Békés Megyei Hírlap, 1993. december (48. évfolyam, 280-307. szám)
1993-12-28 / 303. szám
TARKA OLDAL/GYEREKEKNEK 1993. december 28., kedd A németeknél is lopják a kocsit Franciaországban a ’90-es években 10 ezer autótulajdonosra 108 gépjárműlopás esik. Alig jobb a helyzet Itáliában (103), ahol irigyelhetik a belgákat (69) és a hollandokat (63). Az persze aligha vigasztalja a német autósokat, hogy az NSZK még mindig Európa biztonságos államai közé tartozik. Az ADAC Motorwelt 1993. végi adatai szerint Németországban 10 ezer négykerekű közül 35-öt lopnak el napjainkban. Komoly gond ez a tulajdonosoknak, a biztosító- társaságoknak és a rendőrségnek is. A szövetségi köztársaságban Bajorországban, Baden- Württemberg tartományban tűnik el a legkevesebb autó. A nagyvárosok közül Lipcse a legveszélyesebb település, ahol a német átlagnál nyolcszorta gyakrabban kötnek el kocsikat a fordulat óta. Bő három esztendővel a két német állam egyesülése után, különösen a keleti tartomáA Suzuki nyerte az év új autója címet Japánban. A Suzuki cég elsősége kettős győzelmet jelent, mert Oszamu Szuzuki- nak, a vállalat elnökének egyben átadták az év embere megtisztelő címet. Japánban minden évben kétféle alapon választják ki a legjobb kocsikat, ezúttal az év autóújdonságaira szavazott a japán gépkocsifejlesztő mérnökök, illetve a szakújságírók szövetsége. A Wagon R egy sor ismert autómárkát, illetve ezek idén módosított változatait utasítptta maga mögé. A nyokban ügyködnek eredményesen a gépkocsitolvajok. A 28 évig fallal kettészelt Berlinben átlagosan 115 autólopás jut 10 ezer személygépkocsira, míg Lipcsében 280 a kvóta. A német autóklub statisztikái azt tükrözik, hogy Halléban (107) és Drezdában (98) is a német átlag többszöröse a gép- járműlopások aránya. Hamburgban 86, a Majna menti Frankfurtban 69 négykerekűnek kél lába évente 10 ezer kocsi közül. A hosszabb-rövidebb időre elkötött, esetleg karambolosán, totálkárosan megkerült, avagy külföldre csempészett, esetleg belföldön szétbontott, s így véglegesen eltűnt modellek közül a Volkswagen Golf GTI a leggyakoribb. A „lop- top listán” az ezüstérmes a Porsche 928-asé, míg a bronzmedál a Mercedes SL típusoknak jut. Érdekes, hogy a drága sport Golfok négyszerié kelendőbbek a tolvajok körében, mint a hagyományos VW-k. négy személyes Wagon R háromhengeres, 657 köbcentis, 55 lóerős motorral rendelkezik, és alaptípusa 60 kilométeres óránkénti átlagsebességnél 3,4 liter, városi üzemelés esetén 5 liter extrabenzint fogyaszt. A Wagon R győzelme kapcsán nemcsak a kocsi sokoldalú hasznosíthatóságát emelik ki a szakemberek, hanem arra is rámutatnak, hogy a recesszió idején a japán fogyasztók figyelme a luxusautókról a praktikus, alacsonyabb árú és olcsóbban is üzemeltethető kocsik felé fordul. Chryslerek a hazai piacon Harmadik magyarországi cégét nyitotta meg kedden a zürichi székhelyű Emil Frey AG, amely kontinensünk hat országában évente mintegy 100 ezer gépkocsit értékesít. A 98 millió forintos alaptőkéjű, teljes mértékben svájci tulajdonban lévő Emil Frey Magyarország Kft. Toyota és Chrysler személygépkocsik értékesítését fogja végezni. A kft. tevékenysége az anyacég által korábban létrehozott Chrysler Jeep Import Hungary Kft.-hez fog kapcsolódni: a márka egyik dealereként működik a jövőben, amint nemrégiben dealeri szerződést kötött a Jeep Import Kft. az Oster Leasinggel is. A harmadik vállalkozás az Auto Immobilia Kft., amely a Volán Tefu Rt.