Békés Megyei Hírlap, 1994. január (49. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-15-16 / 12. szám
1994. január 15-16., szombat-vasárnap A glfeRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP hétvégi magazinja Kérdések felelet nélkül Halló! Beszélg f Mondták... Déri János mondta valamikor, hogy ha engem ki akarnak nyírni, akkor csinálják profi módon. Hátulról, középen, tarkóra. Olyan nincs, hogy odaállítanak a Duna partjára, és akkor remegő kezű amatőrök, akik még puskát is alig láttak, először a fülcimpámat találják el, aztán a vállamba lőnek, mert öldökölni, azt akarnak, de célozni nem tudnak. Nekünk most ilyen remegő kezű amatőrökkel van dolgunk. Egyetlen lépésük sem állja meg a helyét sem szakmailag, sem jogilag, mindenki röhög rajtuk, aki ért valamennyit ehhez a szakmához, és mégis végig tudnak csinálni mindent. Igazából ez a döbbenetes a dologban. (Rózsa Péter szerkesztő, a Magyar Rádióban uralkodó állapotokról) Sokat töprengek azon, hogy én fordítottam hátat a labdarúgásnak, vagy a labdarúgás fordított nekem hátat. Amikor szóltam, akkor nem hallgatták meg a véleményemet. (...) Azóta még a televízióban sem nézem meg a mérkőzéseket. Időnként, amikor a műholdas programok között keresgélek, véletlenül beugrik egy-egy mérkőzés közvetítése is. Ilyenkor néhány percig magával ragad a játék látványa, ám gyorsan továbbkapcsolok más műsorra. Számomra is rejtély, miként tudok meglenni a labdarúgás nélkül. (Grosics Gyula labdarúgó) Békési tallózó Gyulán egyébként a rendszer- váltás előtt és alatt végbement „kimazsolázős” ingatlan- és bérlőjog-szerzés elmúltával lényegében megszűntek a vállalkozó kontra önkormányzat alapállású ingatlanviták. Egyszerűen azért, mert a város kormányzó testületé a megmaradt belvárosi üzlethelyiségeket egy helyi rendelettel törzsvagyon kategóriába sorolta, amelyhez gyakorlatilag nem szabad hozzányúlni. Tették mindezt akkor, amikor még híre sem volt az új lakás- törvénynek. Mindeddig nem is tudták, számukra milyen jó lépés volt ez, hogy megőrizzék a városi vagyont. De kitől? A vállalkozók ugyanis szeretnének tulajdonosok lenni. Gyulán azonban csak akkor lesznek, ha építenek. Van rá száz évük. Száz év magán... (Privát Profit) fürkésző Az endrődi parasztemberek élete a századfordulótól című könyvben bukkantunk rá az alábbi szövegre: „Hunván is nagy élet vót: bálterem, színpad. Bál vót vízkeresztkor, farsangkor, húsvét hetfün, aratóbál, szüreti bál, ősz utolsó bálja, szilveszteri bál. Iskola is vót három. De oda mind nagyapáink hordozgatták a téglát, azok építgették fel. Templom is lett még a tanyavilág idejibe. Kellett is. mer csak a zsidó-soron lakott vagy 200 ember, csak ami az egy somi elgyüttek a templomba legalább százan minden vasárnap." — Halló, Mezőkovácsháza? Jó napot kívánok, Tóth Ibolya vagyok, a BAkés Megyei Hírlap munkatársa. —Szöllősiné Dobó Katalin, tessék. —Szeretném egy kis beszélgetésre kérni, ha nem tartom fel. Tudja, véletlenszerűen szoktunk egy telefonszámot választani ehhez az állandó rovatunkhoz, és ezúttal a szép, történelmi név miatt akadt meg a szemem a Kovácsházánál kinyíló telefonkönyvben éppen Önnél. Szereti a nevét? — Elfogadtam. Azt hiszem, felnőtt korára az ember megbarátkozik vele. Most éppen a lányomat foglalkoztatja ez a téma. O kilencéves, és Katinkának hívják, a hatéves kisfiúnk pedig Gábor, mint az édesapja. A Katinkát azért választottuk, mert nem annyira komoly, mint a Katalin, játékosabb, de azért szép magyar név. —Tehát Szöllősi Katinka és Szöllősi Gábor. Igazán szépen hangzik. Annak van-e külön története, hogy Ön miért kapta éppen a Katalin keresztnevet? — Van egy bátyám, ő István, tehát Dobó István. Elhatározták hát a szüleim, ha lányuk születik, viseljen ő is hasonló történelmi nevet. Amikor én születtem, akkor egyébként is ezek a régi magyar keresztnevek voltak divatban. — Megkérdezhetem, hogy véleménye szerint Ön hasonlít-e Dobó Katicára? —- A harciasságára gondol? Hát, azt hiszem, eléggé céltudatos vagyok, kitartóan igyekszem elérni a