Békés Megyei Hírlap, 1994. január (49. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-15-16 / 12. szám
KÖRKÉP 1994. január 15-16., szombat-vasárnap Földbérlet Mezőhegyesen a helyi lakosok az idén is bérelhetnek kisebb- nagyobb földterületeket a helyi önkormányzattól. Az érdeklődők a városgazdálkodási szervezet irodáján jelenthetik be igényüket, a bérleti szerződést is ott lehet megkötni. A bérleti díjat azonban előre kell megfizetni, s ezt többen sérelmezik. A legutóbbi képviselő- testületi ülésen Kassai Béla polgármester elmondta, hogy a szigorításra azért volt szükség, mert a korábbi bérlők közül sokan nem fizettek időben. A díjhátralék együttes összege meghaladja a 200 ezer forintot. Szarvasi KISOSZ-gyűlés A KISOSZ Békés Megyei Szervezete Szarvason a polgármesteri hivatal nagytermében január 15-én 15 órakor csoportgyűlést tart, ahol az idei adójogszabályról lesz szó. Népszerű melódiák Érdekes és szokatlan farsangi programot szervezett a Békés Megyei Művelődési Központ. A Békéscsabai Vonós Kamarazenekar Tóth István hangversenymester vezetésével Békéscsabán január 27-én, csütörtök este fél 7 órakor a Balassi nagytermében népszerű melódiákat ad elő. Többek között J. Strauss-, Joplin-, Brahms-, Monti-dararabok szerepelnek a műsorban. A rendezők emellett farsangi meglepetésekkel is szolgálnak. Véradás Magyarbánhegyesen A Vöröskereszt magyarbánhe- gyesi szervezete és a polgár- mesteri hivatal közös rendezésében január 17-én 8-tól 12 óráig véradónapra kerül sor az idősek napközi otthonában. A településen komoly hagyománya van ezen életmentő szolgáltatásnak, hisz van olyan véradó is, Szász József személyében, aki 110-szer adott vért. Civil közösségek összefogása A magyarbánhegyesi közösségfejlesztők összefogva a Nagycsaládosak Egyesülete és az Idősek Klubja tagjaival több olyan közös programon is gondolkodnak, amely elsősorban a lakosság hétköznapi gondjain próbál enyhíteni. így például felvetették egy falufórum összehívását, amelynek lényege a mezőgazdasági vállalkozások megsegítésén alapul. Terveikben szerepel, hogy a fórumra a minisztérium képviselőivel együtt olyan előadókat hívnak meg, akik a mezőgazdaságot érintő hitel- felvételről, a termesztésről, az értékesítésről, a szállításról és magáról a kistermelői munka lehetőségeiről adna tájékoztatást, illetve tanácsot. „SOK MŰ SIKERÉNEK AZ A TITKA, HOGY A SZERZŐ ESZMÉINEK KÖZÉPSZERŰSÉGE ARÁNYBAN VAN A KÖZÖNSÉG ESZMÉINEK A KÖZÉPSZERŰSÉGÉVEL.” (Chamfort) Az ápolás külön tudomány (Folytatás az 1. oldalról) jól sikerült, Debrecenben felvételiztek a hallgatók biológiából, a szakközépiskolások belgyógyászatból és mindenki fizikából vagy kémiából. Egészen magas pontszámot értek el a diákok, így az első évfolyamunk 42-es létszámú. A tanulók között 10 fiú is van, meggyőződésem, hogy erre a pályára nagyon kellenek a férfiak. —Az ápolók pályája sosem volt könnyű és anyagilag elismert. Azt azonban soha senki nem vittatta, hogy a gyógyítás, az orvosi munka nélkülözhetetlen segítői az ápolók. — Valóban ez egy külön szakma és előbb-utóbb minden egészségügyi intézményben követelmény lesz, hogy a vezető ápolók felsőfokon képzettek legyenek. A háziorvosi szolgálatban is számtalan esetben kitűnően elláthatják a beteget az orvos távollétében. Véleményem szerint az itt végzetteknek nem lesznek elhelyezkedési gondjaik. —Kik