-től tavaly megvásárolt ingatlan kezelését intézi. Minthogy az újonnan alakult társaság jelentős pozíciót kíván elérni a magyar autókereskedelemben, háromlépcsős fejlesztési terv készül. Élsőként létrehozták a Mogyoródi úton az iroda- és szervizépületeket, majd a jövő év elején külön-külön szalont létesítenek a Toyota és a Chrysler autók számára. Tervezik még egy pótalkatrészraktárral és oktatóteremmel ellátott új szervizműhely építését is. Minderre 6 millió svájci frankot szán az anyavállalat. A kft. az európai előírásoknak minden tekintetben megfelelő Chrysler szermélygépkocsikból jövőre száznál többet kíván értékesíteni. Ezek közül a Voyagert a grazi Puch gyárban szerelik össze, ahol egyébként már készítik a Cherokee terepjáró szereldéjét is. A Chrysler ugyanis e két típussal Ausztriából kívánja ellátni az európai piacot. A Suzuki az év új autója Kösd össze! Akik sokszor házasodnak, és vénségükre sem fogy el az erejük Nagypapa-apák Hollywoodban Újabb koros hollywoodi „nő- csábász” lesz megint ifjú apa. Tony Curtis, akinek négy házasságából eddig hat gyermeke született, 68 esztendősen ismét atyai örömök elé néz. Negyedik felesége, a nála 37 évvel fiatalabb ügyvédnő, Lisa a jól értesültek szerint már az ötödik hónapban van. A sokat megélt, magát büszkén magyar származásúnak valló filmsztár — aki a Friderikusz show-ban is fellépett—februárban nősült meg negyedszer. Tudod-e? 1. Kit nevezhetünk a „bolgár Petőfinek”? 2. Mikor élt Hviezdoslav (Or- szágh Pál), a szlovák irodalom kiemelkedő alakja, és melyik két magyar klasszikus költő műveit ültette át szlovák nyelvre? 3. Melyik Goethe-műben hangzik el ez a két sor: „Hajh, szürke minden elmélet, barátom / De zöld az élet aranyfája.”? 4. Milyen közkeletű formában idézik Geothe nem sokkal halála előtt mondott szavait? 5. Jelen lehetett-e Friedrich Schiller Goethe temetésén? 6. Kihez írta Goethe ezeket a sorokat: Mondd, a végzet mit akar mivélünk? Mondd, hogy köthetett meg ily nagyon? Mi már egyszer, tűnt időkben, éltünk, s nővérem voltál, vagy asszonyom. 7. Mi a neve annak a lovagnak, aki bemerészkedik a fenevad ketrecébe, Kunigunda oda hajított kesztyűjéért? 8. Mi a címe Schiller talán legnépszerűbb színpadi művének, amely egy tragikus sorsú királynőről szól? 9. Ki írta az idézett mondatot: „Ha olyan bátor lennék, mint H. Heine barátom, akkor Jeremy urat a polgári butaság lángeszének nevezném.” — Ki volt Jeremy úr? Kitaláltad? Tudod-e?: 1. Hriszto Botevet (1848—1923). 2. 1849— 1921. Arany és Madách műveit fordította. 3. A Faustban. 4. „Több világosságot!” 5. Nem, bár Schiller (1759—1805) 10 évvel később született, mint Goethe, de már 46 éves korában elhunyt, míg nagy barátja megérte a 73 évet. 6. Charlotte von Steinhez. 7. Delorges. (Schiller: A kesztyű.) 8. Stuart Mária. 9. Marx Mároly írta Jeremy Bentham angol filozófusról. Az itteni feladványokat a Fülesbagoly című rejtvénymagazinnal közösen jelentetjük meg, vagyis e rovat feladványaival mindkét lapban találkozhattok. Csigaszámtan írj az üres négyzetekbe olyan jeleket, hogy a megfelelő alapműveleteket elvégezve, csigavonalban az előre beírt végeredmény alakuljon ki! Közismert, hogy idén júliusban döbbentette meg a világot egy másik hollywoodi veterán, a 78 éves Anthony Quinn azzal, hogy titkárnője, Kathy egy Patricia nevű kislánnyal ajándékozta meg. Egy harmadik, korosabbnak tekinthető sztár, a 68 esztendős Rod Steiger negyedik felesége februárban hozott a világra egy kisfiút. A hírek szerint további nagypapák további újszülötteire is vár a világ filmfővárosa, annak bizonyítására, hogy öreg ember Hollywoodban különösen nem vén ember... Ferenczy Europress Tony Curtis négy házasságából eddig hat gyereke született Szólás Ha a kör betűit meghatározott sorrendben olvasod össze, akkor egy ismert szólást kapsz eredeményül. Hogy hangzik a szólás? Bermuda felügyelő' nyomoz ■>» A nyomok ebbe a bárba vezettek, itt találta meg Bermuda felügyelő a körözött egyént. Te is felismerheted a következő adatok alapján. Az illető nem dohányzik, nem kövér és nem kopasz, nem olvas a képen, nem szemüveges, nem hord csokornyakkendőt és nincs rajta fekete színű ruhadarab. Ki a gyanúsított? •R! [Eljnq uoijpzsjBq b [Eujjnd y :zouio/fu pp^Snpj epnuuag í uea az35( jnq DM :s?I9zS Ù = £-9:Ç*f + 8 :ubiuibzsb8is3 N3S3Xf33D3lAl