Békés Megyei Hírlap, 1993. december (48. évfolyam, 280-307. szám)
1993-12-07 / 285. szám
1993. december 7., kedd EXKLUZÍV BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP * P IUt*_ Átmegyünk a karosszériagyárba. Ott, ahol a műszerfalakat állítják össze — kívül a kocsiszekrényen —-, afféle holdjárók bolyonganak meglehetős önállósággal. Ezek az automata négy kerekűek—T eletrakok — hozzák-viszik az alkatrészeket. Az ember, s minden más akadály előtt illedelmesen megállnak. Keressük a csoda forrását, s a lábunk alatt meg is találjuk: a betonpadozatban elektromágneses hullámokat kibocsátó fémszálak húzódnak, s vezérlik az önjárókat. (Amíg lepakolnak róluk, önmaguk gondoskodnak az elemózsiájukról: rácsatlakoznak az elektromos feltöltő vezetékre.) Előttünk lányok lépdelnek. Az egyik önjáró a nyomukba ered. Nofene... A gyár egy négymillió négyzetméteres telken fekszik, melynek a felét már beépítették. Mi buszoztunk, a gyári ember viszont — ha dolga akad — kerékpárra pattan. (Még alkatrész is vándorol eme romantikus módon.) Rend és tisztaság mindenütt. Világítás viszont csak ott van, ahol elengedhetetlenül szükséges. Opelt természetesen nem csak itt, a törzsgyárban készítenek: Bochumban — akárcsak nálunk, Szentgotthárdon — Astrákat. Van gyáruk Kaisers- lautemben, s végszereidét üzemeltetnek Eisenachban, a (néhai) Wartburgok városában is. Valami nem stimmel! —fürkészik végig tekintetünk a gyártósoron. Aztán be kell látnunk, hogy tévedtünk: arról van szó csupán, hogy jobbkormányos Az alapító emléktáblája a főbej árazttal szemközti falon Opelek műszerfalait állítják össze a közelünkben. Odébb a blokkolásgátlók, légzsákok illesztése folyik, ahogy mondják, szériaszerűen. A dolgozók patyolattiszta, szürke ruhában dolgoznak, melyen világosabb szürke foltok díszlenek. Ha megéheznek, megszomjaznak, automata szolgálja ki őket. A kezdők itt, a szalag mellett havi négy-öt ezer márkát keresnek. A dolgozók huszonhét százaléka vendég- munkás, többnyire török. A gazdasági visszaesés miatt hetente egy munkanapot mindenki kihagy. A szalagok is csökkentett sebességgel, kisebb műszakszámmal üzemelnek. Az alkatrészek percnyi pontossággal, teherautón, vonaton, s újabban hajón érkeznek. (Sőt, a gyárudvari végállomásra a gyár saját(!) vonatai hozzák a dolgozókat.) Minden századik összeszerelt karosszériát félreállítanak, tüzetes átvizsgálás vár rájuk. Minden ezredik pedig laboratóriumba kerül. Az összeszerelt műszerfalat egy robot az ablaknyíláson át emeli be a karosszériába, s egyúttal hozzá is rögzíti. —A robotokat nem a munkaerő megtakarítása érdekében alkalmazzuk — hangsúlyozza kísérőnk. — A munka minőségét kívánjuk javítani velük. S az eredmény: a kocsik ötven százalékát Európába, öt százalékát földrészünkön kívülre exportáljuk. A kész kocsikat naponta elindítjuk az eladókhoz, a magyarországi tételeket egy hétny i Kiérlelt példány az — azóta visszacsinált — államosítás évéből várakozás után küldjük el. A végszerelde kialakítása hatvan- millió márkába került. Féltve őrzött újításuk egy olyan szalagegység, mely hatvanfokos szögben elfordítja a kocsikat: könnyebben hozzáférnek a dolgozók. A karosszéria készen érkezik. Itt már csak a motor kerül bele, a kerekeket csavarozzák hozzá, s a csöveket, vezetékeket csippentik fel. Viszonylag sok embert látunk a szalagok mellett: a Fiatnál például egy-két mérnök lézeng ekkora területen. Nézőpont kérdése: a robotnak is, az embernek is vannak előnyei, gyengéi. S