Békés Megyei Hírlap, 1994. január (49. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-05 / 3. szám
1994. január 5., szerda NAGYVILÁG Ajf') hír'ÍiplusZ Havi egy dollár A boszniai elnökség tíz százalékos adót vetett ki a jövedelemmel rendelkezőkre a honvédelem és az ország újjáépítésének támogatására — tudatta a szarajevói televízió. Az adóról rendelkező törvény a külföldön dolgozó boszniai állampolgárokra is vonatkozik. Az elnökség közleménye szerint így adnak módot a határokon kívül dolgozóknak, hogy bekapcsolódjanak hazájuk védelmébe. Az AFP megjegyzi, hogy a törvény elsősorban ezeknek az embereknek a pénzére számít, hiszen a muzulmán ellenőrzés alatt álló boszniai területeken a havi átlagfizetés átszámítva alig több mint egy dollár. * * * Akárhogy is nézzük ezt az összeget, bizony nem sok. A szegény boszniai muzulmánoknak — s ez a szó szoros értelmében igaz — nemcsak a háború borzalmait kell elszenvedniük, hanem még azzal a gonddal is meg kell küzdeniük, hogy mire költsék ezt a „hatalmas” összeget. M.B. Aláírásgyűjtési akció A szlovák rádió értesülése szerint a szlovákiai Révkomá- romban tegnap aláírásgyűjtési akciót kezdtek Pásztor István polgármester leváltásáért. O számít a Csallóközi Városok és Falvak Társulásának elnökeként a szombatra tervezett nagygyűlés egyik fő szervezőjének. Szlovákiában rendkívül nagy belpolitikai vihart kavart a január 8-ra összehívott nagygyűlés. A Matica Slovenská révkomáromi székháziban szerdán este népgyűlésen akarják megvitatni a város polgármestere elleni kifogásokat. Pásztor István az MTI tudósítójának érdeklődésére nem kívánt kommentárt fűzni a hírhez. Csupán annyit mondott, hogy a „demokrácia szabályai szerint egy ilyen akcióban mindenkinek joga van részt venni, vagy éppen távól- maradni attól”. A rövidzárlat robbanást okozott Több mint huszonhét ember sebesült meg tegnap, amikor robbanás történt és tűz ütött ki a NATO Athén melletti haditengerészeti támaszpontjának generátorházában — közölte a Reuterral egy kórházi szóvivő. A szóvivő elmondása szerint 27 embert szállítottak kórházba, közülük hármat súlyos sérülésekkel, és még néhány további sérült érkezése várható. A sebesültek legtöbbje a hadsereg állományába tartozik. A sebesültek között van három polgári személy is. A görög védelmi minisztérium szóvivőjének értesülései szerint a robbanást valószínűleg rövidzárlat okozta. Az oldal külpolitikai | tudósításai az MTI hírei 1 alapján készültek Lech Walesa: Hat hónapon belül NATO-védelmet Közép-Európának Lech Walesa véleménye szerint a NATO fennállásának legfontosabb döntése előtt áll: a januári brüsszeli csúcsértekezleten a szövetség vezetői a kommunista rendszerek és a szovjet tömb újraéledését kockáztatják, ha nem tesznek bátor, határozott lépéseket Csehország, Lengyelország és Magyarország befogadására. A The Washington Post keddi számában megjelent interjújában a lengyel elnök leszögezte, hogy ha nem jelölik ki világosan az útvonalat és időrendet a szövetség kibővítésére, az „újabb tragédiához, újabb Jugoszláviához fog vezetni Európában”. Walesa jelezte, hogy álláspontját ki fogja fejteni Bili Clinton amerikai elnöknek a jövő héten Prágában. Kifejtette, hogy javaslatának lényege: hat hónapon belül terjesszék ki a NATO biztonsági garanciáit a keleteurópai országokra, az Európai Unió pedig vonja be fokozottabb mértékben a térséget gazdasági vérkeringésébe. A lengyel elnök elképzelését „NATO-békének” nevezte. Utalt ugyanakkor arra is, hogy nem áll szándékában elutasítani a békepartnerség koncepciTúlságosan is gyengék vagyunk ahhoz, hogy bármit is elvessünk, de nem sok jót jósolunk a kezdeményezésnek óját. — Tálságosán is gyengék vagyunk ahhoz, hogy bármit is elvessünk, de nem sok jót jósolunk a kezdeményezésnek — jegyezte meg. Nézete szerint a Nyugat által szorgalmazott fokozatos kibontakozás egyszerre „rövidlátó és felelőtlen”: ha ugyanis a NATO nem veszi komolyan Kelet-Európa biztonsági igényeit, könnyen megeshet, hogy a régió országai fognak majd össze, megalakítva saját szövetségüket, például az 1700 atomtöltetet birtokló Ukrajna vezetésével. — Ugyan, miért