Békés Megyei Hírlap, 1994. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-15-16 / 12. szám

1994. JANUÁR 15-16., SZOMBAT-VASÁRNAP ÁRA: 16,30 FORINT XLIX. ÉVFOLYAM 12. SZÁM Kevesebb élelmiszert vettünk Az ápolás külön tudomány Az első szemeszter közepén a gyulai főiskolán Az első félév végén 4 kollokvium, 5 beszámoló és három gyakorlati vizsga eredménye kerül az ország minden tájáról Gyulára érkező hallgatók indexébe fotó: lehoczky Péter BMÉAI- KÉP A HJMlHflJlLJP hétvégi magazinja 5-12. oldal Adótanácsadó A korábbi évekhez hasonlóan az adójogszabályokat január 1-jei hatállyal sok tekintetben módosították. A leglényege­sebb változásokról lapunk 4. oldalán tudósítunk. Spori, magába rúgott... A nagy port felkavart Med-gye- segyháza—Békéscsaba Jamina I. osztályú bajnoki labdarúgó­mérkőzéssel kapcsolatban ezút­tal a mérkőzés játékvezetője nyilatkozik. Cikkünk a 16. olda­lon olvasható. Paks cáfol A Paksi Atomerőmű Rt. veze­tő szakemberei cáfolják azo­kat a kijelentéseket, amelyek a Fidesz környezetvédelmi ka­binetjének csütörtöki sajtótá­jékoztatóján hangzottak el. A Fidesz szakemberei szerint a Paksi Atomerőmű Rt. zsaro­lásszerű ultimátummal három és fél milliárd forintot kért az elhasznált fűtőelemek tárolási kapacitásának bővítésére, és ha a kormány enged a paksi követelésnek, akkor az atom­lobby a jövőben mind nagyobb pénzeket fog kicsikarni a kor­mányzattól. A kijelentésekre reagálva Tóth György, a Paksi Atomerőmű Rt. műszaki igaz­gatója az alábbiakat mondta: — A paksi atomerőmű soha nem fordult a kormányhoz be­ruházási támogatásért az átme­neti tároló ügyében, hanem sa­játpénzéből, saját elhatározásá­ból kezdi meg annak építését, mert gondjaik vannak a kiégett fűtőelemek Oroszországba való visszaszállításával. Az elmúlt év kiskereskedelmi forgalma az Ipari és Kereske­delmi Minisztérium előzetes becslései szerint 1850-1900 milliárd forint között alakult, ami folyó áron 20-22 százalé­kos emelkedést jelent a meg­előző esztendőhöz képest. Összehasonlító áron számolva azonban nem változott. Az elmúlt év során a legna­gyobb mértékben az iparcikk­boltok forgalma emelkedett, mennyiségében 22 százalékkal, de — 8 százalékkal — bővült a tüzelő- és építőanyag-telepek értékesítése is. Továbbra is je­lentős—mintegy 18 százalékos —Leszögezem, nekünk a köz­pont adta ki a szervezőmunkát, a jelentkezések bonyolítását, így főként csak a megkapott papírokra hagyatkozhatok — kezdte. — Ezekben szerepel, hogy Olaszországban vállal­nak majd a táncosok 6—8 fős csoportokban munkát, bárak- ban, revükben, vendéglátóhe­lyeken lépnek fel. Koreográ­fus és tánctanár készíti fel őket három hónap alatt és a megelő­legezett tanfolyamdíj 50 szá­zalékát kell majd visszafizet­ni, amely körülbelül 4—5 nap munkabére. Sikeres vizsga esetén a lányok hivatásos elő­adóművészi működési enge­délyt kapnak, amely szakmai bizonyítványnak minősül. Az — a forgalom visszaesése a gyógyszertárakban, az élelmi­szer-kereskedelemben pedig 15 százalékos csökkenést regiszt­ráltak. A munkahelyi vendéglá­tást kevesebben veszik igénybe, mint korábban, a csökkenés 14 százalékos. A kereskedelmi vállalkozá­sok száma tovább növekedett, bár a növekedés dinamizmusa az előző évekéhez képest mér­séklődött. Az állami kereske­delmi vállalatok száma ma már alig haladja meg a százat, és az elmúlt esztendőben fél év alatt, több mint 2200 új kereskedelmi szervezetet jegyeztek be. OSZK Hungarokoncert vállal­ja a külföldi munkavállalói és tartózkodási engedély, a mun­kavállalási vízumhoz szüksé­ges iratok megszerzését, meg­szervezi az utazást. A kiérke­zés után egy hónap próbaidő áll rendelkezésre, hogy a tán­cos megismerje az élet- és munkakörülményeket. Ezalatt mindenféle indoklás nélkül felmondhat, és hazautaztatá­sáról gondoskodnak. Havonta 26 napon dolgoznak, a szállás- foglalást intézik részükre. A munkaidő 