hozzáteszik, hogy most éppen sokan tanulóként állnak a szalag mellett. Ez az új szerelési rend pár hónapos. Ha valaki elmarad az ütemtől, sárga fény villan mellette. Pocsék érzés lehet... A motor, a sebességváltó, a kipufogórendszer, a hátsó elemek egyetlen mozdulattal kerülnek a helyükre. Aztán — még a szalagon — a kocsikat mindenféle folyadékkal töltik fel. Az autókat görgős fékpadon tesztelik. Számítógéphez csatlakoztatják őket, mely kivesézi valamennyi működési jellemzőjüket. Itt kerülnek szóba a katalizátorok. Általában 40-80 ezer kilométert kell hibátlanul lefutniuk, de láttak már 120 ezer kilométert teljesítőt is. Persze, ha az egyik henger gyújtása kimarad, akár 15-20 kilométer megtétele után szemétdombra vethető. Odébb új, monumentális épülettömb uralja a tájat: az Opel fejlesztési központja. Szigorúan zárt terület, a magasan képzett mérnökök százaival. A gyárban rengetegen tanulnak: egyszerre kilencezren képezik magukat újabb és újabb szakmákra. Hogy minden döccenőt könnyű szerrel vegyen az Opel... Kiss A. János (Termelési regény, de azért csak olvassák el nyugodtan...) Nem titkosügynöki jelentés, amit a kezükben tartanak: évente ötvenezer látogató sétál végig a rüsselheimi gyáróriás csarnokain. Persze, nem bízzák a véletlenre a dolgot. Annyit mutatnak meg az üzemből, amennyit jónak látnak. Az alaphangot a varázslatos szépségű, bemutatóteremnek is szolgáló előcsarnok — az Infocentrum — adja meg, ahol a századelő Opeljei és a legifjabb sztár, az új Corsa társaságában a hőskort idéző filmfelvételek peregnek: íme, az Opel! Benn a gyárban buszra szállunk. Vezetőnk Dirk Rump, aki autószerelőként kezdte a gyárban, majd a munka mellett leérettségizett, s most egyetemen tanul. A fiatalember hetente két napot dolgozik a gyárban, majd a többi napon az Adam Opel AG ösztöndíjasaként járműtervezőnek tanul. Azt mondja, hogy a német autópiacon a VW vezet, ám mögötte az Opel áll az eladásban, megelőzve a Fordot, a Mercedest, meg a többieket. Persze most nem megy a bolt, igaz, egyiknek sem. Ma több autót gyártanak naponta — Rüsselheimben 4 ezret—, mint amennyit el tudnak adni. A présműhelyben nem hallanánk egymás szavát, ha kalauzunk nem rádióadós mikrofonba beszélne, mi pedig nem egy fülhallgatón követnénk mondandóját. Kissé megilletődve nézelődtünk az idevezető úton: a látvány a múltból a jövőbe vezet. Az Opelt 1862-ben alapította Adam Opel. Eleinte varrógépet, kerékpárt készítettek. Aztán 1899-ben autógyártásra adták a fejüket. Ám ezt az alapító már nem érhette meg. Tizenkét év múlva tűz pusztított az üzemben. A fiatalabb Opel építtette újjá. S ő vezette be Európában a szalagrendszerű termelést. A harmincas években államosították őket, aztán a rossz álommal együtt ez is elmúlt. Az Opel ma a General Motors leányvállalata. A présműhely óriásai játékszerként bánnak a kemény fémekkel. Mutatják a horganyzott lemezeket: három éve csak ilyenből készülhet Opel. (Egy tűzoltókocsi gördül át az udvaron. Kiderül, hogy a gyárvárosnak saját tűzoltósága van.) Hideg mélyhúzást alkalmaznak, hogy ne vékonyodjon el a lemez a 2500 tonnányi nyomás terhe alatt. A gépek jó húszévesek, de azóta mindenfajta robottal ellátták őket. Séta Rüsselheimben, egy márkavilág fővárosában íme, az Opel! Ellesett pillanatkép a gyártósorról. A kép kifogásolható minősége — készítőjének elmondása szerint — a rossz fényviszonyoknak és a szigorú rendszabályoknak „köszönhető” Az első Opelek egyike a gyár bemutatótermében