kellene Ukrajnának megválnia nukleáris eszközeitől? — vetette fel. — Az amerikaiak szeretnék megszelídíteni a medvét, csak éppen arra nem jönnek rá, hogy addig ez nem megy, amíg előbb nem zárják ketrecbe a vadállatot — vélekedett Lech Walesa. — Ám végső soron nem mi vagyunk veszélyben, hanem a Nyugat. Ha ma megengedi a kis dolgokat, holnap már sokkal nagyobbakkal találja magát szemben—mondta. A lengyel vezető nem értett egyet azzal a nyugati megítéléssel sem, hogy már nem fenyeget a kommunizmus újjáéledésének veszélye. Kelet-Európa gazdasági és katonai integrálásának felgyorsítása nélkül a kommunizmus ismét teret nyerhet, bizonytalanságba és nyomorba döntve a régiót. — Egyáltalán nem örülnék, ha ötven év múlva azt mondanák, hogy „hát igen, ennek a Lech Walesának valóban igaza volt... 1939-ben könyörögtünk és kiabáltunk, de senki sem hitt nekünk, amíg a háború el nem érte Párizst és Londont. Ma nagyon hasonló a helyzet”—jegyezte meg. Szabadlábon az egykori titkosszolgálat vezetője A bukaresti ötödik kerületi bíróság tegnap szabadlábra helyezte Ceaucsescu egykori titkosszolgálatának vezetőjét. Iulian Vladot annak idején kilenc év börtönbüntetésre ítélték az 1989. decemberi kommunistaellenes tiltakozások elfojtásában játszott szerepéért. A Reuter hírügynökség jelentése szerint a 61 esztendős Vladot azért helyezte szabadlábra az illetékes bíróság, mivel büntetésének több mint negyedét már letöltötte, és ezalatt jó magaviseletét tanúsított. Az ötödik kerületi bíróság múlt heti határozata tegnap vált jogerőssé, mivel az államügyészség nem fellebbezett. / Újabb „városdíszítési” intézkedés Az Evenimentul Zilei című bukaresti napilap kolozsvári tudósítója szerint Georghe Funar kolozsvári polgármester a január 24-ei román egyesülési ünnep tiszteletére újabb „városdíszítési” intézkedést hozott: Mátyás király szobrának talapzatáról a Mathias Rex feliratot Mátéi Corvinul román nyelvű felirattal kívánja felváltani. Funar szerint a jelenlegi, latin nyelvű felirat „az erdélyi magyar kommunisták és horthysták közös műve”, és sürgősen el kell tűnnie, hogy „ne árnyékolja be az egyesülés napjának ünnepségeit”. Valószínűnek tartják, hogy a város magyar lakossága ismét hevesen reagál majd az újabb provokációra. Tovább folytatódik a mayák lázadása Az indiánok jogainak érvényesítéséért harcot hirdető Zapatista Nemzeti Felszabadítá- si Hadsereg fegyveresei két újabb várost ürítettek ki az általuk szombaton elfoglalt települések közül. A dél-mexikói Chiapas tartományban, elsősorban Ocosingo város körzetében azonban tovább folytatódnak az összecsapások: katonai források szerint eddig legalább 86 áldozata van az összetűzéseknek, más becslések ennél jóval többre teszik a halottak számát. A „zapatista” — többségükben maya származású — indiánok számát egyes források 600-ra, mások kétezerre becsülik, s jelenleg még három nagyobb települést (Altamiranót, Huixtant és Chanalt) tartanak a kezükben. Repülőgép-bemutató öreg gépekből Az első bemutatót 1953-ban tartották, néhány száz résztvevővel. Tavaly több mint 830 ezren tekintették meg a kiállított gépeket. A kiállítás szépsége, hogy nem csak a régi gépek, hanem az idős pilóták is összegyűltek. Van, aki még felszáll, van aki a földön meséli háborús vagy más élményeit feb-fotó Magyarország és szomszédai Az 1994-ben esedékes választások után ismét koalíció létrejötte várható Magyarországon, s az új kormánynak is népszerűtlen, megszorító intézkedéseket kell hoznia. A külföldi befektetők a jelenleg kormányon lévő MDF és a Fidesz jobbközép szövetségét látnák szívesen — írta az II Mondo című olasz gazdaságipolitikai hetilap az idei esztendő távlatairól készített terjedelmes mellékletében. A lap januári első számával együtt megjelent mellékletben — egyebek között -— 60 ország legfontosabb várható fejleményeivel foglalkozott. — Annak reménye, hogy idővel az ország bekerül az Európai Közösségbe arra kell, hogy késztesse Magyarországot, hogy elkerülje a vitákat szomszédaival: Szlovákiával a Duna ügyében, valamint Szlovákián kívül Szerbiával, Romániával és Ukrajnával a magyar kisebbség