tanítanak Önöknél? — A fiatalabb főorvosi gárdát próbáltuk megnyerni, és a megyei kórházban (amely a szakmai bázisunk) van a legtöbb főiskolát végzett egészségügyi dolgozó. Természetesen, ahogyan egyre több lesz az Pintér Miklós professzor az igazgató FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER évfolyamunk, több lesz a hallgatónk, elkezdődik a levelező képzés, az állandó tantestület is kialakul. Együttműködünk a békéscsabai főiskolával, és onnan is van tanárunk. —Levelező képzés? — Rendkívül nagy az érdeklődés iránta. Jövőre hároméves levelező tagozatot indítunk a munka mellett tanulóknak. A nappali tagozat tananyaga három fő csoportra osztható: az alaptantárgyak, az anatómia, az élettan, a mikrobiológia, a humán tárgykört a szociológiai, pszichológiai, pedagógiai, filozófiai és informatikai ismeretek jelentik. A harmadik csoport az általános és speciális ápolástan. Hangsúlyozom: mi nem szűkített miniorvos-képzést akarunk. Az ápolástan is külön tudomány. A felszereltségünk megfelelő, bővülő könyvtárunk van. Az iskolaépítés második ütemének tervezésére is adott a húszmillió forint. Kollégium, tornaterem és gyakorlótermek kapnak majd helyet az új épületben. Idővel szeretnénk egy második képzési szakot is indítani, de ez még csak terv. Szicsek Margit adjunktustól hallottuk, hogy a hallgatók egy hetet töltöttek kórházi gyakorlaton, és a második félévben is egy hétre számíthatnak. Később persze ennél sokkal több időt töltenek majd a kórházban. A tapasztalatok kölcsönösen kedvezőek voltak. Hamarosan választaniuk kell az érettségizólenek, hol folytatják a tanulást. A gyulai főiskolára várják a megyebelieket. Akik a feltételekről többet szeretnének tudni, kereshetik Pflaum Mária tanulmányi osztály- vezetőt a (66) 463-514-es telefonszámon. Bede Zsóka És ki figyel az érdekvédelemre? Még nem látható előre, hogy valóban adu-e a LIGA? FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER (Folytatás az 1. oldalról) Sőt, úgy tudja róla, hogy jelenleg Vámos nem tagja egyetlen szakszervezetnek sem. Megkérdőjelezi Vámos mandátumának legitimitását is, nem látja mögötte azt az ötszáz szakszervezeti munkavállalót, aki felhatalmazta volna őt. A választmányi ülésen jelenlévő Hoffmann Antal mandátumát igazoló lapra felírta, hogy a választmány erkölcsileg nem érzi alkalmasnak munkája ellátására és nem szavazott Ory- ék felfüggesztéséről. A Liga Szakszervezete két, egymással szembenálló csoportja — külön-külön —január 21-éré hívott össze rendkívüli küldöttgyűlést. Az 1995-ös üzemi tanács választások előtt, amely az eredmények alapján szétosztja a szak- szervezeti vagyont, a Liga belső harcaival köti le erejének nagy részét. Bőd Tamás Kalapács alá kerültek az alapítványi földek Feszült várakozás után nyugodt árverés Nagy érdeklődés kísérte Me- zőkovácsházán a január 14- ére kitűzött földárverést, ahol az eddigi licitek során kimaradt 50 darab földrész került árverésre. Korábbi hírekből már ismert, hogy a termelő- szövetkezet és a helyi földrendező bizottság között a földalapok kijelölésétől kezdve a földkiméréseken át komoly nézeteltérések voltak és vannak. Legutóbb például a decemberi közmeghallgatással egybekötött önkormányzati ülésen robbant ki és fajult személyeskedéssé a vita. Ezt követően sokan vélték úgy, hogy a tegnapi napra kitűzött földárverésen csúcsosodik az