Békés Megyei Hírlap, 1994. január (49. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-18 / 14. szám
0 k 1994. január 18., kedd MEGYEIKÖRKÉP 1 íkékés megyei hírlap Háború és börtön után derűben Urbán János nem kiált bosszúért, régen elfelejtette az őt ért sérelmeket FOtó: kovács Erzsébet Önkormányzati napirend Békéscsaba város közgyűlése csütörtökön az 1994-es költségvetés rendelettervezetét tárgyalja, ezen kívül napirenden szerepel többek között az önkormányzati tulajdonú lakások bérletéről és elidegenítéséről szóló önkormányzati rendelet megalkotása, valamint a vagyonkezelő és vagyonüzemeltető társaságok átalakulásának kérdése is. Iskolaszék Várhatóan 13 tagú lesz a me- zőhegyesi 614-es Számú Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola iskolaszéke. A testületben 3-3 fő képviseli a szülőket, a nevelőket, az iskolai és kollégiumi önkormányzatot, valamint a fenntartót. (Ez utóbbi jelen esetben maga a város.) A „fenntartói oldal” Csanádi István igazgatót, Hollós László települési képviselőt és Nagy Józsefet, a Mezőcukor Rt. személyzeti vezetőjét delegálta az iskolaszékbe. Kapcsolatra lépnek Testvérvárosi kapcsolat létesítése céljából ma a romániai Nagyszentmiklósra utazott a battonyai képviselő-testület ötfős küldöttsége. Nagyszent- miklós nemzetiségi összetétele hasonlít a Battonyáéhoz: Bartók Béla szülővárosát a magyarokon kívül románok és szerbek lakják. Vegyeskörzet lett Csak néhány kilométer, mégis egy egészen más világ. Békéscsabán a belvárosban rohanás, tülekedés, pártoskodó indulatok, Jamina szélén, a Nagy Sándor utca mögötti kis tanyában béke és nyugalom. A kép már több, mint idilli: az udvaron a kutyák együtt játszanak a macskákkal, az alacsony kis konyhában hímzett házi áldás a falon, a szobában fával fűtött csempekályha ontja a meleget. Urbán János bácsi a kilencvenötödik születésnapjára készül, arcán derű, nyugalom. Arról faggatjuk, hogyan élte meg a huszadik századot, amelynél egy évvel idősebb. Először a tizennégyes háború jut eszébe. — Az olasz frontra vittek ki, tizennyolcban elengedtek szabadságra, s bizony én nem akartam visszamenni. Apám azonban szigorúan visszaküldött, s talán nem tette volna, ha tudja mi vár rám. Súlyosan megsérültem, a gerincemet érte találat, egy évig feküdtem a kórházban, kivették az egyik csigolyámat.-—Felépülése után mivel foglalkozott Jani bácsi? — Földműves volt az apám, ötven holdon gazdálkodott, heten voltunk testvérek, mindnyájan vele dolgoztunk. Amikor meghalt, örököltem nyolc hold földet, béreltem hozzá még öt- venet, s folytattam a gazdálkodást. —Boldogultak a földdel? — Minden fillérből kettőt csináltunk. Rossz föld nincs, csak ügyetlen gazda. Volt nekünk mindenünk, gépünk, jószágunk és cselédek is, akiket nagyon megbecsültünk. Nekünk nem volt gyerekünk, így róluk gondoskodtam. Nálam nem nélkülözött senki. —Mi lett a föld sorsa? — Bekerült a téeszbe a jószággal, gépekkel együtt, rám meg azt mondták, hogy kulák vagyok. A csabai rendőrök egyszer leszedtek a kocsiról, Gyulán két évre és két hónapra ítéltek, aminek egyik részét Budapesten az Andrássy út 60-ban töltöttem le, a másik felét meg Márianosztrán. Amikor hazakerültem, nyugdíjba küldtek, és gondoztam a feleségemet, aki — míg én odavoltam — lebénult a sok aggodalomtól. Jani bácsi felesége hét évvel ezelőtt halt meg, azóta volt cselédei, Varga Jánosné és Belicza Jánosné gondozzák őszinte szeretettel és tisztelettel Szaszák Andrásné segítségével. — Még most is azt mondja nekünk, hogy gyerekeim — meséli