kérdésében — véli az olasz hetilap. — A külföldi tőkének, az 1996-ban megnyíló Expónak, a belső kereslet növekedésének, az alacsonyabb kamatoknak és a nagyobb mértékű privatizációnak köszönhetően 1994-et követően a befektetések emelkedése várható. Ez végső soron kedvező hatással lehet az állami szektorra is — állapította meg az II Mondo melléklete. * „A magyarok és a szlovákok az egymásra rálicitálás csapdája felé tartanak” címmel közöl rövid elemzést a Le Soir keddi száma a szlovákiai magyarság helyzetéről, illetve az ezzel kapcsolatos magyar és szlovák rendezvények és nyilatkozatok egymást váltó spiráljáról. Ennek kapcsán a cikk alcíme felteszi a kérdést: vajon nem a gyűlölet spirálja moz- dul-e a térségben mindezek nyomán? A magyar—szlovák határvidék etnikai összetételét ismertető térképvázlattal kiegészített írás — amely 600 ezerre teszi a szlovákiai magyarság lélekszámát — három példát is említ. Beszámol a nagysurá- nyi Matica Slovenská rendezvényről és a január 8-ra tervezett komáromi nagygyűlésről, valamint említi a tervbe vett közigazgatási reformot, amely nyolc körzetre osztaná Szlovákiát, és „feldarabolódással” fenyegeti a magyar közösséget. Vajon a magyarok és a szlovákok arra készülnek, hogy a „jugoszláv dráma csapdájába essenek”?—teszi fel a kérdést a cikk írója, Pol Mathil, majd megemlíti, hogy a magyar kormány számára a határokon túl élő magyarság sorsa nem csupán kül-, de belpolitikai probléma is. Mindez különösen választások idején a túllicitálásra való hajlamot erősíti. — Ilyen körülmények között bármilyen szikra robbanást idézhet elő — vigyázat, a Balkán a közelben van — írja. Mindennap feladhatja ^ 441-311 hirdetését 50%-os felárral, ha azt szeretné, hogy a másnapi újságban megjelenjen. Hirdetését személyesen és telefonon is feladhatja 8—16 óráig. VW Golf GTD hűtő eladó. Telefon: 328-832,16 óra után. Vágólóért házhoz megyek, azonnal, készpénzzel fizetek. Érdeklődni: mindennap 9 órától a 06 (66) 321-579-es telefonon. Törzskönyvezett skótjuhász kiskutyák olcsón eladók. Machnyitcz, Medgyesegyháza, Irányi u. 5. Telefon: 509. Dízel Fiat Ritmo. négylámpás eladó. Telefon: 328-832. 12 láda tűzdelni való HRF,-es paprikapalánta eladó. Érdeklődni a 375- 724-es telefonon 12 órától. FORD TRANZIT 2,5 D, 1 éves kisbusz 16 000 km-rel, 30%-kal az új ára alatt eladó (áfa visszaigényelhető). Rádiótelefon. Benefon Class, 4 hónapos, lízingjoggal eladó 1993. évi számlával. Telefon: (66) 453-423 vagy a 06 (60)384-840. BÉKÉSCSABA, Szabadság tér 11/17. 111. e. 21. _____________________ Telefon: (66) 447-247/1 73, Magyar-Német Kft. telefax: (66) 326-81 1 . Az 1994. év első napjaiban még mindig várjuk kedvezményes tanfolyamainkra. TELjESKÖRŰ RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉG! — B (szgk.) tandíj indul: 1994. január 7-én 16.30 órakorr II. em. 8. — C (tgk.) tandíj indul: 1994. január 7-én 16.30 órakor, 11. em. 8. — E (pótk.) tandíj indul: 1994. január 7-én 16.30 órakor, II. em. 8. — CE/t tandíj indul: 1994. január 7-én 16.30 órakor II. em. 8. — TIR vagy szem. száll. tandíj indul: 1994. január 8-án 9.30 órakor, II. em. 8. — Belföldi áruf. vagy száll. tandíj indul: 1994. január 8-án 9.30 órakor, II. em. 8. — Könnyű vagy nehézgépkezelői tanfolyamdíj indul: 1994. január 7-én 14 órakor, III. em. 21. — ADR küldeménydarabos vagy tartályos tandíj indul: 1994. január 8-án 10.30 órakor, II. e. 8. — Motorfűrész-kezelő, gallyazó, daraboló tanfolyamdíj indul: 1994. január 7-én 14.00 órakor, III. em. 21. Tisztelettel várja jelentkezésüket naponta 8—16 óráig Cyaraklné Keresztesi Rózsa. 11 900 Ft 22 950 Ft 10 950 Ft 29 950 Ft 7 700 Ft 3 700 Ft 7 700 Ft 6 500 Ft 11 900 Ft BÉKÉSCSABA, Szabadság tér 11/17. III. e. 21. Telefon: (66) 447-247/173, Magyar-Német Kft. telefax: (66) 326-81 1. Az 1994. év januárjában ismét tanulhat angolul — kezdő, haladó szinteken — anyanyelvi tanárral, 8 fős csoportokban. Óradíj: 110 Ft. I Nyelvvizsgára felkészítés anyanyelvi tanárral, 2 fős csoportokban. Óradíj: 300 Ft. Tisztelettel várja jelentkezésüket naponta 8—16 óráig Takáchné Dohoczki Edit és Cyaraklné Keresztesi Rózsa.