ellentét, hisz ekkor kerültek kalapács alá a bizottság által meghirdetett úgynevezett alapítványi földek. Ennek ellenére az árverés feszült hangulatban, de nyugodt légkörben kezdődött és mindvégig jogszerűen zajlott. E napra összesen 171 hektár 5242 aranykorona értékű földet hirdettek meg, amelyből elsőként éppen az alapítványi földterületeket tűzték ki árverésre. A licitálók az erdőt tiszteletben tartották, meghagyták alapítványi célra. A hozzátartozó és kiemelt helyen levő szántóföldekből komoly rész került magántulajdonba. Említésre méltó, hogy olyan személy is licitált a kijelölt részre, aki előzőleg nem járult hozzá az alapítványi földalaphoz. Az árverésen többször előfordult, hogy a jelentkezők „nem fértek bele” az adott tábla aranykorona értékébe. Ezért sor került felfelé menő licitre, megemelt összegű árajánlatra, sőt a pénzeszközökhöz arányosított területfelosztásra is. A vásárlásra fordított értékek aranykoronánként 500-tól 1900 forintig váltakoztak. Az árverés a késő esti órákban fejeződött be. H. M. Fellélegezhet a csabai zeneiskola Mint arról korábban hírt adtunk, a békéscsabai Bartók Béla Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola az elmúlt évben komoly anyagi gondokkal küzdött, előfordult, hogy bérfizetésre sem jutott pénz. Az önkormányzat felkérte a CITI FUND Kft.-t, hogy végezzen pénzügyi-gazdálkodási vizsgálatot az intézményben és tegyen javaslatot az iskola költségeinek csökkentése és bevételei növelése érdekében. A vizsgálat tapasztalatai alapján az iskola komoly költségkímélő intézkedéseket tett. Például csökkentette a kétszakos növendékek számát, mérsékelték a néptánc-tagozat indításával kapcsolatos költségeket, amellyel önmagában félmilliót takarítottak meg. Emellett növelték a bevételeket is, megemelték a zeneiskolai tandíjakat, a hangszerek kölcsönzési díját, és pénzhez jutottak a szakképzési járuléknál is. Úgy tűnik, e lépések hatására a költségvetési egyensúly kezd helyrebillenni a zeneiskolában. Lánycsábítás 150 ezerért (Folytatás az 1. oldalról) lapokat a központtól kaptuk és mindenkinek adott a lehetőség, hogy ezek áttanulmányozása után döntsön, vállalja ilyen feltételekkel a munkát, vagy sem. Szeretném hozzátenni, hogy ez a tevékenységünk nem jelent profilváltást, hiszen emellett továbbra is folytatjuk a revü- és showműsorok szervezését, a sztárművészek kiközvetítését rendezvényekre. Hamarosan újabb zenész szakvizsgát szervezünk, amely végleges működési engedélyt ad, szakmai továbbképzésekre nyílik lehetőség zenei stúdióinkban, diszkótábort, diszkós- és lemezbemutató vizsgákat bonyolítunk le. Nyemcsok László Irodát nyitott a Köztársaság Párt Tegnap szűk ünnepség keretén belül újabb pártirodát nyitott a Köztársaság Párt Szarvason. A rendezvényen megjelent Palotás János pártelnök, Magyar Bálint, az SZDSZ választási titkára, dr. Kovács István, a VOSZ elnöke és Bődi János helyi vállalkozó, aki az 5-ös számú választókerület egyéni képviselőjelöltje. Palotás János megnyitóbeszédében elmondta, mintegy 150 helyen van egyéni jelöltjük, s bíznak benne, hogy a párt tagságán túlmenően komoly szavazóbázisra tesz szert. Az iroda feladata, hogy koordinálja a munkát, s bíznak benne, etikus, s tisztességes kampányban lesz részük. A megnyitó után rövid sajtótájékoztatóra került sor. P.J. Megyénk gyermektáncosai az Erkel Színházban Ma