Varga Ilonka néni, aki ötvenöt évvel ezelőtt, tízéves kislányként szegődött el Jani bácsiékhoz libapásztomak. — Nagyon jó gazdák voltak, ma is tisztelettel emlegetjük őket. Jani bácsi ágya mellett egy régi könyvet látok, eredendő kíváncsisággal nyitom ki: szlovák nyelvű Biblia. Egyetlen olvasmánya, mint ahogy pihenőidőben egyetlen hely a városban a templom volt, ahova elment. Nincs benne harag a meghurcoltatásokért, a kisem- mizésért, hétezer forintos nyugdíja miatt sem aggódik. Azzal búcsúzunk, hogy a századik születésnapra ismét eljövünk. Csillogó szemekkel ígéri, hogy várni fog. Lenthár Márta Rákóczitelepen és Szentetor- nyán a gyermekorvosi állásra senki nem jelentkezett, így a körzetben a szülők a háziorvoshoz adták le gyermekeik kártyáit. A legutóbbi testületi ülésen a városatyák megszavazták az úgynevezett vegyeskörzetté nyilvánítást. Munkálatok a téren A békéscsabai belvárosi iskola előtti tér első ütemének finanszírozását vállalta fel a képviselő-testület az elmúlt évben. Az építési munkákra pályázat útján a Hargita Plusz Kft.-nek adtak megbízást. Többek között elkészült a tér csapadék- és szennyvízelvezetése, víz- és energiaellátása, közútépítése, valamint 805 négyzetméter járdaalap készítése. A védőnők munkája Tótkomlóson 3 védőnő látja el a gyermekek és a terhesek gondozását a jól felszerelt tanácsadóban. (Tavaly 68 élve születést regisztráltak a településen.) A védőnők szoros kapcsolatot tartanak fenn a tanácsadó szakorvosokkal. Rendszeres látogatásuk eredménye az is, hogy ok nélkül védőoltási elmaradás nincs. Olvasóink írják ........ ~ —.....■ A z itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. „Zöldbárók” helyett valódi grófok Az agrártárca karácsonyfája alatt sikerről szóltak az illetékesek főleg a kárpótlás kapcsán. Az élet, a valóság nem ilyen mérleget tükröz. Évszázados perlekedés folyt itt a földért, az életért, de még az 1945-ös nagy földreform is az igénylőkfelének tudott csak osztani. Az utóbbi évtizedek minden sérelme, gyötrelme, verejtéke mellett kialakult a földből élők egybeolvadása, sebekkel terhelve. Igaz, a tulajdonosi jog és érdekérvényesülés nem volt rendben, de a közös nagyüzemi és háztáji gazdálkodás összekapcsolódása még így is nemzetközileg elismert sikerágazattá tette a mezőgazdaságot. A kialakult keretek, eszközök, az itt dolgozók, a jól képzett agrárszakemberek (köztük „zöldbárók”) irányításával a piaci versenyképesség, a jóléti biztonság alapját jelentették, amire a „nadrágszíj” parcella sose lesz képes. A rendszerváltásnak az említett problémákat kellett volna vagyonnevesítéssel, visszaszármaztatással stb. rendbe tenni. Így aztán akik akarnak és képesek farmergazdálkodni, azok kiválnak a földjükkel, míg a többiek az általuk választott módon még sikeresebben gazdálkodnak, a föld után pedig tisztességes hasznot adnak-kapnak. Ezáltal 100 milliárdot lehetett volna megtakarítani. Ennek megfelelően biztosítani kellett volna sok tízezer kis földes, föld nélküli nagyüzem (téesz, állami gazdaság) jogát, létalapját, hogy közös összefogással versenyképesen termelhessen, mert olcsó áru kell, hiszen csak azt lehet piacra vinni. Ehelyett az elvakult revanspolitika és ismert képviselői szédítették a falusi embereket. Az eredmény ismert: tönkretették a mezőgazdaságot (teljesítménye majdnem fele a négy-öt évvel ezelőttinek), lehetetlenné téve az itt eddig boldogulni tudó családokat. Egy szűk réteg jól megszedte magát abból, amit évtizedek alatt százezrek halmoztak fel. Az orosházi nagyüzemek