célomat. Kozmetikus vagyok, van egy kis üzletem, ezt szeretném minél színvonalasabbá tenni, szeretem a szakmámat, próbálok naprakész lenni, de egyre nehezebb. Kevés a pénz, ritkábban és kevesebben tudnak kozmetikushoz járni, lassan ott tart az ember, hogy nincs értelme továbbképeznie magát. Most voltam Pesten egy szakmai rendezvényen, újabb csodás készítményeket ismertem meg, és higgye el, nem csak a szépségápolást, hanem a gyógyítást, bőrhibák, betegségek rendbehozását is szolgálják ezek. Tehát nem csupán hiúsági kérdésről van szó! — Mi lesz a család hét végi programja? — A gyerekeket elvisszük Battonyára, a szüléimhez. Már nagyon várják őket a nagyiék. Én dolgozom szombaton. Nekünk általában csendesen telnek a hétvégéink, a férjem a munka megszállottja, ritkán jutunk el valahová. — Mégis, mi jelent egy kis szórakozást, kikapcsolódást? — Ha egy könyvvel a kezemben nyugodtan le tudok ülni olvasni. Emlékkönyvünk ezen lapján egy világsztár autogramját nyújtjuk át, amelynek várhatóan a blues rajongói fognak különösen örülni. Békéscsabai fellépésekor azon kevesek közé tartozhattunk. akiknek sikerült legalább egy aláírást szerezni John Mayall énekes-szerzőtől, a blues fehér király ától e Százhuszonöt éve született Tornyai János Hódmezővásárhelyen, 1869. január 18-án született, és ugyanitt is halt meg 1936. szeptember 20-án Torny ai János festő. Párizsban tanult, bejárta Itáliát és Németországot, majd hazatért Hódmezővásárhelyre. Juss című képével aratta Éber Sándor festménye első sikerét, 1904-ben. Rudnay 1928-ban készült Tor- Gyulával és Endre Bélával gyűjtőt- nyai Jánosról te a népművészet emlékeit, és a népi fazekasság megmentésére ők alapították a vásárhelyi Majolika és Agyagipari Telepet. Számos magyar és nemzetközi díjat nyert. A műbarátok még életében, 1934-ben alapították a hódmezővásárhelyi Tornyai Társaságot. Ezúttal két híres alkotásával emlékezünk a művészre. Tornyai: Vásárhelyi öreg-templom, 1889. Akvarell Tornyai: Népoktatás a tanyán, 1896. Akvarell ITaron fehéren I / Újraszabályozás Ahogy kopogott, majd riadt szemekkel benyitott az ajtón, egy pillanat alatt észrevettem: rokkant ember. Húzza a jobb lábát és használhatatlanul csüng a jobb keze. Mint elmesélte, a terhet közel ötven éve cipeli, csecsemőkori paralízis vagy veleszületett rendellenesség bélyegezte meg örökre. Asszonyt is nehezen talált magának, végül egy csípőficamos menyecskével esküdtek egymásnak örök hűséget, immár huszonnégy éve. Mindketten közel az ötvenhez leszázalékoltán, a falu szélső házában élnek. Minden örömük egyetlen fiuk, aki ősszel kezdte a főiskolát. Huszonegyezer kettejük nyugdíja, abból élnek úgy, ahogy élnek. Egyetlen „jószáguk”, egy Trabant Hycomat, azzal járnak a faluba bevásárolni, nagy ritkán rokont látogatni vagy nyaralni. Tudják, addig lesznek szabadok, amíg a Hycomat szét nem esik alóluk. Anélkül—két beteg ember — a faluba se tudnak majd bemenni. Pénzük más kocsira soha nem lesz. Alighanem mindenkit megráz, ha férfit lát sírni. Engem is felkavart, amikor ez a rokkant ember sírva tette elém az ágyonolvasott újságlapot és rábökött a cikkre: kérem, olvassa el. Elolvastam és megtudtam belőle, hogy újra szabályozták a mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményeit. Az újraszabályozás ugye Magyarországon annyit jelent, hogy megvonnak valamit. Ezúttal is ez történt. Kormánykörökben túl soknak találhatták a mozgáskorlátozottakra fordított pénzt, ezért — a súlyosan rokkantakat kivéve — egészen egyszerűen megvonták tőlük a közlekedési és a kötelező felelősségbiztosítási Támogatást. Az előbbi személyenként évi 12 ezer, az utóbbi egy Hycomatra 7188 forint, vagyis panaszosom családjától évi 31 188 forintot vettek el. Intézkedésével a kormány várhatóan másfél milliárd forintot takarít meg, s elveszít mintegy ötvenezer lelket. Lehet, hogy a rendelet alkotói szerint ez egy jó egyenleg. * Szerintem nagyon rossz. De hagyjuk az egyenleget: milyen ország az, ahol a rokkantaktól elvont pénzen akarják rendbe tenni az államkasszát? Arpási Zoltán