22 órától általában hajnali 4 óráig tart. Fizetésük az első hónapban naponta 110 ezer olasz líra, ami forintra átszámítva 6800 forint. A szál­lás 20—25 ezer líra naponta. Távoktatás a jövőben A Hágeni Távegyetem segít­ségével távoktatás indul a Szolnoki Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola Budapesti Konzultációs Központjában. A nappali tagozatos közgaz­dászképzés kereskedelmi sza­kán az 1994/95-ös tanévtől a tantárgyak 44 százalékát ta­nulják majd a távoktatás mód­szere szerint, a többit a hagyo­mányos nappali oktatás alap­ján. A távoktatás szerint tanulók oktatócsomagot kapnak, amely a jegyzeteket, a témá­hoz tartozó hanganyagokat, videókat és floppykat tartal­mazza. Természetesen a jelentkező­ket az irodában a befizetendő összegekről, a tanulmányi szerződésről, a munkaválla­lással kapcsolatos informáci­ókról tájékoztatjuk. Az OSZK több tiszántúli kirendeltségé­nél érdeklődhetnek lányok, és például tudomásom szerint Egerben már 300-an jelent­keztek, külön szállodát bérel­tek nekik. Békéscsabán a je­lentkezők számának ismereté­ben keresünk a betanulásra megfelelő helyet, tánctanárt, koreográfust. —Ilyen hirdetési szöveg mö­gött sokszor álltak kétes vállal­kozások és szervezésük prostitú­ciót takart, magyar lányok „ér­tékesítését” külföldön. Vannak- e garanciák arra, hogy ez nem torkollik ilyenbe? — Azt tudom, hogy az OSZK 1988 óta áll a La Torre céggel szerződésben, több száz művészt közvetítettünk problémák nélkül. A tanulmá­nyi szerződést, a jelentkezési (Folytatás a 3. oldalon) Vizsgaláztól forr a levegő a fiatal főiskolán. Fekete szok­nyában, vakító fehér blúzban, sötét öltönyben, jegyzeteket szorongatva járnak föl-alá a folyosón a lányok, fiúk. A Debreceni Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Főis­kolája Gyulán diplomás ápo­lókat képez 1993 szeptembe­rétől. Dr. Pintér Miklós pro­fesszor, az igazgató és dr. Kán­tor Melinda éppen a mikrobio­lógiai ismereteikről számol­tatja be a hallgatókat. Pintér professzort még a gyulai megyei kórházi pálya­futása során ismertem meg. Orvosi hivatása mellett min­dig otthon volt a tudományok világában. A gyulai mindig gyakorló kórháza volt a szege­di orvostudományi egyetem­nek, de szakmai rangját ez a debreceni profilbővítés csak erősítette. Vajon fél esztendő múltán, az első szemeszter vizsgái közben milyen mérle­get vonhatnak a főiskolán? — A nyugat-európai ápolá­si képzés mintájára szervező­dött itthon is az új diplomás, nyolc féléves felsőfokú ápoló­képzés — tájékoztat dr. Pintér Miklós. — A debreceni egye­tem egészségügyi főiskolája három szakkal dolgozik Nyír­egyházán, mi egyelőre egy szakkal Gyulán. A beiskolázás (Folytatás a 3. oldalon) A betanítás után Olaszországban vállalnak munkát a táncosok... Lánycsábítás 150 ezerért Nettó 150 ezer forintos havi fizetéssel kecsegtet jó mozgású lányokat az Országos Szórakoztatózenei Központ hirdetése. Békéscsabai betanítást, esetleges bentlakást, a tanfolyam díjának megelőlegezését ígérik. A fellépés idején sztriptíz és alkoholfogyasztás kizárva. Az OSZK békéscsabai kirendelt­ségén Bíró Jánosné kirendeltségvezetó'nél arról érdek­lődtünk, mit takar ez a nem mindennapi pénzkeresettel járó munkalehetőség. Tessék választani! Bizony egyre nehezebb bárkivel is elhitetni, hogy a sajtó nem vérszomjas, nem szenzációhajhász és nem „jókedvében” szól horrorba illő erőszakról, gyilkosságról, rablásról, közúti balesetekről, szegénységről, nyomorról és kiszolgáltatott­ságról. Pedig mindig nehéz szívvel cseréljük ki a már-már unalmasnak tűnő híreket és tájékoztatunk az állandósult bűncselekményekről. Hogy mégis ezt tesszük, annak az az oka, hogy egyszerűen nem tehetünk mást, mert ilyen a világ. Tessék körülnézni! Sajnos elég az újságokat fellapozni, vagy akár kimenni az utcára, körülnézni szűkebb hazánk­ban, esetleg kissé távolabb. Borzalmas