Békés Megyei Hírlap, 1993. december (48. évfolyam, 280-307. szám)
1993-12-03 / 282. szám
Gyomaendrőd város címere Az oldalt írta Nyemcsok László és Papp János. Fotó: Fazekas Ferenc. Szerkesztette: Papp János. Telefon: (66) 450-450 és 458-016 Társastánc vizsgabál Gyomaendrőd. — A társastánc-tanfolyamok zárásaként december 11-én 16 órakor a Déryné Művelődési Házban, december 12-én pedig szintén 16 órakor a Katona József Művelődési Központban rendeznek vizsgabálat és társastánc-bemutatót. Bejött az ötlet Huny a. — Több tízezer forint gyűlt össze a közelmúltban megrendezett — birkavacsorával „fűszerezett” — Ki mit tud?-on, melyet a szülői munkaközösség szervezett, de a vállalkozók is teljes mellszélességgel támogattak. A bevételből finanszírozzák a gyerekek télapó és karácsonyi ünnepségét is. Garázsépítés Gyomaendrőd. — A mentőállomás gépjárműparkjának bővítése — három Toyota, egy Ny sa és egy tartalék Nysa áll a betegek rendelkezésére — megkövetelte új garázsok létesítését. Az anyagköltséget a dévaványai ön- kormányzattól kapott 200 ezer forintból és a gyomaendrőditől kapott 300 ezer forintból fedezték, a félmilliós értékű kivitelezést viszont „tetőtől talpig” a mentőállomás kollektívája végezte el társadalmi munkában. Fogy a lakosság Hunya. — Amikor a jelenlegi önkormányzat átvette a település irányítását, még 1005-en éltek a faluban. Azóta évenként 30— 40-nel csökken az állandó lakosok száma, a legutóbbi évben például 931-ről 899-re. Ez főként a fiatalok elvándorlásából adódik és hozzájárni az állami normatív támogatás apadásához is. Testületi ülés Gyomaendrőd.—A képviselő- testület december 14-ei rendes ülésén a költségvetési koncepciót és a lakásfenntartással, - vásárlással kapcsolatos rendelettervezetet tárgyalja. A költségvetéssel kapcsolatban még az ülés előtt közmeghallgatást terveznek. A piaci iroda lép Gyomaendrőd. — Az új helyére nemrégiben költözött piac szerdán és szombaton „üzemel”. A piaci iroda szervezésében viszont ezüst- és aranyvasárnap, illetve a karácsonyt megelőző öt napon keresztül is vásárlási lehetőséget biztosítanak. Székcsere? Gyomaendrőd. — Az Apolló Mozi látogatottsága révén fenn tudja magát tartani, de a rossz tetőszerkezet megjavítása, a kazánház feletti mennyezet beázásának megszüntetése pénzt igényel. A későbbi tervekben — az anyagiaktól függően — szerepel a 300, nagyapa korú szék kényelmesebbre cserélése. GYOMAENDRŐD ÉS KÖRNYÉKE 1993. december 3., péntek A Vadvirág sikere Puerto Ricoban A programhoz hozzátartozott a táncöltözékben való városjárás is Kolumbusz Kristóf második amerikai útja során, 1493-ban fedezte fel Puerto Ricot és az 500. évforduló alkalmából ünnepségsorozatot tart az ország. Ennek részeként gyermektánc világfesztivált is rendeztek 16 ország részvételével, melyen hazánkat a gyomaendrődi Vadvirág Néptáncegyüttes képviselte. A társulat 10 nap alatt tizenegyszer lépett fel sikert aratva és dacolva a 35 fokos hőséggel, a nagy páratartalommal. Bár a közönség főként a latin-amerikai táncok láttán jött tűzbe — rikító ruhákba öltözött bolíviaiak, mexikóiak, costa ricaiak, venezuelaiak fémjelezték ezt a stílust —, de a Vadvirág műsorát is nagyra értékelte. Némi kellemetlenséget csupán az okozott, hogy a sok programcsúszás miatt az ország megismerésére kevés lehetőségük nyílott a 10—14 éves táncosoknak és kísérőiknek. Tél „tábornok” fenyegetése Megdöbbentő a hír. A két gyermekörökre eltűnése a beszakadt jégtakaró alatt, mondhatni egész Gyomaendrődöt megrázta. A család fájdalmában mindenki osztozik, az emberek ezt az esetet nem pletykaként tárgyalják, hanem könnyes szemmel, bízva abban, hogy csak rossz álom, tévinformáció. Sajnos azonban valóság. Mint ahogy az is valóság, hogy a nyári strandidényen kívül a vizek télen is veszélyesek. A túl korán jött hideg idő még nem hizlalta meg a jeget és főként nem a nagyobb mélységű vizek felszínét. Ugyanakkor a gyerekeket vonzza a csúsz- kálási, szánkózási, korcsolyázási lehetőség. Közeleg a téli szünidő, amikor méginkább a szabadba vágyódnak, hiszen unalmas lehet egész napot egy szobában tölteni. A jó levegőn felfrissülés, a játék, a téli sportok örömet, jókedvet jelenthetnek a lurkóknak és ezzel nem élni vétek. A szülőknek azonban még jobban oda kellfigyelniük gyermekeikre, hogy felnőtt felügyelete nélkül ne szánkózzanak, korcsolyázzanak és ne keressenek fel elhagyatott, befagyott bányagödröket. Persze a biztonságos jégtakaró is rengeteg veszélyt rejt magában. Elég egy kis magamutogatásra vágyás, hogy „én ezt meg merem csinálni", egy kis incsel kedés a barátok részéről, hogy „gyáva vagy, ha nem jössz utánunk" és már kész a láb- vagy kéztörés, szerencsés esetben a horzsolás, zúzódás. Tél „tábornok" tehát lesi