Békés Megyei Hírlap, 1993. december (48. évfolyam, 280-307. szám)

1993-12-06 / 284. szám

O | 1993. december 6., hétfő NAGYVILÁG 1 Sí-i §H BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP HIKÍPUSZ Nem informálnak, hanem politizálnak Katona Tamás miniszterel­nökségi államtitkár, Dusán Slobodnik szlovák kulturá­lis miniszter és Johann Fritz, a Nemzetközi Sajtó Intézet (IPI) vezetője volt többek között Lendvai Pál vendége az ORF tegnap délelőtti ke­rékasztal-beszélgetésén, amelynek témája a reform- országok sajtójának helyze­te volt. A médiavitában Ka­tona Tamás leszögezte: nagy bajnak tartja, hogy az újságírók nem informálnak, hanem politizálnak. Hang­súlyozta, hogy a médiatör­vény meghozatala után kö­vetkezhet a rádió és a televí­zió részleges privatizációja. Katona a műsorvezető egy állítását visszautasítva cá­folta azt a feltételezést, hogy Antall József betegsége mi­att utódlási harc folyna. * * * Nem az a baj ha valaki azt csinálja amihez ért, sokkal nagyobb baj az, ha valaki azzal próbálkozik amihez nem ért! A szembekötősdi játékból pedig a magyar közvélemény — már elné­zést — de rég kinó'tt. M.B. Több ország hajlandó befogadni Gustavo De Greiff kolumbiai főügyész bejelentette, hogy a csütörtökön agyonlőtt Pablo Escobar özvegye és két gyere­ke napokon belül elhagyja az országot. A főügyész nem kö­zölte, hogy a kábtítószer-ke- reskedelemmel foglalkozó „Medellini-kartel” főnökének családtagjai mikor utaznak el, s melyik országba mennek. Az AFP jelentése szerint Greiff csak annyit mondott, hogy Es­cobar családját több ország is hajlandó befogadni. Nincs megállapodás Egyelőre semmiféle megálla­podás sem született az angolai kormány és az ellene harcoló UNITA felkelőszervezet kö­zött —jelentették be hivatalos forrásokra hivatkozva a luan- dai televízióban, hozzátéve, hogy a tárgyalások hétfőn folytatódnak majd. A hírügy­nökségek korábban diplomá­ciai forrásokat idézve azt kö­zölték, hogy a felek nemzetkö­zi közvetítéssel tűzszüneti megállapodást kötöttek. Aknazárba botlottak Egy kubai menekülő meghalt, hárman pedig súlyosan meg­sérültek, amikor a szigetor­szág délkeleti csücskén elhe­lyezkedő guantanamói ameri­kai haditengerészeti támasz­pontra akartak jutni, ám eköz­ben a kubai hadsereg telepítet­te aknazárba botlottak. Az oldal külpolitikai tudósításai az MTI hírei alapján készültek A hét végén is versengtek a voksokért Szibériában már megkezdődött a szavazás Bár még egy hét van hátra az oroszországi választások kez­detéig, a szibériai, isten háta mögötti településeken már megkezdődött a szavazás, csakúgy mint az Északi-sark­körön túli meteorológiai állo­másokon. Ennek oka, hogy a rossz időjárás esetén nem ér­kezne meg esetleg időben a helikopterrel szállított „égi ur­na”, márpedig december 12- én az összes körzetben meg kell tartani a voksolást. Mi­közben a távoli északon már szavaztak, a hét végén az orosz ellenzék két tüntetést is tartott a választások és a népszavazás bojkottját követelve. A választásokon nem indu­ló, Anatolij Kjucskov-féle kommunisták a mínusz 15 fo­kos hidegben legfeljebb öt­százan toporogtak a Luzsnyi- ki stadionnál és hallgatták a választást és az alkotmányt tá­madó szónoklatokat. A képviselőjelöltek közben a hét végén is versengtek a szavazópolgárok voksaiért. A Moszkvánál még néhány fok­kal hidegebb Murmanszkban Andrej Kozirev külügymi­niszter Róma és Brüsszel után a hét végén folytatta a nyugat­európai út miatt egy hete fél­beszakított választási