területéből (20 ezer hektár) az eddig licitre került 8600 hektár földterületből eleve otthagytak 5600 hektárt tartós bérleti művelésre vagy különváltak vele. Vagyis a tulajdon jogán is és önként, minden gazdasági, hatalmi, politikai nyomás ellenére a terület több mint 80 százalékán a nagyüzemi közös gazdálkodást tartják előnyösebbnek. No coment! AGRO-MRT. tankerületében a 300 érdekeltből 110-en jelentek meg a liciten, és a föld 60 százalékát visszahagyták művelésre. Viszont a gyulamezői részen ketten voltak, és közel 300 hektár földet kapott ajándékba a „kárpótolt” Zichy gróf unokája, aki most „intézőt”, „cselédet” fogad, gazdálkodni készül. Ilyen kegyes az arisztokráciához még a’45-ös reform se volt, és most az állami gazdasági dolgozó mehet, amerre lát, amikor is dobra verik az egész gazdaságot. Valami hasonló történik Werner báró leszármazottjai esetében is Gádoroson. Hát így fest a valóságban a sikeres agrárpolitika. Most már nem kell senkit se ijesztgetni a gonosz „zöldbárókkal", itt vannak az igazi grófok, bárók, és lesz, „grófi szérű” is. Pedig ez csak a kezdet. Nem véletlenül kérdezik most sokan ezen a vidéken: hát erre szavaztunk annak idején? A kérdésre a helyes választ bizonyára nemsokára megadják, talán még most sem késő. Násztor Sándor Visszhang Az eladó is ember Az 1994. január 7-én megjelent „Vevőkitevő” című cikkre szeretnék reagálni. Ugyanis tanúja voltam az esetnek. A tisztelt panaszos nem igazán valósághűen mondta el az esetet. Amiben tévedett: 1. Nem az eladó hölgy küldte a piacra a kedves vevőt, hanem a vevő hozta fel az áru piaci értékét, mondván, hogy ott sokkal olcsóbb. 2. Mivel a kis helyiség legsarkában álltam, azt is láttam, hogy nem csak a kislány, de az előtte és utána következő vásárlók is kaptak blokkot. Az már más kérdés, hogy volt, aki eltette, volt, aki nem. 3. Az eladó hölgy hangneme a nagy forgalom ellenére nyugodt volt. Csak a kedves vevőmegjegyzései után változott, de az a mondat, hogy „ennyi az ára, passz” nem hangzott el az őrészéről. Lenne még mit hozzáfűzni az esethez, de végül csak annyit, hogy olyan vásárlói rohamot, mint a karácsonyi, nekünk, vevőknek sokkal könnyebb átvészelni, mint azoknak az eladóknak, akik képesek arra, hogy a nyitva tartás utolsó percéig nyugodtan és mosolyogva lessék kívánságainkat. Minden elismerésem az ilyen eladóké! A cikkben említett „magas szemüveges hölgy” ilyen. Kedves vevők! Néha képzeljük magunkat a pult belső oldala mögé. Az eladó is ember! Ancsin Pálné, Békéscsaba Kukás dolog Az árak szüntelen emelésének esetenkénti indoklása igen sokféle lehet. Az eddig megért számtalan között akadt olyan, amit elfogadhatónak ítélt a kiszolgált(atott) állampolgár. Bőven voltak olyanok, amelyeken morgolódott, szép számmal előfordultak, amelyek bőszítették, és voltak olyanok, melyeknek kapcsán hát, hogyismondjam... Ez utóbbi csoportba tartozik a Városgazdálkodási Vállalat újévi meglepetése. Bevezette — persze törvényes helyre való hivatkozással—a „heti egyszeri szemétszállítást” a heti kétszeri változatlan árán. Tessék már megmagyarázni, mi ez, ha nem szem(ét)telen áremelés? Kevesebb szolgáltatás — régi áron. A polgár azt gondolja azonban, hogy elegánsabb, intelligensebb, szellemesebb módon is lehetne biztosítani egy monopolhelyzetben lévő, pallosjoggal felruházott, a várostól pénzügyi függőségben lévő szolgáltató vállalat rentabilitását. Mondjuk, ha valóságos igényeken alapuló, valóságos és szükséges szolgáltatások elvégzésére szervezkedne. Petőcz Károly
