Békés Megyei Hírlap, 1994. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-15-16 / 12. szám

MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM 1994. január 15-16., szombat-vasárnap Lánglelkűségből kincsesház Vidovszky Béla és Corini Margit művészetének otthona, a Gyomaendrődi Képtár Ritka pillanata életünknek e művészettagadó, mégis valami egészen másfajta művészeti gyakorlat felé nyitó század vé­gén: művészeti múzeumot, azaz képtárat avattunk Gyoma- endrődön! Ily módon Gyula vá­ros két képtára (a Bene-gyűjte- mény és a Kohán-képtár) mel­lett ez a harmadik állandó mű­vészeti gyűjteménye Békés me­gyének. (A békéscsabai múze­um Munkácsy-terme csupán emlékszobának tekinthető és semmiképpen sem pótolhatja az oly régóta áhított városi kép­tár funkcióját.) Két párhuzamos, de szem­léletileg gyökeresen eltérő festői pálya fonalát kapcsolja össze a gyomai gyűjtemény, s abban is sajátos méltányossá­got gyakorol, hogy Vidovszky Béla a város szülötteként, Co­rini Margit pedig a város kései lakójaként s halottjaként nyert lehetőséget s jogot az örökös szellemi jelenlétre. Vidovszky Béla 110 évvel ezelőtt, 1883-ban született Gyomán, s húsz éve, 1973-ban hunyt el Budapesten. Édesap­ján, a békéscsabai Vidovszky Ferencen, Munkácsy Mihály gyermekkori barátján és rajzo­lótársán keresztül pályája szervesen kapcsolódik a ma­gyar művészet egyik fővonu­latához: az alföldi festészet­hez, amely az August Petten- koffen osztrák festő által az 1850-es években felfedezett szolnoki—Tisza-melléki fes­tői témák kiaknázására 1899- ben szerveződött szolnoki mű­vésztelep és a Munkácsy-ha- gyomány folytatását vállaló, Hódmezővásárhely központú alföldi iskola tevékenységé­ben hozta meg maradandó gyümölcseit, de hatása széle­sebb körben sugárzott. Tájképeinek, csendéletei­nek, arcképeinek és szobabel­Vidovszky Béla: Két csabai templom sőinek valóban bensőséges, szinte ámyéktalan tisztasága, áttetszősége korán felkelti a szakma és a közönség érdeklő­dését, de amit a pályatárs, Her­man Lipót festőművész írt ép­pen 1938-as békéscsabai kiál­lításának katalógusában, Vi­dovszky élete végéig érvényes jellemzés maradt: „Ha osztá­lyozni akarnók művészi stílu­sát — egészséges és őszinte naturalizmusnak nevezhetjük. Sohasem kereste a magának kitűzött probléma könnyű ol­dalát és soha, semmi enged­ményt nem tett sem divatos áramlatoknak, sem újabb és tetszetős felfogásoknak; ha­ladt a maga nem is könnyen járható művészi útján, s ezzel elérte, hogy kedves, igaz és becsületes egyéniségének tük­re a művészete.” A vele szinte egy időben alkotó, Kolozsváron 1897-ben Sóváry néven született Corini Margit útja azonban meglehe­tősen eltérő irányú: színész- és írótehetségként indul, de első házassága révén korán Ameri­kába kerül, ott végzi el immár festői tanulmányait, majd a New York-i évek után, 1928- ban Párizsba költözik, itt arat­ja zajos sikereit, s mint azt annyiszor leírták már (de nem kisebb szakértő, mint a neves francia kritikus és művészet- történész, André Salamon nyomán): „a párizsi éjszakák festőjeként” tartották számon a valóban bravúros megoldá­sú, alulról világított alakos vá­rosképeiben a bohém, érzel­mes és nosztalgikus Párizs ma­gyar felfedezőjét. Színeiben, motívumaiban, szellemében valóban oly fran­ciás, az impresszionisták-posz- timpresszionisták és az Ecole Paris modernségében fogant piktúrája 1943-as hazatelepe - désekor nem talált méltányos fogadtatásra Budapesten, s Vidovszky Béla: Olasz táj Corini Margit: Önarckép egyéb, homályos okok folytán, a sokévi hányattatás után, sajá­tos véletlenek összejátszása ered­ményeképpen Gyomaendrődöt szemeli ki utolsó választott vá­rosának, amelyre halála előtt négy esztendővel rátestálja élet­művének megőrződött töredé­két azzal a kikötéssel, hogy egy­szer, jobb idők jöttén, állandó kiállításként őrizhesse emlékét. A két életmű sorsa azonban kezdetben különböző módon alakult. A Corini-képek intéz­ménytől intézményig hányód­tak, míg a „lánglelkű” Láng Miklós elnökletével működő Vidovszky Béla Emlékbizott­ság és a hajdani nagyközségi tanács az Endrőd és Vidéke Ta­karékszövetkezet által felaján­lott teremben már 1986-ban megnyithatta a Vidovszky Bé- la-emlékszobát. Majd 1988- ban megvásárolták a december elején megnyitott városi képtár épületét, s már 1991-ben Gyo- maendrőd város első önkor­mányzati képviselő-testülete létrehozta a „Gyomaendrőd Város Közgyűjteményeiért” Alapítványt, amely két év alatt, a „köz” páratlan méretű segítsé­gével az ország egyik legszebb, Corini Margit: Vitorlások Vidovszky Béla: Olvasó nó' legkorszerűbb vidéki képtárát rendezte be a hajdani, jellegze­tes gyomai polgári lakóházban. Ha van „közgyűjtemény” — hát a gyomai klasszikusan az, hiszen a képek és egyéb műtárgyak adományozásától kezdve az átalakítási munká­latok költségviselésén át az avatással kapcsolatos terhie­kig, mindent a gyomaendrődi polgárok vállaltak. S ha már ezt a szintén agyonkoptatott szót, a „lánglelkűséget” emlí­tettük fennebb, hadd neve- sítsük meg belőle például Sze­rető Béla vállalkozót, aki milliós nagyságrendű-értékű anyagot és munkát, s Varga Gyuláné Katalin asszonyt, aki szervező és ügyviteli lelkessé­gét, lelkiismeretességét oly ál­dozatkészen építette bele a kö­zösség eme új kincsesházába, mintha személyes ügyüket szolgálták volna. íme a példa, az egész gyoma- * endrődi képtár példája: közügy­ként csak ott valósítható meg nemes és hasznos szándék, ahol azt mindenki, de legalábbis a többség személyes érdekének vallja. Banner Zoltán Corini Margit: Mozi előtt REPRODUKCIÓ: NAGY IMRE

Next

/
Thumbnails
Contents