rablógyilkosság Orosházán, katasztrófafilmbe illő autóbuszbaleset most Taszárnál, tavaly Pörbölynél. Alig telik el nap, hogy ne hallanánk, valaki agyonverte saját apját vagy ismerősét ütötte le néhány forint reményében fényes nappal az utcán, szabadlábon védekező elítélt, netán a röviddel azelőtt szabadult bűnöző újabb áldozatot szemelt ki, hogy mege­rőszakolja, majd megfojtsa. Fiatal lány Békéscsabán titok­ban!?!) csecsemőt szült és megölte. Ilyen a világ. S ha ilyen, nem festhetjük le másnak. Figyelmeztet a lelkiisme­retünk: „Vétkesek közt cinkos, aki néma.” Azaz, hogy lenne még egy lehetőség. Talán ismerős még, hiszen elég hosszú ideig volt gyakorlat ebben az országban, sőt, máshol is. Szemet hunyni, csöndben ma­radni, elhallgatni: mert amit nem mondunk ki, nem írunk le, az — ugye — nincs is?! Nálunk sem létezett sokáig sem bűnözés, sem szegénység. Kérem, tessék választani! Niedzielsky Katalin Liga Szakszervezetek: a vita minden szinten folytatódik / Es ki figyel az érdekvédelemre? A keddi lapszámunkban megjelent, a Liga Szakszervezetek botrányoktól sem mentes január 6-ai választmányi üléséről szóló beszámolónkban foglaltakkal kapcsolatban jelezte ag­gályait Hoffmann Antal, a Ligához tartozó Békés Megyei Közlekedési Szakszervezet titkára. (Akkor Vámos József, a Liga Szakszervezetek Békés Megyei Szövetségének ügyvivő­je mondta el véleményét.) Létszámcsökkenés a honvédségnél Nem valószínű, hogy bárkit is elbocsátanak a Honvédelmi Minisztériumtól, illetve a Ma­gyar Honvédség Parancsnoksá­gától a két intézmény összevo­nása következtében — közölte a tárca szóvivője. Erdélyi Lajos alezredes hozzátette: áthelye­zésekre azonban lehet számíta­ni, hiszen összevonnak több, je­lenleg párhuzamosan meglévő részleget. Ma még ugyanis mindkét intézménynél műkö­dik például egy-egy nemzetkö­zi, védelemgazdasági, sze­mélyügyi, oktatási, kulturális főosztály, illetve osztály. A Honvédelmi Minisztérium létszáma jelenleg 320, míg a parancsnokságon mintegy 800- an dolgoznak. Ez az együttes létszám — 1120 — jelenleg is csaknem 15 százalékkal keve­sebb, mint amennyi 1989. no­vember 30-án, a HM és az MH Parancsnokságának szétválása­kor volt. Hoffmann szerint, Vámos el­felejtette megemlíteni, hogy már a nyáron megtartott verő­cei küldöttgyűlés is rendkívüli volt. A Kalmár-féle szervezet- építési koncepció már az elő­készítő bizottságban is ko­moly vitát váltott ki, többen ki is váltak e csapat munkájából, mert nem értettek egyet az ott folyó munkával. Nemcsak — a cikkben említett — Őry Csa­ba és Gaskó István nem támo­gatta a szervezetépítési kon­cepciót, hanem a szakmai szö­vetségek nagy része sem. En­nek ellenére született egy kompromisszumos javaslat, mely úgy szól, akár a területi, akár a szakmai szövetség szer­vez be tagot, azért 300 forintot kap. Szabályellenesnek mondja a közlekedési szak- szervezet titkára azj az inter­pellációt, melyet Oryhez cí­meztek, hiszen az előző vá­lasztmányban nem volt man­dátumuk az interpellálóknak. így megkérdőjelezhető a bi­zalmatlansági indítvány és a titkos szavazás is. — A mandátumokkal pedig csaltak! Ez azóta bebizonyo­sodott, és a közjegyző is bizo­nyította, ennek ellenére to­vábberőltették a választmány munkáját és kierőszakolták a titkos szavazást az elnök felfüggesztéséről — mondta Hoffmann. Ötszáz fizető szak- szervezeti tag jelent egy man­dátumot, személyes megbí­zással lehet mandátumot nyer­ni. — A Liga régi tisztségvise­lői erőltették ki a mostani el­nök felfüggesztését egiszten- ciális okokból. A tervekben szereplő tíz szolgáltató iroda vezetőinek hetvenezer forin­tos fizetése volna. A szakmai szervezetek kevesebb ilyen irodát javasolnak felállítani. Hibának látja Vámos József munkájában Hoffmann azt, hogy a legnagyobb szakmai szervezetet meg sem kereste. (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents