Unicum 1—4, Távközlés—Színfolt 2—3, Xilán— Shell-kút 0—0. Vasárnapi eredmények: Med- gyesegyháza—Őrláng 1—0, Éprak Kft.—K. és K. 0—2, Gyula Siva Kft.—Károlyi és Társa 4—0, Két- egyháza—Körös Kazán 1—1, Békés Péter G.—KIOSZ 2—0, Hanyatlás—Old Kings 3—2, Heli Kft.—Agrimill 0—1, Yellow Phone—Pikoló Söröző' 3—4, Csaba Farm—Pedagógus 1—2, Sarkad Leel-Őssy—Csabagyöngye 1—1, Schärpe SE—Minarik 6—1, Polgármesteri hivatal—Hetes Kft. 3— 4, Telekgerendás—Practic Béköt 0— 4, Savó bár—Lanerossi 2—3, VII. kér.—Kishangya 3—3, Hungavis Favorit-—MÁV DSE 1—8. ♦ ♦♦ A sarkadi városi teremlabdarúgóbajnokság hétvégi eredményei: Garfild SC Komádi—Aranykalász Presszó Tarhos 4—5, Hús Rt. Gyula—Mól Rt. Méhkerék 3—4, Santos Sarkad—Aranykalász P. Tarhos 2—7, Garfild SC Komádi—Mól Rt. Méhkerék 4—4, Hús Rt. Gyula— Hódosi Ufók Sarkad 3—0, ÁC Kaiser Sarkad—Sarkad III. 5—1, Santos Sarkad—Tintások Doboz 6—3, Jäger Kötegyán—Rainbow Körösszakái 5—8, Rainbow Körösszakái—Pálma Sarkad 3—3, Leel- Őssy Kft. Sarkad—Tintások Doboz 1— 2, Jäger Kötegyán—Okány 5— 2, Dreher Zsadány—Hódosi Ufók Sarkad 4—3, Szabadidőklub Sarkad—Okány 3—4, Sarkad III.— Dreher Zsadány 2—3, ÁC Kaiser Sarkad—Pálma Sarkad 3—1, Szabadidőklub Sarkad—Leel-Őssy Kft. Sarkad 3—7. Gyerekek. I. korcsoport (3—4. osztályosok): Sarkad 1-es sz. isk.— Sarkad 2-es sz. isk. 5—1, Geszt— Sarkad 1-es sz. isk. 2—5, Sarkad 2- es sz. isk.—Geszt 1—3. ♦ ♦♦ A mezőberényi terembajnokság 7. fordulójának eredményei: Huszár Bor—B. Tégla 2—1, Kiadó— Lima Lelkes 1—1, MGYSC—Újhullám 4—1, Jamina—Glória 4— 1, OPSH—Eldorádó 9—1, Őrláng—Dreher 6—2, Faipar— Csárdaszállás 5—5, Gösser Szeghalom—Sipi SC 9—2, Casinó— Lima Lelkes 5—3, Békés—K. Take v 2—I. Összeállította: Hankó György Totótippjeink a 4. heti szelvényekhez: 1. Atalanta—AC Milan x2 2. Genoa—Parma x 3. Internazionale—Cagliari 1 4. Juventus—Foggia 1 5. Lecce—Sampdoria x2 6. Napoli—AS Roma 1 x 7. Piacenza—Reggiana lx 8. Udinese—Torino xl 9. Cesena—Brascia 1 10. Monza—Bari x2 11. Palermo—Cosenza 1 12. Venezia—Fiorentina x2 13. Vicenza—Ancona x +1. mérkőzés: 14. Pisa—Padova x Felvételünk a Hírlap Kupa teremkézilabda-tornán készült Békésen. A sötét mezes csorvásiak nagy gólkülönbségű győzelmet arattak a felvételen támadó gerlaiak ellen FOTÓ: FAZEKAS FERENC Irány Belgium Imris György a terepkerékpáros vb-re utazik Január 26-án, szerdán a magyar ifjúsági válogatott tagjaként Belgiumba a vasárnapi terepkerékpáros világbajnokságra utazik Imris György, a Békéscsabai ÁG SE 18 éves versenyzője. A csabaiak kiválósága a közelmúltban Szekszárdon rendezett országos bajnokságon az ifjúságiak mezőnyében aranyérmet szerzett, míg a felnőttek között a harmadik helyen végzett. Ezzel a teljesítményével vívta ki az indulás jogát. Imris mellett még a szekszárdi Arató Gábor és a KSI-s Arató Adrián utazik a világbajnokságra. Az előzetes hírek szerint a házigazdák a tengerparton, homokban jelölik ki az útvonalat. Ezen a versenyen Klokocs István, a BÁG SE edzője lesz a magyar ifjúsági válogatott szakmai kísérője. Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Arpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja aNépújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen és dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; sportrovat: 451-114; telefax: (66) 441-020. Kiadói telefonszámok: (66) 441- 545; hirdetés: 441-311; telefax: 450-198; terjesztés: telefon/fax (66) 453-710, telex: 83-312. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR” Postai Hírlapkereskedelmi Rt., Szeged, Tisza L. krt. 47. Telefon: (62) 325-978, és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál. (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, egy évre 4140 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068