áldozatait, de ne adjunk neki esélyt a győzelemre és a veszélyekre ne a tragédiák után kelljen rádöbbennünk. « i Élnek a vonalak Farkas Mátyásék a telefon segítségével már könnyebben tarthatják a kapcsolatot Békéscsabán élő lányukkal és Szeghalmon lakó fiukkal Bár október 31-éré ígérte a MATÁV, hogy bevezeti a hu- nyai lakásokba a telefont, a kondorosi központbővítés miatt ez csúszott. November 23- ára viszont 129 lakást bekötöttek és csupán három pótengedélyes külterületi vonal nem él még. A részletes kiviteli terv ezeknél is elkészült és még egy hivatali engedélyre várnak, de minden bizonnyal ebben az évben telefonhoz jutnak az igénylők. A mostani telefonbővítéssel — a közüzemi telefonokkal együtt — 230 vonal él Hunyán és ha figyelembe vesszük, hogy 367 belterületi lakás van a településen, jelentősen javult az arány. A polgármesteri hivatalba már futnak be az újabb igények, de az még nem dőlt el, ki szervezi az újabb fejlesztést. Fokozottabb ellenőrzés Az egy lakosra jutó vendéglátóhelyek számát tekintve Gyomaendrőd a megye élmezőnyéhez tartozik. Mivel sok helyen tizenéveseket szeszes itallal is kiszolgálnak, a rendőrség fokozottabb ellenőrzéseket tart. Az akcióba be kívánják vonni az iskolák ifjúságvédelemért felelős pedagógusait is. Tornatermi Tátika A Gyomaendrődi 3. Számú Általános Iskolában működő diákönkorányzat folyamatosan szervez az intézményben kulturális és szabadidő tevékenységet. Legutóbb a tornateremben megrendezett Tátikán mintegy 400-an vettek részt szereplőként, nézőként. A főként könnyűzenei produkció közül kiemelkedett a 8. a., a 7. b, a 6. c és a 3. a tanulóinak műsora. A tanári kar is kivette részét a programból és egy Los Andinos számmal léptek fel. Sokkoló tragédia Beszámoltunk már a Gyomaendrődön minap történt megrázó tragédiáról. Két testvér vesztette életét, beszakadt alattuk a jég a használaton kívüli agyagbányában. Képünkön a tragédia helyszíne Raczkó Enikő, a hunyai művelődési ház vezetője a közelmúltban nyújtotta be felmondását és a beosztásra új pályázatot írtak ki. Mivel azonban a képviselő-testület finanszírozási gondok miatt úgy döntött, hogy csak eseti nyitva tartást engedélyez, a poszt nem kerül betöltésre. Képünkön Bacsa Andrásné takarítónő zárja be az ajtókat, hiszen a művelődési ház abbéli napi funkcióját továbbra is megtartja, hogy helyet biztosít az általános iskolai testnevelési óráknak Főfoglalkozású utcaseprők? A hírek szerint a gyomaendrődi önkormányzat fontolgatja, hogy január 1-jétől két „főállású” utcaseprőt alkalmazzon — egyet Gyomán, egyet End- rődön —, akiknek egész napos feladatuk lenne az utcák folyamatos tisztítása. Kukavétel Gyomaendrődön több betonút készült el a közelmúltban és így ezekbe az utcákba is bejuthatnak a szemétszállító gépjárművek. Bár a havi 65 forintos szállítási díj nem változik, de 1500 családot érint, hogy kukákat kell vásárolniuk. Az még nem eldöntött, hogy a tar- tósabb, de drágább fémkukákat, vagy az olcsóbb műanyagkukákat vetetik-e meg a lakossággal. Képtárnyitás A Vidovszky Béla festőművész nevét viselő gyomaendrődi képtárat szombaton 11 órakor nyitják meg. Vasárnapi zsúfoltság a vonatokon Többen jelezték már a gyomaendrődi polgármesteri hivatal felé, hogy vasárnaponként, a közép- és felsőoktatási intézményekbe visszautazó tanulók alig fémek fel a vonatokra. A gyomaendrődi vasútállomás területi központ — a Szeghalom—vésztői vonal itt végződik, átmennek a budapesti vonatok —, így több száz gyerek küzd bőröndökkel a felférésért. Frankó Károly polgármester elmondta, hogy tud a problémáról, hiszen éppen az este hat óra körül Gyomaend- rődre érkező szolnoki személyvonattal kapcsolatban érkezett hozzá észrevétel, miszerint van, amikor csak négy kocsival közlekedik a vonat. A MÁV illetékeseit lapunkon keresztül is kéri, hogy vizsgálják meg, mely járatoknál szükségeltetik kocsibővítés a zsúfoltság miatt. Nagy Lajos Mentő Alapítvány A gyomaendrődi R. Nagy Lajos végrendeletében 200 ezer forintot hagyott a helyi mentőállomásra — ezzel köszönve meg a mentősök munkáját —, hogy egy új autót vásároljanak belőle. Mivel azonban ennyi pénzből korszerű gépkocsi nem kapható, illetve felszerelték Toyotákkal az állomást, a kollektíva úgy határozott, alapítványt hoz létre. A Nagy Lajos Mentő Alapítvány célja a mentőellátás korszerűsítése, fejlesztése, a mentőállomás helyiségeinek otthonosabbá, higiénikusabbá tétele, a dolgozók egyéni és közösségi aktivitásának támogatása, a továbbképzés, nyelvtanulás segítése, a hagyományok ápolása. A kuratórium tagjai: dr. Katona Klára ügyvéd, Frankó Károly polgármester és Ba- lasi Zsigmond mentóápoló. Az OTP-nél elhelyezett alapítvány nyitott és adományokat a 629-738-as számlaszámra elfogadnak.