délelőtt rendezik Budapesten Gyermek-Néptáncantoló- gia címmel az 1993-as év legjobb gyermektáncosainak és -csoportjainak bemutatkozását. Az előadásra az esztendő legkiemelkedőbb produkcióit bemutató táncosokat és csoportokat hívták meg. Békés megyei gyermektáncosok is fellépnek. A műsor első felében azok a gyerekek, akik a szarvasi gyer- mekszólótánc-fesztiválon díjazottak lettek, köztük békéscsabai, gyulai és szarvasi táncosok. A második részben mutatja be műsorát Szatrnári táncok címmel a SKÖCÖK, a szarvasi zeneiskola gyermektánccsoport- ja. A18 páros ezzel a produkciójával érdemelte ki a meghívást. Békéscsabáról a Rábai Gyermek Néptáncegyüttest hívták meg, ők a Mezőföldi kanász- tánc és ugrós című összeállításukat adják elő. Búcsú Edittől Nehéz napirendre térni a megmásíthatatlan felett: Edit nincs többé. Nem integet ki mosolyogva kocsijából, nem tesz baráti szívességeket, nem áll meg egy percre, hogy vidáman üdvözöljön bárkit is. Egy héttel ezelőtt ismeretlen tettesek orosházi lakásán kioltották életét. Az elkövetők mit sem törődtek azzal, hogy a fiatalasszony két kislányát örökre megfosztották attól a lehetőségtől, hogy még egyszer édesanyjukhoz bújjanak, hogy nap mint nap örömet szerezzenek annak, akit oly nagyon szerettek. Arról nem is beszélve, hogy a két gyermeket örök életére megsebezték. A 38 éves Németh Andrásnét mindenki így ismerte a városban: Edit. Közvetlen, jó humorú, kedves, igazi barát volt. Üzletasszonyként tette a dolgát. Amikor a lehetőségei talán többet megengedtek neki, mint az átlag többségnek, akkor sem tudott, vagy nem is akart változtatni életvitelén. Értelmetlen halála ezért is döbbentett meg minden orosházit. Utolsó földi útjára több százan kísérték el az Alvégi temetőben. Siratták és siratják szülei, gyermekei, hozzátartozói, barátai és ismerősei. Sarakba szorítva Lefülelt patikus praktikák A társadalombiztosítás az idei évtől számítógépes vényadatfeldolgozási rendszert vezet be. Egyik célja, hogy kiszűrjék és megszüntessék azokat a visszaélési lehetőségeket, amelyeket a gyógyszertári dolgozók kihasználnak, így is van rendjén, mondhatnánk, füleljék is le azokat a patikusokat, akik a társadalombiztosítás terhére különböző manipulációkat hajtanak végre a betegek által leadott receptekkel. Végül is rend a lelke mindennek. Mint minden éremnek, ennek is van azonban egy másik oldala. Köztudott, hogy a gyógyszerészek — oly sok más állampolgárral együtt—a nagyon alulfizetettek kategóriájába tartoznak. Bár nem vagyok pénzügyi szakember, mégis úgy gondolom, ha azt a pénzt, amit a társadalombiztosítás a Belügyminisztérium bevonására fordít, hogy kinyomozzák a gyanús vények mögött lévő fortélyokat, valamint azt az összeget, amivel számítógépes adatrendszerébe vény nyomozó programot szerkeszt, hogy folyamatosan ellenőrizhesse a csalás szempontjából is a vényeket, nos, ha mindezt a gyógyszerészek fizetésének emelésére fordítaná, akkor meglepő változásokat tapasztalna. Egyrészt a megélhetés gondjaitól már nem szenvedő patikusoknak eszükbe sem jutna, hogy néhány ezer forintért kockáztassák az állásukat és a becsületüket, másrészt a bűnös—bűnüldöző viszonya helyett együttműködő munkatársi kapcsolat alakulhatna ki a társadalombiztosítás és a gyógyszertárak között. Hozzáteszem, mindez nem szakember, csupán egy kívülálló laikus véleménye. Lenthár Márta