kampá­nyát. Jegor Gajdar, az Orosz- országi Választás nevű tömb vezetője pedig a jövő héten Szentpéterváron próbál majd újabb híveket szerezni a párt­nak, miután kövéleménykuta- tások szerint nem túl népsze­rűek Gajdarék a Néva-parti városban. A helyi polgármester, Ana­tolij Szobcsak, aki a múlt hé­ten Szibériába agitált a Gajda- rékétól eltérő nézeteket valló, de alapjában szintén reformer Orosz Demokratikus Refor­mok Mozgalma mellett, vasár­napi szentpétervári sajtóérte­kezletén kijelentette: egyetlen pártnak sem sikerül majd 20- 25 százaléknál több szavaza­tot szereznie, s emiatt szükség­szerűvé válik a reformerek ko­alíciója a parlamentben. Szobcsak meglehetősen borúlátóan nyilatkozott saját pártja esélyeiről. A számos is­mert orosz politikust, köztük Gavriil Popov, volt moszkvai polgármestert vagy a pereszt­rojka szellemi atyjaként is­mert Alekszandr Jakovlevet felvonultató tömörülés jó ha szerez öt százalékot — véle­kedett Szobcsak. A Néva-par- ti polgármester, aki maga is bábáskodott az új alkotmány születésénél, tegnap ismét szorgalmazta annak elfogadá­sát és figyelmeztetett: ellen­kező esetben hosszú évekre állandósulna a politikai harc az orosz hatalom csúcsain. Előzőleg, még szombaton a moszkvainál nem kevésbé hangos szentpétervári ellen­zék a választások és az al­kotmány bojkottjára hívták fel a még a moszkvainál is csekélyebb számú hallgatósá­gukat. Életét vesztette egy spanyol tiszt Mostar közelében egy taposó­akna felrobbanása következté­ben életét vesztette egy spa­nyol tiszt, míg társa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ENSZ-békefenntartók szóvi­vője elmondta, hogy a spanyol kéksisakosok Salakovac kör­nyékén, a Neretva-folyó men­tén járőröztek. Az ENSZ ille­tékesei azt is elmondták, hogy Szarajevóban is megsebesült két békefenntartó, a francia katonákra orvlövészek lőttek rá. Bosznia-Hercegovinában már 65 békefenntaró vesztette életét, s több mint hétszáz se­besült meg. Visszafordult egy segélyszállítmány A szerb tüzérség ágyúzta az észak-boszniai Maglajt, a vá­rosban nyolcán életüket vesz­tették, sokan megsebesültek — jelentette tegnap reggel a szarajevói rádió. A Maglaj és Tesanj között zajló harcok mi­att visszafordult egy segély- szállítmány, amely a körzet la­kóinak hozott volna élelmi­szert és gyógyszert. A zágrábi rádió beszámolt arról, hogy a nyugat-boszniai szakadár mu­zulmán erők előnyomultak Cazin városa felé. A muzul­mán kormánycsapatok és az autonomista erők közötti összetűzésekben mindkét fél nagy veszteségeket szenve­dett. Bezárják a Lenin mauzóleumot? Visszaállítják a Vörös teret abba az állapotba, ahogy 1917-ben volt. így a Lenin mauzóleum épületét lebontják. Erről tárgyalt a múzeum igazgatója az orosz kulturális miniszterrel. Az őrséget már visszavonták a mauzóleum elől. A hivatalos orosz szervek most lehetővé tették, hogy a sajtó megtekintse, hogyan néz ki a Lenin-emlékhely, ahogyan senki sem láthatta eddig. Óriási fűtőcsöveken biztosítják a levegő áramlását, az egyenlő hőfokok Télen fűtenek, nyáron hűtenek. Az őrség azonban még mindig benn áll és vigyáz... FEB-Fotó MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Békés Megyei Hírlap című napilapot ....példányban a következő címre: N év: .............................................................................................................................................. Cím: ED ED EH EH ............................................................................... .... ..................................................................................................................... utca ............ sz. A z előfizetési díjat a fenti címen számlával jelentkező kézbesítőnek a továbbiakban □ készpénzzel □ folyószámláról □ csekken fizetem. 1 hónapra 375 Ft □ 1 negyedévre 1125 Ft □ 1 félévre 2250 Ft □ 1 évre 4140 Ft □ aláírás A megrendelőlapot a Népújság Kft. címére — 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. sz. — kérjük visszaküldeni. Kérdőjelek Vajúdó GATT-hegyek? Vajúdnak a hegyek s a végén egeret szülnek? A közismert, távolról sem dicsérő — s ezúttal kérdőjeles -— mondást jó néhány elhúzódó, végül pedig sovány eredménnyel zárult nemzetközi konferencia kapcsán is alkalmazták már. Úgy tűnik, az immár hetedik éve folyó (avagy inkább araszoló) GATT-tárgyalásokra is teljes joggal használható a fenti hasonlat. (A GATT feladata a kereskedelmi és vámszabá­lyozás széles körű és világméretű könnyítése, a mestersé­ges korlátozások és állami beavatkozások visszaszorítása. Jelenleg 88 országot tömörít.) Miért foglalkozunk vele? Mert immár vészesen közeleg a legutóbbi, ún. uruguayi tanácskozás határozatainak vég­rehajtására kijelölt utolsó(?) határidő, december 15-e. E dátum után az USA már „tárgyalni sem hajlandó”, s adott esetben akár Nyugat-Európa nélkül dolgoz ki egy „új GATT”-ot? Az ellentétek fő frontja jelenleg (némi leegy­szerűsítéssel) az agrártámogatások lebontását sürgető Egyesült Államok és a mezőgazdasági termelők védelmét hangoztatok, mindenekelőtt Franciaország között húzó­dik. Magyarország is érdekelt? Igen, mi a mezőgazdasági exportőrök sajátos szempontjait képviselő államok körébe tartozunk. De hazánk nemcsak ezért vállalt évek óta tevékeny szerepet a GATT-megállapodás előmozdításá­ban. Az átfogó döntések persze nem a mi állásfoglalásunk­tól függenek, az ultimátumok kiadását vagy a határidők betartását sem a budapesti vélemények szabják meg. De az nekünk is érdekünk, hogy a hosszú vajúdásból ne egér, hanem egészséges megállapodás-újszülött jöjjön a világ­ra: vagyis minél kevesebb korlát fékezze a nemzetközi kereskedelmet. Sz. G., Ferenczy Europress A helyhatósági választások második fordulója Nyolcmillió olasz járult tegnap az urnákhoz, hogy a részleges helyhatósági választás második fordulójában megválassza szá­mos nagyváros, köztük Róma, Nápoly, Trieszt, Genova és Ve­lence polgármesterét. A máso­dik fordulóban a két, legtöbb szavazatot szerzett jelölt ver­seng. A választásban érintett városok lakossága első ízben szavaz közvetlenül a polgár- mester személyére, korábban a tisztséget a pártok közötti alku eredményeként töltötték be. A november 21-i első for­duló a szélsőjobboldal megle­petésszerű és széles körű ag­godalmat keltő előretörését hozta, főleg délen. Mindennap feladhatja ® 441-311 hirdetését 50%-os felárral, ha azt szeretné, hogy a másnapi újságban megjelenjen. Hirdetését személyesen és telefonon is feladhatja 8—16 óráig. Éjjel-nappali boltomba, szakképzett élelmiszereladót felveszek. Borbély László, Békés, Kossuth u. 19. Telefon: (66) 341-739. A KIMER NYOMDA RT (Békéscsaba, Baross út 9-21.) kárpótlási jegyet vásárol napi áron. Érdeklődni lehet Gyebnár Pálnénál a (66) 441-517-es telefonszámon. A HATÁROZATOT ÉS SZEMÉLYI IGAZOLVÁNYT SZÍVESKEDJEN MAGÁVAL HOZNI. M egnyito ttunk! Mokovan Bt 5600 Békéscsaba, Bartók Béla út 46—50. Telefon/fax: (66) 442-440. /a + V = Volkswagen Csoport

Next

/
Thumbnails
Contents